Volán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MÁV
- tömegközlekedés
- sztrájk
- közlekedés
- menetrend
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tizenhárom sérültje van a táci buszbalesetnek
Hárman súlyosan tízen könnyebben sebesültek meg annak a menetrend szerinti busznak az utasai közül, amelybe belerohant egy takarmányszállító csütörtök reggel Tácon. A busz éppen beállt a megállóba, az utasok le-és felszálltak, amikor a baleset történt. Egy idős nőt mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.
Alvállalkozókkal spórolnak a Volán-cégek
Egyelőre nem tervezi a kormány a Volán-társaságok privatizálását, inkább a veszteségek lefaragására koncentrálna. Egyes társaságok megpróbálják maguk is csökkenteni a deficitet, ezért alvállalkozói pályázatokat írtak ki, amelyekre szeptember közepéig lehet pályázni. Így nemcsak a költségeket csökkentik, de az autóbuszállományt is fiatalítják. A társaságok többsége új buszokra is számít még az év második felében, amit a kormánytól kapott tőkeemelés fejében rendeltek meg.
Vagyonukat élik fel a Volán-társaságok
Anyagi gondokkal küzdenek a Volán-társaságok, a szaktárca ugyanis évek óta csökkenti a közfinanszírozást, és a cégre terhelte ismét a kedvezményes bérletek árának egy részét. Az [origo] információi szerint a busztársaságok a fenntartás miatt a közeljövőben újabb vagyonfelélésre kényszerülnek. Ráadásul hiába vették át a vasúttársaságtól márciusban a mellékvonalak üzemeltetését, ez ugyanis csak a költségeket növeli a kevés utas miatt.
Buszokat vesznek a Volán-cégek
Tizenkilenc Volán-társaság megbízásából a budapesti székhelyű Autóbusz-Invest Kft. 147 darab 12 méter hosszú, kéttengelyes, elővárosi szóló autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzési pályázatot - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Sztrájkot helyezett kilátásba a Volán
Sztrájkot szerveznek a Volán-társaságoknál működő szakszervezetek, amennyiben a társaságok magánkézbeadásáról az érdekvédelmi szervezetek megkérdezése nélkül dönt június 30-i ülésén a kormány - jelentette be közleményében a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége.
Az állam állja a Vértes Volán veszteségeit
Június végéig megkapja az államtól az elmúlt év közel 327 millió forintos veszteségét a Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt., miután a közlekedési tárca kedvezően bírálta el a társaság veszteségtérítési kérelmét - tájékoztatta pénteken az MTI-t a vállalat stratégiai és szervezési igazgatója.
Nem tud segíteni a sztrájktörésben a Volán
Nincs annyi szabad buszuk a Volán-társaságoknak, hogy ezekkel pótolni tudják a sztrájkoló BKV-járműveket, mondta a cég vezérigazgatója. A Főpolgármesteri Kabinet azt tervezi, hogy Volán-buszokkal próbálja enyhíteni a leendő BKV-sztrájk idején a közlekedési káoszt.
A tőkeemelés sem segít sokat a Volánon
Nem sokat érhet a 23 Volán-társaság összesen nyolcmilliárd forintos tőkeemelése, amellyel a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a romló helyzetű cégeken segítene. A tőkeemelés nem állítja meg a buszpark elöregedését sem, csak lassítja azt - írja a Világgazdaság.
Buszokra ad pénzt az NVT
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 8 milliárd forinttal emeli a 23 Volán társaság tőkéjét, amelyből új autóbuszokat kell vásárolniuk a cégeknek. A társaságok olyan veszteségre számítanak az idén, amely mellett a kötelező eszközpótlás sem lenne biztosítható.
Folytatódik a vasutassztrájk
Éjféltől újra sztrájkba léptek a vasutasok. A béremelést követelő Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete egyelőre az elégséges szolgáltatásokról sem tudott megállapodni a MÁV-vezetőséggel.
Pert indítanak a Vértes Volán sofőrei
A Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt. buszvezetői kártérítési pert indítanak a közlekedési vállalat ellen. A sofőrök azt állítják, hamis elszámolásra kényszerítik őket az államilag támogatott jegyeknél, teljesíthetetlenek az üzemanyag-fogyasztás normái, és szabálytalanul fizetik ki a munkával töltött időt.
Kifarolt az üzletből az Alfa Busz
Az Alfa Busz Kft. a politikai támadások miatt visszavonja a BKV Zrt. csuklósbusz tenderére benyújtott pályázatát - közölte a társaság az MTI-vel vasárnap.
Pénteken tárgyal a MÁV a VDSZSZ-szel
Eredménytelenül végződött a MÁV és a sztrájkoló vasutasszakszervezet szerda reggeli egyeztetése is, miután a vasúttársaság nem engedett. A már három napja tartó sztrájk így tovább folytatódik. Délben a MÁV-START-tal sem jutottak dűlőre a szakszervezet vezetői. A két oldal csak pénteken egyeztet legközelebb. A vonatközlekedésben szerdán is fennakadások vannak, a MÁV ötezer forintot ajánlott mindan vasutasnak, aki felveszi a munkát.
Nem sztrájkol szerdán a Volán
Elmarad a Volán társaságok szerdára meghirdetett országos sztrájkja, mert több megyében is sikeresen lezárultak a bértárgyalások. Tiszázandó kérdések még akadnak, de a munkáltató közölte, rendezettnek tekintik a kérdést.
- címkék:
- Volán
- Tisza
- munkáltató
- sztrájk
- bértárgyalás
- Címkefelhő »
Országos sztrájkot hirdettek a Volánnál
Négy érdekképviselet országos sztrájkot hirdetett jövő hét szerdától a Volánnál. A szakszervezetek 7,5 százalékos béremelést, plusz fejenként havi ötezer forintos juttatást követelnek.
- címkék:
- Volán
- sztrájk
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Sztájkra készülnek a Kapos Volán dolgozói
Nem sikerült megegyeznie a béremelésekről a Kapos Volán vezetésének és a dolgozókat képviselő szakszervezetnek, ezért az érdekképviselet keddre sztrájkot hirdetett. A cégvezetés
Volán nélkül halott egész Zala megye
Nem vonulhat ki az állam a tömegközlekedésből, legfeljebb az önkormányzatok résztulajdonában működhetnének a Volán-társaságok - így foglaltak állást a Zala megyei városok polgármesterei pénteki, nagykanizsai találkozójukon.
Sztrájkra készül a Kapos Volán
Sztrájkbizottságot alakított hétfőn a Kapos Volán szakszervezeti bizottsága, miután az eddigi négyfordulós tárgyalássorozaton nem tudtak megállapodni az idei bérfejlesztés mértékéről a munkaadóval - közölte Dobi István, a szakszervezeti bizottsága elnöke.
Jégpályává vált szinte az egész ország
Az ónos esőtől csúszósra fagyott utakon, járdákon több baleset is történt. A közlekedés lelassult, nem javasolják az autózást. A BKV járatai lassabban közlekednek, a vonatok késnek, a Volán egyes buszai nem járnak. A tűzoltókat is már ötven árokba csúszott járműhöz vagy veszélyes jégcsaphoz hívták segítségül. Vasárnap délutánra javult a helyzet, már csak az ország középső és keleti részén van érvényben harmadfokú, piros meteorológiai riasztás.
MÁV: kiszámíthatatlan lesz a hétfői közlekedés
Vasárnap délután folytatódnak az egyeztető tárgyalások a hétfőn kezdődő vasutas sztrájk idejére nyújtandó elégséges szolgáltatásról. A szakszervezeti javaslat, amely napi két pár vonat közlekedéséhez járul hozzá, a MÁV szerint könnyen balesetekhez vezethet, mert a vonatok már a kiinduló állomáson zsúfolásig megtelnének. Ferihegyen is várhatók kisebb késések hétfőn reggel.
- címkék:
- Ferihegy
- Volán
- vasút
- sztrájk
- baleset
- közlekedés
- kékfény
- MÁV
- Címkefelhő »
Tüntetéssel melegít a sztrájkra a Liga
Szombaton nagygyűlést szerveznek azok a szakszervezetek, amelyek hétfőre hirdettek határozatlan idejű sztrájkot. A Liga kezdeményezéséhez időközben csatlakozott az egészségügyi dolgozók szakszervezete, valamint a két pedagógusszövetség is. A hétfői munkabeszüntetés miatt közlekedési fennakadások is várhatók.
- címkék:
- Volán
- sztrájk
- tüntetés
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Állami hivatalok is költöttek drága rendszámokra
Egyedi rendszámtáblákat rendelt több minisztérium, önkormányzat, állami hivatal és vállalat - olvasható a Népszabadság keddi számában. A borsos áron beszerezhető különleges betű-szám kombinációk megvételét azok reklámértékével magyarázzák az érintettek.
3-4 ezer Volán-járat maradt ki a sztrájk miatt
Volt ahol a dolgozók fele, de sok helyen az összes sofőr sztrájkba lépett kedd reggel a volán-társaságoknál. Azért tiltakoztak, hogy az autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíja ne függjön a vezetett jármű típusától.
- címkék:
- Volán
- Volán-járat
- sztrájk
- nyugdíj
- Címkefelhő »
Sztrájkolnak kedden a volánosok
Nem fogadta el a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) azt a megállapodástervezetet, amelyet a kormány a szakszervezet követelésének megfelelően dolgozott ki a Volán-autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíjazására. Így kedden kora reggel sztrájkolnak az autóbuszvezetők.
Piacot robbanthat az új fapados buszcég
November 26-án, hétfőn indul útjára az új magyar fapados busztársaság, az OrangeWays első járata, amely kezdetben rögzített áron, később pedig a légitársaságoknál ismert foglalási rendszerrel értékesíti majd jegyeit a szomszédos országok és a régió nagyobb városaiba. A cég az új kezdeményezéssel a Volán és az Eurolines komoly versenytársa lehet.
- címkék:
- Prága
- Orange
- piac
- légi közlekedés
- Volán
- Címkefelhő »
Korkedvezményes nyugdíjért sztrájkolnak a volánosok
A jövő keddre munkabeszüntetésre készülnek a Volánnál is. A buszsofőrök az ellen tiltakoznak, hogy az általuk vezetett jármű típusától függjön, ki mikor mehet korkedvezménnyel nyugdíjba.
- címkék:
- Volán
- nyugdíj
- munkabeszüntetés
- Címkefelhő »
Az áramszolgáltatók is sztrájkolnak
A villamosenergia-ipari dolgozók is csatlakoznak a jövő heti sztrájkhoz. Szerdán így nem járnak majd a vonatok, Vas és Békés megyében a Volán buszok, helyenként leállhat a tanítás és drágán, importból kell pótolni a sztrájk miatt kieső áram-mennyiséget.
Nem tolonganak a szárnyvonalakért a települések
Hetek óta tiltakoznak az érintett települések polgármesterei a vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen, sőt a vasutasok már másodjára sztrájkolnak emiatt. A közlekedési tárca önkormányzati finanszírozás mellett tartana fenn 38 térségi - korábban szárny - vonalat, az erre vonatkozó szándéknyilatkozatok beadásának határideje november 7., azaz ma. A települések azonban nem tolonganak, tegnapig öt "befogadó" nyilatkozat érkezett a GKM-hez. Az üzemeltetést a Volán Egyesülés sem tudja vállalni, a szaktárca pedig nem hajlandó a párhuzamosan veszteségesen közlekedő vasúti és közúti közlekedést is megrendelni.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Csak a nemzetközi gyorsvonatokat érinti a vasárnapi óraállítás. Október 28-án kezdődik ugyanis a téli időszámítás, így vasárnap hajnalban három órakor két órára kell visszaállítani az órákat. A nemzetközi vonatok körülbelül egy órát várakoznak, de a hajnali belföldi vonatok már a téli időszámítás szerint indulnak. A Malév és a Volán járatait nem érinti az óraállítás.
- címkék:
- Malév
- Volán
- Szolnok
- járat
- időszámítás
- vonat
- MÁV
- Címkefelhő »
Buszaikat adják el a Volánok
Benyújtották a kedvezmény-rendszer átalakításának számláját a Volán-társaságok: 5,5 milliárd forint megtérítését várják a költségvetéstől. A cégek növekvő veszteségeik miatt már buszaikat is elzálogosítják - írja a Népszabadság.
Kihagyott a busz vésznyitója, meghalt a beszorult utas
Nem lépett működésbe az automatikus ajtóvésznyitó egy szolnoki buszon, amikor egy idős férfi keze beszorult az összezáródó ajtószárnyak közé. A leszállni készülő utas így a jármű alá esett, és meghalt, akárcsak az az idős hölgy, aki pár hete a fővárosban azért vesztette életét, mert beszorult táskája miatt magával rántotta a villamos. Ott a vezető hibázott, a szolnoki esetben viszont nem egyértelmű, történt-e mulasztás, miért nem működött az ilyen eseteket megelőző ajtóvisszanyitó. Az ügy szerdán vádemelési javaslattal került át az ügyészségre.
Nem fenyegetőzhet a menetrenddel a Volán
Az adatvédelmi biztos szerint a Volán nem fenyegetheti büntetőjogi következményekkel azokat, akik a puszta tájékozódáson túl is fel akarják használni a buszmenetrendet. Az ombudsman felszólította a céget arra, hogy változtasson a figyelmeztető szövegen, de ez egyelőre nem történt meg.
Ingyen buszozhatnak a kisgyerekes szülők Szolnokon
Ingyen használhatják a szolnoki tömegközlekedést júliustól a kisgyerekes szülők, miután a helyi önkormányzat rendeletet hozott a kisgyermes családok tömegközlekedési támogatásáról.
Megszorongatták a Volánt a fapadosok
A Volánbusz nemzetközi utasforgalma 2003 óta folyamatosan csökken, a forgalmi és kereskedelmi változások nyomán a kereslet és kínálat mára kiegyenlítődött. A fapadosok okozta árverseny miatt a cég az ezer kilométernél közelebbi célállomásokra koncentrál.
Árokba borult egy busz Győr megyében
Árokba borult egy autóbusz hétfőn Győr-Moson-Soprion megyében, mert a sofőr vezetés közben rosszul lett - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Három utast és a vezetőt kórházba kellett szállítani.
- címkék:
- Volán
- Győr megye
- Árok
- rendőrség
- kórház
- MTI
- Címkefelhő »
A Volán oldhatja meg a magyar hoki gondját
Története legjobb világbajnoki szereplését ért el a magyar jégkorong-válogatott Ljubjanában, a 2002-es sikert lemásolva ugyanis második helyen végzett a divízió I-es világbajnokság egyik csoportjában. Sajnos az már a második játéknapon kiderült, hiába álmodoztunk, a házigazda Szlovénia eggyel magasabb szintet képvisel. A reményt azonban éltetheti, hogy mi is a "szlovén útra" készülünk lépni: a hírek szerint ugyanis a válogatott gerincét adó HK Jesenice mintájára a magyar bajnok Alba Volán-FeVita is kész elindulni az osztrák ligában. Ha minden jól megy, a tervekből május közepére valóság válhat.
Nem adja ingyen a Volánt az állam
A kormány szeretné a még állami tulajdonú Volán-cégeket közvetlenül tőkeerős magántársaságok számára értékesíteni, elsősorban azok milliárdos fejlesztési igényei miatt. Az eladások esedékességi időpontja egyelőre nem ismert.
Nem volt gond a megszűnő MÁV vonalakon
Zökkenőmentesen zajlott le a szolgáltatóváltás a MÁV 14 mellékvonalán, ahol megszüntették a személyszállítást. A megelőző tájékoztatásnak köszönhetően az utasok könnyen eligazodtak, a járatok indításával, a csatlakozások elérésével, a menetidő tartásával nem volt probléma" - közölte a minisztérium szombaton közleményében.
Ötödével csökkenhet a Volánnál dolgozók száma
Elkezdődött a kéttucat Volán-társaság regionális összevonása. Az átalakítás eredményeként a dolgozók 18-20 százaléka veszíti el munkáját - mondta el a Magyar Nemzetnek Ordasi György, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniójának tisztségviselője.
- címkék:
- tisztségviselő
- kéttucat
- Volán
- Címkefelhő »
Mindenhol elmarad a Volán-sztrájk
Elmarad a Volán-társaságok hétfőre meghirdetett sztrájkja, mert vasárnap késő délutánra minden céggel sikerült megállapodni a béremelésekről. Így hétfőn hajnalban várhatóan valamennyi Volán-buszjárat időben elindul.
Hétfőre sztrájkot hirdet a Volán
A közlekedési szakszervezetek megtartják január 29-én, hétfőn reggel 4 óra és 8 óra között a Volán-társaságoknál a sztrájkot - jelentette be Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke pénteken sajtótájékoztatón, miután eredménytelenül zárult a délutáni tárgyalás a 2007. évi keresetfejlesztésről a munkáltatóval.
A Volánnál nem sikerült megállapodni a bérekről
Eredménytelenül zárult a Volán társaságoknál folyó bértárgyalások keretében tartott keddi egyeztetés. Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint a munkáltatók érdekképviseleti szervezete már csak 0-6 százalék közötti jövedelemnövelésre tett ajánlatot. A szakszervezetek az ajánlatot egységesen elfogadhatatlannak tartották - tudósít az MTI.
- címkék:
- bér
- bértárgyalás
- szakszervezetek
- Volán
- MTI
- Címkefelhő »
Jövőre közel 40 százalékkal drágul a vonatjegy
Egységesíti és szűkíti a kormány a vasút és a Volán-társaságok által adható kedvezményeket 2007-től. A reform keretében jövőre 14 mellékvonalat szüntetnek meg a tervezett 28-ból, a többiről további vizsgálatok után döntenek. A vonat és buszjegyek árát 2007-ben kétszer is emelik - mondta Kóka János gazdasági miniszter a közösségi közlekedési reform részleteit ismertetve kedden.
Csökkennek a diákok utazási kedvezményei
A Volán mintegy 6, a MÁV pedig átlagosan 16 százalékkal emelheti személyszállítási tarifáit januárban egy készülő tervezet szerint. Kisebbek lesznek ugyanakkor az utazási kedvezmények, a diákkedvezmény a jövőben a lakóhely és a tanintézmény közti útra korlátozódna - írja a Népszabadság.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Vasárnap hajnali három órakor visszaállítják egy órával az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a téli időszámítás. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás, a nemzetközi vonatok pedig Magyarországon várják be indulási idejüket.
- címkék:
- Malév
- Volán
- időszámítás
- közlekedés
- menetrend
- MÁV
- Címkefelhő »
Vereséggel kezdett a Volán az Interligában
Az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata 2-1-re kapott ki hazai csarnokában a szlovén Olimpija Ljubljanától. A hazaiak hiába játszottak szinte az egész találkozó folyamán fölényben, a jól védekező vendégek ellen vereséggel kezdték az Interliga küzdelmeit.
Hokirangadót nyert a Volán és a Fradi
A címvédő Alba Volán-FeVita hazai pályán magabiztosan győzte le a Csíkszereda együttesét a jégkorong Borsodi Ligában. A játéknap további mérkőzésein az Újpest könnyedén nyert a Fehérvári Titánok ellen, míg a Ferencváros drámai küzdelemben, hosszabbítás után nyert a legutóbb bronzérmes Dunaújváros ellen.
Amatőr Fradi, elszánt Újpest, Csíkszereda
Pénteken megkezdődik a hétcsapatos jégkorong Borsodi Liga 2006/07-es idénye.