Világjátékok

címke rss

Megvan az elsõ magyar kvóta a 2013-as Világjátékokra

Archívum2011.11.12, 13:41

Vass Dóra szerezte meg az elsõ magyar indulási jogot a 2013-as Világjátékokra. A magyar ritmikus gimnasztikázó a franciaországi világbajnokságon elért 20. helyével kvalifikálta magát a játékokra.

Budapest pályázik a 2017-es Világjátékok megrendezésére

Sport2011.04.27, 14:07

Budapest pályázik a 2017-es Világjátékok megrendezésére - a Fõvárosi Közgyûlés szerdai ülésén 30 igen és 1 tartózkodás mellett fogadta el az errõl szóló határozatot. Ennek értelmében Budapest adja be a pályázatot Gödöllõ, mint társváros közremûködésével, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végzi.

Három országgal szállhat harcba Magyarország a Világjátékok-rendezésért

Sport2011.03.17, 11:33

A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) kiírta a pályázatot a 2017-es játékok megrendezésére, az olimpia programján nem szereplõ sportágak négyévente sorra kerülõ világversenyének Magyarország is otthont adna Budapest és Gödöllõ helyszínekkel.

Gödöllõ és Budapest együtt rendezhet Világjátékokat

Sport2010.12.07, 15:00

Villámlátogatást tett Magyarországon Ron Froehlich, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elsõ embere, aki az esemény 2017-es hazai rendezési terveirõl egyeztetett. A hét év múlva rendezendõ világeseményre Budapest és Gödöllõ közösen pályázna.

Könyv a magyar sikerszigetrõl

Sport2009.12.09, 16:12

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget címmel jelent meg az a képes album, amely az olimpián kívüli sportágak nyári seregszemléjén történtekre emlékszik vissza.

Magyarország 2017-ben Világjátékokat rendezne

Sport2009.07.31, 22:22

A 74 fõs magyar csapat sikeresen szerepelt a tajvani Világjátékokon, így volt ok az ünneplésre, amelyet a mogyoródi Aquarénában szervezett meg az Nemzeti Sportszövetség.

Világjátékok: hét éremmel zártak a magyarok

Sport2009.07.26, 23:41

Negyvenezer nézõ ünnepelte vasárnap a kaohsziungi Világjátékok központi stadionjában a másfél hetes seregszemlén részt vett sportolókat, köztük a két arany-, három ezüst- és két bronzérmet begyûjtõ magyarokat.

S. Kovács nyerte a második magyar aranyérmet a Világjátékokon

Sport2009.07.25, 16:28

Megszületett a magyar csapat második aranyérme az olimpián kívüli sportágak versenyén, a karatésok 65 kg-os mezõnyében S. Kovács Ádám állhatott fel a dobogó legfelsõ fokára.

Egy éremmel zárták a Világjátékokat az uszonyos úszók

Sport2009.07.24, 17:50

Kanyó Dénes 200-on negyedik lett a tajvani Világjátékokon. A 400 méteres versenyben bronzérmet szerzett szegedi uszonyos úszó 200 méteren nyolc századdal maradt le a dobogóról. Kókai Dániel ugyanebben a számban az ötödik helyen zárt.

Világjátékok: Székely Lilla országos csúccsal döntõs

Sport2009.07.23, 07:16

A búvárúszók 50 méteres számában Székely Lilla 16.92 százados eredménnyel, hatalmas országos csúccsal futamában a negyedik helyen végzett, és ezzel a nyolcadik helyen verekedte be magát a fináléba a Világjátékokon. A magyar lány egy századdal volt jobb a másik futamban ötödikként célba érõ koreai riválisánál.

Kanyó Dénes bronzérmes a Világjátékokon

Sport2009.07.23, 16:01

Kaohsziungban, a Világjátékokok hetedik versenynapján az uszonyos úszókra figyeltek a magyarok. A 400-as délutáni döntõben Kanyó Dénes országos csúccsal (3:01.76) bronzérmes lett, az aranyérmet az olasz Stefano Figni szerezte meg világcsúccsal (2:58.64).

Asztalos ötödik lett ejtõernyõvel a Világjátékokon

Sport2009.07.21, 10:59

Véget értek az ejtõernyõs célbaugrók küzdelmei a Világjátékokon, Asztalos István címvédõként ezúttal az ötödik helyet szerezte meg. A nehéz idõjárási körülmények között rendezett versenyben a duisburgi bajnok kiegyensúlyozottan, jól teljesített, egyetlen rosszabb ugrás azonban megakadályozta a címvédésben.

Krajcsák Márk 9. lett a Világjátékokon

Sport2009.07.21, 16:04

Krajcsák Márk megismételte duisburgi eredményét, elsõszámú fallabdázónk 9. lett a tajvani Világjátékokon.

Ezüstöt nyertek a magyar strandkézisek

Sport2009.07.20, 17:49

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott ezüstérmes lett a tajvani Világjátékokon. Vártok Ákos csapata az olimpián kívüli sportágak világversenyén hétfõn délelõtt az Omán elleni elõdöntõben 2-0-ra gyõzött, az esti brazilokkal vívott fináléban pedig 2-0-ra kikapott, és ezzel megszerezte a magyar csapat harmadik ezüstérmét.

Döntõs a strandkézilabda-válogatott a Világjátékokon

Sport2009.07.20, 07:37

Döntõbe jutott a férfi strandkézilabda-válogatott a Világjátékokon, miután a csoportkör után az elõdöntõben is legyõzték Ománt.

Vajda ötödik lett a testépítõk között a Világjátékokon

Sport2009.07.19, 17:32

A testépítõ Vajda Zoltán pontszerzõ helyen végzett a Világjátékokon, miután a 70 kilósok mezõnyében bejutott a fináléba, ahol végül ötödik lett.

Csak aranyat nem nyertek a magyar sárkányhajósok

Sport2009.07.18, 18:22

A magyar sárkányhajó-csapat 500 méteren ezüst, 1000 méteren pedig bronzérmet szerzett a tajvani Kaohsziungban zajló Világjátékokon. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) beszámolója szerint a rövidebb távon óriási csatában lett második a magyar egység. A döntõbe futamgyõztesként, a harmadik legjobb idõvel jutott be a csapat, ahol aztán a Krausz Mihály kormányozta hajó mindössze 41 századdal kapott ki az orosz csapattól.

A sárkányhajó-csapat nyerte az elsõ magyar érmet a Világjátékokon

Sport2009.07.17, 08:57

Megszületett az elsõ magyar érem a tajvani Világjátékokon, sárkányhajó-csapatunk a 200 méteres sprintversenyben második helyen végzett.

Bárdosi szumóaranyat szerzett a Világjátékokon

Sport2009.07.17, 21:21

Bárdosi Sándor aranyérmet szerzett a szumósok 85 kg-os kategóriájában a tajvani Kaohsziungban zajló Világjátékokon.

Világjátékok: látványos megnyitó, kínai távolmaradás

Sport2009.07.16, 21:59

Kaohsziungban egy fergeteges megnyitóval megkezdõdtek a VIII. Világjátékok küzdelmei. Az olimpián kívüli sportágak világversenyének tajvani megnyitóján 30 ezer nézõ tapsolta végig a 98 ország sportolóinak bevonulását. A magyar csapat zászlaját Babicz Balázs strandkézilabdás vitte.

Vb-sorsolásra vár a nõikézi-válogatott

Sport2009.07.15, 07:12

Szerda délután 14 órai kezdettel a svájci Baselben kerül sor a decemberi, kínai nõikézilabda-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolására. A magyar válogatott a 3. kalapban kapott helyet, így Ausztria, Kína és a Svédország biztosan nem lesz a riválisok között.

Vb-aranyakkal melegítenek a sárkányhajósok a Világjátékokra

Sport2009.07.11, 21:24

A 200 méteren aratott pénteki sikert követõen szombaton 500-on is gyõzött a magyar vegyes csapat a dél-koreai Ulszanban zajló sárkányhajó csapat-világbajnokságon.

Krajcsák Márk ezüstérmes Londonban

Sport2009.07.08, 12:17

Krajcsák Márk ezüstérmet szerzett kedden a Londonban rendezett Roehampton Open fallabdaviadalon.

Magyar ejtõernyõs siker Ausztriában

Sport2009.07.05, 21:10

A Világjátékokra készülõ ejtõernyõs, Asztalos István megnyerte a célbaugrást a salzburgi nemzetközi versenyen.

Krajcsák napról napra erõsebb

Sport2009.07.02, 12:49

Krajcsák Márk visszatért. Elsõszámú fallabdázónk a zürichi PSA-tornán bokaszalag-húzódást szenvedett, így egyhónapos kényszerpihenõn van túl.

Rock and roll: magyar ezüstérem Olaszországban

Sport2009.06.28, 09:44

Ezüstérmet szerzett a Horváth Márk, Szabó Kata kettõs a Rimini Openen megrendezett akrobatikus rock and roll versenyen.

Jó magyar kezdés a strandkézi-Eb-n

Sport2009.06.23, 21:30

Mindkét válogatottunk jól kezdett a strandkézilabda Európa-bajnokság nyitónapján.

Bárdosi szumó-, Kozmann sárkányhajó-aranyat ígér

Sport2009.06.15, 15:31

Három-négy érem megszerzésének reményében utazik 74 magyar sportoló az egy hónap múlva, július 16-án kezdõdõ tajvani Világjátékokra. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) hétfõi sajtótájékoztatóján elhangzott: a magyarok 12 sportágban - aerobikban, ejtõernyõzésben, fallabdában, íjászatban, karatéban, ritmikus gimnasztikában, sárkányhajóban, strandkézilabdában, szumóban, testépítésben, uszonyosúszásban és versenytáncban - szerepelnek Kaohsziungban.

Asztalos a riportertõl tudta meg, hogy mindenkit legyõzött

Sport2009.06.13, 16:15

Asztalos István hatalmas sikert ért el Torinóban, a magyar ejtõernyõs megnyerte a célbaugró számot a Légi Világjátékokon.

Teljes a Világjátékokra utazó magyar keret

Sport2009.06.12, 12:25

Gyenge Zsófia csigásíj kategóriában szabadkártyát kapott, így kialakult a tajvani Világjátékokra utazó magyar csapat - adta hírül a júliusi világverseny hazai koordinációját ellátó Nemzeti Sportszövetség (NSSZ).

Minõségi munkával készülnek a magyar sárkányhajósok

Sport2009.06.06, 10:59

Mozgalmas nyár elé néznek a legjobb magyar sárkányhajósok. A Kozmann Györggyel, és több kajak-kenus olimpikonnal felálló csapat a Világjátékok elõtt elindul az idei világbajnokságon is, amelyet Dél-Koreában rendeznek meg.

Napelemes stadionban nyitják meg a Világjátékokat

Sport2009.05.29, 20:27

A júliusi, tajvani Világjátékokon többek között a megnyitónak is otthont adó kaohsziungi stadion építésénél egyedülálló megoldást alkalmaztak: a patkó alakú aréna tetejére csaknem 90 ezer napelemet helyeztek el, melyek az aréna teljes energiaszükségletét biztosítják.

Világjátékok: újra bajnok lehet a duisburgi magyar aranyérmes

Sport2009.05.22, 11:23

Megvédheti bajnoki címét a tajvani Világjátékokon Asztalos István. A 2005-ös duisburgi játékok egyetlen magyar aranyérmese az ejtõernyõs célbaugrók versenyében diadalmaskodott. A tavalyi losonci világbajnokságon nem sikerült kvalifikálnia, de a nemzetközi szövetség szabadkártyával jutalmazta a korábbi évek kiegyensúlyozott teljesítményét.

Jó formában vannak a Világjátékokra készülõ szumósaink

Sport2009.05.18, 15:38

A budapesti szumó ranglistaversenyen Fábián Viktória a 65 kilogrammosok között, Kálló Gyöngyi a +80 kilósoknál, Makai Erika az open kategóriában gyõzött.

Jó magyar elõjelek a Világjátékok elõtt

Sport2009.05.11, 15:00

A hétvégén több magyar sportoló is komoly versenyen tesztelte formáját a júliusi tajvani Világjátékok elõtt. Roik Zsolt rangos aerobikviadalon lett harmadik, míg S. Kovács Ádám a karate Európa-bajnokságon kevéssel csúszott le a bronzéremrõl.

Az Eb-vel hangolnak a Világjátékokra a strandkézisek

Sport2009.05.08, 13:02

Fontos tornák elé néz a magyar strandkézilabda-válogatott. A jelenleg 16 fõs legénység egy keretszûkítést követõen június 23-án, a norvégiai Európa-bajnokságon megkezdi a küzdelmeket, és egy remélhetõleg sikeres kontinenstorna után júliusban a Világjátékok következnek Tajvanon.

Vass Dóra is ott lesz a Világjátékokon

Sport2009.05.01, 14:42

Ritmikus gimnasztikában is lesz versenyzõnk a tajvani Világjátékokon. A mesterfokú bajnok, Világkupa-döntõs Vass Dóra ugyanis tartalék volt, és visszalépés miatt indulási jogot szerzett az olimpián kívüli sportágak világversenyére, amelyet négyévente rendeznek meg.

Aerobikos magyar nõk a Világjátékokon

Sport2009.04.30, 18:35

Roik Zsolt után a magyar aerobikcsoport is indulási jogot szerzett a tajvani Kaohsziungban július 16. és 26. között rendezendõ Világjátékokra.

Aranyérmes a férfi sakkcsapat Pekingben

Archívum2008.10.14, 09:26

Nagyszerû magyar sikert hozott Pekingben az I. Szellemi Sportok Világjátékán a villámsakk csapatverseny. Almási Zoltán vezetésével a válogatott az elõdöntõben Ukrajna ellen elõször 2-2-re végzett, majd a második meccset 3-1-re megnyerte. A döntõben kettõs vereséget mért a jóval esélyesebb, az elsõ helyre rangsorolt kínai csapatra, 32 együttes küzdelmében aranyérmes lett. A nõi csapatok viadalán a papírformának megfelelõen kínai-orosz döntõre került sor. Az éltáblán a világbajnoknõ Alekszandra Kosztenjuk kétszer is nyert Hou Ji-fan ellen, az orosz válogatott kettõs gyõzelemmel megnyerte a versenyt. A csapatok rapidversenye az utolsó ...

Érem nélkül maradtak fogathajtóink

Sport2006.09.02, 17:51

Érem nélkül maradtak a magyar négyesfogathajtók az aacheni Lovas Világjátékokon: a címvédõ Lázár Zoltán sokat hibázott az akadályhajtás során, így visszacsúszott a nyolcadik helyre, Dobrovitz József pedig legjobb magyarként hatodik lett. A világversenyen újonc Bárdos Attila 15. helyen végzett, míg a csapat, amely szintén címvédõként érkezett az eseményre, negyedikként zárt.

Fintha kijelölte a magyar fogathajtó csapatot

Archívum2006.08.09, 17:09

Fintha Gábor, a fogathajtók szövetségi kapitánya kijelölte az aacheni lovas Világjátékokon címvédõként induló magyar csapatot.

Köszöntötték a Világjátékokon szerepelt csapatot

Archívum2005.08.22, 18:48

- Magyarország a nem is távoli jövõben otthont adhat a nem olimpiai sportágak Világjátékának. - mondta Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke a júliusi, duisburgi versenyen részt vett csapat köszöntésén, a Sportok Házában.

Remekeltek Itáliában a szolnoki ejtõernyõsök

Sport2005.08.11, 14:05

A Szolnoki Honvéd csapata nyerte az ejtõernyõs Európa-kupa-sorozat ötödik, olaszországi versenyét Bellunóban. Az egyéni viadalon Varga Tamás harmadik lett, míg a júliusi duisburgi Világjátékok egyetlen magyar aranyérmese, Asztalos István ötödikként zárt.

Második helyen végeztek a strandkézisek

Sport2005.07.23, 19:44

Nõi strandkézilabda-válogatottunk ezüstérmet szerzett a duisburgi Világjátékokon.

Döntõben a strandkézisek a Világjátékokon

Archívum2005.07.23, 15:15

Bejutott a magyar nõi strandkézilabda-válogatott a döntõbe a Világjátékokon. A meieink az elõdöntõben Törökország legjobbjait gyõzték le 2-0-ra.

Világbajnok kajakosunk sárkányhajóra váltott

Sport2005.07.21, 13:14

Július 14. és 24. között a Duisburgban rendezett Világjátékokon részt vevõ magyar csapat zászlóvivõje Hegedûs Róbert hétszeres világbajnok kajakos volt, aki ezúttal a magyar sárkányhajó-válogatott csapatvezetõjeként képviselte hazánkat.

Világjátékok: két negyedik hely uszonyosúszásban

Sport2005.07.21, 21:19

Uszonyosúszásban két negyedik helyet értek el a magyarok a Duisburgban zajló Világjátékok csütörtöki versenynapján.

Világjátékok: Juhos döntõs uszonyosúszásban

Archívum2005.07.21, 13:08

Megkezdték szereplésüket az uszonyosúszók is a duisburgi Világjátékokon: 400 méteren Juhos Gergely a legjobb, míg Vilhelm Szilárd az ötödik idõvel jutott a fináléba. Döntõt úszhat Székely Lilla is az 50 méteres búvárúszásban, hiszen a nyolcadik legjobb idõt érte el.

Krajcsák Márk a világ legjobbjai közt

Archívum2005.07.20, 17:40

A Világjátékok fallabdaversenyében kilencedik helyezést elérõ Krajcsák Márk produkciója a viadal aranyérmesét is meggyõzte a magyar fallabdázó képességeirõl, így a magyar játékos nem mindennapi lehetõséghez jutott.

Benyónak kötéllel jobban ment a Világjátékokon

Archívum2005.07.20, 19:52

Szerdán a ritmikus gimnasztikázók versenyében volt érdekelt Magyarország a duisburgi Világjátékokon a mindössze tizenöt esztendõs Benyó Fruzsina révén.