Vietnam

címke rss

Reformer párttitkár lett az új vietnami államfő

Nagyvilág2006.06.27, 06:41

Ho Si Minh-város reformernek tekintett párttitkárát választották meg Vietnam új államfőjének. A 63 éves Nguyen Minh Triet, a múlt héten lemondott Tran Duc Luongot váltja át az ország második emberének posztján.

Kommunista reformer lehet a vietnami államfő

Nagyvilág2006.06.26, 14:12

Kedden választja meg a vietnami parlament az ország új állam- és kormányfőjét. Az elnöki székbe a 63 éves Nguyen Minh Triet, Ho Si Minh-város reformernek tartott pártfőtitkára kerülhet.

Lemondtak Vietnam legfőbb vezetői

Nagyvilág2006.06.24, 10:44

Szombaton lemondott a vietnami állam három legmagasabb rangú vezetője, ahogy ez április óta várható volt. Az új miniszterelnök, államfő és nemzetgyűléselnök személyéről legkésőbb hétfőn szavaznak.

Le akar mondani a vietnami miniszterelnök

Nagyvilág2006.06.16, 12:04

Távozni kíván posztjáról a vietnami kormányfő, mivel az országot irányító Kommunista Párt nem választotta be vezető testületébe. Kérelmét június végén bírálják el.

A vietnami áramkorlátozásra is kihat focivébé

Archívum2006.06.13, 11:22

Vietnamban a kormány bejelentette, hogy a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseinek közvetítése közben nem lesz áramkorlátozás.

Indonézia segítséget kér a H5N1 ellen

Nagyvilág2006.05.18, 08:45

Nemzetközi segítséget kért a madárinfluenza elleni küzdelemhez Indonézia, ahol eddig összesen harminc ember halálát okozta a kór. Csütörtökön már disznók megfertőződését is regisztrálták.

Meghalt egy belga labdarúgó Vietnamban

Sport2006.04.09, 13:03

Egyelőre tisztázatlan körülmények között vietnami szállodaszobájában elhunyt egy 26 éves belga labdarúgó.

Az iraki háborúban ölték meg a legtöbb újságírót

Nagyvilág2006.03.21, 07:01

A második világháború óta egyetlenegy konfliktusban sem halt meg annyi újságíró, mint az iraki háború alatt - közölt a Riporterek Határok Nélkül. Összesen 84 médiamunkás vesztette életét a három éve folyó harcokban, míg például Vietnamban 22 év alatt halt meg 63 újságíró.

Vietnám: másfél milliárd dollár a turizmusra

[origo] utazás2008.02.06, 15:41

Vietnam arra számít, hogy az évtized végén már 5,5-6 millió külföldi turista keresi fel az országot. Ezért egy másfél milliárd dollárral felérő fejlesztési tervet kíván végrehajtani az idegenforgalmi ágazatban.

Pedofíliáért ítélték el a rocksztárt

Kultúra2006.03.07, 13:58

Háromévi szabadságvesztésre ítélte egy vietnami bíróság pénteken Gary Glitter, egykori brit popsztárt, akit gyermekek szexuális zaklatásában találtak bűnösnek.

Halálra ítéltek nyolc drogdílert Vietnamban

Nagyvilág2005.12.30, 07:37

Hat férfit és két nőt ítéltek halálra drogkereskedelem miatt Vietnamban. A dél-ázsiai országban idén 122 emberre szabtak ki halálbüntetést.

Kevésbé terjed a madárinfluenza Vietnamban

Nagyvilág2005.12.06, 08:36

Alábbhagyott a madárinfluenza terjedése Vietnamban. Szakemberek szerint ha a helyzet december végéig tovább javul, csökken a fertőzött területek száma, akkor februárra megfékezhető lesz a járvány.

Hárman is elkapták a madárinfluenzát Kínában

Nagyvilág2005.11.16, 15:59

Hárman is megfertőződtek madárinfluenzában Kínában a hatóságok bejelentése szerint. Kína most ismerte el először hivatalosan, hogy az országban embereket fertőzött meg a madárinfluenza. A betegek állapotáról nem közöltek adatokat. Kína minden szárnyast be akar oltatni, Vietnamban két újabb járványgóc jelent meg.

14 milliárd szárnyas beoltását ígéri Kína

Nagyvilág2005.11.16, 11:14

300 ezer állatot már levágtak, mégis további 14 milliárd madár beoltásáról döntött a kínai főállatorvos a madárinfluenza elleni védekezés jegyében - írja a BBC News. Vietnamban két város teljes baromfiállományának kényszervágását rendelték el.

Újabb madárinfluenza-góc Romániában

Nagyvilág2005.11.14, 17:25

Madárinfluenzával fertőzött újabb háziszárnyasokat találtak a romániai Duna-deltában lévő Caraormanban hétfőre virradóra. Eddig négy csirkéből vett mintán mutatták ki a H5 típusú vírust, de azt még nem tudni, hogy az emberre is veszélyt jelentő H5N1-ről van-e szó. Eközben Vietnamban két újabb madárinfluenza-gyanús megbetegedést regisztráltak, és a vírus egy új fajtáját fedezték fel, míg Tajvanon egy erősen fertőző fajtája jelent meg a vírusnak. A Japán kormány bejelentette: ha kell, szükségállapotot vezetnek be.

Terjed a madárinfluenza Vietnamban

Nagyvilág2005.11.13, 09:00

Vietnam két újabb tartományában találtak madárinfluenzát vasárnap, ezzel a fertőzött tartományok száma kilencre emelkedett. A vírus halálos variációjának felbukkanása óta több mint 130 ezer baromfit irtottak ki az ázsiai országban.

Kimutatták a halálos vírust a magyar hattyúban

Nagyvilág2005.11.02, 16:31

A horvát hatóságok vizsgálatai megállapították, hogy madárinfluenzától pusztult el a Horvátországban talált, Magyarországról érkezett hattyú. A vizsgálatok szerint a hattyú a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 válfajával fertőződött meg. A román hatóságok közben fertőtlenítést vezettek be: minden Romániába tartó járművet fertőtlenítenek a határ átlépésekor, így védekeznek a madárinfluenza terjedése ellen.

Japánban is megjelent a madárinfluenza

Nagyvilág2005.10.31, 15:12

Madárinfluenza-gyanús eseteket találtak a japán hatóságok a távol-keleti ország egyik baromfitelepén. A vírus miatt 82 ezer szárnyas kényszervágását tervezik. Thaiföldön több helyen is madárinfluenzára bukkantak, Vietnam pedig nemzetközi segítséget kért a kór elleni védekezéshez.

Ketten meghaltak madárinfluenzában Vietnamban

Nagyvilág2005.10.29, 09:04

Egy vietnami lap szerint feltehetően két újabb áldozata van a madárinfluenzának az országban. A újság kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy 14 éves lány és a 26 éves férfi halt bele a betegségbe a héten.

Ötven fölött az "Elefánt" áldozatainak száma

Nagyvilág2005.09.29, 08:47

Ötven fölé emelkedett a Damrey tájfun halottjainak a száma Vietnamban. A többség a heves esőzések miatti árvizekben lelte halálát. A sérültek száma meghaladja a százat, a károkat csak Hai Phong kikötővárosban hatmillió euróra becsülik.

Pusztító hurrikán után pusztító tájfun

Időjárás2005.09.28, 19:41

Amerika után Ázsiában támadnak a trópusi ciklonok. Kína déli részén és Vietnamban okozott rendkívüli károkat a Damrey tájfun. Kövesse pusztító vonulását műholdfilmünkön!

Halottak tucatjait hagyta maga után az "Elefánt"

Nagyvilág2005.09.28, 20:23

Előbb heves széllel és tengerárral ostromolta a Kínához tartozó Hainan és Vietnam partjait, majd esőt és áradásokat hozott Vietnamba, Laoszba és Thaiföldre a Damrey tájfun. Hainanon 16, Vietnamban 5, Thaiföldön 4 ember vesztette életét a vihar miatt. Vietnamban több mint 180 ezer hektár rizsföld került víz alá.

Az iraki háborúról győzködi Bush az amerikaiakat

Nagyvilág2005.08.22, 22:22

George Bush amerikai elnök az iraki háború szükségességét védelmezte legutóbbi beszédeiben, miután megszakította nyaralását. Előző nap a szenátus egyik vezető republikánus párti tagja úgy nyilatkozott, hogy az iraki háború egyre inkább Vietnamra emlékezteti őt. Szerinte ki kell dolgozni az Irakból való távozás stratégiáját, az USA ugyanis nem áll nyerésre Irakban. Bush viszont arról igyekszik meggyőzni a közvéleményt, hogy a visszavonulás nem hozna biztonságot az amerikaiaknak a terrorizmussal szemben.

Élet a Szomszédok után

Tévé2005.08.15, 15:12

Fábry Sándor Vietnami balzsam címmel nagylemezt adott ki, a Westel 900 a Szervusz díjcsomagot reklámozta, a Bravo slágerlistáján meg a tinilányok által elsőre nehezen kiolvasható ShyGys és az aktuális Kozso-projekt, a Picasso Branch is fel-feltűnt. 2000 furcsa év volt, szerencsére már elmúlt. Ekkoriban az amerikaiak és a mexikóiak tévéztek legtöbbet (255 percet ment náluk átlagosan a tévé), ettől csak 19 perccel maradtak el a derék tévéfaló magyarok - ez a kiváló teljesítmény pedig elég volt a bronzra. Nézzük, mi ment a tévében, íme sorozatunk hatodik része.

Fokozódó netellenőrzés Vietnamban

Techbázis2005.07.26, 13:25

Tovább szigorítják az internethasználat ellenőrzését Vietnamban a kommunista párt által elfogadott irányelv alapján, hogy kiszűrjék a "reakciós és ellenséges" erők visszaéléseit - közölte kedden a párt egyik illetékese.

Embereken is tesztelnék a madárinfluenza-oltást

Nagyvilág2005.05.09, 08:38

A sikeres, majmokon végrehajtott tesztek után pár héten belül embereken is kipróbálhatják a madárinfluenza ellen Vietnamban kifejlesztett védőoltást. A kutatók azt remélik, hogy az anyagot 2006 elején már gyártani kezdhetik.

Egyre több vietnami veterán keresi otthagyott gyerekét

Nagyvilág2005.05.02, 15:09

A hétvégén volt 30 éve, hogy kivonult az USA Vietnamból. A háború borzalmas emléke mellett ugyanakkor sok mást is hagytak maguk mögött az ázsiai országban az amerikaiak - például törvénytelen gyermekek tízezreit. Sok idősödő veterán lelkiismerete az utóbbi években ébredt fel, és most sorra keresik egykori szerelmeiket, akiket tőlük származó magzatokkal a szívük alatt hagytak hátra annak idején.

Vietnám díszlépéssel és árengedménnyel ünnepel

Nagyvilág2005.04.30, 11:52

Harminc évvel ezelőtt ezen a napon hagyta el az utolsó amerikai katona Vietnámot. A kommunista északi csapatok győzelmét hatalmas katonai parádéval, harminc százalékos árleszállítással és 7500 rab szabadon engedésével ünneplik.

Feléled a délkelet-ázsiai teniszélet

Sport2005.04.27, 12:16

Vietnamban és Mianmarban is beindul a teniszélet, az előbbi ország története során először rendezhet profi ATP-tornát, míg az egykori Burmában ötven év után kerül sor Davis-kupa-viadalra.

Újabb két madárinfluenzás eset Vietnamban

Nagyvilág2005.03.25, 09:04

Újabb két madárinfluenzás esetet regisztráltak Vietnamban. Az országban eddig összesen 34-en haltak bele a fertőzésbe.

Elhunyt XVII. Gergely ellenpápa

Nagyvilág2005.03.22, 19:38

Elhunyt Clemente Domínguez Gómez, aki 1978-ban kikiáltotta önmagát XVII. Gergely pápának, saját egyházi rendet alapított, és szentté avatta többek között Francisco Franco spanyol diktátort, valamint kiátkozta a spanyol királyi családot.

Tragikus vonatbaleset Vietnamban

Nagyvilág2005.03.12, 17:42

Legalább 11 ember meghalt és kétszáznál több megsérült, amikor kisiklott egy expresszvonat szombat délben Vietnam középső részén.

Tizenkét halottja van vietnami madárinfluenzának

Nagyvilág2005.01.31, 06:36

Egy hónap alatt tizenkettőre emelkedett a madárinfluenza halálos áldozatainak száma Vietnamban. Legutóbb egy tízéves kislány halt meg a betegségben az ország déli részében.

Újabb áldozata van a madárinfluenzának Vietnamban

Nagyvilág2005.01.29, 09:21

Belehalt madárinfluenzás megbetegésébe szombat hajnalban egy kislány Vietnamban, ezzel tizenegyre emelkedett a kór által szűk egy hónap alatt követelt halálos áldozatok száma a délkelet-ázsiai országban.

Milliókat fenyeget a madárinfluenza

Nagyvilág2005.01.24, 12:31

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) orvosai szerint egy vietnami testvérpár megbetegedésével bizonyosnak látszik, hogy a madárinfluenza-vírus egyik mutációja emberről emberre is terjedhet. A WHO szerint ha a betegség emberek között is képes lesz terjedni, világméretű járványtól lehet tartani. Az elmúlt három hétben hét ember halálát okozta a madárinfluenza-járvány Vietnamban.

Újabb madárinfluenza-áldozat Vietnamban

Nagyvilág2005.01.06, 06:40

Egy hatéves kisfiú a madárinfluenza újabb áldozata Vietnamban. Egy héten belül már két vietnami halt meg ebben a betegségben.

Madárinflunzás lett egy vietnami lány

Nagyvilág2005.01.02, 15:28

Madárinfluenza-vírust találtak egy 16 éves vietnami lány szervezetében. A lány egy beteg csirke levágásakor kaphatta meg a kórt.

Mezőtúri emlékezés a vietnami sikerre

Sport2004.12.15, 02:03

Pontosan húsz év után Mezőtúron találkoztak az 1984-ben az akkori Baráti Hadseregek Szpartakiádját Vietnamban megnyert magyar katonaválogatott tagjai. Az eseményt, amely kisebb futballünneppé vált, a csapat hajdani szakvezetője, Földesi János hozta tető alá.

40 halott a vietnami tájfunban

Nagyvilág2004.11.29, 08:11

Negyven ember meghalt, 42 eltűnt a Muifa tájfun pusztítása miatt Vietnamban. A vihar okozta trópusi esőzések árvizeket, földcsuszamlásokat okoztak.

Mindkét csapatunk nyert a sakkolimpián

Archívum2004.10.19, 20:56

A magyar férfi válogatott győzelemmel folytatta szereplését a Mallorcán zajló 36. sakkolimpián. Az együttes Gyimesi Zoltán és Ács Péter világossal elért sikerének köszönhetően az 5. fordulóban Venezuela ellen nyert 3-1-re. A nők Vietnam ellen nyertek 2-1-re úgy, hogy Mádl Ildikó és Gara Anita teljes pontot szerzett, Lakos Nikoletta pedig kikapott.

Kigyulladt a lengyel kormánygép hajtóműve

Nagyvilág2004.10.07, 11:50

Kigyulladt a hajtóműve a lengyel kormánygépnek Kínában, miközben Hanoi felé tartott, fedélzetén többek között Marek Belka miniszterelnökkel. A lengyel kormányküldöttség az Ázsia-Európa csúcstalálkozóra igyekezett Vietnamba. A balesetben senki sem sérült meg.

Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának

Nagyvilág2004.09.29, 06:51

Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának Vietnamban. Az egészségügyi illetékesek megerősítették, hogy a betegség végzett egy 14 hónapos csecsemővel.

Légicsata Vietnam fölött

Techbázis2004.09.16, 13:48

A vietnami háború egyre több programban tűnik fel, de ezek a játékok általában a földi harcokra koncentrálnak. Nem így a HPS Simulations programja, mely a politikai eszmék közötti háború Vietnam légterében vívott, valós harcait helyezi reflektorfénybe.

Csókos volt Bush a nemzeti gárdánál

Nagyvilág2004.09.09, 15:49

Egyre élesebb hangnemben folyik az amerikai elnökválasztási kampány. Bush alelnökének fenyegetését, miszerint ha Kerry lesz az elnök, újabb terrortámadásra lehet számítani, amerikaiatlannak bélyegezték, és gazdasági téren vágtak vissza a demokraták. Kerry a nyugdíjalapok megdézsmálásával vádolta Bushékat Irak kapcsán. Folytatódik egymás sorkatonai szolgálatának felemlegetése is. Kerry után most Bush van soron, aki állítólag hátszéllel került a nemzeti gárdához, hogy elkerülje Vietnamot, és ott is kedvező elbánásban részesült.

Három embert halt meg Vietnamban madárinfluenzában

Nagyvilág2004.08.13, 01:47

A vietnami kormány az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) küldött jelentésében megerősítette, hogy újabb három ember halt meg madárinfluenzában a távol-keleti országban.

Sokkolta Vietnamot a helyi Megasztár

Tévé2004.07.19, 15:03

Felkavaró élmény volt a vietnami hatóságok és a közönség számára a kommunista állam első Pop Idol stílusú vetélkedője. A hanoi lapok szerint a hatalom képviselői és a nézők is elutasították a műsorban elhangzott kritikák hangnemét, ezért politikailag megbízható zsűritagok meghívását javasolták.

Ismét madárinfluenza Vietnamban

Nagyvilág2004.06.30, 08:32

Madárinfluenzás eseteket észleltek Vietnamban néhány hónappal azután, hogy a kór 16 halálos áldozatot követelt az indokínai országban. Ázsiában az év elején pusztított legsúlyosabban a madárinfluenza, akkor 100 millió baromfit kellett elpusztítani.

McCain szenátor elutasította az alelnök-jelölti posztot

Nagyvilág2004.06.12, 01:51

McCain szenátor stábjának vezetője határozottan cáfolta, a politikus ilyen ajánlatot kapott volna. Kerry szóvivője nem kívánta kommentálni az amerikai hírügynökség értesülését.

Paul McCartney új Vietnamtól tart

Kultúra2004.05.26, 12:55

Az egykori Beatles-tag úgy véli, hogy a koalíciós erőknek egy "új Vietnammal" kell szembenézniük, amennyiben nem vonulnak ki hamarosan Irakból.

Újabb SARS-gyanús esetek Kínában és Tajvanon

Nagyvilág2004.04.29, 12:26

Két újabb, feltehetően SARS-szal fertőzött emberről tett bejelentést a kínai egészségügyi minisztérium. Az ázsiai országban ezzel négyre emelkedett az atípusos tüdőgyulladás gyanúja miatt megfigyelt emberek száma. Közben Tajvanon is karanténba helyeztek egy turistát, akin a betegség tüneteit észlelték. Kínában öt másik személyről derült ki, hogy elkapták a betegséget. Vietnam újra bevezette a repülőtéri SARS-ellenőrzést.

Modern fegyverek és járművek a Battlefield 2-ben

Techbázis2004.04.21, 21:15

Tovább halad a történelemben a Digital Illusions nagysikerű akciójátéka, a Battlefield. Az eredeti játékban a második világháború eseményeivel találkozhattunk, majd elérkeztünk Vietnám poklába is. A 2005-re várható Battlefield 2-ben pedig már modern katonai járművekkel és fegyverekkel vívhatjuk meg háborúnkat.

3500-an várnak kivégzésre Amerikában

Nagyvilág2004.04.08, 16:19

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet jelentése szerint 2003-ban 1146 embert végeztek ki a világ 28 országában. A legtöbb halálos ítéletet Kínában, Iránban, az Egyesült Államokban és Vietnamban hajtották végre. Ezek azonban csak a szervezet tudomására jutott esetek, valószínűleg ennél sokkal több embert végeztek ki.   

Madárinfluenza-járvány

Tudomány2004.03.16, 12:47

Az Ázsia több országában pusztító madárinfluenza még a tavalyi atípusos tüdőgyulladás-járványnál (SARS) is hosszabb ideig, akár egy évnél is tovább eltarthat - jelentette ki Brüsszelben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője. A madárinfluenzát a SARS-nál nehezebb lesz megfékezni, mert nem emberek terjesztik. A témával kapcsolatos cikkek folyamatosan frissülő gyűjteménye.

Meghalt a madárinfluenza huszadik áldozata

Nagyvilág2004.02.15, 14:10

Egy tizenéves thaiföldi fiú a madárinfluenza huszadik áldozata. Thaiföldön eddig 5 gyermekről és egy felnőttről bizonyosodott be, hogy halálukat madárinfluenza okozta. Vietnámban 14-en haltak meg a betegség miatt.

Robin Williams újabb sötét szerepe

Film2004.02.12, 17:16

A Jó reggelt, Vietnam és a Mrs. Doubtfire főszereplője az utóbbi időben a bájos-kedves szerepek helyett egyre-másra negatív hősöket játszik a filmvásznon.

Madárinfluenza Amerikában is

Nagyvilág2004.02.07, 10:10

Az USA Delaware államában is felütötte a fejét a madárinfluenza, igaz itt egy olyan vírustörzset azonosítottak, amely nem veszélyes az emberre. A WHO eközben nem talált bizonyítékot arra, hogy egy madárinfluenzában elhunyt vietnami testvérpárt bátyjuk fertőzött volna meg. Vietnam ugyanakkor azt cáfolta, hogy a veszélyes vírussal fertőzött sertéseket találtak az országban.

Vietnami kislány a madárinfluenza legújabb áldozata

Nagyvilág2004.02.06, 14:58

Tizennyolcra nőtt az ázsiai madárinfluenza-járvány következtében elhunyt emberek száma, ráadásul újabb megbetegedést is jelentettek pénteken. Eddig tizenhárman Vietnamban estek áldozatul a kórnak, öten pedig Thaiföldön. Eközben sertésekben is kimutatták a madárinfluenza vírusát Vietnamban. Ez azért különösen veszélyes, mert az emlősállatok szervezetében könnyebben kialakulhatnak az emberre erősen veszélyes mutációk.

Hétfőn ketten haltak meg madárinfluenzában

Nagyvilág2004.02.02, 13:16

Egy thaiföldi asszony és egy vietnami kisfiú a madárinfluenza legújabb áldozatai. A hétfőn elhunyt két ember szárnyasoktól kapta el a kórokozót. Hongkongban többek között ingyenes védőoltással igyekeznek elejét venni a további fertőzéseknek, miközben Kínában már öt, egymástól távol fekvő tartományban is észlelték a fertőzést a szárnyasok között.

Vietnammal kampányol a pacifista elnökjelölt

Nagyvilág2004.01.30, 14:21

John Kerry, a legesélyesebb demokrata párti elnökjelölt, kampányfilmjében gépfegyverrel a kezében a dzsungelben sétál, miközben szóvivője volt a Vietnami Veteránok a Háború Ellen nevű szervezetnek. A jogászból lett politikus ugyanazért támadja Busht, mint a többi demokrata jelölt, de programja óvatosabb és konzervatívabb, mint vetélytársaié. A kampányt jórészt milliomos felesége előző férjétől örökölt vagyonából finanszírozza.

Védőoltás és madárinfluenza

Tudomány2004.01.27, 12:24

A kutatók már most nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy előállítsák a Délkelet-Ázsiában felbukkant madárinfluenza-vírus ellenszerét. Látható azonban, hogy a dolog nem lesz egyszerű, hiszen egy igen "tehetséges" vírustörzs bontogatja szárnyait.

Egy thai kisfiú a madár-influenza újabb áldozata

Nagyvilág2004.01.26, 11:08

Vietnam után Thaiföldön is emberéletet követelt a madár-influenza. Az áldozat egy hatéves kisfiú. Eközben újabb országban, Indonéziában, jelentették be a kórokozó megjelenését, és Laoszban is vizsgálják a baromfiállományt. Eddig hét országot ért el a járvány, de csak Vietnamban és Thaiföldön voltak emberáldozatok is.

Indonéziában is izolálták a madárinfluenza-vírust

Nagyvilág2004.01.25, 16:18

Több kelet-ázsiai ország után Indonézia is elismerte, hogy az országot elérte a madárinfluenza, de a betegség embert még nem fertőzött meg. Bangladesben már 12 ember halálát okozta egy rejtélyes, fertőző betegség, a szakemberek itt is a madárinfluenzára gyanakszanak.

Thaiföldre is elért a madár-influenza

Nagyvilág2004.01.23, 11:56

Thaiföld hivatalosan is elismerte, hogy az országot elérte a madár-influenza. A sok beteg baromfi mellett két ember is elkapta a kórokozót, és két másikat megfigyelés alatt tartanak. A kormány felfüggesztette a csirkeexportot, ami súlyosan érinti a termelőket. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy minél elterjedtebb a járvány, annál valószínűbb, hogy egy veszélyesebb vírus-mutáció alakul ki.

Nyolcéves kislány a madár-influenza újabb áldozata

Nagyvilág2004.01.19, 11:32

Egy nyolcéves kislány az ötödik ember, aki madár-influenzában halt meg Vietnamban. A dél-ázsiai országban további nyolc elhunytat vizsgálnak, akik valószínűleg szintén a betegségben veszthették életüket. Több millió szárnyas fertőződött már meg a dél- és kelet-ázsiai térségben a kórokozóval, de eddig csak Vietnamból érkezett jelentés emberek megbetegedéseiről.

Már négy áldozata van a madár-influenzának

Nagyvilág2004.01.17, 10:37

Már négy halálos áldozata van a távol-keleti országokban terjedő madár-influenzának - írja a CNN. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a SARS-nál is veszélyesebb betegség eddig 14 embert fertőzött meg Vietnamban. A kórokozót terjesztő csirkék és kacsák közül több tízezret kellett levágni Vietnamban, Japánban és Dél-Koreában. Időközben Kínában két újabb SARS-os beteget találtak.

Támad a SARS-nál is veszélyesebb madár-influenza

Nagyvilág2004.01.16, 11:36

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói bizonyítékokat találtak arra, hogy a cibetmacskák terjesztik Kínában a SARS-vírust - írja a BBC News. A kórokozó nyomait megtalálták több állat ketrecén. Kínának a SARS mellett más nehézségekkel is szembe kell néznie, ugyanis a szomszédos Vietnamban felütötte a fejét a madár-influenza, ami kutatók szerint veszélyesebb lehet, mint a SARS.

Hét évet kapott a szókimondó vietnami újságíró

Nagyvilág2003.12.31, 08:30

Kémkedés vádjával hét évi szabadságvesztésre ítéltek szerdán Vietnamban egy volt újságírót, mert egy interneten terjesztett cikkében bírálta és részletesen ismertette Vietnam Kínával kötött 1999-es határszerződését. A férfi ügyében indított eljárás ellen több nemzetközi szervezet is tiltakozott.

Kikötött egy amerikai hadihajó Vietnámban

Nagyvilág2003.11.19, 13:33

Amerikai hadihajó kötött ki Vietnámban, amire a vietnámi háború közel három évtizede történt lezárása óta nem volt példa. A Ho Si Minh város kötelében horgonyt vetett fregatt, a Vandergrift, négy napig marad. A szimbolikus jelentőségű esemény mutatja, hogy a két állam keresi egymás barátságát, melynek többek között a közös érdek - Kína térségbeli befolyásának visszaszorítása - lehet az oka.

James Bond Vietnamban járt

Film2003.10.28, 10:31

Roger Moore, ki a mozivásznon több alkalommal bújt a királynő ügynökének szerepébe, egy vietnami falusi iskolát látogatott meg. Ezúttal nem világmegmentő szuperhősként, hanem az UNICEF nagyköveteként utazott a Távol-Keletre.

Az USA nem vizsgálja újra a vietnami vérengzéseket

Nagyvilág2003.10.20, 13:51

Egy újság tényfeltáró riportja nyomán minden eddiginél kegyetlenebb, Vietnamban elkövetett háborús bűnökre derült fény Amerikában. A gyilkosságokat és kínzásokat egy önkéntesekből álló elit alakulat követte el Vietnamban. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem indít újabb vizsgálatot az ügyben, arra hivatkozva, hogy a bűntettek mára elévültek.

Battlefield Vietnam

Techbázis2003.10.09, 16:06

Szakít a második világháború témájával a sokak által a legjobbnak tartott háborús játéksorozat, a Battlefield, melynek legújabb epizódja immár Vietnám zöld poklát vetíti elénk.

Vietnamban megszégyenítik a félrelépőket

Nagyvilág2003.08.09, 12:28

A vietnami Danang városában a hagyományos értékeket féltő helyi hatóságok a házasságtörők kipellengérezéséről döntöttek. Tran Dinh Thich járási rendőrfőnök szombaton bejelentette: a jövőben közzé teszik a médiában azoknak a nevét, akiket házasságtörésen kapnak.

Vietnámnak nyitnia kell a WTO-tagsághoz

Gazdaság2003.08.07, 10:22

Vietnám 2005-re a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagja lehet. Amerika és a Világbank szerint ha a dél-ázsiai ország nem nyitja meg jobban piacait, visszasűllyedhet az elszigeteltségbe. Ugyanakkor az amerikaiak úgy döntöttek, magas vámmal sújtják Vietnám egyik legversenyképesebb exporttermékét.

Ellenzéki netezőt börtönöztek be Vietnamban

Techbázis2003.06.19, 15:57

Kémkedés vádjával tizenhárom évi börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hanoiban egy ellenzéki gondolkodású orvost, aki a vietnami kormányt bíráló írásokat tett közzé az interneten.

Vietnam megfékezte a tüdőgyulladás-járványt

Nagyvilág2003.04.28, 12:41

Vietnam az első ország, amely megfékezte az atípusos tüdőgyulladás terjedését - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet hanoi képviselője. Az ázsiai országban, ahol óriási összegeket költenek a járvány megfékezésére, húsz napja nem betegedett meg senki atípusos tüdőgyulladásban.

Ismeretlen halálos kór Vietnamban

Nagyvilág2003.04.26, 14:51

Harmincnyolc gyerek halálát és legalább hatvannak a megbetegedését okozta Vietnamban egy ismeretlen kórokozó. A szakértők szerint nem a hat évvel ezelőtt Malajziában pusztító enterovírusról van szó.

Kamerákkal őrzik a tüdőgyulladásosokat

Nagyvilág2003.04.08, 09:12

Szingapúrban keddtől a légierő orvosai is segítenek ellenőrizni a fertőzött területekről érkező utasokat a repülőtéren. Japánban megtiltották, hogy olyan emberek szerveit használják szervátültetéseknél, akik a fertőzött térségekben jártak. Utazási tilalmat rendeltek el az Ázsia különböző országaiban állomásozó amerikai haderőknél.  

Újabb három haláleset a rejtélyes tüdőkór miatt

Nagyvilág2003.03.24, 18:07

Az Ázsiában felbukkant titokzatos tüdőgyulladásnak újabb áldozatai vannak, miután a betegségben meghalt két vietnami ápolónő és egy Vietnamban dolgozó francia orvos is. Ezzel 22-re emelkedett a betegségben elhunytak száma. Szingapúrban 740 embert helyeztek karanténba a kór miatt.

Détári ingerült, de jól van

Sport2003.03.19, 18:20

Az egyik bulvárújság címlapja miatt sorra kapja a hisztérikus telefonokat Détári Lajos. A pletykalap szerint az egykori világválogatott is elkapta a Délkelet-Ázsiából indult vírusos tüdőgyulladást. Az egykori világválogatott labdarúgót azért hozták hírbe a tüdőbajjal, mert - három hónapos edzői szerződése lejártával - március elején tért haza Vietnamból, ahonnét a járványt eredeztetik, ráadásul a népszerű Döme három napig lázasan nyomta az ágyat. A lényeg azonban, hogy Détári jól van.

Détárit visszavárják Vietnamba

Sport2003.03.05, 14:39

Ígéretéhez híven kitöltötte márciusig tartó szerződését Détári Lajos Vietnamban, noha télen a Kispest-Honvéd is invitálta kispadjára a klub hajdani klasszis középpályását. A 40 éves Détári decemberben utazott Hanoiba, ahol az ACB együttesét készítette fel a bajnokságra, s nyolc mérkőzésből 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a csapat mérlege, amelyből a sikereket a kupában jegyezték a csapat futballistái.

Őze Tibor a Kispest új trénere

Sport2003.01.06, 12:37

Az elmúlt napokban Kispesten több jelölt is visszautasította Kovács Attila menedzser edzői felkérését: elsőként a márciusig Vietnamban tevékenykedő Détári Lajos, később a Kínából néhány hónapja hazatért Gálhidi György, majd vasárnap Bognár György, a Sopron jelenlegi klubigazgatója is nemet mondott. Hétfőre viszont kiderült: a patinás futballcsapatot a jövőben Őze Tibor fogja irányítani.

Hárman is visszautasították a kispesti kispadot

Sport2003.01.05, 17:54

Ígéretéhez híven gőzerővel kutatja a megfelelő edzőt Kovács Attila, a Kispest új menedzsere. Nincs könnyű dolga az egykori MLSZ-elnöknek, hiszen több jelölt is visszautasította a felkérést. Elsőként a márciusig Vietnamban tevékenykedő Détári Lajos, majd a Kínából néhány hónapja hazatért Gálhidi György mondott nemet, vasárnap pedig hasonlóan cselekedett Bognár György, a Sopron jelenlegi klubigazgatója is.

Détári jól érzi magát Vietnamban

Sport2003.01.02, 18:34

Nagy szeretettel fogadták Détári Lajost Vietnam fővárosában, ahol az ország egyik legnépszerűbb együttesénél, a Hanoi ACB-nél tevékenykedik.

Détári Vietnamba utazott

Sport2002.12.10, 14:21

Még mindig hatalmas szeretet és elismerés veszi körül Détári Lajost, a Kispest egykori világválogatott labdarúgóját. Még Vietnamban is, ahol három hónapig edzősködni fog.

Détári: irány Vietnam

Sport2002.11.28, 15:00

Kedden este érkezett haza Hanoiból Détári Lajos, aki három hónapra a távoli Vietnamba szerződik edzőnek. A Kispest és a Ferencváros hajdani világválogatott futballistája hat napot töltött el leendő együttesénél, ahol megmutatták neki klubtól kapott hatodik emeleti apartmant, valamint bemutatták a csapatnak is.

Vietnam: Börtön internetes "felforgatásért"

Techbázis2002.11.08, 12:33

Vietnamban négy év nörtönbüntetésre ítéltek egy jogászt. Az ítélet szerint a fiatal ellenzéki "reakciós" irodalmat terjesztett és a kommunista kormány elleni felforgató tevékenységet végzett az interneten.

Száznál is több halott a vietnami tűzben

Nagyvilág2002.10.30, 09:17

Száznál is több ember vesztette életét abban a tűzben, ami Vietnamban, Ho Si Minh-városban ütött ki. A lángok a dél-vietnami nagyváros nemzetközi üzleti központjának az épületében keletkeztek.

Vietnám következik a sakkolimpián

Sport2002.10.27, 13:27

A bledi sakkolimpián remek győzelemmel rajtoló férfi válogatottunk elégedett lehet második fordulóbeli párosításával, az első asztalon Vietnám ellen mérkőzik. A gyengébben kezdő női csapatunk két világos táblával Norvégiával csatázik majd. Korántsem kaptak könnyű ellenfeleket riválisaink, az első számú favorit orosz csapat a 21. asztalon Fehéroroszországgal, Ukrajna Üzbegisztánnal játszik.

Vagyok Aki vagyokra változtatná nevét egy férfi

Nagyvilág2002.10.11, 12:22

A vietnámi háború okozta lelki trauma következményeitől kíván megszabadulni nevének megváltoztatásával egy 55 éves amerikai férfi. A volt katona úgy érzi, lelke1968-ban Vietnámban meghalt, és most Vagyok Aki vagyok néven kezdhetne új életet. Korábban azt kérte  a hatóságoktól, hogy felvehesse az Isten nevet, ezt azonban nem engedélyezték neki.

Platoon - A Szakasz

Techbázis2002.09.27, 15:23

1986-ban nagy sikert aratott a Szakasz című film, mely főszerepében Charlie Sheent és Williem Dafoet láthattuk. A film eseményei és szereplői, na meg persze Vietnám pokla köszönnek vissza a Digital Reality és a Strategy First készülő stratégiai játékában, a Platoon - A Szakaszban is. A magyar fejlesztésű játék az  Oscar-díjas film licenszével büszkélkedik.

Kicsi a bors, de drága

Archívum2002.09.09, 10:00

Annak ellenére, hogy a nyáron még túlkínálatot prognosztizáltak a borspiacon, a két legnagyobb termelő, India és Vietnám terméskilátásai sokat romlottak. Nem kizárt, hogy India még importra is szorul a fekete szemekből. A hír hallatán a tőzsdei jegyzések elindultak felfelé.

A vietnámi hadsereg betört az internet-piacra

Archívum2002.08.21, 15:28

A vietnámi néphadsereg az ország ötödik legnagyobb internet-szolgáltatójává válhat, miután egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az ország polgári hálózatából. Az online-offenzívát megelőzően a fegyveres erők telekommunikációs cége, a Vietel már betört a vezetékes piacra, mivel megkapta a szükséges engedélyeket a fix vonalas szolgáltatás jövő évi beindításához - írja a BBC.

Détári Vietnamba szerződik

Sport2002.07.26, 16:39

Détári Lajos, a Kispest labdarúgó-csapatának nemrég leváltott edzője Vietnamba, Hanoiba megy dolgozni decembertől, visz magával magyar focistákat is.

Több abortusz, kevesebb lánygyermek Vietnamban

Tudomány2002.07.08, 11:01

Kínához és más ázsiai országokhoz hasonlóan Vietnamban is komoly demográfiai gondot okoz az, hogy a hagyomány a fiúgyermeket becsüli nagyra, ugyanakkor pedig az orvosi technika fejlődésével lehetővé vált a magzatok nemének megállapítása.

Vietnam - kábeltévé csak pártfunkcionáriusoknak

Tévé2002.06.24, 16:37

Egyedül a Kommunista Párt, illetve a kormányzat vezető tisztségviselői nézhetik majd a külföldi kábeltelevíziókat a vietnami kormány legújabb rendelkezése alapján - adta hírül hétfőn a helyi hivatalos sajtó.