Videoton FCF

címke rss

Nyáron 12 légiós érkezett az Arany Ászok Ligába

Archívum2003.08.26, 10:16

Néhány fordulóval a bajnokság rajtja után érdemes kicsit részletesebben is megismerkedni a nyáron külföldről a magyar élvonalba szerződött idegenlégiósokkal. Ezúttal a román focisták vannak többségben, keleti szomszédunktól négyen igazoltak Magyarországra, de a kelet-európai régió szinte minden országából (Bulgária és Ukrajna kivételével) köszönthetünk labdarúgót az Arany Ászok Ligában.

Csendes Fradi-siker az örökrangadón

Archívum2003.08.23, 22:30

Zárt kapuk mögött az immár nulla pontos Ferencváros 2-1-re legyőzte a bajnoki címvédő MTK-t az Arany Ászok Liga negyedik fordulójának nyitányán. Az örökrangadónak nem csak a hangulata, a színvonala is nyomasztó volt.  

Gróf Attila kapusiskolát alapított

Archívum2003.08.22, 15:39

Minden korosztály számára kapusiskolát indít az Illovszky-stadionban Gróf Attila. A Vasas, a Honvéd, az Újpest, a Tatabánya és a Videoton egykori hálóőre azt tervezi, hogy olyan remek kapusokat is meghív egy-egy edzés erejéig, mint Végh Zoltán, Szűcs Lajos, Posza Zsolt, Kövesfalvi István, avagy Bíró Szabolcs.

Botis hétfőn ismét edzhet

Archívum2003.08.20, 19:48

Három héttel azután, hogy Sorin Botis, a Ferencváros labdarúgócsapatának védője a Videoton elleni bajnokin súlyos fejsérülése szenvedett, újra edzésre jelentkezett.

Róth Ferenc Újpesten folytatja

Archívum2003.08.13, 12:49

A Videotont szerződésszegés miatt feljelentő és ezért ingyen igazolható Róth Ferenc várhatóan még ezen a héten aláír az Újpest NB I-es futballcsapatához.

Újpesten már pontot szereznének Keneseiék

Archívum2003.08.07, 18:26

Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.

Kunzo elhagyja a Videotont

Archívum2003.08.07, 19:57

Családi okok miatt közös megegyezéssel szerződést bontott Frantisek Kunzo és a Videoton labdarúgócsapata.

Rajtol a magyar futballbajnokság

Archívum2003.07.25, 07:33

Pénteken este 20 órakor útjára indul a labda az MTK Hungária körúti pályáján, ahol a bajnokcsapat a Matáv-Sopron együttesét fogadja. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a 2003-2004-es évad nyitányát nyugodt körülmények vezetnék fel, az elmúlt idény zárófordulójának botrányai ugyanis továbbra is foglalkoztatják a sportág vezetését és a közvéleményt.

Ki megy ma? - Jagodics, Tudor

Archívum2003.07.20, 16:31

Ismét zöld-fehér mezt öltött Jagodics Zoltán, a Haladás és a Ferencváros egykori játékosa újra Szombathelyre szerződött. Román kapust igazolt a Videoton Daniel Tudor személyében, a Békéscsabához cseh védő, Kolin igazolhat.

Csak három bajnokin lesz zárva a Fradi-stadion

Archívum2003.07.17, 20:32

A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.

Ki megy ma? - Keller, Vilotic

Archívum2003.07.17, 16:49

Valószínűleg Pécsre szerződik a Ferencváros ballábas, veterán játékosa, Keller József. Az MTK Győri Jánost és Horváth Leventét kölcsönadta a másodosztályú Bodajknak. Vilotic mégsem szerződött Sopronba, de nem lett a Videoton kapusa a ghánai Dossey sem.

Ki megy ma? - Jovic, Kiprich, Pinte

Archívum2003.07.15, 11:25

A Ferencváros egyéves szerződést kötött Aleksandar Joviccsal, jelenleg a soproni Javrujant csábítja. A Videoton szerződtette a szlovák Medvedet, a Debrecen bosnyák csatárt tesztel. Pinte Attila a szlovák másodosztályú Bacsfán folytathatja pályafutását, a Szatmárnémeti B ligás együttese Kiprich Józsefet szeretné megnyerni vezetőedzőnek.

Ki megy ma? - Savu, Jovic

Archívum2003.07.10, 15:19

Marian Savu 2005. június 30-ig szóló szerződést írt alá a Videoton együtteséhez. Megérkezett Székesfehérvárra a másik román játékos, Ion Voicu is, aki próbajátékon vesz részt Csank János csapatánál.

Ki megy ma? - Vilotic, Halgas

Archívum2003.07.09, 15:53

Pető Zoltán és Hanák Viktor után újabb védőt igazolt a Sopron NB I-es futballcsapata. Csiszár Ákos váratlan viszavonulása után azonnal "lépett" a soproniak vezetősége, a klub az eddig a Videoton védelmét erősítő szerb Dejan Viloticot szerződtette egy esztendőre. A légiósnak a fehérvári klubnál lejárt a szerződése, így a Sopronnak nem kellett fizetnie érte.

Ki megy ma? - Tokody, Terjék

Archívum2003.07.08, 19:47

Az újpesti Tokody Tibor a következő szezonban, kölcsönjátékosként a cseh Slavia Praha labdarúgója lesz. A Videotonnál lejárt a szerződése Terjék Lajosnak, aki visszautasította az Újpest ajánlatát, és az izraeli első osztályban szereplő Asdod csapatába igazolhat.

Bozsik nem neheztel Keneseire

Archívum2003.07.07, 14:48

Egyelőre nagyobb változás nem történt a ZTE keretében, jóllehet a csatár Faragó István Békéscsabára, a kapus Turi Géza pedig a Videotonhoz igazolt, ugyanakkor még három kulcsjátékos, Urbán, Kenesei és Vincze Ottó helyzete is bizonytalan. Amennyiben velük kapcsolatban olyan ajánlat érkezik, amely megfelel a zalai vezetők elképzeléseinek, mehetnek, ez esetben pedig a pótlásukról is gondoskodni kell.

Csank: Bekavart az Intertotó-kupa

Archívum2003.07.07, 15:11

A Videoton együttese ugyan kiesett az Intertotó-kupából, ám ezt Csank János vezetőedző bánja a legkevésbé. A fehérváriak mestere ugyanis nem látja sok értelmét a sorozatnak, így örül neki, hogy immár a bajnokságra való felkészülésre és a keret végleges kialakítására koncentrálhat.

Ki megy ma? - Grósz, Csehi, Godban

Archívum2003.07.05, 15:13

Tunéziai válogatott játékost szemelt ki a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek június 9-én, Svájcban tekintik meg Khaisz Godbant, aki a Tunézia-Auxerre barátságos meccsen szerepel. A Videotonnál két szlovák légiós edz, Nagyváradról Debrecenbe tart Csehi Zoltán, míg Kiskapusi Balázs Koppenhágában próbál szerencsét.

Tóth Norbert a Panionioszba szerződött

Archívum2003.07.04, 12:44

Bár a bundabotrány miatt eltiltása augusztus 20-ig szól, a négy nappal későbbi görög labdarúgónyitányon már pályára léphet Tóth Norbert. A Videoton válogatott középpályását egy plusz egy évre a Panioniosz szerződtette.

Ki megy ma? - Dubecz, Monye

Archívum2003.07.04, 16:26

Tovább folytatódott a tisztogatás a Videoton labdarúgócsapatánál, a klubvezetés ezúttal Tímárt és a nigériai Monyét tette szabadlistára. Az Újpest leigazolta Erős Károlyt, aki egy év után tért vissza a Megyeri útra. A Fradi két szerb játékost tesztel, Zalaegerszegen cseh középső védőt igazolhatnak.

Ki megy ma? - Torghelle, Tököli

Archívum2003.07.03, 11:59

Román gólkirályt tesztel a Videoton labdarúgócsapata. Marian Savu 2000-ben lett a román bajnokság legeredményesebb gólszerzője, legutóbb Cipruson játszott. Az MTK szerződtette három évre Torghelle Sándort, a Kispest olimpiai válogatott csatárát. Győrbe újabb légiós, a bosnyák Danijel Krivic került.

Ki megy ma? - Usvat, Kovács Béla

Archívum2003.07.02, 11:20

Szerb légióssal erősített a Győr labdarúgócsapata: az ETO három évre szerződtette a Zeleznik középpályását, Aranitovicet. Siófokon sikerült szóban megegyezni nyolc játékossal, de közülük Daniel Usvatot a román első osztályba feljutó Nagyvárad szeretné megszerezni. A Videotonnál ghánai kapus próbál szerencsét.

Csertői Aurél a siófoki kispadon

Archívum2003.07.02, 16:16

Csertői Aurél lett az NB I-es Balaton FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A volt válogatott csatár a Videoton FCF-hez távozott Csank Jánost váltja a siófokiak kispadján.

Ezüstgóllal búcsúzott a Videoton az Intertotó-kupától

Archívum2003.06.30, 07:52

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Videoton FCF, hosszabbítás után kikapott a Marek Dupnicától, így az első fordulóban kiesett a labdarúgó UEFA Intertotó-kupából.

Ki megy ma? - Pisont, Pantic

Archívum2003.06.27, 11:13

Légiósokat tesztel a Ferencváros labdarúgócsapata, az együtteshez hamarosan egy gólerős kameruni csatár és egy lett válogatott védő érkezik. Az MTK Pisont Istvánt szemelte ki, a Videoton újabb siófoki játékost vinne Pantic személyében.

Fehérvárról igazolt kapust a Matáv

Archívum2003.06.24, 20:28

Új kapust igazolt a Matáv-Sopron futballcsapata. A távközlési klub egy évre szerződtette a Videotonnál hat éven át védő, 27 esztendős Milinte Árpádot. A kapuvédő július elsején csatlakozik a majd soproni csapathoz, ugyanis a fehérvári klub az Intertotó-kupában még számít a szolgálataira.

Kétgólos előnyt fecsérelt el a Videoton

Archívum2003.06.22, 20:13

A Videoton FCF Dunaújvárosban döntetlent játszott a Marek Dupnicával a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A fehérvári együttes már az első percben vezetést szerzett, majd növelte is az előnyét, a bolgár együttes azonban egyenlített.

Hét végén kezdődik az Intertotó-kupa

Archívum2003.06.20, 10:42

Szombaton és vasárnap rendezik a labdarúgó UEFA-Intertotó Kupa 1. fordulójának első mérkőzéseit, a két magyar résztvevő, a Győri ETO FC és a Videoton FCF egyformán hazai pályán kezdi a küzdelmeket. A győriek szombaton a ciprusi Ethnikosz csapatát fogadják, míg a Videoton a bolgár Marek Dupnicát Dunaújvárosban látja vendégül.

Csank elnézést kért a siófoki játékosoktól

Archívum2003.06.13, 16:34

Mindössze a hét végén pihenhet Csank János, aki hétfőtől átveszi a Videoton szakmai irányítását Bicskei Bertalantól. A tréner azonban egyelőre szomorúan beszélt a siófoki futball összeomlásáról.

Hamart egy évre, Pompert nyolc hónapra tiltották el

Archívum2003.06.13, 20:58

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy évre, 2004. május 15-ig a sportággal kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől eltiltotta Hamar Istvánt, a Kispest-Honvéd labdarúgóját a Videoton elleni, május 14-i bajnoki mérkőzés eredményének "jogellenes befolyásolása" vétsége miatt.

Újra Csank a Videoton mestere

Archívum2003.06.12, 14:09

Bicskei Bertalan helyett Csank János lesz a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő két évben.

Ciprusi és bolgár ellenfél az Intertotó-kupában

Archívum2003.06.05, 07:43

Az európai kupák közül szokás szerint az Intertotó-kupa kezdődik el leghamarabb, amelynek első mérkőzéseit alig valamivel több, mint két hét múlva, június 21-én, illetve 22-én rendezik. A sorozatban két magyar együttes, a Videoton, illetve a Győr vesz részt, és már azt is tudni, hogy melyik csapatnak ki lesz az ellenfele, a ciprusi Ethnikosz Ahnasz, illetve a bolgár Cserno More Várna azonban nem valami ismert Magyarországon, így érdemes kicsit közelebbről megismerkedni velük.

A ligatanács ingyenes rendőri ellátást kér a focimeccsekre

Archívum2003.06.04, 22:14

A Borsodi Liga klubjainak tulajdonosait, illetve annak képviselőit tömörítő ligatanács szerdai ülésén áttekintette azokat az intézkedési javaslatokat, amelyeket a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium elé terjeszt, illetve saját hatáskörben azonnal foganatosít a múlt pénteki Üllői úti és siófoki rendbontások következményeként. A testület döntéseit egyhangúlag hozta meg, az ülésen a Videoton kivételével minden élvonalbeli egyesület képviselője jelen volt.

Szűcs Lajos is lemondta a válogatott meccset

Archívum2003.06.04, 20:44

A játékos kérésére Gellei Imre szövetségi kapitány hazaengedte a lettek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott tatai edzőtáborából Szűcs Lajost. A szakvezető a Videoton kapusát, Végh Zoltánt hívta be a helyére. Megsérült Tokody Tibor is, ám őt egyelőre nem pótolják senkivel.

Intertotó-kupa: ciprusi és bolgár ellenfél a magyaroknak

Archívum2003.06.04, 19:13

A Győri ETO a ciprusi Ethnikosz, a Videoton a bolgár Csernomorec együttesével találkozik labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójában. Mindkét magyar csapat hazai pályán kezdi meg szereplését.

Bundaügyben nem nyomoz a rendőrség

Archívum2003.06.03, 20:01

A Székesfehérvári Városi Rendőrkapitányság nem rendel el nyomozást a labdarúgó Borsodi Ligában május 14-én lejátszott Videoton FCF - Kispest-Honvéd FC mérkőzés után felmerült bundaüggyel kapcsolatban, mivel az elmúlt hetek vizsgálatai alapján nem lehet azt feltételezni, hogy bűncselekmény történt. Ezt Papp Károly, Fejér megye rendőrfőkapitánya jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.

Lemaradt az Újpest az Intertotó-kupáról

Archívum2003.06.02, 20:26

A Magyar Labdarúgó Liga a Győri ETO FC és a Videoton FCF nevezését javasolja az MLSZ-nek az UEFA Intertotó-kupával kapcsolatban. A sorozatra az Újpest FC is jelentkezett, de a liga szerint később, mint a két másik klub. Így a Borsodi Ligában negyedik lila-fehérek végül lemaradtak az indulásról.

Győzelemmel búcsúzott a Kispest

Archívum2003.06.01, 15:57

A Dunaferr elleni 4-1-es győzelemmel búcsúzott a Kispest a Borsodi Ligától, míg a Sopron a hajrában szerzett gólokkal fordított Székesfehérváron, a Videotonnal szemben. A Békéscsaba-ZTE összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött.

Végh Zoltán visszatér az MTK-hoz

Archívum2003.05.30, 15:34

Eleve szó volt arról, hogy a nyári kölcsönadási szerződése lejárta után Végh Zoltán Székesfehérvárról visszatér az MTK-hoz, Hajdu Attila súlyos sérülése után ez azonban már szinte biztos. Ráadásul Végh, aki az elmúlt szezonban a Videoton kapuját védte, még két évig érvényes szerződéssel rendelkezik a fővárosi kék-fehéreknél.

Aranyközelben a Fradi

Archívum2003.05.25, 00:00

A listavezető Ferencváros és az azonos pontszámmal második MTK is győzött a Borsodi Liga 31. fordulójában, így csak az utolsó körben dől el a bajnoki cím sorsa. A Debrecen magabiztosan verte hazai pályán az Újpestet, míg a Dunaferr a Videoton elleni döntetlennel búcsúzott az élvonaltól.

Döbbenet Fehérvárott a bundaügy miatt

Archívum2003.05.21, 17:22

A Videoton FCF érintett futballistái értetlenül fogadták a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságnak kedden késő este hozott határozatát, amely szerint az MLL azonnali hatállyal felfüggeszti Pomper Tibor, Tóth Norbert és Némedi Norbert játékjogát, mert alapos gyanú merült fel, hogy a bundaüggyel kapcsolatban tett vallomásaikkal félrevezették a testületet. Az FB egyúttal fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte a három játékossal szemben.

A rendőrség vizsgálódik a bundaügyben

Archívum2003.05.19, 17:07

A székesfehérvári rendőrkapitányság - a csütörtökön elrendelt feljelentéskiegészítésnek megfelelően - az adatgyűjtés szakaszában jár a szerdai Videoton - Kispest-Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzés után kirobbant bundaüggyel kapcsolatban - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hamar játékjogát felfüggesztették

Archívum2003.05.16, 18:48

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága pénteken tárgyalta a szerdai Videoton-Kispest (1-2) mérkőzés után kirobbant bunda ügyet, amelynek végén Hamar István játékjogát bizonytalan időre felfüggesztették. Pontosabban, amint azt dr. Kiss Györgytől, a bizottság elnökétől megtudtuk, amíg a rendőrségi vizsgálat nem zárul le, az MLL nem hozhat végérvényes döntést.

Bundagyanúba keveredett a Kispest-Honvéd

Archívum2003.05.15, 20:49

Sürgősségi eljárással vizsgálat indul a szerdai Videoton FCF - Kispest-Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, miután a házigazda klub játékosai jelezték: a meccs előtt a rivális csapat futballistái telefonon az eredmény - a vendégek számára kedvező - befolyásolására kérték őket. Erről Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója tájékoztatta a távirati irodát.

Nem esett gól az örökrangadón

Archívum2003.05.11, 00:28

A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszó MTK hazai pályán nem tudott gólt lőni a Ferencvárosnak, így tovább csökkentek az esélyei, hogy utolérje a listavezetőt. Az Újpest idegenben vetett véget a Siófok sikersorozatának, a Debrecen Győrben ikszelt, a Zalaegerszeg otthon verte a Videotont, a Sopron Dunaújvárosból hozta el a három pontot.

Kuparendszerben gondolkodik a Siófok

Archívum2003.05.04, 15:35

Siófokon parádés teljesítménnyel bizonyítják, komolyan gondolták téli fogadalmukat: Csank János vezetőedző és játékosai nemcsak hogy kevesebb pénzért is kitartottak a komoly anyagi gondokkal küszködő balatoni klub mellett, de a rájátszás első körében egyedüliként maradtak veretlenek. Csank János, akit a ZTE, az Újpest és a Videoton is szívesen szerződtetne, a következőkkel indokolta csapata remeklését.

Győrött is megőrizte veretlenségét a Siófok

Archívum2003.05.04, 19:22

Továbbra is tart a Siófok labdarúgócsapatának fantasztikus, rájátszásbeli sorozata. Csank János együttese Győrött sem szenvedett vereséget, csupán egy tizenegyes fosztotta meg a gárdát a győzelemtől. A Fradi gólt sem lőtt Debrecenben, mégis pontot szerzett. A Videoton Sopronban nyert 2-0-ra, a Zete nem kegyelmezett a Békéscsabának.

A hét futballmagyarjai (április 23-28.)

Archívum2003.04.28, 22:15

Bizonyára kevesen gondolták volna korábban, de a Borsodi Liga rájátszása eddig elsősorban a Siófokról és a Videotonról szól. A balatoniak a Fradi után az MTK-t is móresre tanították, a fehérváriak lendületét pedig a Bicskei Bertalan körüli herce-hurca sem törte meg, és alaposan elpáholták szegény Dunaferrt. Figyelemre méltó a Debrecen formája is, a Loki a Megyeri úton Ilie mesterhármasával letaszította a dobogóról az Újpestet, és annak kispadjáról Szabó András vezetőedzőt.

Győrben nyert az MTK, Újpestet vert a Fradi

Archívum2003.04.23, 21:23

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az alsóházat vezető Zalaegerszeg elsősorban a duplázó Kenesei Krisztiánnak köszönhetően 3-2-re nyert a sereghajtó Dunaferr otthonában. Másik két meccs is 3-2-es végeredményt hozott: az MTK Illés révén fordított Győrben, a Sopron pedig a második játékrészben három találatot szerezve dolgozta le a Kispest kétgólos előnyét. A csúcsrangadón a Fradi 2-1-re legyőzte az Újpestet, a Debrecen ikszelt a Siófokkal, a Videoton pedig 3-0-ra verte a Békéscsabát.

A Siófok megállította a Fradit

Archívum2003.04.19, 22:45

A bajnoki címre hajtó Ferencváros küzdelmes mérkőzésen vesztett az egyre acélosabb Siófok otthonában a Borsodi Liga felsőházában, míg az első osztályú tagsága meghosszabbításáért küzdő Kispest-Honvéd újabb lépéssel került közelebb céljához, miután legyőzte a Videotont.

Bicskei mégis maradhat a Vidinél

Archívum2003.04.17, 16:42

Hatalmas meglepetést okozott a szombati Videoton-ZTE bajnoki mérkőzés megkezdése előtt, amikor Bicskei Bertalan bejelentette, nyártól nem marad a fehérváriaknál. A Videoton szakvezetője nem indokolta elhatározását, többen viszont tudni vélték, hogy Bicskei nyártól az MTK, az Újpest vagy a Kispest kispadján ül majd, ezért távozik Székesfehérvárról. A szakvezető határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket, és még az is lehet, hogy mégis marad a Videotonnál.

A hét futballmagyarjai (április 7-13.)

Archívum2003.04.14, 19:53

A Borsodi Liga rájátszásában immár nagyobb a tét, hat csapat a felsőházban bajnoki címért, ugyanennyien - az alsóházban - a kiesés elkerüléséért harcolnak. A várt izgalmak egyelőre elmaradtak, a felsőházban két meccsen gól sem született, míg a Fradi inkább küzdelmes, mint színvonalas meccsen verte az MTK-t. A legtöbb játékost a bajnok ZTE ellen sikeres Videoton delegálta válogatottunkba, míg ezúttal három légiós is behívót kapott, ketten Skandináviából, egy játékos pedig Németországból.

Békéscsabán bukott, sereghajtó a Kispest

Archívum2003.04.12, 20:46

A Borsodi Liga 23. fordulójában a Békéscsaba Megyesi három góljával legyőzte a Kispestet, s ezzel a két együttes helyet cserélt a táblázat alján. A Sopron hazai pályán nem tudta megverni a vitatható körülmények között egyenlítő Dunaferrt. A Videoton a ZTE ellen nyert, az Újpest-Siófok meccsen nem született gól.

A Siófok és a Győr jutott a felsőházba

Archívum2003.04.05, 20:25

A Borsodi Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a Zalaegerszeg kikapott Siófokon, így a címvédő csak az alsóházban, míg a nehéz anyagi helyzetben lévő Csank-csapat, valamint a Kispesten idei első győzelmét begyűjtő Győr a legjobbak között folytathatja a bajnokságot. A listavezető MTK fél óra elteltével már három góllal vezetett Dunaújvárosban, végül mégis be kellett érnie egy ponttal, így a Videotont hazai pályán legyőző Ferencváros újra a tabella élére állt.

Borsodi Liga: négyen két felsőházi helyre

Archívum2003.04.04, 13:49

A Borsodi Liga utolsó, 22. fordulója előtt az embernek a Ki nevet a végén? társasjáték juthat az eszébe, hiszen az alapszakasz zárómérkőzésein még négy csapat is azért harcol, hogy a két kiadó hely valamelyikét megcsípve a felsőházba kerüljön. Hogy a ZTE, Siófok, Győr, Videoton kvartettből erre melyik lesz képes, szombaton délután végérvényesen eldől.

Gera játszani akar, Garami óvatos

Archívum2003.04.02, 17:23

Közel két hónap után újra teljes intenzitással tréningezik Gera Zoltán, a Ferencváros csatára. A válogatottban és a klubjában is hiányolt technikás futballista kedden már a többiekkel edzett, s a gyakorlás végén semmilyen fájdalmat nem érzett a bokájában, talán ezért is jelezte Garami Józsefnek, hogy nagyon szeretne játszani a szombati, Videoton elleni bajnokin.

A hét futballmagyarjai (március 17-23.)

Archívum2003.03.25, 12:47

Az alapszakasz utolsó előtti magyar bajnoki fordulójában a Fradi és az MTK is elszalasztotta a győzelmet, a Videoton tavaszi mérlege tökéletes maradt, a Győr tovább égett, a Debrecen és az Újpest nem hibázott. Dárdai gólt lőtt a Bundesligában, Babost a belgák csábítják - lássuk, hogy egy héttel a vízválasztó két Eb-selejtező előtt kik a hét futballmagyarjai!

Nem kezdődhet később a Fradi-Videoton

Archívum2003.03.25, 17:37

Hiába tekintették előnyösnek a ZTE és a Videoton futballistái, hogy a rivális Győr együttese egy nappal korábban lép pályára az alapszakasz utolsó körében, minden jel szerint a felsőházi tagságot biztosító találkozók azonos időben kezdődnek.

Pomper: Bicskei békét teremtett az öltözőben

Archívum2003.03.23, 18:49

A tavasszal négy meccsből négy győzelmet arató Videoton középpályása, Pomper Tibor harmadik gólját szerezte márciusban. Bombaformája mellett bombagólokkal is jeleskedik, mint például tette a szombati, Dunaferr elleni bajnokin, amikor is újabb szabadrúgás elért találattal vette ki a részét a sikerből.

Pontot vesztett a Fradi, szárnyal a Videoton

Archívum2003.03.23, 15:51

A 91. percben kapott góllal vesztett pontot a Ferencváros Zalaegerszegen a Borsodi Liga 21. fordulójában. A tavasszal szászázalékos Videoton ezúttal a Dunaferrt intézte el, míg a Varga Zoltán vezetésével csak vergődő Győr hazai pályán kínkeserves döntetlent játszott a Siófokkal.

Bicskei: A Dunaferr-meccs lesz a legfontosabb

Archívum2003.03.19, 15:30

Tavasszal szárnyal a Videoton, hiszen a fehérváriak - egyedüliként a mezőnyben - háromból három győzelmet regisztrálhattak. A hét végén a Vidi a télen alaposan meggyengült Dunaferrt látja vendégül, így a székesfehérvári piros-kékek a mérkőzés nagy esélyeseként léphetnek pályára.

Bozsik: Valaki beleszalad a késbe

Archívum2003.03.17, 14:07

Meglepő, 3-0-s vereséget szenvedett odahaza a bajnok ZTE a Videotontól a hét végén, Bozsik Péter vezetőedző szerint azonban tavasszal éppen most játszott legjobban a csapata. A zalai tréner természetesen meg is indokolta értékelését, s némileg már előre is tekintett, a szombati, Ferencváros elleni rangadóra.

Fölényesen nyert a Fradi, pontot vesztett az MTK

Archívum2003.03.16, 02:09

2-0-s vezetésről vesztett pontot az MTK a Békéscsaba otthonában a Borsodi Liga huszadik fordulójában. A tavasszal szárnyaló Videoton ezúttal Zalegerszegen győzött 3-0-ra, míg a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Siófokon, a Sopron pedig 0-1-ről fordítva magabiztosan verte a Dunaferrt. A szombati játéknap utolsó találkozóján a Ferencváros 5-2-re kiütötte a Győrt, s így egy pontra megközelítette az MTK-t.

Varga Zoltán ellenfélként látogat az Üllői útra

Archívum2003.03.14, 07:34

A Borsodi Liga 20. fordulójának két legjobb összecsapását Zalaegerszegen és az Üllői úton vívják. Előbbin a hazai környezetben remeklő ZTE a tavaszt parádésan kezdő Videotont fogadja, utóbbin a Ferencvároshoz a botladozó Győr látogat.

Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK

Archívum2003.03.13, 01:36

A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről,  a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.

Gyánó a ZTE-hez szerződik

Archívum2003.03.10, 15:42

A legutóbb Cipruson próbajátékon járt Gyánó Szabolcs végül a bajnok ZTE együttesénél kötött ki. A Vasas csatára kedden írhatja alá a szerződést a zalai klubhoz, s amennyiben Bozsik Péter vezetőedző úgy dönt, a szombati Videoton elleni hazai bajnokin bemutatkozhat új csapatában.

Kiütéssel nyert a Sopron és a Videoton

Archívum2003.03.08, 21:31

Nem járt szerencsével az idén először füves pályán mérkőző Békéscsaba labdarúgócsapata a Borsodi Liga 18. fordulójában, miután hazai környezetben 5-0-ra kikapott a Soprontól. Az MTK nehezen, a hajrában szerzett góllal győzte le a Siófokot, a ZTE nagy csatában verte a Debrecent.

Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában

Archívum2003.03.03, 14:28

Kicsit késve, jó néhány héttel a jobb európai bajnokságok után, de március 7-én, ha  a liga, az MLSZ és az időjárás is úgy akarja, végre elrajtolhat a Borsodi Liga tavaszi idénye. Akad csapat, amelyet a szünetben meglegyintett a csőd szele, de azért a legtöbb helyen a klubvezetők ezúttal is meglepték szurkolóikat egy-két (néhol egy csapatra való) új szerzeménnyel. Körképünkben róluk, valamint a harcba szálló együttesek kilátásairól olvashatnak.

Virágzik a ciprusi futballturizmus

Archívum2003.02.20, 17:34

Az elmúlt hetekben Törökországban táborozott az Újpest, a Győr, a Videoton , a Sopron és a Siófok, míg Cipruson az MTK, FTC, ZTE hármas vert tanyát. A Fradi és az MTK másodszor tért vissza a napfényes szigetre, ami húsznapos ideális felkészülést jelentett Garami József és Egervári Sándor legénysége számára. A ciprusi futballturizmus kialakulásának és az ottani táborozások anyagi vonzatának próbáltunk utánajárni.

A Videotonnál a bennmaradás az alapcél

Archívum2003.02.20, 17:36

Kezd összeállni és egyre jobban futballozni a Videoton, amely a múlt héten érkezett vissza a törökországi edzőtáborból. A fehérváriaknál télen Várhidi Péter Bicskei Bertalan váltotta a kispadon, és az egykori szövetségi kapitány, a Vidi új vezetőedzője elégedett az eddig látottakkal.

Bicskei teszteli Hamarékat

Archívum2002.12.30, 09:47

Szombaton késő este vált biztossá, hogy Bicskei Bertalan lesz Várhidi Péter utóda a Videoton kispadján. A Kínából hazatért Bicskei fél plusz egyéves szerződést kötött a fehérvári klubbal, azaz nyáron úra tárgyalóasztalhoz ülnek. A válogatott exkapitányával nem sokkal a megállapodást követően beszélgettünk.

Hamart a humoros házirend miatt rúgták ki

Archívum2002.12.29, 17:05

A Videoton őszi vesszőfutásának első áldozata Hamar István volt. Október közepén a fehérvári vezetők a többszörös válogatott csatárt csapatkapitányként száműzték a a junior együtteshez, mivel a labdarúgó társai nevében nem fogadta el az akkoriban megfogalmazott "házirendet". Azóta Hamar nem is lépett pályára, s nem okozott meglepetést, hogy a szezon zárásakor elköszönt Székesfehérvártól, pontosabban a Videoton elöljárói szabadlistára tették a ballábas futballistát.

Bicskei Bertalan a Videoton új edzője

Archívum2002.12.29, 14:45

Bicskei Bertalan lett a Videoton labdarúgócsapatának az új vezetőedzője. Az egykori szövetségi kapitány, aki az elmúlt évben Kínában dolgozott, éjszakába nyúló tárgyaláson egyezett meg Maráczi Endrével, a székesfehérvári klubot irányító Kft. ügyvezetőjével.

Lemondott Várhidi Péter, a Videoton vezetőedzője

Archívum2002.12.28, 16:13

Szerződést bontott a Videoton labdarúgócsapatát működtető kft. és Várhidi Péter vezetőedző. Maráczi Endre ügyvezető elmondta: miután a tréner felajánlotta lemondását, közös megegyezéssel váltak el a szakvezetőtől.

Öt labdarúgó szabadlistán a Videotonnál

Archívum2002.12.23, 15:52

A hét végén öt játékosától is megvált a Videoton, pontosabban öt labdarúgót szabadlistára tettek a fehérvári vezetők. Az elöljárók a továbbiakban nem tekintik a piros-kékek keretéhez tartozónak Predrag Gajicot, Onyeabor Monyét, Hamar Istvánt, Pomper Tibort és Vasas Zoltánt, aki megfelelő ajánlat esetén klubot válthatnak.

Feljelentenék klubjukat a Videoton focistái

Archívum2002.12.13, 20:31

Gyatrán szerepelt a bajnokságban a Videoton, s továbbra sincs nyugalom az ősszel kilencedik helyen végzett székesfehérvári egyesület háza táján. A játékosok ugyanis nehezményezik, hogy a vezetők nem fizetik ki az őszi szereplés összes pontprémiumát, s ezért néhány labdarúgó feljelentést fontolgat a klub ellen a ligánál.

Nem küldik el az edzőt Újpestről

Archívum2002.12.04, 20:30

Az újpesti vezetők szerda óta javában értékelik a csapat őszi teljesítményét. Az elemzés kiterjed a játékosok egyéni produkcióira, de természetesen a szakmai munka is terítékre kerül. Utóbbi egyben az edzőkérdést is érinti, mivel korábban felmerült, hogy esetleg a tavaszi idényben Szabó András helyett más szakvezető foglalná el a Megyeri úti kispadot.

A BKV kiverte a Videotont a Magyar Kupából

Archívum2002.11.27, 19:22

Bár a Tápiószecsőn 2000 néző előtt játszó MTK 67 percig nem tudott gólt lőni a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéban, végül 2-0-ra legyűrte az élcsapatok mumusának számító NB III-as gárdát. A Győr a kupában sem tudta megállítani hanyatlását, az egyre jobban magára találó Zalaegerszeg 5-2-es hazai győzelemmel búcsúztatta  Nicsenkóékat. A teljesen szétesni látszó Videotont a BKV ütötte el a továbbjutástól.

Nem döntött a liga a Videoton pontlevonásáról

Archívum2002.11.26, 19:39

Nem került terítékre a Videoton esetleges pontlevonásának ügye a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának keddi ülésén. A klub négy játékosának nem fizette ki idejében a járandóságát, s ezért kell szankciótól tartania.

Keresztúri hisz a Békéscsaba bennmaradásában

Archívum2002.11.24, 19:07

Noha a csapat jelenleg sereghajtó az NB I-ben, mégsem túlzás kijelenteni: Keresztúri András góljai tartják életben a Békéscsaba bennmaradási esélyeit. A futballista korábban megjárta az FTC, az MTK, az Austria Wien, a Slovan Bratislava, a Videoton, a Csepel, a Cegléd, a Tiszakécske együttesét is, s jelenleg a csabaiak színeiben nyolc találatnál jár, így érthetően népszerű a viharsarki publikum körében.

Kedden dönt a liga Videoton-ügyben

Archívum2002.11.23, 12:39

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága megkapta a Videotontól az elmúlt hónapokban felhalmozódott, négy külföldi játékossal szembeni tartozás törlesztését igazoló dokumentumokat, de csak keddi ülésén dönt az esetleges pontlevonásról.

Pontlevonással sújthatják a Videotont

Archívum2002.11.22, 17:45

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága pontlevonással fenyegette meg a Videotont, amennyiben a klub nem rendezi az elmúlt hónapokban felhalmozódott tartozását négy külföldi játékosával szemben. A testület péntek éjféli határidőt szabott.

Félmillió forintra büntették a Videotont

Archívum2002.11.19, 19:09

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága keddi ülésén újratárgyalta a szeptember 14-én szurkolói rendbontások közepette lejátszott Videoton-Győr NB I-es mérkőzés ügyét: a házigazda klub pénzbírságát az eredetileg kiszabott kétmillió helyett 500 ezer forintban határozta meg.

Győzött a Fradi és a ZTE

Archívum2002.11.16, 21:20

Soproni győzelmével visszavette második helyét a Ferencváros a labdarúgó Borsodi Ligában. A többi szombati mérkőzésen a bajnok Zalaegerszeg a Dunaferrt verte, a Videoton a Kispestet, a Békéscsaba pedig megszerezte első döntetlenjét a Siófokkal vívott derbin. A Debrecen Újpesten ikszelt.

Könnyedén nyert a bajnok

Archívum2002.11.09, 21:13

A Borsodi Liga 14. fordulójában a ZTE simán verte 3-0-ra a Sopront. A Siófok otthon kapott ki a Kispesttől, míg a forduló rangadóján, Debrecenben nem született gól.

Idegenben verte a Siófok a Videotont

Archívum2002.11.02, 00:20

A Borsodi Liga tizenharmadik fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Siófok 4-2-re győzött a Videoton otthonában.

Kenesei parádézott, csak ikszelt az MTK

Archívum2002.10.26, 22:01

Két pontra csökkent az MTK labdarúgócsapatának előnye a Ferencvárossal szemben, miután a kék-fehérek a Borsodi Liga tizenkettedik fordulójában mindössze gól nélküli döntetlent értek el Fehérvárott. A Zalaegerszeg biztosan, Kenesei két találatával nyert a Kispest ellen, a Sopron háromszor is egyenlített a Debrecen otthonában, az Újpest pedig a Megyeri úton 2-1-re verte a Dunaferrt.

Gólparádét rendezett a Loki és az MTK

Archívum2002.10.19, 21:56

A Borsodi Liga tizenegyedik fordulójának szombati játéknapján négy hazai győzelem született: a ZTE 1-0-ra verte a Siófokot, a DVSC és az MTK pedig kiütéses győzelmet aratott saját stadionjában. A Debrecen a négy gólt szerző Sumudica vezérletével 6-1-re győzte le a Békéscsabát, az MTK pedig elsősorban Zavadszky gólerős játékával 5-1-re ütötte ki a Dunaferrt. Az Újpest tíz emberrel is magabiztos, 3-1-es diadalt aratott a Sopron ellen, a forduló egyetlen zárt kapus mérkőzésén pedig idegenbeli siker született: a Ferencváros 3-0-ra győzött Székesfehérváron a Videoton ellen.

MTK-Dunaferr rangadóval folytatódik a Borsodi Liga

Archívum2002.10.18, 07:21

A válogatott Eb-selejtezői miatt két hétig szünetelt a Borsodi Liga küzdelemsorozata, a pontvadászat pénteken és szombaton a 11. forduló mérkőzéseivel folytatódik. A forduló rangadóján a Dunaferr az MTK-hoz látogat, míg a Videoton zárt kapuk mögött fogadja a Ferencvárost.

Tóth Norbert az Újpest helyett a Videotonba szerződött

Archívum2002.10.16, 16:59

Kedden örömmel nyilatkozták az újpesti vezetők, hogy megegyeztek korábbi labdarúgójukkal, Tóth Norberttel, akivel nyolc hónapos szerződést kötnek. Mindezt a játékos is megerősítette, mondván: számára előnytelen a kontraktus, ám játszani szeretne, ugyanakkor gondolkodási időt is kért az aláírás előtt, míg a lila-fehér egyesület vállalta a csatárért a milliós nagyságrendű összeg befizetését is. Meglehet, a Megyeri úti elöljárókat is meglepte ezt követően, hogy szerda délben Tóth Norbert megegyezett a Videotonnal.

Tovább menetel a Sopron

Archívum2002.10.05, 20:08

Vesztett állásból fordítva győzött a Komjáti András vezette Sopron együttese a listavezető MTK ellen a Borsodi Liga tizedik fordulójában, így az edzőváltást követően már harmadszor nyertek a bordó-szürkék. A Fejér-megyei rangadón 0-0-ra végzett egymással a Dunaferr és a Videoton, a Győr szintén ikszelt Siófokon.

Kenesei miatt felháborodott a Fradi

Archívum2002.10.02, 15:56

Komoly indulatokat gerjesztett a Ferencvárosnál a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának azon döntése, hogy Kenesei Krisztián, a ZTE csatára a Videoton ellen kapott piros lapja miatt két meccsen nem játszhat, de az ítélet végrehajtását november 30-ig felfüggesztették. Ráadásul a ZTE vasárnap éppen a Fradi ellen játszik bajnokit az Üllői úton. A ferencvárosiak a fura döntést követően azzal érveltek, hogy a Győr ellen kiállított Jovic esetében más mércével mértek.

Korsós Attila megegyezett a Videotonnal

Archívum2002.10.01, 19:28

Néhány nap alatt fordulatot vett Korsós Attila és a Videoton ügye. A múlt héten még arról tájékoztatott bennünket a nyáron Salzburgból hazatért labdarúgó, hogy beperelte a fehérvári klubot, mivel becsapták őt, s erre bizonyítékai is vannak. Azóta Viniczai Tibor ügyvezető igazgató távozott a fehérvári klubtól - mivel indul az önkormányzati választásokon, és a két tisztség összeegyeztethetetlen számára - s lőn a meglepetés, a napokban Korsós Attila megegyezett a Videoton vezetőivel, és már edzésbe is állt a Sóstói-stadionban.

A hét futballmagyarjai (szeptember 23-29.)

Archívum2002.09.30, 13:43

Csendes hetet zárt a magyar futball. Nem rúgtak ki edzőt, legjobbjaink figyelmét nem osztotta meg sem kupa-, sem válogatott-mérkőzés, nem volt jelentős szurkolói rendbontás, igaz, két meccsen erre lehetőségük sem volt a drukkereknek, az Újpest és a Videoton zárt kapuk mögött élvezte a hazai pálya előnyét, és gyűjtötte be a három pontot. A Hidegkuti-stadiont ugyan senki sem zárta be, mégis csak ötszázan voltak kíváncsiak a listavezető újabb biztos győzelmére.

Fehérváron is kikapott a bajnok

Archívum2002.09.29, 16:45

A Borsodi Liga kilencedik fordulójában a Videoton megérdemelten szerezte meg első hazai győzelmét a Zalaegerszeg ellen. A Dunaferr Sopront, az éllovas MTK a sereghajtó Békéscsabát, az Újpest a Kispestet győzte le hazai pályán. 

Sebők komoly ajánlatra jön Fehérvárra

Archívum2002.09.27, 16:09

Sebők Vilmos akkor jön haza, konkrétan Fehérvárra, ha a Videoton vezetői komoly ajánlatot tesznek a német Cottbusnál szabadlistára tett védőnek. Akit megkerestek már a Bundesliga II-ből, de szerződést még nem bontott (volt) kenyéradójával.

Sebők Vilmos az MTK-val és a Videotonnal tárgyal

Archívum2002.09.24, 07:00

Változatlanul csapatot keres Sebők Vilmos. Elképzelhető, hogy az Energie Cottbus elbocsátott magyar válogatott futballistája itthon folytatja, és júniusig az MTK-hoz vagy a Videotonhoz szerződik.

Komjátival nem hibázik a Sopron

Archívum2002.09.23, 13:36

Komjáti Andrással továbbra is százszázalékos a Matáv Sopron futballcsapata. Irányításával előbb a Békéscsabát, most hétvégén pedig a Videotont is legyőzték Tóth Mihályék. Az első félidő visszafogottabb teljesítménye után a második 45 percre egy egészen más felfogásban futballozó soproni együttes jött ki a pályára és a támadó szellemű futball végül kétgólos sikert eredményezett.

Várhidi: nincs pánik a Videotonnál

Archívum2002.09.22, 15:40

A Videoton csapata mostanság a szurkolói botrányok, sorozatos vereségek miatt beszédtéma a szurkolók körében, a gárda mestere, Várhidi Péter mégis úgy nyilatkozott, nincs pánik a székesfehérváriaknál.

Sopronban bukott a Vidi, Békécsabán nyert a Dunaferr

Archívum2002.09.21, 23:21

A Borsodi Liga 8. fordulójának szombati játéknapján a Sopron hazai pályán második félidei teljesítményének köszönhetően 2-0-ra verte a Videotont,  a vendéglátójánál tudatosabban és korszerűbben játszó Dunaferr pedig 3-1-re győzött Békéscsabán.

Előző
Következő