Videoton FCF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- Győr
- Ferencváros
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vidi-henger Sopronban
A találkozó elején a fehérváriak harcoltak ki mezőnyfölényt, és bár a Sopron később magára talált, a szünetig a vendégek kétgólos előnyt szereztek. A második félidőben egyértelműen a Videoton akarata érvényesült.
Ketten visszatérnek, ketten pihennek
A hét végén kezdődik a második kör a labdarúgó Borsodi Ligában. A Matáv Compaq Sopron azt a Videotont fogadja, amely a bajnoki nyitófordulóban 1-0-ra legyőzte a soproni együttest, és amely az előkelő negyedik helyen áll a tabellán.
A Videoton vezetői büntetnének a döntetlenért
Kifejezetten jól szerepel a Videoton a labdarúgó NB I-ben, hiszen az első "negyed" után a fehérváriak a 4. helyen állnak, s a mezőnyben csak az MTK és a Ferencváros kapott kevesebb gólt a piros-kék alakulatnál. Azaz elvileg nyugalom honolhatna a Sóstói-stadionban, ám híreink szerint a múlt heti, Kispest elleni hazai 0-0 után a vezetők büntetést helyeztek kilátásba a csapat tagjainak.
Szomszédvárak küzdelme az NB I 11. fordulójának nyitányán
A magyar labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az MTK-FTC találkozó lesz a slágermérkőzés, amelyen a két Várszegi-csapat, ráadásul a tabella első két helyezettje feszül egymásnak. Az örökrangadó mellett izgalmas lehet az Újpest - Videoton és a ZTE - Haladás összecsapás is.
A ZTE-játékosok szokják meg a győzelmi kényszert!
A bajnokságot pazarul kezdő, s az NB I-es tabellát sokáig vezető ZTE labdarúgócsapata az utóbbi hetekben "megrogyott". Mindezt három, egymást követő vereség jelzi, hiszen a zalaiak hazai pályán az Újpesttől és a Videotontól, idegenben pedig a Soprontól kaptak ki.
Zuhan a Zete
A mérkőzésen mindkét csapat támadó szellemben futballozott, így magyar szinten viszonylag jó iramú mérkőzést láthattak a nézők. A ZTE előtt több lehetőség adódott, a Videoton kontrái a sokat hibázó hazai védelemmel szemben remekül érvényesültek, így a fehérváriak megérdemelten vitték el a három pontot.
A rangadó hozta a leggyengébb játékot
A fővárosi együttes többet támadott, tervszerűbben játszott, de helyzeteit kihagyta. Az alacsony színvonalú mérkőzésen inkább a Videoton örülhetett a döntetlennek.
- címkék:
- Kovács
- foci
- Hungária
- Videoton FCF
- Címkefelhő »
Videoton - MTK rangadó a labdarúgó NB I-ben
A szégyenteljes válogatott-mérkőzések után ismét a labdarúgó NB I-é lesz a főszerep a hétvégén. A magyar élvonalban hat mérkőzésre kerül sor, ezek közül a legnagyobb rangadót vasárnap, Székesfehérvárott játsszák. A rajtot a pénteki Haladás - Vasas mérkőzés jelenti.
Tovább szenved a Győr
Alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelten szerzett pontot a Videoton. Varga Zoltán csapata hazai pályán továbbra is nyeretlen.
- címkék:
- Varga Zoltán
- Kovács
- foci
- Győr
- Videoton FCF
- Címkefelhő »
Fradi-Haladás meccsel kezdődik a hetedik forduló
Az újonc szombathelyi együttes péntek esti üllői úti vendégjátékával kezdődik a labdarúgó NB I hetedik fordulója. Ugyancsak érdekes összecsapásnak ígérkezik az Újpest zalaegerszegi vendégjátéka, valamint a Videoton győri fellépése.