veszteség
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kevés női látogató miatt veszteséges a Rudas
Több milliós veszteséget is szenvedhet a Rudas, a női napok miatt - állítja a fürdő vezetése. A civil kezdeményezés nyomására bevezetett női napokon ugyanis igen gyér a forgalom - írja a Népszabadság.
�ri�si vesztes�gre figyelmeztet a Globus
A Globus Csoport figyelmeztette befektet�it, hogy az elh�z�d� kedvez�tlen hat�sok k�vetkezt�ben a csoport 2005 �vi vesztes�ge, v�rhat�an jelent�sen meghaladja mind a piaci v�rakoz�sokat, mind pedig a kor�bbi el�rejelz�seket.
A valóság olyan amilyennek akarod
Nincs múlt és nincs jövő, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy szorongani szoktunk tőle. Viszont van a jelen, amitől szintén remekül lehet szorongani. A szorongás forrása a "valóság", vagyis életünk, viszonyaink, veszteségeink és győzelmeink. A valóság fogalma azonban meglehetősen kocsonyás állagú dolog, nem csoda, hogy annyi filozófusnak kicsúszott a keze közül. Bizonyára hajmeresztő volna most azzal előrukkolnom, hogy valóság sincs, mert akkor aztán igazán csüngenénk a semmiben. Ezért aztán nem hamarkodnám el a dolgot, legjobb lesz a végén szavaznunk.
- címkék:
- veszteség
- valóság
- Címkefelhő »
A VIASAT3 fölhagy a földi sugárzással
Február elejétől a kereskedelmi tévé csak kábelen és műholdon fogható, ami a csatorna vezetése szerint minimális veszteséggel jár a lefedettségben.
- címkék:
- veszteség
- sugárzás
- Címkefelhő »
Csökkent az Interplay vesztesége
Alig haladta meg az Interplay vesztesége az áprilistól júniusig tartó periódusban az egymillió dollárt, ami mindenképpen jó hírnek tekinthető az előző év hasonló időszakában felmutatott, ötmillió dollárt is meghaladó deficitet figyelembe véve. A cég a jövőben az online játékok piacára szeretne betörni, ami talán kihúzhatja szekerüket a gödörből.
- címkék:
- dollár
- veszteség
- Interplay
- Címkefelhő »
Marcsi vezet
Megint véget ért egy év. A harmadik. A lakók tehát újra számolgatnak, vajon nyereséggel vagy veszteséggel zárták a mai napot.
- címkék:
- Marcsi
- nyereség
- veszteség
- Villa
- Címkefelhő »
Nem fizet osztal�kot a Danubius
A Danubius a 2003-as �v ut�n sem fizet osztal�kot - d�nt�ttek szerd�n a t�rsas�g tulajdonosai �ves rendes k�zgy�l�s�k�n, miut�n a v�llalat vesztes�ggel z�rta a tavalyi �vet.
- címkék:
- osztalék
- közgyűlés
- veszteség
- Danubius
- Címkefelhő »
Schumacher: Senna inspirált
A hatszoros Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher úgy véli: a tíz évvel ezelőtt elhunyt Ayrton Senna halála óriási veszteség volt az autósport világának.
Irak: százegy amerikai halottja van a békének
A mai napon elesett négy amerikai katonával együtt százegyre emelkedett az amerikai veszteség azóta, hogy Bush elnök bejelentette: véget értek a hadműveletek Irakban. A katonák szerint az iraki gerillák egyre "hatékonyabbá" válnak. Az eddigi száz elesett katona Amerika történetének legmagasabb békefenntartó akciójában elszenvedett vesztesége.
Országos fogadóhálózat lesz a Lovin
A Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. (MLSZ Kft.) mostanáig kétszázötven hazai vállalkozóval kötött előszerződést, amelyben az üzemeltetők vállalták, hogy ügynöki rendszerben bekapcsolódnak az országosan kiépülő lóversenyfogadó-hálózatba. Ötven helyen már komoly előkészületi munkák folynak - tudósít a Világgazdaság.