vesztegetés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bors: Egy tanú indította el a lavinát a diszkókirály alatt
Egy másik ügyben őrizetbe vett vállalkozó vallomása után tartóztatták le a számos budapesti szórakozóhelyet üzemeltető Vizoviczki Lászlót és a vele a gyanú szerint együttműködő befolyásos rendőröket - írja forrásainak megnevezése nélkül a Bors. A Bors szerint Vizoviczki ügyében régóta folyik nyomozás, de az összegyűjtött adatok nem voltak elegendőek a meggyanúsításához.
A diszkóbirodalom ura körül forog a rendőrkorrupciós botrány
Megkerülhetetlen volt az éjszakai életben, de rejtőzködő életmódot folytatott az a vállalkozó, akit a rendőrkorrupciós ügyekben nyomozó hatóságok vettek őrizetbe múlt héten. Vizoviczki László évek alatt építette fel a legfelkapottabb budapesti klubokból álló birodalmát, az utóbbi években pedig már a politikával is kereste a kapcsolatot.
Előzetesbe került két rendőri vezető
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a két vezető beosztású rendőrt és két civilt, akiket a hét második felében korrupció gyanújával vettek őrizetbe.
Az alvilág pénzelhette az őrizetbe vett rendőri vezetőket
Az éjszakai élet egyik ismert figurája vesztegethette meg a két őrizetbe vett főrendőrt. V. László a Magyar Nemzet információi szerint a kétes ügyeinek a leplezése érdekében korrumpálhatta az alezredest és az őrnagyot.
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik házába fészekrakós családok költöztek 2005 után, egy nagyszabású szocpolcsalási ügy keretében. A lakótelep furcsa kettősséget mutat: míg az egyik házból csendes nyugalom árad, a másikban kiirthatatlan csótányok és összeférhetetlen szomszédok keserítik az - állításuk szerint - idegösszeomlás szélén álló lakók mindennapjait.
Elfogultság miatt dobták vissza a pécsi egyetemi vesztegetési ügyet
Három bíróság is elfogultnak tartja magát a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben. Bár 27 gyanúsított ellen már vádat emeltek, egyelőre nem tudni, hol folytatják le az eljárást.
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi miniszter, mégis rajtakapták egy tízmilliókkal kitömött dobozzal. Házában még a padló alatt is pénzkötegeket találtak, lebukása megpecsételheti a cseh szociáldemokraták sorsát, és rávilágít arra, hogyan rohasztja a cseh politikát a korrupció.
Vesztegetés a gyanú nyolc határőr ellen
A nyolc ártándi határőrt még április 30-án vették őrizetbe, három nap után viszont elengedték őket, vesztegetés miatt nyomoznak ellenük.
- címkék:
- Ártánd
- kékfény
- vesztegetés
- határőr
- Címkefelhő »
Hatalmával való visszaéléssel gyanúsítják a martfűi jegyzőt
Az ügyészség közleménye szerint a jegyző egy ismerősének segített nyerni a Szolnok-Martfű bicikliút egyik szakaszára kiírt városi pályázaton, majd a nyertes ezért visszajuttatott kétmillió forintot a jegyzőnek. Balogh Edith vallomásában beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Politikai támadást emleget a vesztegetéssel vádolt Wieszt János
A volt szocialista politikus ellen vesztegetés miatt még idén januárban emeltek vádat. A perének első tárgyalási napján vallomást nem tett, újságíróknak azt mondta: politikai jellegű támadás áll a közel két éve kirobbant ügye mögött.
Vesztegetés miatt emeltek vádat a volt pálházi polgármester ellen
Pálháza korábbi polgármestere elfogadott 200 ezer forintot egy vállalkozótól, akinek megígérte, hogy az ő cége nyeri a pálházi szennyvízberuházást - állítja a Központi Nyomozó Főügyészség, amely hivatali visszaélés miatt hétfőn vádat emelt a polgármester ellen. Moravszki Zsolt tagadja a vesztegetést, de lemondott posztjáról tavaly októberben.
- címkék:
- Pálháza
- vesztegetés
- Címkefelhő »
Lemondott az RMDSZ vesztegetéssel vádolt minisztere
Borbély Lászlót a nyomozók üzérkedéssel és hamis vagyonnyilatkozat-tétellel vádolják. A román környezetvédelmi minisztériumot vezette.
Huszonhét vádlottja van a pécsi egyetemi vesztegetésnek
Több mint százmillió forint kárt okozott a pécsi egyetemnek az ügyészség szerint az a huszonhét ember, akik ellen kedden emeltek vádat vesztegetés miatt. A vád szerint a szolgáltatási szerződéseket manipulálták.
- címkék:
- Pécs
- vesztegetés
- Címkefelhő »
Vesztegetéssel is megvádolták Hagyó Miklóst
A vádiratban az áll, hogy a volt szocialista főpolgármester-helyettes kifizetőhelyként használta a BKV-t, és ehhez kommunikációs, reklám-, tanácsadói és marketingszerződéseket használtak fel.
Kenőpénzt átvevő közterület-felügyelő bukott le Budapesten
Tetten érték a rendőrök azt a közterület-felügyelőt, aki egy vállalkozótól vett át pénzt. A rendőrség közleménye szerint idén ez volt a második ilyen eset.
Újabb korrupciós ügyet úszott meg Berlusconi
A vád szerint 600 ezer dollárral vesztegetett meg egy brit ügyvédet Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő, akit azonban nem ítéltek el, mert az olasz bíróság elévültnek nyilvánította az ügyet. A 75 éves politikust - aki hasonló módon már ötször szabadult fel korrupciós vádak alól - három másik ügyben többek között csalással, és kiskorú megrontásával vádolják.
Folytatódott a szocpolcsalás 202 vádlottjának tárgyalása
A vádlottak - köztük a szerencsi polgármesteri hivatal korábbi osztályvezetője, több ügyvéd és építési vállalkozó - 2005 és 2007 között jogtalanul vettek fel állami támogatást, majd lakhatatlan társasházakat építettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forint.
Boszorkányüldözéstől félnek a brit Sun újságírói
Immár tíz újságírót és munkatársat gyanúsítanak korrupcióval Nagy-Britannia legnagyobb példányszámú bulvárlapjánál, a Sunnál. Miközben az ügy valóságos polgárháborút gerjesztett a lap és kiadója, a Rupert Murdoch médiacézár által birtokolt és a tavalyi lehallgatási botrányban magát megégető News International között, sokan a sajtószabadság sérülésétől tartanak.
Megkezdődött a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere
A vádirat szerint a korábban a Honvédelmi Minisztériumnál dolgozó vezetők megegyeztek abban, hogy a minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelés fejében visszakapnak bizonyos összegeket. A nyomozók adatai szerint a vádlottak nyolc év alatt összesen több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak.
Rendőröket megvesztegető újságírókat vettek őrizetbe Londonban
A Sun című bulvárlap három szerkesztőjét és egy riporterét azzal gyanúsítják, hogy pénzért vettek meg sztorikat a rendőröktől. Egy londoni rendőrt is elkaptak.
Hamis márkás cipők miatt hagyta magát megvesztegetni két pénzügyőr
Hamis márkás cipőkön akart megosztozni két pénzügyőr, de lebuktak. A nyíregyházi törvényszék felfüggesztett börtönt szabott ki rájuk.
- címkék:
- Nyíregyháza
- vesztegetés
- VPOP
- Címkefelhő »
Vesztegetés miatt vádat emeltek Wieszt János ellen
A volt szocialista önkormányzati képviselőről videofelvétel készült, amint több mint kétmillió forintot átvett egy vállalkozótól. Vesztegetés miatt emeltek vádat ellene.
Vesztegetéssel vádolnak 278 embert Miskolcon a Fészekrakó program ügyében
A borsodi ügyészség vádirata szerint egy miskolci ügyvédi iroda és az OTP egyik értékbecslője fiktív munkahelyi igazolásokat adott ki a Fészekrakó programhoz. A vád szerint OTP-t 750 millió, az államot 170 millió forint kár érte.
Nem megy el a mentelmi jogát tárgyaló bizottság ülésére Juhász Ferenc
A volt honvédelmi miniszter nyílt levélben jelentette ki, hogy nem megy el a mentelmi bizottság keddi ülésére, amelyen mentelmi joga felfüggesztéséről döntenek. Az ügyészség azért kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentette a volt honvédelmi minisztert az úgynevezett luxuslakásügyben.
Rendőröket akart megvesztegetni egy román férfi
Gyorsított eljárással állítják bíróság elé azt a román férfit, aki Fejér megyében rendőröket próbált megvesztegetni.
- címkék:
- vesztegetés
- Címkefelhő »
Analfabéta is kaphatott pénzért jogosítványt egy budapesti autósiskolában
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat egy budapesti autósiskola ellen, mert a dolgozók a gyanú szerint fejenként ezer euróért adtak ki jogosítványokat román állampolgároknak orvosi igazolás, tanfolyam és vizsga nélkül. Az autósiskola tulajdonosát őrizetbe vették.
Öt évre ítélték a pénzügyőrség egy volt parancsnokát
A jogerős ítélet szerint az egykori vezető kedvezőbb vámeljárást ígért egy pécsi vállalatnak, amennyiben ott ismerőse cégét bízzák meg az őrző-védő feladatokkal.
Mexikóból keménykedik a fideszes kocsmáros
Nincs pénze hazajönni Mexikóból, és a hatósági eljárást sem tartja korrektnek Czibula Csaba egykori fideszes erzsébetvárosi képviselő, akit csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak a Hunvald-ügyben. Az egykori kocsmatulajdonos Czibula levélben üzenget, még a címét is megírta az ügyészségnek, de az ügyészségi szóvivő szerint csak azért ilyen bátor, mert tudja, hogy kiadatási egyezmény híján Mexikóból nem lehet hazahozni.
Vesztegetési botránya miatt eltiltják a spanyol király vejét a ceremóniáktól
A spanyol király lányának, Cristina hercegnőnek a férje a gyanú szerint kitalált szolgáltatásokról állított ki fiktív számlákat, amelyeken keresztül saját cégébe mentett át több millió euró regionális kormányzati pénzt. Inaki Urdangarin lehet a spanyol királyi ház első olyan tagja, aki a vádlottak padjára kerül.
Vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség közterület-felügyelők ellen
Húszezer forintot kért négy budapesti közterület-felügyelő egy vállalkozótól azért, hogy ne szabjanak ki büntetést. A rendőrség a pénz átadásakor elfogta a közterület-felügyelőket, jelenleg vesztegetés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak ellenük.
Vesztegetési ügy miatt függeszthetik fel egy szegedi bíró mentelmi jogát
Kiemelt jelentőségű, több százmillió forintos adócsalási ügyben vetődött fel egy szegedi tanácsvezető bíró büntetőjogi felelőssége, miután fennáll a gyanú, hogy segédkezett két ügyvédnek, akik pénzért cserébe az ügy egyik gyanúsítottjának szabadlábra helyezését ígérték. Az ügyészség indítványozta a bíró mentelmi jogának felfüggesztését.
Előzetesben a boncmester lefizetésével gyanúsított szőci polgármester
Halottanként harmincezer forintot ígért a gyanú szerint a szőci polgármester az egyik ajkai kórház boncmesterének azért, hogy a polgármester érdekeltségébe tartozó temetkezési vállakozást ajánlja az elhunytak hozzátartozóinak.
Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a volt ügyészségi szóvivőt
Varga Gergely volt kerületi ügyészt, korábbi ügyészségi szóvivőt a többi között hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel vádolták. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte.
Előzetesben egy nyomozati információkat pénzért áruló rendőr
A gyanú szerint egy prostituáltakat futtató férfinak adott el rendőrségi információkat egy kaposvári rendőr, mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
Bloomberg: Gyanúsított lett a Mol vezetője Horvátországban
A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként nevezte meg abban a vesztegetési perben, melyet a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folytatnak - írja a Bloomberg horvát ügyészségi közlésre hivatkozva. A Mol visszautasítja a vádakat.
Durva ügyek fenyegetik a múlt elől menekülő Berlusconit
Korrupció, kiskorúval való kéjelgés, befolyással üzérkedés - ilyen ügyekben került a vádlottak padjára vagy annak közelébe Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, aki kedden jelentette be lemondását. Berlusconit az eljárásoktól eddig sokszor mentette meg politikai hatalma. Ennek most vége, durva ügyek dőlhetnek rá.
Gravírozott tőrök miatt kapott egy évet a HM volt dandártábornoka
Társtettesként elkövetett vesztegetés bűntettében mondta ki bűnősnek a bíróság a Honvédelmi Minisztérium személyzeti főosztályának korábbi vezetőjét. K. Károly dandártábornok nem jogerősen egy év börtönt kapott, beosztottja V. József nyugalmazott ezredes pedig egy év hat hónapot, miután a vád szerint több mint kétmillió forintot fogadtak el egy közbeszerzési eljárás sikeréért cserébe.
Bíróság előtt kell tisztáznia magát Sanadernek az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben is
A zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfőn jóváhagyta, hogy bíróság elé kerüljön az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni jogi eljárás az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben.
Transparency: Kínai és orosz cégek fizetnek a legtöbbször kenőpénzt
A leggyakrabban a kínai és az orosz, a legritkábban pedig a holland és a svájci cégek fizetnek kenőpénzt a Transparency International vesztegetési indexe szerint.
Magyar Nemzet: Nyolcvanhét parkolóőrt gyanúsít korrupcióval a rendőrség
Lezárta a nyomozást és vádemelési javaslatot tett a rendőrség a budapesti parkolóőrök korrupciós ügyében - írja a Magyar Nemzet. A parkolóőrök és feletteseik a rendőrség szerint bűnszövetségben szedték be a pénzt a hivatalosan fizetni nem kívánó ügyfelektől.
Vesztegetéssel gyanúsítják Pálháza polgármesterét
Az ügyészség szerint Pálháza jelenlegi polgármestere kétszázezer forintot fogadott el a "bizalom megerősítése céljából" egy vállalkozótól, akinek cége pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére. A polgármester tagadja a bűncselekmény elkövetését.
Négy adóhivatali osztályvezetőt gyanúsítanak a székesfehérvári korrupciós ügyben
Tizenhárom helyszínen tartott házkutatást a Nyomozó Főügyészség és a Fejér megyei rendőrség a székesfehérvári adóhivatali korrupciós ügyben. A vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult nyomozásban tizenöt adóhivatali dolgozót, köztük négy osztályvezetőt hallgattak ki.
Külön kezelnék a Mol-vezér ügyét a Vecernji list horvát napilap szerint
A horvát államügyészség nem kommentálta a Vecernji list című zágrábi napilapnak azokat a nem hivatalos információit, amelyek szerint állítólag Budapestnek engednék át a Mol egyik vezetője elleni eljárás lefolytatását az állítólagos INA-Mol vesztegetési ügyben.
Felmentették a vesztegetés vádja alól az esélyegyenlőségi hivatal volt vezetőjét
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól. Az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.
Vádemelést javasol a rendőrség a BKV volt jogi igazgatója ellen
Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet a BKV-ügyben, amelyben a rendőrség vesztegetés miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen. Az ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyészség soron kívül dönt a vádemelésről.
Újra előzetesben a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatója
Egy hónapra előzetes letartóztatásba került a Pécsi Tudományegyetem korábbi gazdasági főigazgatója, mert a gyanú szerint VIP-kártyájával 2,5 millió forintért műszaki cikkeket rendelt az egyetem költségére. Egy másik ügy miatt I. Gábor júliusban szabadult az előzetesből, az akkor óvadékként letett 30 millió forintot most visszakapja.
Nem akarta megvesztegetni a házát átkutató nyomozót Galambos Lajos, állítja ügyvédje
"Nem igaz, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója a lakásában tartott házkutatás során meg akarta a vesztegetni az egyik nyomozót" - állítja Galambos Lajos ügyvédje. Galambos Lajost kedden hallgatták ki, ügyvédje szerint a gyanúsításban szereplő minden pontra válaszolt.
Újabb volt NBH-vezetőt tartóztattak le
Gyarmati Györgyöt pénteken hallgatták ki a Budapesti Katonai Ügyészségen. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt megbízott főosztályvezetőjét Galambos Lajossal, az NBH volt főigazgatójával együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg. Harminc napra helyezték előzetes letartóztatásba.
Vesztegetéssel is gyanúsítják Galambos Lajos volt NBH-főigazgatót
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanúja miatt is kihallgatták Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját. Ügyvédje, Molnár Lajos részleteket nem árult el az ügyről, mert a dokumentumokat 2040-ig titkosította az ügyészség. Galambos Lajost a volt titkosszolgálati vezetők ügyében a bűnsegédként elkövetett kémkedéssel gyanúsítják.
Feloldották a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János házi őrizetét
Enyhített a bíróság a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János volt szocialista önkormányzati képviselő elleni kényszerintézkedésen, és az eddigi házi őrizetet lakhelyelhagyási tilalomra változtatta.