Veszprém
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- Magyarország
- kékfény
- állatkert
- férfi kézilabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Légpuskával lőtte szét egy busz ablakát egy férfi Veszprémben
A veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták a buszt megrongáló, 42 éves, helyi férfit, aki a kihallgatáson azt állította, nem szándékosan találta el a buszt.
Megszűnt a veszprémi Jobbik miután Varga-Dammot kizárták a pártból
Társaival együtt kilép a Jobbikból a veszprémi csoport elnöke, továbbá megszűnik a helyi alapszervezet - tudta meg az Origo. Kovács Rajmund és a veszprémi alapszervezet azután döntött így, hogy a pártvezetés kizárta Varga-Damm Andreát a szervezetből. Egyre kevesebben bírják már elviselni a Jobbikot Gyurcsány Ferenchez közelítő Jakab Péter pártelnök terrorját.
Összeütközött két kocsi a 73-as főúton
Összeütközött két autó szombat délelőtt Veszprém megyében, a 73-as főút Veszprémhez közeli szakaszán - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
- címkék:
- Veszprém
- Karambol
- Címkefelhő »
Barátja halálát okozta a részegen száguldozó sofőr
Halmozta a szabályszegéseket decemberben egy fiatal sofőr: részegen, jogosítvány nélkül vezetett, emellett a megengedettnél jóval gyorsabban ment. Baleset lett a vége, amelyben barátja meghalt. Már korábban eltiltották a vezetéstől, ám a férfit ez egyáltalán nem érdekelte.
Rács mögött a román embercsempész
Letartóztatták azt a 40 éves román férfit, aki hat, Szerbia felől Magyarországra belépő migránst próbált Ausztriába vinni.
Rács mögé kerülhetnek a veszprémi dílerek
Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a 22 éves férfival és 24 éves társával szemben, akik Veszprém egyik belvárosi társasházában árulták a drogot.
A Veszprém többször, a magyar válogatott egyszer élt az eséllyel
A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a Kézisek kézise újabb részében visszamegyünk a kilencvenes évekig, amely során a Veszprém klubcsapata egyértelmű hegemóniára tett szert itthon, és miközben a válogatott többnyire szürkén játszott a világversenyeken, történelme egyik legnagyobb sikerét érte el 1997-ben.
Két férfi lehet a felelős a tavaly januári veszprémi robbanásért
Tavaly januárban berobbant egy gázpalack Veszprémben. A detonáció ereje akkora volt, hogy két ember megsérült, a házat pedig, ahol a robbanás történt, le kellett bontani, valamint a szomszéd házát is. Emellett más épületek és egy helyi busz is megrongálódott. Az ügyben nyomozás indult. A Veszprémi Járási Ügyészség két férfival szemben emelt vádat az ügyben.
Társaival együtt fosztotta ki egy prostituált a hozzájuk érkező vendégeket
Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 21 éves nő és egy 22 éves férfi ellen, akik rendszeresen kifosztották a nőhöz szexuális szolgáltatásra érkező ügyfeleket. A lopások kitervelésében a nő 29 éves, szintén prostituáltként dolgozó ismerőse is részt vett, sőt, egyszer még segített is.
Ezért lőtt rá a veszprémi nyugdíjas a gyerekekre
A nyugdíjaskorú férfi többször is rátámadt már a garázsa előtt elhaladó gyerekekre, a veszprémiek szerint agresszivitása mögött szerelmi bánat áll.
- címkék:
- Veszprém
- támadás
- nyugdíjas
- fegyver
- Címkefelhő »
Fiatalokra lőtt egy veszprémi nyugdíjas, korábban késsel támadt gyerekekre
Egy idős veszprémi férfi magához csalogatott egy fiatal párt az utcán, aztán közelről rájuk fogott egy légpuskát. A pár menekülni kezdett, de a férfi utánuk lőtt egy gázfegyverrel – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.
- címkék:
- Veszprém
- lövöldözés
- légpuska
- gázfegyver
- Címkefelhő »
Három autó és egy kamion ütközött össze Veszprémnél
Három autó és egy kamion ütközött össze a 8-as főúton Veszprémnél.
- címkék:
- Veszprém
- kamion
- baleset
- autó
- Címkefelhő »
Árokba hajtott egy autó Veszprémnél
A tűzoltók már a helyszínen vannak, forgalomkorlátozásra kell számítani.
- címkék:
- 8-as főút
- Veszprém
- baleset
- Címkefelhő »
Új kifutók a Veszprémi Állatkertben
Új medvekifutót és -házat adtak át a Veszprémi Állatkertben
Új medvekifutót és -házat, valamint rénszarvas- és guanakókifutót adtak át a Veszprémi Állatkertben csütörtökön.
Megvették a híres magyar szellemvárost - Videó
Egy magánszemély vásárolta meg a csernobili Pripjatyra emlékeztetető Veszprémi megyei szellemvárost.
Meghalt egy 15 éves fiú a szentkirályszabadjai reptéren
Lezuhant egy épület tetejéről és meghalt egy 15 éves fiú kedden a Veszprém-Szentkirályszabadjai repülőtér melletti elhagyatott területen - tudatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
- címkék:
- Veszprém
- épület
- zuhanás
- Címkefelhő »
Öten estek egymásnak Veszprémben, fahusánggal és fémdarabbal támadtak
Egy veszprémi buszmegállóban támadt egymásra egy öttagú társaság hétfő este. A veszekedés hamarosan tettlegességig fajult, ezért végül a közelben helyszínelő rendőröknek kellett közbelépniük.
Tíz autó karambolozott a 8-as főúton - nagy a dugó
A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a tömegkarambol miatt teljesen lezárták a 8-as főutat Veszprémnél. A Veszprém megyei hírportál, a VEOL.hu beszámolója szerint összesen 10 jármű karambolozott, kilenc kocsi és egy kisbusz ütközött össze a litéri elágazásnál. A police.hu-n kedd este 8 óra körül azt írták, hogy a rendőrök befejezték a személyi sérüléses baleset helyszínelését a 8-as számú főúton.
Nyugdíjas férfi gázolt el egy idős nőt Veszprémben
A rendőrök befejezték a nyomozást az ellen az idős, veszprémi férfi ellen, aki tavaly novemberben elütött egy gyalogost egy útkereszteződésnél.
Kiléphet a Jobbikból a teljes veszprémi szervezet, ha kizárják Varga-Dammot
A Jobbik veszprémi szervezete kiáll Varga-Damm Andrea mellett. A jobbikos képviselőnőt kizárnák a pártból.
- címkék:
- Varga Damm Andrea
- Veszprém
- Jobbik
- Címkefelhő »
Zebrán ütött el két gyalogost egy veszprémi férfi
Az egyik gyalogos súlyosan megsérült a balesetben, amit a gyanú szerint egy 52 éves férfi okozott. Az ügyben most zárták le a nyomozást a rendőrök.
- címkék:
- Veszprém
- rendőrség
- gázolás
- Címkefelhő »
Megkezdődött a veszprémi déli elkerülő út bővítése
Megkezdődött a veszprémi déli elkerülő út négysávossá bővítése, a fejlesztés két ütemben, 2023-ra készül el - mondta az útszakasz munkabejárásán az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Több módszerrel csalt ki pénzt egy férfitól egy prostituált
Vádat emeltek az ellen a 20 éves nő ellen, aki kilenc társával együtt egy Balaton-parti településen élő férfitól 7 milliót csalt ki több részletben. A nő maga szervezte be a fiatal lányokat, akik még nem töltötték be a 18-ik évüket. Az anyja mellett a fiatalkorúak is segítettek neki.
Legalább 15 autót tört fel két hónap alatt egy Veszprém megyei férfi
Javasolták a letartóztatását annak a 39 éves helybeli férfinak, aki decemberben, és januárban több autót feltört az ország különböző pontjain, és pénzt, illetve egyéb értékeket lopott belőlük.
Maradj otthon! - Mutatjuk az üres magyar városokat
Azokon a tereken, sétányokon, utcákban, ahol máskor hullámzik a tömeg, most teljesen üres volt minden. Úgy tűnik, az emberek valóban komolyan veszik a felhívást, hogy aki csak tud, maradjon otthon. Üres volt Tatán a tóparti sétány, a székesfehérvári és az esztergomi főutca, és a veszprémi várban sem volt senki.
Kegyetlenül megkínozta a kutyáját egy férfi Veszprémben
Tavaly november végén hívták a rendőrséget egy rossz állapoban lévő, vonyító kutya miatt. Egy sovány, ápolatlan németjuhász keveréket kötöttek egy alig másfél méteres láncra. Gazdája a kihallgatása után lemondott róla. Állatkínzás miatt indult ellene eljárás.
Meg akarta ölni mozgássérült lakótársát egy férfi
Gyilkossági kísérlettel vádolják azt a 61 éves férfit, aki egy veszprémi szociális otthonban késsel próbálta nyakon szúrni a lakótársát. A két férfi között már hosszú ideje feszült volt a viszony.
Tűz miatt 28 embert evakuáltak egy társasházból Veszprémben
28 embernek kellett elhagyni az otthonát Veszprémben, miután tűz ütött ki egy társasházban.
- címkék:
- Veszprém
- tűz
- Címkefelhő »
Hamarosan a nagyközönség is megcsodálhatja a tüneményes orrszarvú bébit a Veszprémi Állatkertben
Valentin napon látott napvilágot a ritka fajú, szélesszájú orrszarvú a veszprémi állatkertben. Hamarosan látogatható a csöppség, addig is egy aranyos videón nézhetjük meg a bébi orrszarvú kalandjait
Kigyulladt egy műanyagüzem Veszprémben
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ötszáz négyzetméter alapterületű műanyagüzem Veszprémben - írta honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- Veszprém
- tűz
- műanyagüzem
- Címkefelhő »
Trükkösen sikkasztotta a pénzt egy veszprémi büfés
Egy 21 éves enyingi férfi büfésként dolgozott, és rendszeresen vett ki a pénzt a kasszából.
- címkék:
- Veszprém
- sikkasztás
- rendőrség
- büfé
- Címkefelhő »
Patakba gurult egy autó Veszprémnél
Begurult a Séd patakba egy autó péntek délelőtt Veszprém külterületén.
- címkék:
- Séd patak
- Veszprém
- baleset
- patak
- Címkefelhő »
Veszprémben különleges sétával búcsúztathatja az óévet
- címkék:
- Magyarország
- Veszprém
- tél
- szilveszter
- ünnep
- séta
- Címkefelhő »
Járja be királynék városát és búcsúzzon vidáman az óévtől!
- címkék:
- Magyarország
- Veszprém
- szilveszter
- ünnep
- séta
- Címkefelhő »
Többen meghaltak az utakon hétfő este
Veszprémben halálra gázoltak egy nőt hétfő este; Székkutasnál, a 47-es főúton pedig négy autó karambolozott, a balesetben egy ember meghalt.
Fedezze fel a bakonyi várost a tematikus téli sétákon
- címkék:
- Bakony
- Veszprém
- túra
- séta
- Címkefelhő »
Rátámadtak egy buszsofőrre
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ellen a 30 éves balatonfüredi férfi ellen, aki október 9-én késő este rátámadt egy buszsofőrre.
Részeg volt a sofőr, akit három órán belül kétszer fogtak el a rendőrök
Elvették a jogosítványát, majd elengedték, de újra volán mögé ült a részeg férfi, aki végül az árokban kötött ki.
- címkék:
- Veszprém
- krimi
- sofőr
- részeg
- Címkefelhő »
Betört egy veszprémi családi házba egy fiatal pár
Értékes ékszereket, órákat és több, mint egymillió forintot vitt magával egy fiatal pár, miután betörtek egy családi házba.
Meccs közben súlyos sérülést szenvedett Kiss Ramóna férje, Lékai Máté
Súlyosan megsérült legutóbbi kézilabda-mérkőzésén Kiss Ramóna férje, Lékai Máté.
Veszprém már hivatalosan is a zene városa
- címkék:
- Veszprém
- zene
- a zene városa
- UNESCO
- Címkefelhő »
Eldurvult a buli egy balatonfüredi vendégházban
Rongálás miatt indult nyomozás egy négyfős társaság ellen. A fiatal férfiak ugyanis egy balatonfüredi szállóban tönkretették a bútorokat és egyéb használati kárgyakat. A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon most zárták le a nyomozást.
Busz és autó ütközött Veszprémben, majd egy kamion is beléjük rohant
A baleset a Házgyári úton történt. A mentők is a helyszínen vannak.
- címkék:
- Veszprém
- baleset
- Címkefelhő »
Egy veszprémi autós lerúgott egy biciklist
Egy autós és egy biciklis veszett össze egymással Veszprémben október 4-én. Az autós kiszállt a kocsijából és lerúgta a biciklist.
- címkék:
- Veszprém
- rendőrség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Halálra vertek egy embert egy veszprémi szórakozóhelyen
Lezárták annak a tavaszi esetnek a nyomozását, amelyben egy férfi gyakorlatilag agyon vert egy másikat egy veszprémi szórakozóhelyen, majd átment egy másik helyre anélkül, hogy megnézte volna, hogy van az áldozata.
Hat magyar város is bekerült Európa kulturális és kreatív városai közé
Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé - közölte az Európai Bizottság kedden.
Busz és autó karambolozott Veszprémben
Busszal ütközött össze egy kocsi Veszprémben, a Szeglethy József utca és az Óvári Ferenc út kereszteződésében - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Veszprém
- baleset
- busz
- autó
- Címkefelhő »