verés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- bántalmazás
- támadás
- rablás
- családon belüli erőszak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Erőszakkal kényszerítettek prostitúcióra egy kiszolgáltatott helyzetben lévő terhes nőt Pesterzsébeten
Fegyházbüntetés várhat arra a házaspárra, és imerősükre, akik pesterzsébeti lakásukban veréssel és fenyegetéssel kényszerítettek prostitúcióra egy gondnokság alatt álló terhes nőt, és az összes általa keresett pénzt elvették tőle.
Rendszeresen verte élettárást, és anyját, aztán felgyújtotta a házukat a kiskunhalasi férfi
A férfi az anyja házának kertjében, egy melléképületben élt a barátnőjével 2017-től. Idén júliusban kezdett el keményen inni, és drogozni, amitől nagyon agresszív lett. Rendszeresen megfenyegette élettársát és az anyját is, hogy felgyújtja a házukat. Egyszer a matracukat is felgyújtotta, aztán ő maga oltotta el. Mindkét asszonyt rendszeresen verte. Élettársát többször ököllel ütötte, a fején és az egész testén, és volt, hogy a hajánál fogva rángatta meg.
Két héttel azután, hogy kirabolta és brutálisan megverte, meghalt az idős piliscsabai férfi
A férfi, aki korábban többször is volt börtönben, régebb óta ismerte az egyedül élő, beteg férfit. Tavaly márciusban tört be hozzá, és verte meg brutálisan, aztán rabolta ki. A megvert férfi egy napon keresztül feküdt maga tehetlenül háza padlóján. Életveszélyes állapotban került kórházba, ahol egy héttel később más betegségei miatt meghalt.
- címkék:
- rablás
- krimi
- verés
- Címkefelhő »
Majdnem halálra verte szerelmét a féltékeny debreceni férfi
Kisgyereke előtt rúgta meg, és verte ököllel élettársát egy férfi Debrecenben. A verés olyan brutális volt, hogy a nő életveszélyes állapotban került kórházba.
Együtt szórakoztak Oroszlányban, aztán egyszer csak brutálisan megverte barátját
A két férfi áprilisban Oroszlányban, egy erdős területen, a köveken ülve hígítót szívott. Drogozás közben valamin összevesztek, mire egyikük felállt, és az ülve maradt barátját rugdosni kezdte. A megvert férfinak súlyos sérülései lettek, többek között az egyik keze is eltört.
- címkék:
- higító
- krimi
- verés
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Félholtra verte barátnőjét, aztán bezárta a magatehetetlen nőt a dunaföldvári férfi
Egy 39 éves dunaföldvári nő hívta a rendőröket kedden azzal, hogy élettársa, egy 44 éves férfi a tenyérrel, aztán ököllel többször megütötte. A verés olyan brutális volt, hogy elvesztette az eszméletét, és egy óra múlva tért magához. Elmondta még, hogy a lakásból nem tud kimenni, mert a férfi rázárta az ajtót és a kulcsot elvitte.
Szívrohamban halt meg a rögbijátékos, miközben félholtra verte barátnőjét
A 44 éves, kétgyerekes Jennie Plattnak három műtétre volt szüksége, miután barátja, akivel már hosszú ideje együtt volt, Olaszországban, nyaralás közben megverte. A férfi még rosszabbul járt, ugyanis miközben pont brutálisan verte a szerelmét, szívrohamot kapott és meghalt.
Kihasznált, és utcára juttatott egy férfit egy móri nő
Csalás, önbíráskodás és kényszerítés miatt is felelhet az a nő, aki megismerkedett egy nehéz helyzetben lévő férfival, majd átverte és kihasználta azért, hogy megszerezze a házát.
Ököllel ütötte meg a fiatal nőt a 3-as villamoson - videó
Egy háromfős társaság kötött bele egy utasba a 3-as villamoson. Előbb provokálni kezdték, aztán amikor a nő reagálni mert, egy férfi ököllel megütötte. A rendőrség most szemtanúkat keres.
- címkék:
- krimi
- verés
- Címkefelhő »
Megvert és kirabolt Bekecsen egy férfit egy bűnöző - valószínűleg összekeverte egy ismerősével
Önbíráskodás miatt kerülhet börtönbe az a bekecsi férfi, aki rátámadt egy emberre az utcán, majd követelte, hogy adja meg a korábbi tartozását, ezután erőszakkal elvette az értékeit, úgy, hogy a férfi igazából nem is tartozott neki.