verés

címke rss

Napokkal a verés után került kórházba, majdnem belehalt

Itthon2017.05.11, 10:16

Éjszaka hívták a rendőröket a kórházból azzal, hogy ellátnak egy nőt, akit úgy megvertek, hogy életveszélyes állapotban került hozzájuk. A rendőröknek a nő elmondta, hogy pár nappal korábban verte meg az élettársa.

Négy bordáját is eltörte élettársának a brutális idős férfi

Itthon2017.05.17, 11:21

Fiai vitték kórházba azt a 62 éves rózsaszentmártoni asszonyt, akit élettársa, egy 70 éves férfi többször brutálisan megvert. A verések után megtiltotta neki, hogy orvoshoz menjen.

Úgy megverte élettársát, hogy az majdnem belehalt, de nem vitte kórházba

Itthon2017.05.23, 10:20

A férfi rendszeresen verte élettársát. Volt, hogy csikket oltott el karján. Végül úgy megverte, hogy több bordája eltört, de nem vitte kórházba, csak másnap. A nő majdnem meghalt, olyan súlyosak voltak a sérülései.

Vascsővel és nyújtófával verték meg

Itthon2017.06.01, 13:11

A vádirat szerint egy társaság tavaly májusban egy pétervásárai sörözőben italozott. A zártkörű rendezvényen éjszaka megjelent egy férfi és inni kezdett. Hajnalban vitázni kezdett az ott lévőkkel, és egyiküket kihívta verekedni.

Szilágyi István a fiát védi annak ellenére, hogy összeverte

Archívum2017.06.16, 08:08

Szilágy István, vagyis az ország Lópici Gáspárja kórházba került, mert a fia összeverte. A neves színész nem haragszik gyermekére annak ellenére, hogy ez  nem először fordul elő, és súlyos sérüléseket szenvedett: három bordája is eltört!

Ezrével mentik a migránsokat Olaszországban

Nagyvilág2017.06.19, 13:18

Több mint ezer migránst mentett ki a partra a szicíliai Palermo kikötőjében az olasz parti őrség. Ezenkívül több mint ezer ember érkezett a calabriai Reggio Calabriába az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet hajójának fedélzetén.

Három évet is kaphat apja összeveréséért Szilágyi István, vagyis Lópici Gáspár fia!

Archívum2017.06.22, 09:59

Több bordája is eltört Szilágy Istvánnak miután a fia összeverte. A színész már megbocsátott, de etől függetlenül súlyos büntetést kaphat a gyermeke: akár 3 évet is.

Titkos börtönökben kínozzák a foglyokat Jemenben

Nagyvilág2017.06.22, 10:42

Olyan börtönöket üzemeltetnek Jemenben, ahol már százak tűntek el az al-Kaida utáni hajtóvadászatban, és napi rendszerességgel kínozzák az embereket.

Fazékkal támadt főnökére

Itthon2017.06.29, 10:56

A férfi segédmunkásként dolgozott egy idős ember ebesi tanyáján, ahol szállást is kapott.

Majdnem halálra verte az apját

Itthon2017.07.02, 15:58

Durván megverte a 79 éves édesapját egy rákosmenteli férfi június 7-én.