vendéglátás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- turizmus
- gazdaság
- étterem
- Balaton
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Karinthy miatt kell a csoki, csoki, csokoládé
A Hadik még mindig a több mint százéves kávéházi hagyományt ápolja azzal, hogy minden egyben, és mindenkit bevonz egyszerre – és ez nem ellentmondás.
Gasztronómiai forradalom a Balatonnál
A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátóegységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a szervezet elnökségének állásfoglalásából.
- címkék:
- Balaton
- turizmus
- vendéglátás
- hal
- Címkefelhő »
A balatoni vendéglőknek gyorséttermekké kell alakulniuk
A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak a szeszélyes időjárás és a krónikus munkaerőhiány okozta a legfőbb gondot az idei nyári szezonban, forgalmuk a parti sávban átlagosan 15–30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
Olyan, mintha heti tíz étterem zárna be
2015 végén megközelítőleg 53 ezer vendéglátóhely üzemelt Magyarországon, több mint 700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. Vendéglátásból – az előzetes adatok alapján – 2015-ben 916 milliárd forint árbevétel folyt be, ez 13,5 százalékkal több, mint 2014-ben – közölte a KSH.
- címkék:
- vendéglátás
- étterem
- italbolt
- cukrászda
- KSH
- Címkefelhő »
Részvénytársaságot alapított a dilidoki
Csernus Imre 5 millió forintos törzstőkével vendéglátós részvénytársaságot alapított Coffee Depresso Zrt. néven. A noszvaji székhelyű részvénytársaságot Csernus egy másik, idén tavasszal alapított cégén, a Kék Szék Kft.-n keresztül tulajdonolja több mint 50 százalékos részesedéssel.
Munkaadók: Kritikus a munkaerőhiány
A gazdaság működőképessége forog kockán a magyarországi kritikus munkaerőhiány miatt – írja nyílt levelében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Az MGYOSZ a több pontból álló javaslatát elküldte a nemzetgazdasági miniszternek és a legnagyobb munkaadói érdekvédelmi szervezeteknek. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását is.
Ők adják a legkevesebb borravalót Európában
A többi a magáé, mondja egy turista nagyvonalúan, miután órákig ücsörgött egy kávé és egy pohár ásványvíz mellett az árnyékban, a kilátásban gyönyörködve. Kerek húsz centtel adott többet a pincérnek a kiszámlázott cechnél. Hogy ez a turista melyik náció tagja? Kiderül egy friss felmérésből.
- címkék:
- turizmus
- vendéglátás
- utazás
- borravaló
- Címkefelhő »
10 dolog, amit tudnod kell, mielőtt randizol egy pultossal
Aki a vendéglátásban dolgozik, annak teljesen másképp működik a szervezete és az agya. Nem hiszed? Pedig pár dologra érdemes lenne felkészülnöd!
Nem minden vállalkozás jár jól az áfacsökkentéssel
A szerdán bejelentett áfacsökkentés sok fogyasztó és vállalkozás számára jelenthet pozitív változást, de közel sem mindenki számára. A bejelentés még csak a tervekre vonatkozott.
Jót akar enni? Menjen télen a Balatonhoz!
Milyen kép él a fejében a balatoni vendéglátásról? Legtöbbünknek nem túl pozitív, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ne lenne okunk felülírni rossz élményeinket. Civil összefogással elkészült a második Balatoni Gasztrotérkép, ami több szempontból is nagyon klassz lett.
- címkék:
- Balaton
- vendéglátás
- tél
- étterem
- Káli-medence
- Címkefelhő »