védekezés

címke rss

Semmelweis 200 éve is tudta, hogy kezet kell mosni.

She2020.03.27, 16:32

Pár héttel ezelőtti sztori. Felszálltam a buszra, és igyekeztem úgy megtalálni a helyem, hogy közben nem tapogatok össze semmit. Ugyan ekkor még nem voltak olyan komoly szigorítások a koronavírus miatt, de azt már sejteni lehetett, hogy némi elővigyázatossággal sokat tehetünk egymásért és magunkért.

Varga Judit: Hétfőn éjfélkor hatályba léphet a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény

Itthon2020.03.30, 08:37

Hétfőn éjfélkor hatályba léphet a felhatalmazási törvény, ha azt hétfői ülésén elfogadja a parlament és a házelnök, illetve a köztársasági elnök soron kívül aláírja - derül ki az igazságügy-miniszter internetes bejegyzéséből. Varja Judit szerint az ellenzék még bizonyíthatja, hogy fontos számukra vészhelyzetben az összefogás.

5 tipp a koronavírus-pánik legyőzésére

She2020.04.01, 09:47

Amikor először hallottam a már Olaszországban járó koronavírus-járványról, megállt bennem az ütő, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a mellkasomat. Emlékszem, pánikszerű életmódváltásba kezdtem, hogy felkészüljek a harcra.

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a járvány elleni védekezést

Itthon2020.04.02, 10:34

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést - közölte Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön.

Farkas Örs: Az ellenzéknek most is fontosabb a saját zsebe, mint a járvány elleni védekezés

Itthon2020.04.05, 13:04

Miután a fővárosi ellenzéki polgármesterek tiltakoztak, hogy az általuk vezetett önkormányzatoknak is adópénzeket kell átadniuk a kormány által életre hívott járványügyi alapba, Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője egy internetes bejegyzésben reagált. Szerinte az ellenzéknek most is fontosabb a saját zsebe, mint a járvány elleni védekezés.

PM: A bankok és a nagyvállalatok 91 milliárd forinttal segítik a védekezést

Gazdaság2020.04.14, 19:56

Megjelent a két különadóról szóló rendelet a keddi Magyar Közlönyben, mindkét jogszabály május 1-jén lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok 91 milliárd forinttal járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, amely az egész ország közös ügye - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A védekezésről szóló törvény nem ellentétes egyetlen európai normával sem

Itthon2020.04.24, 14:38

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény és a magyar Országgyűlés törvényhozó tevékenysége teljes mértékben összhangban van Magyarország alaptörvényével, és nem ellentétes egyetlen európai normával sem - rögzítette Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban a levélben, amelyet Rik Daemshez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnökéhez intézett.

Rózsa György így védi magát a koronavírustól: még a kertben is maszkot visel

Life.hu2020.04.26, 07:25

Rózsa György is hetekkel ezelőtt karanténa vonult a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt. Lányával is csak a megfelelő távolságból találkozik és bevásárolni is heti egyszer megy el.

A város, amely a falain kívül tudta tartani a pestisjárványt

Tudomány2020.04.26, 23:48

A pestis a 17. században komolyan sújtotta az észak- és közép-olaszországi nagyvárosokat, de a tartományi városokat egyaránt. A járvány néhány év alatt több mint 45 000 ember halálát okozta csak Velencében, miközben Parma és Verona népességének több mint a fele meghalt. Egy itáliai közösség, Ferrara polgárai azonban csodával határos módon mind megmenekültek. De vajon mit és hogyan tettek másként, amivel ilyen látványos sikerrel tudtak szembeszállni a járvánnyal?