Vaszil Ivancsuk
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sakk
- Veszelin Topalov
- Lékó Péter
- Viswanathan Anand
- Magnus Carlsen
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Berkes és Gyimesi is indul az Aeroflot nyílt tornáján
Moszkvában, a Hotel Rosszija "aranytermében" február 14. és 23. között rendezik meg az Aeoroflof nyílt versenyét. Az orosz légitársaság immár negyedszer főszponzora a négy csoportban megrendezésre kerülő tornának, 515 nevezést dolgoztak fel a szervezők. A legnagyobb érdeklődés a 82 résztvevős A1 tornát kíséri majd, 80 ezer dollár a díjazása, az első helyezett 30 ezerrel gazdagodik. Berkes Ferenc és Gyimesi Zoltán próbál szerencsét a rangos mezőnyben. A verseny győztese meghívást kap a júliusi, dortmundi szuperversenyre.
Női sakkozóink döntetleneztek az oroszokkal
A Calviában zajló 36. sakkolimpia kilencedik fordulójában női válogatottunk két sötét táblával bravúros döntetlent ért el a második helyen kiemelt orosz együttessel szemben: Mádl Ildikó kikapott, Vajda Szidónia nyert, Lakos Nikoletta remizett. Csapatunk négyes holtversenyben a második helyen várja a folytatást. Férfi négyesünk ismét győzött, Szlovákia elleni 2,5 pontból Varga Zoltán teljes ponttal járult hozzá a sikerhez, Berkes Ferenc, Ruck Róbert és Ács Péter féllel. Almásiék a grúzokkal mérkőznek meg a tizedik fordulóban. A nők mezőnyében a címvédő kínaiak előnye már hat pont. A férfiak viadalán az ukránok 2-2-re végeztek az örméényekkel, ...
Ez történt eddig a sakkolimpián
Calviában félidejéhez érkezett a 14 fordulós svájci rendszerű 36. sakkolimpia. A férfiak versenyében 129 csapat szerepel, és egyelőre a második helyre rangsorolt ukrán válogatott biztosan menetel, kétpontos előnnyel várják a második félidőt. Az éltáblán Vaszilij Ivancsuk szenzációsan játszik, valamennyi találkozón asztalhoz ült, hat pontot szerzett hét partijából, többek között az orosz Morozevics és az azeri Radzsabov skalpját is begyűjtötte. A címvédő orosz csapat már két vereséget is elszenvedett, levegőben lóg a meglepetés. A nők viadalán 87 együttes verseng, a címvédő kínai válogatott Hszie Csün vezérletével négy ponttal előzi ...
Almási már nyolcaddöntős a sakkvébén
A Tripoliban zajló kieséses rendszerű világbajnokságon Almási Zoltán a kínai Ye Jinagchuan elleni 1,5-0,5-ös győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe. Nagymesterünk az első játszma megnyerése után gond nélkül remizett sötéttel és az ukrán Európa-bajnok Vaszilij Ivancsukot búcsúztató üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval mérkőzik meg. Magabiztosan menetel a bolgár Veszelin Topalov és az angol Michael Adams, az ifjú titánok párviadalát az azeri Tejmur Radzsabov nyerte meg, nagy izgalmak után győzött a második rapid partiban a francia Etienne Bacrot ellen.
Ivancsuk lett Európa új sakkbajnoka
A törökországi ismert üdülőhelyen, Antalyában az ukrán Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be az Európa-bajnokság. Az első helyre rangsorolt szupernagymester vereséggel kezdte szereplését, majd fokozatosan javított helyezésén. Holtversenyben végzett a boszniai Predrag Nikoliccsal, de a rapid páros mérkőzésen 2-0-ra nyert. A bronzérmes a korábban örmény színekben junior világbajnoki címet szerzett Levon Aronyian lett, aki a sakkolimpián a német válogatottban játszik majd. A sokáig vezető cseh David Navara végül csak hatodikként zárt.
Nem csitulnak a viharok a sakkvilágban
A törökországi Antalyában 74 résztvevővel zajlik az 5. Európa-bajnokság. A 13 fordulós kontinensviadalon a szupernagymesterek közül csak az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszik, a korábbi bajnokok közül a lengyel Bartlomiej Macieja ült asztalhoz. A borsos részvételi költségek mellett a világbajnoki rendszer körüli bizonytalanság miatt maradtak sokan távol, nincs magyar résztvevője a viadalnak. Az Európai Sakkszövetség a FIDE vezérkarát hibáztatja, hiszen a líbiai világbajnokság június 18-án kezdődik, kevés a pihenő a két verseny között. A sakkvilág továbbra is erősen megosztott, újabb és újabb javaslatok látnak napvilágot.
Morozevics és Kramnyik holtversenyben végzett az élen
Monte-Carlóban az orosz Alekszander Morozevics végzett az első helyen a 13. Amber-versenyen. A 26 éves nagymester holtversenyben végzett honfitársával, a klasszikus sakkozás világbajnokával, Vlagyimir Kramnyikkal, de jobb Berger-Sonneborn pontszámmal 2002 után másodszor ünnepelhették tornagyőztesként. A címvédő indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand egypontos hátránnyal lett a harmadik, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a negyedik, Lékó Péter pedig ötödikként fejezte be szereplését. A "vak" versenyben Morozevics nyert, a rapidversengésben Anand volt a legsikeresebb.
Lékó kikapott Topalovtól Monacóban
Monte-Carlóban, a 13. Amber-verseny tizedik fordulójában Lékó Péter elszenvedte második vereségét. A bolgár Veszelin Topalov elleni párharcát világossal a "vak" partiban elért döntetlennel kezdte, de sötéttel a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában az időzavaros kapkodásban vesztett. A 12 játszma közül 11 döntéssel fejeződött be, az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand 2-0-ra verte az ukrán Vaszilij Ivancsukot, és feljött a harmadik helyre. A vezető duó, az orosz Alekszander Morozevics és Vlagyimir Kramnyik előnye változatlanul egy pont. A negyedik helyen álló Lékó a záró játéknapon holtversenyes társával, az orosz Jevgenyijj ...
Morozevics befogta Kramnyikot, Lékó harmadik
Monte-Carlóban, az Amber-verseny kilencedik fordulójában Lékó Péter kettőt remizett a háromszoros olimpiai bajnok Peter Szvidlerrel. Az éllovas Vlagyimir Kramnyik győzelemmel kezdett, de honfitársa, Jevgenyij Barejev a rapid partiban egyenlített. Remekül hajrázik az orosz Alekszander Morozevics, mesterhármast ért el, a bolgár Veszelin Topalovot is 2-0-ra legyőzte, s ezzel befogta Kramnyikot. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk is nyert, Lékóval holtversenyben harmadik. Az utolsó előtti játéknapon nagymesterünk Topalovval mérkőzik meg.
Lékó mindkét játszmáját elvesztette Ivancsuk ellen
Monte-Carlóban, az Amber-verseny ötödik fordulójában Lékó Péter hidegzuhanyként kettős vereséget szenvedett az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. A "vak" partiban nagymesterünk kedvenc Szvesnyikov változatában kapott ki, majd az egyenlítés világossal nem sikerült, sőt görcsösen játszva másodszor is vesztett. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand megőrizte vezető pozícióját, az orosz világbajnok a spanyol Alekszej Shirovval, az indiai exvilágbajnok az orosz Jevgenyij Barejevvel remizett kettőt. Lékó az ötödik helyre csúszott vissza, a hatodik fordulóban a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen javíthat.