Vasas

címke rss

NB III-as csapat ejtette ki a Vasast a Magyar Kupából

Sport2017.10.25, 22:08

A Magyar Kupa 7. fordulójában az OTP Bank Ligában sereghajtó Mezőkövesd hosszabbítás után esett ki az NB II-es Gyirmót otthonában, a bajnoki címvédő Budapest Honvéd tizenegyes párbaj után jutott tovább a Budaörs ellen, míg az előző kiírásban döntős Vasas FC az NB III közép csoportjában szereplő Dunaújváros otthonában kapott ki. 

A Nora Mörk vezette Győr kiütötte a Vasast

Sport2017.10.24, 19:53

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 25 góllal legyőzte az újonc Vasast a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

Új csarnokban, új sikerek felé indulna a Vasas kézilabda-szakosztálya

Sport2017.10.19, 17:50

Csütörtök délután Markovits László klubelnök invitálására a Vasas kézilabda szakosztálya bejárta az átépítés alatt álló Fáy utcai csarnokot. Az egykori legendás szakosztályvezető, Rajz Ferenc elmondta, bízik benne, hogy a Vasasban kézilabdázó unokájának is szurkolhat majd az új csarnok lelátóján.

A Vasas egygólos meccsen verte a Haladást a fővárosban

Sport2017.10.17, 20:24

A Vasas 1-0-ra legyőzte a Haladás csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának félbeszakadt és kedden újrajátszott mérkőzésén, a Szusza Ferenc Stadionban.

NB I: gálázott a Diósgyőr, az újonc otthonában botlott a Videoton

Sport2017.10.14, 17:47

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 12. fordulójának szombat délutáni mérkőzései sok érdekességet tartogattak. A Haladás mindössze 16 éves játékosa, Kiss Tamás a hetedik NB I-es meccsén szerezte meg az első élvonalbeli gólját, ám a szombathelyi csapat így is kikapott a bajnoki címvédő Honvéd ellen (1-2), a DVTK kiütötte (5-0) a Vasast, a Videoton meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott az újonc Balmazújváros otthonában, míg a Debrecen Mezőkövesden nyert 2-0-ra, így sorozatban a hetedik meccsén maradt veretlen. 

Hatodszor is lefutná a maratont a korábbi magyar válogatott focista

Sport2017.10.14, 08:33

Az NB I-ben szereplő Vasas erőnléti trénere, Ferenczi István életében hatodszor is megpróbálja lefutni a maratont - írja a Blikk. 

A triplázó csatár fizetne is, hogy megkapja a meccslabdát

Sport2017.10.02, 08:05

Remili Mohamed, a Vasas FC labdarúgócsapatának kapitánya élete első mesterhármasát szerezte a Budapest Honvéd ellen 4-1-re megnyert rangadón. A 32 éves támadó a lefújás után szerette volna hazavinni emlékbe a meccslabdát, de a kispestiek nem adták azt oda az angyalföldi játékosnak, aki hajlandó lenne fizetni is érte.

A Honvéd nagy pofont kapott otthon a Vasastól

Sport2017.10.01, 09:24

A Budapest Honvéd hazai pályán kikapott a Vasastól (1-4) a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának zárómérkőzésén. Ezzel a címvédő csapat már öt forduló óta nyeretlen, a Vasas viszont - amelynek a Haladás elleni, múlt heti mérkőzése félbeszakadt a Szusza Ferenc Stadion világításának meghibásodása miatt - magabiztos győzelmével a negyedik helyre jött fel.

Október 17-én pótolják a Vasas-Haladás meccset

Sport2017.09.27, 18:34

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága úgy döntött, hogy október 17-én, kedden 18 órától játsszák újra a múlt szombaton félbeszakadt Vasas-Haladás NB I-es mérkőzést.

Varga Roland tovább repíti a Ferencvárost

Sport2017.09.23, 20:24

A Ferencváros 2-0-ra nyert otthon a Diósgyőr ellen – Varga Roland már a 11. gólját lőtte –, a Vasas-Haladás mérkőzés félbeszakadt a világítás meghibásodása miatt, míg a DVSC zsinórban az ötödik mérkőzését nyerte meg a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában szombaton.

Félbeszakadt a Vasas-Haladás mérkőzés

Sport2017.09.23, 20:19

A 22. percben Vad II István játékvezető félbeszakította a Vasas-Haladás mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, tizedik fordulójában, mert meghibásodott a Szusza Ferenc Stadion világítása.

Meggyógyultak a győri kézilabdázók, már edzésbe is álltak

Sport2017.09.11, 20:18

Meggyógyultak a Győri Audi ETO KC kézilabdázói, akik pénteken vírusfertőzés miatt kórházba kerültek.

Kétszer vezetett a Vasas, de végül ötöt kapott a Fraditól

Sport2017.09.09, 22:34

Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában a Ferencváros hazai pályán, hátrányból felállva verte a Vasast. Ugyanígy tett a Debrecen a Diósgyőr ellen, a Balmazújváros pedig Mezőkövesden szerzett pontot.

Kórházban ápolják a győri kézilabdacsapat több játékosát

Sport2017.09.08, 14:43

Vírusos fertőzés miatt kórházban ápolják a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának több játékosát is, ezért elhalasztották a Vasas elleni, szombati bajnoki mérkőzést.

A Debrecen megszakította a Honvéd otthoni nagy sorozatát

Sport2017.08.26, 22:39

Az OTP Bank Liga 7. fordulójának szombat délutáni mérkőzései nagy csatákat hoztak. A Vasas 3-1-re verte a Szusza Ferenc Stadionban a Paksot, a Puskás Akadémia hiába állt vesztésre, öt gólt lőve fordított a Haladás ellen (1-5), így Pintér Attila csapata egymás után már a második sikerét aratta a bajnokságban, a DVTK fordított a Mezőkövesd ellen egy hajrában szerzett góllal (2-1), míg az Újpest a 3000. élvonalbeli mérkőzésén idegenben győzte le az újonc Balmazújvárost. A szombati zárómeccsen otthon kapott ki a bajnok Honvéd hazai pályán a Debrecentől. 

Negyedóra alatt ízekre szedte a Loki a széteső Vasast

Sport2017.08.18, 21:24

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának második mérkőzésén az eddig csak kínlódó Debrecen fél óra elteltével elkezdte szórni a gólokat az előző szezon egyik legstabilabb és végül bronzérmet szerző csapata, a Vasas ellen. A vége 4-1 lett.

NB I: padlón maradt a Fradi, sírból nyert rangadót a Honvéd

Sport2017.08.12, 20:29

A Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának augusztus 12-i, szombati mérkőzésén, így a debreceni pontvesztést követően ismét nem sikerült nyernie Thomas Doll csapatának. A címvédő Budapest Honvéd a Bozsik Stadion egygólos hátrányból felállva 2-1-re legyőzte az Újpestet, míg a Puskás Akadémia közel járt ahhoz, hogy megszerezze az első sikerét, de a DVTK az utolsó percekben egyenlített a (2-2) a heves esőzés miatt rövid időre félbeszakadt mérkőzésen.

Kinyílt a ferencvárosi gólzsák, az Újpest kétgólos előnyt adott le

Sport2017.07.30, 20:27

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának vasárnapi mérkőzésein az eddig nyeretlen Ferencváros 5-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, a tavalyi bronzérmes Vasas az újonc Puskás Akadémia ellen nyert 2-0-ra, míg a Videoton Felcsúton játszott 2-2-s döntetlent az Újpesttel.

Góllal mutatkozott be az Angliában próbázó magyar csatár

Sport2017.07.27, 19:12

Ahogy azt korábban jeleztük, az U17-es magyar válogatott támadó, Alexander Torvund két héten keresztül Angliában szerepel próbajátékon. A Vasas Kubala Akadémia játékosa már az első mérkőzését is lejátszotta a Fekete Macskák színeiben, és rögtön főszereplővé lépett elő.

Vélhetően nem az Újpest-Vasas mérkőzés lesz zárt kapus

Sport2017.07.26, 16:11

A magyar szövetség (MLSZ) honlapján kedden megjelent fegyelmi bizottsági határozat úgy fogalmaz: az Újpest-Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban a hazai klubot 600 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a nézők nélküli mérkőzésrendezést egy soron következő hazai NB I-es találkozóra.

A magyar klubfutball semmit nem lépett előre

Sport2017.07.22, 16:15

Hiába az évekkel ezelőtti hangzatos nyilatkozatok, melyek szerint két-három magyar csapat is folyamatosan nemzetközi kupasorozatok főtábláira ácsingózik, az indulók háromnegyede ismét elvérzett már a selejtezők júliusi szakaszában. Kínos kiesések és bravúr nélkül lehozott évek: ez a magyar klubfoci elmúlt néhány esztendeje. A növekvő anyagi lehetőségeket eddig semmilyen komolyan vehető eredmény nem kísérte. Kiesett a Vasas, a Budapest Honvéd és a Ferencváros is, és valószínűsíthető, hogy szeptemberre megint nem marad egy magyar legény sem a gáton. Pedig a feladat nem lehetetlen.

A Vasas és a Vidi is pontokat vesztett a nyitófordulóban

Sport2017.07.16, 19:25

A Diósgyőr 2-0-ra nyert a Vasas vendégeként a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, míg a Videoton 1-1-es döntetlent játszott a vendég Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának nyitófordulójában.

Nem szabályos, de áldását adta rá az MLSZ

Sport2017.07.12, 18:05

Az MLSZ, részben szemet hunyva sajátt szabályainak be nem tartása fölött, engedélyezte, hogy a hétvégén rajtoló NB I-es szezonban az Újpest és a Vasas is a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai találkozóit.

Megmagyarázhatatlan a Vasas totális összeomlása

Sport2017.07.10, 17:24

A Ferencváros és a Videoton továbbjutott, a Vasas viszont elvérzett a labdarúgó Európa Liga selejtező első fordulójában. A Vasas totális összeomlása azért is megmagyarázhatatlan, mert az első, idegenbeli mérkőzés 85. percében 3-1-re az angyalföldi csapat vezetett a Beitar Jeruzsálem ellen. A Szpíker Korner 24. részében Gundel Takács Gábor Hegedűs Henrikkel, az MLSZ kommunikációs munkatársával és Koppányi Gergely labdarúgó szakíróval kutatta az okokat és elemezte a helyzetet.

Rutintalanság okozta a Vasas vesztét

Sport2017.07.07, 05:57

Fiatalság, bolondság - tartja a mondás, s bár a Vasas ifjú játékosai aligha tréfálkozni futottak ki tegnap este a Szusza Ferenc Stadion gyepére, a csapat kapusa, a három bekapott gól ellenére a mezőny legjobbjának bizonyuló Nagy Gergely szerint mégis bohózatba illő gólt kaptak a tízedik percben, ami megpecsételte a sorsukat.

Nem tudott felállni az izraeli pofon után a Vasas

Sport2017.07.06, 22:39

Az elképesztő, idegenbeli mérkőzés után az volt a kérdés, a Vasas mennyire tudott magához térni a kinti sokk után. Mint ismeretes a magyar csapat a 87. percben még 3-1-re vezetett Izraelben, majd a vége 4-3 lett, nem ide.

Kőkemény kupameccs vár a Fradira Rigában

Sport2017.07.06, 10:23

Csütörtökön az Európa Liga-selejtező első fordulójának visszavágóival folytatódnak az európai kupaküzdelmek. A Ferencváros kétgólos előnnyel utazik Lettországba, de Thomas Doll vezetedző így is nehéz meccsre számít, míg Michael Oenning szerint a Vasas helyzete úgy sem reménytelen, hogy a párharc első meccsét 4-3-ra elveszítette a Beitar Jeruzsálem ellen.

Cseh válogatott focista érkezett Angyalföldre

Sport2017.07.05, 20:06

Az NB I-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Vasas FC a hivatalos honlapján jelentette be, hároméves szerződést kötött a négyszeres cseh válogatott védővel, Jan Simunekkel. A 30 éves belső védő a cseh Dukla Praha csapatától érkezett Angyalföldre.

A Vasas elítéli a gyanúsítgatást

Sport2017.07.02, 11:47

A Vasas FC közleményben reagált azokra a hangokra, amelyek szerint sportfogadási csalás állt a Beitar Jeruzsálem otthonában született 4-3-as vereség hátterében. A klub kimondottan Somogyi Zsoltnak, a Nemzeti Sport újságírójának címezte reakcióját, aki Gyanú című jegyzetében az utolsó öt percben bekapott három góllal kapcsolatban azt írta: „hacsak nem ez volt a szándék”.

Hevesen reagált a Vasas focistája a bundavádakra

Sport2017.07.02, 11:48

Nevetségesnek tartja a bundavádakat Remili Mohamed, a Vasas csatára, miután csapata 3-1-es vezetésről kapott ki 4-3-ra a Beitar Jeruzsálem otthonában az Európa Liga első selejtezőkörének első mérkőzésén.

Bundát és csalást szimatolnak, pedig csak rutintalan volt a Vasas

Sport2017.06.30, 12:42

A Beitar Jeruzsálem-Vasas (4-3) labdarúgó Európa Liga selejtező első mérkőzését azért is nevezhetjük tragikusnak, mert a lefújás utáni első pillanatokban a következő három szó jutott szinte valamennyi futballszurkoló eszébe: odds, fogadások, bunda. Eljutottunk tehát oda, hogy egy váratlan és nagy fordulatokat hozó focimeccs kapcsán nem arról beszélünk, hogy sportszakmailag ez miként eshetett meg, hanem arról, hogy kik állhattak annak a hátterében, hogy egy EL-selejtezőn öt perc alatt három gólt lő egy olyan csapat, amely a 87. percben hazai pályán kétgólos hátrányban volt.

EL: magabiztos Fradi-győzelem, végzetes rövidzárlat a Vasasnál

Sport2017.06.29, 21:14

A Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2-0-ra verte a lett Jelgavát, a Vasas pedig két góllal vezetett a Beitar Jeruzsálem otthonában, az izraeliek azonban fordítottak, és 4-3-ra nyertek  az Európa Liga-selejtező első körének első mérkőzésén.

Mindhárom magyar csapat Európa Liga-meccse látható lesz

Sport2017.06.27, 14:14

Három magyar csapat kezdi meg nemzetközi kupaszereplését csütörtökön.

"Kicsi a világ, szerencsénk van" - a Beitar edzője a Vasasról

Sport2017.06.23, 12:39

A Vasas múlt vasárnap, Telkiben 2-1-re legyőzte edzőmeccsen a Beitar Jerusalemet, majd másnap kiderült: az NB I bronzérmesét az Európa Liga első selejtezőkörében épp a megvert izraeli csapattal sorsolták össze. A DIGI Sport híradója a Ferencváros-Beitar (1-0) meccs után kérdezte az esélyekről a vendégek edzőjét és az egyik játékosát, illetve a volt jeruzsálemi légiós Sallói Istvánt.

Leleplezték a Barca magyar legendájáról elnevezett park alapkövét

Sport2017.06.22, 15:30

Ünnepélyesen leleplezték a Kubala Lászlóról, az 1950-es évek világklasszis labdarúgójáról, az FC Barcelona néhai játékosáról elnevezett park "alapkövét" Budapest XIII. kerületében, a Vasas Sport Club Fáy utcai sporttelepe mögött, a Tahi utca és a Rákos-patak közötti területen, csütörtökön.

Ezt a bombagólt többször is meg fogja nézni

Sport2017.06.22, 09:50

Vida Máté gólja is kellett, hogy a Vasas 0-3-ról felállva 4-3-ra nyerjen a Sturm Graz elleni felkészülési meccsen. Ezt többször is meg fogja nézni.

Az európai vizsgán már júniusban osztályozzák az NB I-et

Sport2017.06.22, 06:17

Június 29-én megkezdik szereplésüket az Európa Ligában érdekelt magyar csapatok. A Videoton a máltai Balzan FC ellen kezd Felcsúton, az angyalföldiek a Beitar Jerusalem otthonában nyitnak, míg a zöld-fehérek a Groupama Arénában fogadják először a lett FK Jelgavát. A rövid pihenő után gőzerővel készülnek az együttesek, ám nincs sok idő, hamarosan ismét beárazódik az NB I.

A Vasas zárt kapus meccsel kezdi az Európa Ligát

Sport2017.06.20, 15:52

Zárt kapuk mögött rendezik a Beitar Jeruzsálem-Vasas FC mérkőzést a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

Lett ellenfél ellen kezd a Fradi az Európa Ligában

Sport2017.06.19, 15:21

Az Európa Liga selejtezőinek első körébe kapcsolódik be a Videoton, a Vasas és a Ferencváros csapata is.

A Vasas legendája lett a Puskás Akadémia klubigazgatója

Sport2017.06.13, 19:20

Az OTP Bank Ligába feljutó Puskás Akadémia FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a jövőben Komjáti András lesz a felcsúti csapat klubigazgatója. Feladata lesz az első csapat ügyeinek intézése, a folyamatban lévő igazolások bonyolítása, orvosi illetve egészségügyi stáb kialakítása.

Visszavonult a Vasas veterán csatára

Sport2017.06.02, 21:22

Befejezte profi pályafutását Ferenczi István, a Vasas labdarúgója.

Elhagyta a Vasast a válogatott védő

Sport2017.06.02, 17:18

A dán FC Midtjylland labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 24-szeres válogatott Korcsmár Zsolt.

Van der Vaart csapattársa lett Korcsmár Zsolt

Sport2017.06.02, 13:07

A Vasas 28 éves válogatott védője, Korcsmár Zsolt július 1-től dán élvonalbeli Midtjyllandnál folytatja a pályafutását.

Honvéd-Celtic? Fradi-Partizani? Tessék választani!

Sport2017.06.02, 07:45

Megint a sorsolás lesz a legizgalmasabb? A magyar klubcsapatok közül a bajnok Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében kapcsolódik be, az Európa Ligában érdekelt Videoton, Ferencváros, Vasas hármasra már az első fordulóban feladat vár. Megnéztük, kik lehetnek a magyar együttesek ellenfelei Európában. Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve igazán csoda lenne, ha egy csapatunk megérné a szeptembert, azaz csoportkörbe jutna valamelyik kupában.

Lovrencsics már nagyon szeretne hazamenni a kórházból

Sport2017.06.01, 17:01

Péntek este engedik ki a kórházból Lovrencsics Gergőt, a Ferencváros labdarúgóját, aki a szerdai Magyar Kupa-döntőn egy ütközés után eszméletlenül terült el a földön.

Elképesztő, hogy mennyivel megúszta Lovrencsics Gergő

Sport2017.06.01, 10:28

Sokkoló jelenet játszódott le a Ferencváros-Vasas Magyar Kupa-döntőben, ám szerencsére csak az orra tört el Lovrencsics Gergőnek.

A Fradi-szívű szerb keretbe zárta a Magyar Kupa-győzelmet

Sport2017.06.01, 09:15

A Ferencváros bírta jobban az idegek harcát, ezért szerda este megnyerte a 2016-2017-es Magyar Kupát, a Vasas együttesét legyőzve a fináléban, amely az 1-1-re végződő rendes játékidő és a hosszabbítás után tizenegyespárbajban dőlt el.

Tizenegyesek után zsinórban harmadszor kupagyőztes a Ferencváros

Sport2017.05.31, 22:24

A Ferencváros szerzett vezetést, majd a második félidőben gyorsan egalizált a Vasas. A hosszabbításban már a tizenegyesekre készültek a felek, a Fradi játékosai hibátlanul lőtték a büntetőket, ami kupagyőzelmet ért a zöld-fehéreknek.

Sokkoló jelenet a kupadöntőn

Sport2017.05.31, 21:52

Lovrencsics Gergő, a Ferencváros játékosa eszméletlenül terült el a földön a Vasas elleni kupadöntő utolsó perceiben. A játékoshoz még defibrillátort is hoztak, percekig az életéért aggódott a közönség.