vallás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- egyház
- iszlám
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bush megbuktatná az iráni vezetést is
Ha George Bush amerikai elnököt novemberben újraválasztják, az Egyesült Államok sokkal inkább be fog avatkozni Irán belügyei, mint eddig - mondta a brit The Times-nak egy amerikai kormánytisztviselő. A tervek szerint Washington felkelést próbálna szítani az iráni vallási hatalom ellen. Felmerült az is, hogy katonai csapást mérnének iráni nukleáris létesítmények ellen.
A pápa ír meghívást fogadott el
Elfogadta az ír katolikus egyház meghívását II. János Pál pápa - közölte pénteken Sean Brady érsek, a 3,6 millió aktív hívőt számláló ír egyház első számú vallási főméltósága.
Kampány indul a moszlim nők kendőviselési jogáért
Kampány indult Londonban az Európában élő moszlim nők kendőviseleti jogáért. A vallásszabadság megsértése ellen tüntető aktivisták azért tiltakoztak, hogy a francia állami iskolákból kitiltották a vallási jelképeket, így a moszlim nők fejkendőjét is. A tiltakozásnak Juszuf al-Karadi egyiptomi vallási vezető volt a hangadója, akit viszont sokan azzal vádolnak, hogy a nők elnyomására buzdít és homofób. A francia kendőtörvényt bírálta Ken Livingstone, London főpolgármestere is, aki szerint a francia javaslat "lépés a vallási intolerancia felé".
Helyreállítják a visszavándorló krími tatárok jogait
A múlt héten az ukrán parlament megszavazta a krími tatárok jogainak helyreállításáról szóló törvényt. A jogszabály hatályba lépéséhez már csak az kell, hogy Leonyid Kucsma államfő kézjegyével szentesítse. Az új rendelet szerint az Ukrajnába visszatért egykori deportáltak, illetve gyermekeik teljes ukrán állampolgárságot kapnak, és tiltja bármilyen megkülönböztetésüket kultúrájuk vagy vallásuk miatt.
A franciák kitartanak a fejkendőtilalom mellett
Franciaország a következő tanévben is kitart a moszlim fejkendő iskolai tilalma mellett. Az oktatási miniszter kijelentette, hogy kirúgják az iskolákból azokat a lányokat, akik megpróbálnak fejkendőt hordani. Ugyanakkor a miniszter felszólította a vallási csoportokat, hogy ne politizálják túl a kérdést. Franciaországban hosszú vita után márciusban tiltották ki a vallási szimbólumokat az állami iskolákból.
- címkék:
- Franciaország
- oktatás
- vallás
- fejkendő
- Címkefelhő »
Interneten és tévében flörtölnek a pakisztániak
A hagyományok és a szigorú vallási törvények ellenére egyre inkább terjed Pakisztánban az internetes társkeresés, az egyik tévécsatorna pedig műsort indított, ahol élőben lehet ajánlatokat tenni az ideális párjáról beszélő vendégnek. Az új módszerek népszerűségének titka, hogy egyre többen - főleg nők - gondolják úgy, joguk van saját életük alakításához. A vallásos rétegek szerint az internetes és tévés ismerkedés tönkreteszi a szilárd, a szülők választásán alapuló házasságokat. Az aggódó szülők próbálják megelőzni a bajt: gyerekeik nevében hirdetnek a társkereső oldalakon.
Saron újabb bizalmatlansági indítványt élt túl
Újabb bizalmatlansági indítványokat élt túl Ariel Saron izraeli miniszterelnök kisebbségi kormánya hétfőn Jeruzsálemben. A koalícióból kilépett két szélsőjobboldali vallási párt nem szavazatai ellenében a Munkapárt tartózkodása mentette meg Saront.
Leszerelnek az iraki milíciák
Irak új miniszterelnöke olyan megegyezést hozott tető alá az ország politikai és vallási szervezeteivel, amelynek értelmében azok leszerelik milíciáikat. Az egyezmény kilenc fegyveres szervezetre vonatkozik. A miniszterelnök nem tudott megegyezni Moktada asz-Szadr síita vezetővel, ezért asz-Szadrnak az amerikaiak ellen folyamatos harcot vívó Mahdi hadserege továbbra is fegyverben marad.
Bombát robbantottak egy pakisztáni mecsetben
Öt ember meghalt és legalább harmincöten megsebesültek, amikor bomba robbant Karacsi üzleti negyedében, Pakisztánban. A mecsetben a robbanás pillanatában legalább száz síita imádkozott. Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a merényletért.Pakisztánban az utóbbi időben egyre több támadás éri a síita vallási kisebbséget.
Semlegességének feladásával fenyeget az iraki síita vezető
Az iraki síiták vallási vezetője azzal fenyegeti az Irakot megszállva tartó nemzetközi koalíciót, hogy feladja semlegességét, ha az amerikai hadsereg megostromolja Nedzsef városát. Nedzsefben sáncolták el magukat a koalíció elleni harcra szúlító síita vezet, Muktada asz-Szadr Mehdi-hadseregének egységei.
Feláldozná magát az amerikaiak ellen az iraki felkelés vezetője
Feláldozná magát az amerikaiak elleni harcban Moktada asz-Szadr, az iraki síita felkelést kirobbantó vallási vezető. Szadr arra kérte híveit, hogy halála után is folytassák a harcot a megszálló csapatok ellen. Ugyanakkor az Irakot megszállva tartó amerikaiak egyik vezetője bejelentette: a cél, hogy elfogják, vagy megöljék Szadrt.
Amerika erősítést küldene Irakba
Hétfő éjjel folytatódtak a radikális síitákkal folytatott összetűzések Bagdad Szadrváros nevű városrészében, a harcoknak a CNN szerint 60 iraki halottja van. A megszálló erők amerikai vezetése közben terveket készíttet erősítés küldésére, jóllehet a Pentagon szerint a jelenleginél több katonára egyelőre nincs szükség Irakban. A síita zavargások mögött álló vallási vezető ellen elfogatóparancsot adtak ki, ám Moktada asz-Szadr elbarikádozta magát egy mecsetben. Délkelet-Irakban a briteknek, az olaszoknak és a bolgároknak is meggyűlt a bajuk Szadr híveivel. Heves összetűzések alakultak ki Fallúdzsában is, ahol az amerikaiak gyakorlatillag ...
Lázadnak a síiták Irakban
Bászrában és Bagdadban is rendőrőrsöket és kormányzati épületeket foglaltak el síita fegyveresek hétfő hajnalban. A bagdadi harcoknak hét amerikai katona esett áldozatul. Az iraki támadók annak a síita vallási elöljárónak a hívei, aki vasárnap terrorra szólított fel a megszálló erők ellen. A szövetségeseket eddig főleg a szunnita irányzat hívei támadták, a síiták lázadása újabb frontot jelenthet számukra.
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- Bászra
- iraki konfliktus
- vallás
- Címkefelhő »
Betiltottak egy USA-ellenes lapot Irakban
Betiltott egy síita hetilapot az Irakot irányító amerikai kormányzat vasárnap. Moktada Szadr radikális síita vallási vezető szócsövét az amerikai katonák ellen gyűlöletet és erőszakot szító cikkek közreadásával vádolják.
Világszerte elítélték Jasszin sejk meggyilkolását
Világszerte felháborodást váltott ki, hogy Izrael hétfőn rakétatámadással megölte a Hamász palesztin terrorszervezet vallási vezetőjét, Jasszin sejket. Izrael szomszédai egységesen ítélték el a gyilkosságot, amely szerintük komolyan veszélyezteti a közel keleti békefolyamat sikerét. Az USA kijelentette, hogy "felzaklatta" az izraeli akció, ugyanakkor az amerikaiak azt is hangsúlyozták, hogy Jasszin terrorszervezet vezetője volt. Az európai vezetők is arra figyelmeztették Izraelt, hogy fölösleges gyilkossággal veszélybe sodorta a békefolyamatot.
Vallási tilalom a Szabadság TV ellen
Egy tekintélyes szaúd-arábiai iszlám bíró vallási jogvéleményt, fatvát adott ki az amerikai támogatású al-Hurra (Szabadság) tévéállomás ellen, s ebben megtiltja a királyság polgárainak, hogy figyeljék az új tévé adásait.
- címkék:
- vallás
- bíró
- Címkefelhő »
Először ünnepelhetnek az iraki síiták
Harminc év után először ülhetik meg méltóképpen vallásuk legnagyobb ünnepét az iraki síita mozlimok. Hétfőn több százezer iraki síita gyűlt össze Kerbelában, hogy az Asura-ünnep keretében megemlékezzenek legfontosabb szentjükről. Az ünnep tetőpontja kedden lesz, akkorra kétmillió hívőt várnak a síiták legszentebb városába. Hogy megakadályozzák az esetleges merényleteket, lengyel katonák vették körül a várost az ünnepre.
A konzervatívok nyertek Iránban
A részeredmények szerint a konzervatívok nyerték Iránban a pénteken tartott parlamenti választásokat. Az eddig feldolgozott adatok alapján női képviselőjelölt nem jutott be a parlamentbe. A választást a reformerők nagy része bojkottálta, mert a reformpárti jelöltek többségének nem engedélyezték az indulást, és korlátozták a reformszellemiségű sajtó működését is az iráni vallási hatóságok.
A reformerek bojkottálnák az iráni választásokat
A reformpárti jelöltek többségének nem engedélyezték az indulást, és korlátozták a reformszellemiségű sajtó működését is az iráni vallási hatóságok a pénteki parlamenti választásokon. Az eddigi haladó szellemű többségű parlament nem tudott sokat tenni az ország modernizálásért. A reformerek a választás bojkottjára szólították fel híveiket.
Kőomlás történt a Siratófalnál
Összeomlott egy falrészlet a jeruzsálemi siratófalnál. A zsidó vallás szent helyének tekintett falnál egy nyolcszáz éves betoldás omlott le, közel ahhoz a helyhez, ahol a nők szoktak imádkozni. A rabbik szerint "csoda" hogy a kőomlás senkit nem temetett maga alá. Az izraeli és a palesztin vallási és régészeti hatóságok egymást hibáztatják a fal rossz állapota miatt.
- címkék:
- Izrael
- Siratófal
- vallás
- zsidó vallás
- Címkefelhő »
Kitiltották a fejkendőket a francia iskolákból
A francia parlament alsóháza nagy többséggel elfogadta azt a törvényt, amely kitiltja az állami iskolákból a vallási szimbólumokat. A franciák többsége támogatja a törvény bevezetését, azonban az ország mozlim közösség úgy véli, a törvény elsősorban ellenük készült. A törvényt nemzetközi szinten is több támadás érte: több ország az emberi jogok megsértésével vádolja Franciaországot.
Három napig vitáznak a kendőről a francia parlamentben
Heves vita várható a francia parlamentben a vallási jelképek iskolákból való kitiltásáról. A képviselők több mint egynegyede jelezte, hogy hozzá kíván szólni a témához. A vallási okokból növesztett szakállat vagy muzulmán fejkendőt is tiltó jogszabály sokak szerint erősíteni fogja a társadalom megosztottságát, ugyanakkor a franciák többsége támogatja a javaslatot.
- címkék:
- Franciaország
- parlament
- vallás
- fejkendő
- Címkefelhő »
Tálib vezetőt fogtak el Pakisztánban
Letartóztatták az Afganisztánban 2001 ősze előtt hatalmon lévő tálibok egyik vezéralakját. A férfi szoros kapcsolatban állt az amerikaiak által világszerte keresett Omar mollával, a tálib rezsim vallási vezetőjével.
A kendőről vitatkoznak Európa-szerte
A hétvégén Franciaország nagyvárosaiban ezrek tüntettek egy törvénytervezet ellen, mely megtiltaná a vallási jelképeknek minősített tárgyak bevitelét az iskolákba. A vita elsősorban a muzulmán lányok kendőjéről szól. Franciaország tiltaná be először egy törvénnyel a hagyományos muzulmán viseletet, de Európa más országaiban is évek óta dúl kendő- és kereszt-vita is.
Miniszterek távoznak Iránban a választási botrány miatt
Több iráni miniszter is benyújtotta lemondását, mivel a konzervatív vallási vezetőkből álló Őrök Tanácsa több ezer reformpárti képviselőnek nem akarja engedélyezni, hogy elinduljon a februári választásokon.
- címkék:
- Mohamed
- Irán
- választás
- vallás
- Címkefelhő »
A szakállat is kitiltják a francia iskolákból
A francia iskolákból a szakállat is kitiltanák, amennyiben azt viselője vallási jelképnek tekinti. Hamarosan a francia parlament elé kerül egy, az állami oktatás világi voltáról szóló törvény, amely mindenfajta vallási jelképet kitiltana a francia iskolákból. A francia oktatási miniszter szerint a törvény úgy lett összeállítava, hogy azt a későbbiekben a diákok ne játszhassák ki, ezért mindent, ami vallási jelképnek minősülhet, száműzni kell az oktatásból. A törvény hatalmas tiltakozást váltott ki, elsősorban a franciaországi moszlim közösségből.
Tüntetések a fejkendő viseléséért
"A fejkendő az én jogom", "A fejkendő a mi szabadságunk" - skandálták a francia állami iskolákban tervezett vallási jelképhasználati tilalom ellen tüntetők szombaton Párizs, London, Gáza és Bejrút utcáin.
Kitiltják a kipát, a fejkendőt és a keresztet
Jacques Chirac francia elnök támogatna egy olyan törvényt, mely megtiltaná az állami iskolákban és közintézményekben a vallási meggyőződésre hivalkodóan utaló jelek és öltözékek viselését. Ez azt jelenti, hogy a francia iskolákban a muzulmánok nem hordatnának fejkendőt, zsidók nem vehetnék fel kipát és a keresztények sem viselhetnének hivalkodó keresztet. Egy közvélemény-kutatás szerint a franciák kétharmada támogatja a vallási jelképek kitiltását az iskolákból.
Demokráciát oktatnak az iraki törzsfőknek
Demokráciára oktatják Hillahban az iraki törzsi és vallási vezetőket az amerikaiak. Az elöljárókat az alkotmányozás és a demokratikus országirányítás gyakorlatával ismertetik meg. Irakban 2004-ben áll fel az alkotmányozó nemzetgyűlés, amely várhatóan 2005-re készíti el az ország alkotmányát.
Kuvaiti busz borult fel Irakban
Tizenhét kuvaiti zarándok meghalt, harminchárom pedig megsebesült, amikor autóbuszuk felborult Irakban. A zarándokok egy síita vallási vezető temetéséről igyekeztek hazafelé. A baleset oka egyelőre ismeretlen.
Pakisztánban látták Omár mollát
Pakisztán Kwetta városában látták Omár mollát, az Afganisztánban két éve legyőzött tálibok vallási vezetőjét. Afganisztán elnöke a pakisztáni hatóságok segítségét kérte a molla kézre kerítéséhez. Pakisztán segítségét kérte az újra erősödő tálibokkal szemben.
Irak: sikertelen elfogási akció Kerbelában
Amerikai csapatok vették blokád alá egy iraki síita vallási vezető házát és hivatalát Kerbelában. Az amerikaiak szerint a síita vezető felelős a három amerikai katona és két iraki rendőr halálát okozó csütörtök esti lövöldözésért. A vallási vezető hívei szerint elmenekült otthonából. Eközben felmérések kimutatták, hogy jelentősen csökkent az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák morális szintje. A katonák majdnem fele döntött úgy, hogy a háború után nem folytatja katonai szolgálatát.
Árnyékkormány alakult Irakban
Egy szélsőséges iraki vallási vezető megkérdőjelezte az iraki kormányzótanács törvényességét és árnyékkormányt alakított. Az iraki kormányzótanács soros elnöke szerint a bejelentést nem kell komolyan venni. Megfigyelők szerint azonban a szélsőséges vallási vezető százezreket képes megmozgatni saját céljai érdekében, hívei a fegyveres erőszaktól sem riadnak vissza.
Pokolgépes merénylet Ándhra Prades főminisztere ellen
Megsérült egy pokolgépes merényletben Ándhra Prades dél-indiai állam főminisztere és kíséretének három tagja szerdán, amikor vallási szertartás céljából felkeresték a híres Tirumala templomot Tirupati városban.
Őrizetbe vettek 17 terroristát Pakisztánban
A hét végén őrizetbe vettek tizenhét terroristát Pakisztánban. A gyanús személyeket - köztük a bali merénylet gyanúsítottjának öccsét - vallási iskolákban tartott razziák során fogták el.
Bolek: Az iszlám toleráns, a szélsőségesek nem
Az iszlám alapvetően békés és toleráns vallás - oszlatja el a vallásáról kialakult tévhitet a Magyar Iszlám Közösség elnöke, Bolek Zoltán, akinek csak egy felesége van, akinek segít a házimunkában is. "Minden vallásban vannak szélsőségesek, de ez nem azt jelenti, hogy ők képviselik Isten igéjét" - jelentette ki az olvasók kérdéseire a magyar iszlám vezető, aki elmondta, hogy itthon is van egy maroknyi szélsőséges csoport, amellyel nem a legjobb a kapcsolatuk.
Kimerülten érkezett a pápa Szlovákiába
A reptéren állami és vallási vezetők, Pozsonyban helyi lakosok sokasága várta a pápát, aki több szlovákiai városba is ellátogat a Szűzanyának ajánlott utazáson. II. János Pál igen kimerülten szállt le a gépről, üdvözlő beszédét sem tudta végigmondani. A pápai vizitet komoly biztonsági intézkedések előzték meg, annál is inkább, mivel egy ismeretlen halállal fenyegette az egyházfőt.
Líbia bezárja bejrúti nagykövetségét
Líbia szerdán bejelentette, hogy bezárja bejrúti nagykövetségét, de cáfolta, hogy megszakítaná diplomáciai kapcsolatait Libanonnal a Moamer el-Kadhafi líbiai vezetőt egy libanoni síita vallási méltóság 25 évvel ezelőtti eltűnésével kapcsolatban ért vádaskodás miatt.
- címkék:
- Libanon
- Líbia
- diplomácia
- vallás
- nagykövetség
- Címkefelhő »
Ma temetik az ajatollahot
Három napig gyászolták a nedzsefi bombamerényletben meggyilkolt Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot az iraki síiták. A pénteken meggyilkolt vallási vezetőt kedden temetik el Nedzsefben. A szertartásra több százezer síita gyűlt össze a városba. A megszálló amerikai hadsereg szigorú biztonsági intézkedésekkel igyekszik megakadályozni egy újabb, síiták ellen irányuló merényletet. Az iraki hatóságok szerint ismét komoly veszélye van egy robbantásnak.
Az FBI nyomoz Irakban
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) segítségét kérte az iraki Szövetséges Ideiglenes Hatóság a majdnem száz áldozatot követelő nedzsefi robbantásos merénylet tetteseinek kézre kerítéséhez. Vasárnap több tízezer síita moszlim jelenlétében eltemették a merénylet áldozatául esett Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot, az iraki síiták vallási vezetőjét. A szövetséges hatóságok eddig négy embert vettek őrizetbe a pokolgépes támadás miatt.
Bombamerénylet végzett az iraki síiták vezetőjével
Legalább82 áldozata van annak a robbantásnak, melyet az iraki síiták egyik szent helyén követtek el eddig ismeretlen tettesek. A sebesültek száma 229. Legfrissebb jelentések szerint az áldozatok között van az iraki síiták vallási-politikai vezetője is. Az elkövetők a vallás egyik legszentebb helye, a dél-iraki Nedzsef városban található Ali-mauzóleum előtt hozták működésbe az autóba rejtett bombát.
Pokolgép robbant a síiták iraki központjában
Három ember meghalt, kilenc megsérült abban a robbantásban, ami az iraki síiták szent városában, Nedzsefben történt vasárnap délután. A merénylet célpontja egy síita vallási vezető volt.
A világ főbb vallásainak közismert hiedelmei a szexről
Avagy miként vélekednek a vallások a szexről és az erotikáról.
- címkék:
- vallás
- hiedelem
- Címkefelhő »
Bin Ladent dicsőítő könyvet írt a Sakál
Oszama bin Ladent dicsőítő könyvet írt Carlos, az 1970-80-as évek egyik legismertebb terroristája. A Sakál néven is ismert terrorista - aki Párizsban tölti életfogytiglan tartó börtönbüntetését - maga is áttért a mohamedán vallásra. Carlos szerint a terroristák megdöntik "a rothadó demokráciákat és felszabadítják az elnyomott népeket".
Hamenei az USA összeomlását jósolja
Az Egyesült Államok egy olvadófélben lévő jéghegy - fejtette ki véleményét Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője hétfőn Teheránban Emomali Rahmonov tádzsik elnöknek.
Amerika-ellenes iszlám vezetés válthatja a Szaddám-rezsimet
Iraki síita zarándokok százezrei sereglettek össze szent városukban, Kerbelában vallási ünnepük szerdai tetőpontján, ahol Amerika-ellenes jelszavak skandáltak. A zarándoklatot övező vallási és politikai buzgalom rávilágított annak lehetőségére, hogy Szaddám Huszein elnök bukott rezsimjét iszlám fundamentalista, USA-ellenes kormány váltsa fel Irakban - vélekedett a Reuters.
Az amerikaiak ellen tüntettek a siíták
Síiták ezrei tüntettek az iraki fővárosban hétfőn amiatt, hogy amerikai katonák állítólag őrizetbe vették egyik, az amerikai megszállás ellen ágáló vallási vezetőjüket. A vallási vezetők az amerikai megszállás elleni békés szembeszegülésre szólították fel híveiket hétfőn Kerbelában, a síiták nagy évi zarándoklatán, amelyre több százezer ember indult.
Bagdadban az ideiglenes amerikai kormányzó
Amint elvégezem feladatomat, távozom Irakból - ígérte az a nyugalmazott amerikai tábornok, akit Irak kormányzásával bíztak meg. Közben iraki vallási vezetők az amerikai és szövetséges csapatok azonnali kivonását követelik.
Ezrek tüntettek az USA ellen Bagdadban
Több ezer ember tüntetett Bagdadban az amerikai megszállás ellen. A pénteki demonstráció a legnagyobb megmozdulás azóta, hogy a szövetségesek elfoglalták az iraki fővárost. A tiltakozók élére egy szunnita vallási vezető állt.
Vallási üzenetek SMS-ben
A Magyar Katolikus Püspöki Kar a Westellel együttműködve SMS-ben napi egyházi tanításokat küld majd az érdeklődő mobiltelefon-használóknak.