vallás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- egyház
- iszlám
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bush megbuktatná az iráni vezetést is
Ha George Bush amerikai elnököt novemberben újraválasztják, az Egyesült Államok sokkal inkább be fog avatkozni Irán belügyei, mint eddig - mondta a brit The Times-nak egy amerikai kormánytisztviselő. A tervek szerint Washington felkelést próbálna szítani az iráni vallási hatalom ellen. Felmerült az is, hogy katonai csapást mérnének iráni nukleáris létesítmények ellen.
A pápa ír meghívást fogadott el
Elfogadta az ír katolikus egyház meghívását II. János Pál pápa - közölte pénteken Sean Brady érsek, a 3,6 millió aktív hívőt számláló ír egyház első számú vallási főméltósága.
Kampány indul a moszlim nők kendőviselési jogáért
Kampány indult Londonban az Európában élő moszlim nők kendőviseleti jogáért. A vallásszabadság megsértése ellen tüntető aktivisták azért tiltakoztak, hogy a francia állami iskolákból kitiltották a vallási jelképeket, így a moszlim nők fejkendőjét is. A tiltakozásnak Juszuf al-Karadi egyiptomi vallási vezető volt a hangadója, akit viszont sokan azzal vádolnak, hogy a nők elnyomására buzdít és homofób. A francia kendőtörvényt bírálta Ken Livingstone, London főpolgármestere is, aki szerint a francia javaslat "lépés a vallási intolerancia felé".
Helyreállítják a visszavándorló krími tatárok jogait
A múlt héten az ukrán parlament megszavazta a krími tatárok jogainak helyreállításáról szóló törvényt. A jogszabály hatályba lépéséhez már csak az kell, hogy Leonyid Kucsma államfő kézjegyével szentesítse. Az új rendelet szerint az Ukrajnába visszatért egykori deportáltak, illetve gyermekeik teljes ukrán állampolgárságot kapnak, és tiltja bármilyen megkülönböztetésüket kultúrájuk vagy vallásuk miatt.
A franciák kitartanak a fejkendőtilalom mellett
Franciaország a következő tanévben is kitart a moszlim fejkendő iskolai tilalma mellett. Az oktatási miniszter kijelentette, hogy kirúgják az iskolákból azokat a lányokat, akik megpróbálnak fejkendőt hordani. Ugyanakkor a miniszter felszólította a vallási csoportokat, hogy ne politizálják túl a kérdést. Franciaországban hosszú vita után márciusban tiltották ki a vallási szimbólumokat az állami iskolákból.
- címkék:
- Franciaország
- oktatás
- vallás
- fejkendő
- Címkefelhő »
Interneten és tévében flörtölnek a pakisztániak
A hagyományok és a szigorú vallási törvények ellenére egyre inkább terjed Pakisztánban az internetes társkeresés, az egyik tévécsatorna pedig műsort indított, ahol élőben lehet ajánlatokat tenni az ideális párjáról beszélő vendégnek. Az új módszerek népszerűségének titka, hogy egyre többen - főleg nők - gondolják úgy, joguk van saját életük alakításához. A vallásos rétegek szerint az internetes és tévés ismerkedés tönkreteszi a szilárd, a szülők választásán alapuló házasságokat. Az aggódó szülők próbálják megelőzni a bajt: gyerekeik nevében hirdetnek a társkereső oldalakon.
Saron újabb bizalmatlansági indítványt élt túl
Újabb bizalmatlansági indítványokat élt túl Ariel Saron izraeli miniszterelnök kisebbségi kormánya hétfőn Jeruzsálemben. A koalícióból kilépett két szélsőjobboldali vallási párt nem szavazatai ellenében a Munkapárt tartózkodása mentette meg Saront.
Leszerelnek az iraki milíciák
Irak új miniszterelnöke olyan megegyezést hozott tető alá az ország politikai és vallási szervezeteivel, amelynek értelmében azok leszerelik milíciáikat. Az egyezmény kilenc fegyveres szervezetre vonatkozik. A miniszterelnök nem tudott megegyezni Moktada asz-Szadr síita vezetővel, ezért asz-Szadrnak az amerikaiak ellen folyamatos harcot vívó Mahdi hadserege továbbra is fegyverben marad.
Bombát robbantottak egy pakisztáni mecsetben
Öt ember meghalt és legalább harmincöten megsebesültek, amikor bomba robbant Karacsi üzleti negyedében, Pakisztánban. A mecsetben a robbanás pillanatában legalább száz síita imádkozott. Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a merényletért.Pakisztánban az utóbbi időben egyre több támadás éri a síita vallási kisebbséget.
Semlegességének feladásával fenyeget az iraki síita vezető
Az iraki síiták vallási vezetője azzal fenyegeti az Irakot megszállva tartó nemzetközi koalíciót, hogy feladja semlegességét, ha az amerikai hadsereg megostromolja Nedzsef városát. Nedzsefben sáncolták el magukat a koalíció elleni harcra szúlító síita vezet, Muktada asz-Szadr Mehdi-hadseregének egységei.