vallás

címke rss

Kórházban marad a dalai láma

Nagyvilág2008.10.15, 11:13

Még napokig kórházban kell maradni a dalai lámának, aki epeműtéten esett át Újdelhiben. A 73 éves vallási vezető lemondta októberi európai látogatásait.

Kórházba vitték Indiában a dalai lámát

Nagyvilág2008.10.10, 08:45

Kórházba szállították Új-Delhiben a dalai lámát. A vallási vezető szervezetéből valószínűleg egy követ kellett eltávolítani, de szóvivője szerint hamarosan újrakezdi nemzetközi utazásait.

Üzletelő szerzetesek ellen tüntettek Görögországban

Nagyvilág2008.10.05, 16:13

Több száz tüntető gyűlt össze egy észek-görögországi kolostor-köztársaság hegye alatt. A húsz kolostorból álló önálló terület egyik ingatlanügye ellen demonstráltak. A szerzetesek egy értékes állami területhez jutottak hozzá, majd eladták a magánszektornak. A tranzakció a görög kormányak is kínos.

Szentföldi bakancsos túra Jézus nyomában

[origo] utazás2008.09.26, 11:06

Nemcsak a hithű keresztények számára született az úgynevezett "Jézus tanösvény", hiszen a tapasztalatok szerint, a történelem és a vallás iránt fogékony ateista utazók is szívesen követik Jézus lábnyomát azon a túrán, amelyet tavasszal indítottak útjára a Szentföldön. A négy-öt napos, 60 kilométeres kirándulás mellőzi a forgalmas turistalátványosságokat, és inkább csendes, vadzabbal benőtt, olajfák övezte, járatlan utakon vezeti az utazókat Galilea legszebb vidékein.

"Nem számít itt semmit a vallás" - riport Afganisztánból

Nagyvilág2008.09.17, 20:24

Baj van Afganisztánban. A háború kezd kicsúszni a NATO ellenőrzése alól, az ország egyes részeit már alig lehet megközelíteni. Kevés a katona, túl sok a civil áldozat, nem halad az államrend felépítése, és az ország belefullad a korrupcióba. Az ideológiailag motivált tálibok ellenállása mellett az erőszak nagy részét törzsi és maffiaháború okozza. Stratégia se nagyon van, hogyan lehetne normalizálni a helyzetet. Helyszíni riport.

Muszlim hitéről beszélt a bakizó Obama

Nagyvilág2008.09.09, 17:33

Kellemetlen bakit követett el Barack Obama amerikai elnökjelölt egy televíziós interjúban, ahol véletlenül "muszlim hitéről" beszélt keresztény hite helyett. A politikus épp a vallását firtató rágalmakat ítélte el, amikor a nyelvbotlást elkövette, de a vele beszélgető riporter kiigazítására azonnal javította magát.

Megbékélési egyezményt írtak alá Tripoliban

Nagyvilág2008.09.08, 23:57

Megbékélési egyezményt írtak alá a rivális szunnita és alavita muzulmán közösségek vezetői hétfő este az észak-libanoni Tripoliban annak érdekében, hogy véget vessenek a kikötővárosban négy hónapja tartó, szórványos felekezeti összecsapásoknak. A megállapodást a két vallási közösség vezetői Fuád Szinjóra libanoni kormányfő jelenlétében látták el kézjegyükkel, az észak-libanoni mufti házában.

Stabil a dalai láma állapota

Nagyvilág2008.08.29, 10:19

Stabil a dalai láma állapota, akit egy napja kórházba kellett szállítani. A száműzetésben élő vallási vezető kimerült, rosszulléte miatt nemzetközi utazásokat is elhalasztott.

Ezrek menekülnek a vallási erőszak elől Kelet-Indiában

Nagyvilág2008.08.28, 22:26

Ezrek menekültek el otthonaikból a kelet-indiai Orisza államban, ahol napok óta tartanak a szélsőséges hindu csoportok által keresztények ellen végrehajtott erőszakcselekmények; kormányforrások csütörtöki közlése szerint eddig 16 ember vesztette életét a szélsőségesek támadásaiban.