választási csalás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- választás
- Oroszország
- Baja
- Fidesz
- MSZP
- legfrissebb
- legrégebbi
Diktátor nélkül maradhat Európa
Nem felelt meg a nemzetközi elvárásoknak, kiegyenlítetlen és átláthatatlan volt, nagyobb tüntetések és meglepetés nélkül. Nagyjából így lehet összegezni a hétvégi fehéroroszországi elnökválasztást. Csakhogy a helyi tekintélyelvű vezető mostanság feltűnő gesztusokat tesz. És nem Kelet felé.
Kampánypénzzel csaltak az egyik kispárt emberei
Költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat egy 48 éves kecskeméti férfi ellen, aki az ügyészség szerint a 2014-es választások idején egy Veszprém megyei jelölt kincstári kártyájával visszaélve csaknem egymillió forint kárt okozott.
Tüntettek a választási csalást gyanító szerb ellenzékiek
Tüntetést szerveztek ellenzéki pártok Szerbia fővárosában, mert szerintük csalással maradt hatalmon a Szerb Haladó Párt. A megmozduláson több százan vettek részt.
Újra bíróságon a választási csalással vádolt polgármester
Kompolt első emberét azzal vádolják, hogy pénzen vett szavazatokat. Holnap lesz a másodfokú tárgyalás.
Egy millió fiktív szavazó a venezuelai választásokon
Legalább egy millió fővel manipulálták a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon a szavazói résztvételt - jelentette be szerdán a dél-amerikai ország választási eljárásában 2004 óta közreműködő Smartmatic nevű számítástechnikai cég londoni sajtótájékoztatóján.
Kékcédulák kövezték ki a lopakodó diktatúra útját
Hetven éve, 1947. augusztus 31-én előre hozott parlamenti választásokat tartottak Magyarországon. A csalásokkal tűzdelt voksoláson a kommunista párt végleg maga alá gyűrte a többi demokratikus pártot, s újabb lépést tett az egyeduralom kiépítése felé.
- címkék:
- Rákosi Mátyás
- Tildy Zoltán
- Kliment Vorosilov
- Nagy Ferenc miniszterelnök
- választási csalás
- ÁVO
- kékcédulás választások
- jaltai konferencia
- kommunista diktatúra
- szalámitaktika
- koalíciós kormány
- Balodali Blokk
- Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt
- Szövetséges Ellenőrző Bizottság
- Magyar Kommunista Párt
- Címkefelhő »
Szocialista tempó: újabb XVII. kerületi óvodánál csaltak
Újabb balos csalásról értesültünk. A helyszín ezúttal is Rákosmente, és ezúttal is egy óvoda előtti aszfaltra festették fel az MSZP-P helyi jelöltjének nevét. A körzetben Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP jelöltje esélyes, feltehetően ez összefüggésben van a szocialista aktivisták akciójával. Egyre inkább úgy néz ki, hogy szervezett szocialista csalássorozattal van dolgunk a XVII. kerületben.
Ellenzéki csaláshullám: további budapesti körzetekben sem tartotta be a szabályokat az ellenzék
Valóságos ellenzéki csalássorozat bontakozott ki a 2018-as választáson. Újabb aszfaltfestős képek futottak be szerkesztőségünkbe, ezúttal a Momentum hágta át a szabályokat, a belvárosban és a II. kerületben kampányoltak tiltott módon. A módszer hasonló a korábbiakhoz: szinte biztos, hogy összehangolt akciókról van szó. Akárcsak a korábbi helyszíneken, mindkét körzetben a kormánypárti jelölt az esélyes.
Választási csalás gyanúja miatt szavaznak egy jobbikos képviselő mentelmi jogáról
Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztését. Mint arról az Origo korábban beszámolt, választási csalással vádolják a politikust, aki 2018-ban egy LMP-s politikust próbált megvesztegetni. Az Országgyűlés ma kezdődő kéthetes ülésének első ülésnapján dönthetnek a képviselőről.
Választási csalás gyanúja miatt feljelentették a Jobbikot
Választási csalással vádolja a Jobbikot a Mi Hazánk Mozgalom, ezért választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést pénteken Budapesten a Mi Hazánk kampányfőnöke.