választás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- parlament
- MSZP
- elnökválasztás
- parlamenti választások
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medgyessy Bajnai Gordont akarja
Medgyessy Péter szerint Bajnai Gordon volt kormányfő az egyedüli személy ma a baloldalon, aki alkalmas a 2014-es miniszterelnök-jelöltségre. Medgyessy szerint Gyurcsány "megbocsáthatatlan hibát követett el", Mesterházy Attila MSZP-elnök pedig még "nem érett meg".
Mesterházy-listákat emlegetett Kubatov Gábor
A demokrácia egyik legszebb folyamatának tartja Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, hogy a párttagok aláírásgyűjtés és adatbázis-építés közben a szimpatizánsokkal beszélgetnek. Szerinte a jogszerű adatbázis-építés nem egy kivetendő és antidemokratikus dolog, és szerinte minden párt épít adatbázisokat. "Ha vannak Kubatov-listák, vannak Mesterházy-listák és Vona Gábor-listák is" - fogalmazott a pártigazgató.
Mégsem tart Gyurcsánnyal az MSZP
Az MSZP részt vesz a választási eljárási törvény vitájában az Országgyűlésben - közölte a párt kedden este. A szocialista frakció úgy döntött, hogy képviselni fogja a választási regisztrációt elutasító "csendes többséget". Vasárnap még ennek ellenkezőjét ígérték, miután Gyurcsány Ferenc a feliratkozási vita bojkottjára kérte a pártokat.
Kósa: Kétszáz aláírás kell a képviselő-jelöltséghez
Egy választópolgár két-három jelöltet is támogathatna a Fidesz új választási törvénye szerint. Az ajánlószelvények megszűnnek, helyettük kétszáz aláírás kell majd.
Négy évre szól a választási feliratkozás
Az előzetes választási feliratkozás alapján létrejövő választói névjegyzék négy évre szól majd, de flexibilis lesz - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Ezt azt jelenti, hogy aki nem regisztrál a 2014-es parlamenti választás előtt, a következő önkormányzati és európai parlamenti választáson sem szavazhat. Az viszont még nyitott kérdés, hogyan válhat majd valaki jelöltté az ajánlószelvény-gyűjtés eltörlése után.
Körbevenné a Parlamentet Gyurcsány
Az éhségsztrájkoló volt miniszterelnök élőláncot szervez arra a napra, amikor az Országgyűlés a választási feliratkozás bevezetéséről dönt.
Az ukrán elnök letépné a miniszterei fejét
Viktor Janukovics azt mondta kormánya minisztereinek, hogy "letépi a fejüket", ha nem hagyják abba a politikai áskálódást az október 28-i parlamenti választások előtt - idézi a Reuters az ukrán médiát. A nyers modoráról ismert ukrán államfő az után fakadt ki, hogy a gazdasági miniszter azt kérte tőle, támogassa jobban az Oroszországból importált autókra és gépekre kivetendő újrahasznosítási díjat.
Zsibvásárt csinál a választásból a Fidesz
Szinte bárki elindulhatna a választáson, ha a Fidesz egyik legújabb ötlete szerint eltörölnék a jelöltállításhoz eddig szükséges ajánlószelvények összegyűjtését. A kopogtatócédulák nélkül a kis pártoknak jóval könnyebb lenne elindulniuk, de az ötletnek a fideszesek is örülnek, mert a sok ellenzéki jelölt egymást gyengítheti. A jelölteket ráadásul az államtól kapott milliós támogatás is csábíthatja a kampányolásra.
Nem közösködik a Fidesszel a KDNP Esztergomban
Az esztergomi városvezetés és a polgármesterrel harcoló helyi Fidesz is visszaél a hatalommal a helyi KDNP szerint. A kereszténydemokraták ezért nem is indítanak közös jelöltet a Fidesszel a 2014-es választáson.
- címkék:
- Esztergom
- választás
- helyi politika
- KDNP
- Címkefelhő »
Lázár János szelleme kiirthatatlan innen
Elküldött néhány munkást árkot tisztítani, megígérte, hogy azonnal besegít a gyerekek szaporításába, és morgott egy kicsit a minisztériumi tempó miatt Lázár János, akinek utódját vasárnap választják meg Hódmezővásárhelyen. A fideszes polgármesterjelölt ellen esélyük sincs a többieknek, így jóformán kampány sem volt. Azért próbálkoztak 3,60 forintos kenyérrel és Lázár Jánost kifigurázó bankjeggyel, de a helyi nyugdíjasokat még mindig a biciklin vágtató Lázár érdekli igazán.
Kósa: Nem látunk más eszközt a voksolás lebonyolítására
Technikai kérdésnek tartja az előzetes választási feliratkozást Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Heti Válasznak azt mondta, az eljárás senki választójogát nem korlátozza. Szerinte az eddigi és az új rendszerben is három aktust jelent a választás az embereknek.
Normakontrollt szeretne a regisztrációról Navracsics Tibor
Jónak és hasznosnak tartaná Navracsics Tibor, ha előzetes normakontrollt kérne a kormány az Alkotmánybíróságtól a választási feliratkozás ügyében. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az InfoRádió csütörtöki műsorában azt mondta, hogy számos érv szól a regisztráció bevezetése mellett, a feliratkozásnak azonban egyszerűnek és könnyen elérhetőnek kell lennie.
Óva inti a KIM Orbánt a bizonytalan választók kizárásától
Az [origo] információi szerint még az igazságügyi tárca munkaanyaga is alkotmányellenesnek és a választójog aránytalan korlátozásának tartja a Fidesz elnökségének tervét, miszerint a választók csak személyesen vagy meghatalmazott útján vetethetnék fel magukat a választási névjegyzékbe. A lépésre az előzetes választási feliratkozás miatt van szükség, ami a KIM jogászai szerint ugyancsak alkotmányellenes. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint nemcsak az Ab, hanem az európai bíróság előtt sem védhető a korlátozás. A lépés ráadásul diszkriminatív is, a külföldön szavazók a koncepció szerint ugyanis levélben és elektronikus úton, aaz ...
Meddig marad Orbán?
Türelmetlen olvasóinknak a címben szereplő kérdésre a rövid válasz: sokáig. Addig ugyanis nincs alternatívája a miniszterelnöknek, amíg nem létezik érdemi választói igény a tárgyszerű, értelmes, őszinte párbeszédre, amíg a választási rendszer csírájában fojtja el az ilyen kezdeményezéseket, és amíg egy kormányváltó erőnek a Fidesz által létrehozott intézményi struktúrában kellene működnie.
Nem a kormány nyújtja be a javaslatot a regisztrációról
Nem a kormány, hanem egy vagy több képviselő nyújtja majd be a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt, és a kormány megfontolja, kéri-e az alkotmánybírósági normakontrollt - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics arról is beszélt, hogy a tervezett előzetes feliratkozás döntő részben nem a járási hivatali rendszerben működne, és megfontolják, alkalmazzák-e a mozgóurnás rendszert a feliratkozásnál.
Október végén választanak a tiszavasváriak
Október végén lesz az időközi polgármester-választás Tiszavasváriban. A voksolásra azért van szükség, mert a képviselő-testület augusztus elején feloszlatta magát.
Aggódnak a KIM-ben, hogy alkotmányellenes a választási regisztráció
Komoly kétségeket fogalmaztak meg a Közigazgatási Minisztérium szakértői az [origo] információi szerint az előzetes választói regisztráció bevezetésével kapcsolatban. A Fidesz elnökségének terve szerintük alkotmányellenes lehet, és alig találtak olyan érvet, amely mellette szól. Ráadásul nemcsak az Alkotmánybíróságtól, de az európai emberi jogi bíróságtól és a Velencei Bizottságtól is van miért tartania a kormánynak.
Két kampányt hoz az előzetes választási feliratkozás
Aktívabb szimpatizánstáborán és népesebb, ütőképesebb aktivistaseregén túl is a Fidesznek kedvezhet az előzetes feliratkozás: az új rendszerben nehezebb lesz ugyanis elérni és megszólítani a tényleges választókat, ami egyedül az évek óta építgetett saját adatbázissal bíró kormánypártnak nem okoz problémát. A Fidesz által korábban sürgetett olcsó és rövid kampány helyett a regisztráció miatt megduplázódik az időszak, és megszűnés helyett kétszer okoz fejfájást a megélhetési szavazók problémája is.
Nem kell félni a szavazóktól
Azt szokás hinni, hogy a demokrata naiv, holott pont az ellenkezője. A demokrata tudja, hogy a hatalom öl, butít és nyomorba dönt, ezért a politikusnak folyamatosan kést kell szorítani a nyakához. Ha ennek az az ára, hogy néha egy másik hülyét szavazunk be, annyi baj legyen. Kijavítjuk négy év múlva. Már ha nem próbálják meg elvenni a szavazatunkat.
A börtönből a parlamentbe menne Timosenko
Ukrajnában hivatalosan megkezdődött hétfőn a parlamenti választási kampány. Az ellenzéki lista első helyére a börtönben lévő Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt jelölték, és a listán egy másik bebörtönzött politikus is szerepel. Az ukrán törvények tiltják, hogy elítéltek induljanak a választásokon, de Timosenkóék számítanak a nyugati szövetségeseikre.
Aki két hónappal korábban nem jelez, nem szavazhatna 2014-ben
Nem a regisztrációt, hanem a választási feliratkozást támogatja a Fidesz elnöksége. Aki a parlamenti választások időpontja előtt egy bizonyos határidőig nem jelzi választási szándékát, nem voksolhatna.
Magának kedvez Orbán a választási feliratkozással
A jobboldali szavazók nagyobb aktivitása miatt elsősorban a Fidesznek kedvezne az Orbán Viktor által péntek reggel bejelentett előzetes választási feliratkozás. A felmérések szerint elsősorban a nyugati megyékben élők és a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők aktívabbak, ami szintén a kormánypárt esélyeit növeli. Külföldön van példa az előzetes regisztrációra, de ott azért alkalmazzák ezt, mert nincs naprakész nyilvántartás a szavazásra jogosultakról.
Levélben szavaznak majd a határon túliak
Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon - hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén. Az Országgyűlés ősszel fogadja el a választási eljárást szabályozó törvényt, ám még a Fideszen belül is viták vannak arról, hogy melyik megoldás lenne a legkedvezőbb.
Szavazóurnákat gyújtogattak a líbiaiak
Több szavazókört megtámadtak, felgyújtottak, és ellopták az urnákat a szombat reggel megkezdett líbiai választásokon. A szavazókörök nagy része azonban rendben működik.
- címkék:
- Líbia
- választás
- líbiai politika
- Címkefelhő »
Hatvan év után választhatnak a líbiaiak
Megjósolni sem merik a megfigyelők, ki győz a szombati líbiai választáson. Esélyesnek a liberálisokat és az iszlamistákat tartják, de abban az országban, ahol hat évtizede nem volt szabad választás, mindez csak találgatás.
- címkék:
- Líbia
- választás
- harcok
- Címkefelhő »
A populista elnökjelöltnek szavaztak bizalmat a mexikóiak
Tizenkét éve még sokan gyűlölték diktatórikus húzásai miatt, most azonban az első hivatalos részeredmények szerint visszatérhet a hatalomba Enrique Pena Nieto Mexikóban. A drogháborúkkal küszködő Mexikó új elnöke egyik fő feladataként a szervezett bűnözés elleni fellépést nevezte meg, és hangsúlyozta, hogy nem köt alkut a bűnözőkkel.
A 132-es fogja be az impotens nagyurak száját
A tizenkét éve még hatalmas ovációval elkergetett, diktatórikus húzásai miatt sokak által gyűlölt párt jelöltje győzött az előzetes adatok alapján a vasárnapi mexikói elnökválasztáson. A kampányban minden jelölt, köztük a leendő államfő, Enrique Pena Nieto azt bizonygatta, hogy le kell állítani a drogbandák vezetői elleni hajtóvadászatot. De ha megússzák is a drogháborút, akkor is lesz egy kemény ellenfelük: az egyre dühösebb és hangosabb fiatalság.
Mohammed Murszi Egyiptom új elnöke
A legnagyobb egyiptomi politikai erő, az iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltje nyerje az egyiptomi elnökválasztást. Mohammed Murszi a választási szervek adatai szerint csak csekély különbséggel győzte le riválisát.
Vasárnap eldől, ki nyerte az egyiptomi választást
Vasárnap jelentik be az egyiptomi elnökválasztás második fordulójának eredményét - közölte szombaton a központi választási bizottság egyik tagja. A két rivális, Ahmed Safík tábornok, a légierő volt parancsnoka és Mohammed Murszi iszlamista politikus egyaránt nyertesnek tartja magát a saját adataik alapján.
Tízerek tüntetnek Kairóban a katonai tanács ellen
Az országot irányító egyiptomi katonai tanács uralma ellen tüntetnek a kairói Tahrír téren a Muzulmán Testvériség szimpatizánsai. A párt úgy véli, az ő jelöltje nyerte a vasárnapi választást, ám riválisa ugyanezt gondolja. A végső eredményekre csütörtökig várni kell.
- címkék:
- Egyiptom
- Kairó
- választás
- tüntetés
- Címkefelhő »
Belebukott a választásokba Emil Boc
Miután a román demokrata párt gyenge teljesítményt nyújtott a román önkormányzati választások vasárnapi fordulójában, lemondott a párt vezetéséről Emil Boc. Boc februárig Románia miniszterelnöke volt.
- címkék:
- Emil Boc
- választás
- román politika
- Címkefelhő »
Eldől, mennyire lesz erős a francia elnök
Sikerül megszereznie a többséget a francia baloldalnak a nemzetgyűlésben, vagy a most megválasztott baloldali elnöknek jobboldali kormányfővel kell majd együttműködnie - ez a tétje a vasárnap reggel kezdődött francia nemzetgyűlési választásnak. A közel 46 millió francia választópolgár a parlament mostanig jobboldali többségű alsóházának 577 képviselőjét választja újra öt évre. Egy hónappal a szocialista François Hollande elnökké választása után a felmérések szerint a baloldal esélyesebb a győzelemre. Az elnök csütörtökön azt kérte a választóktól, "stabil és koherens többséget" adjanak neki a parlamentben.
Erős bázisában bízva írná át a választásokat a Fidesz
Előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon való részvételt a Fidesz: egy francia mintára készült terv szerint csak az mehetne szavazni, aki előtte hivatalosan bejelentkezik. Kormánypárti képviselők szerint azt szeretnék elérni, hogy ne a bizonytalanok és a nehezen mozdíthatók, hanem az elkötelezett szavazók döntsék el a választásokat. A részletekről még vitázik a Fidesz elnöksége, de a szigorítást a többség támogatja.
- címkék:
- választás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Elveszett voksok, halott szavazók nehezítik a regisztrációs választásokat
Regisztrációhoz kötik a választásokon való részvételt a világ sok országában. Amerikában az elveszett szavazatok és a drága rendszer miatt gondolkodnak a változtatáson, a britek az évszázadok óta változatlan, elavult szabályokat akarják felszámolni.
- címkék:
- választás
- Címkefelhő »
Megkezdődtek az egyiptomi választások
Közel 50 millió embert várnak szerdán és csütörtökön a szavazóurnákhoz az egyiptomi elnökválasztás első fordulójában. Több szavazókör előtt is kígyóztak a sorok reggel.
Elnököt és tartományi parlamenti képviselőket választanak Szerbiában
Megkezdődött vasárnap Szerbiában az elnökválasztás második fordulója. Az államfőválasztással egy időben a vajdasági parlamenti választások második fordulójára is sor kerül.
Obama kampánystábjával erősíthet az MSZP
Nincs kizárva, hogy Barack Obama amerikai elnök kampánystábjának szakértői segítik majd az MSZP felkészülését a következő választásokra - írja a Népszabadság MSZP-s forrásokra hivatkozva.
Egyre nagyobb az esélye az új görög választásnak
Nem vesz részt a hétfői kormányalakítási tárgyalásokon a szélsőbaloldali Sziriza párt, tovább növelve a politikai zűrzavart Görögországban. A párt vezetője, Ciprasz ezzel egy lépéssel közelebb viszi az országot az újabb választás kiírásához, amelyet a jelen állás szerint megnyernének.
- címkék:
- Görögország
- választás
- görög válság
- Címkefelhő »
Nagyot buktak a görög kormánypártok a választásokon
Nehéz lesz kormányt alakítani Görögországban, ahol a takarékossági reformprogram mellett álló mindkét történelmi párt drámai választási veszteséget szenvedett el. A bizonytalanság miatt nehéz lesz benntartani az országot az euróövezetben.
A törpepártok nagy napja lehet Görögországban
Az elhúzódó adósságválság és a recesszió miatt dühös görögök a két nagy párt mellett több kisebb pártot is bejuttathatnak a parlamentbe a vasárnapi előrehozott választáson. Ez viszont azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elbukik a takarékossági program, amely nélkül viszont a külföldi hitelezők nem nyújtanak segítséget az ország talpra állításához.
Utáljuk Európát, de muszáj belépni
Sok pénzt és munkalehetőségeket - ennyit szeretnének a szerbek, akik a megváltást már nem saját vezetőiktől és nem is Oroszországtól várják: a B-közép nacionalista ultrái még vonakodva, a külföldi munkára vágyó fiatalok már lelkesen hirdetik, hogy az Európai Unió jelenti Szerbia jövőjét. A vasárnap elnököt és parlamentet választó országban mindkét esélyes párt azt ígéri, bevezeti az országot az unióba, a kiábrándult belgrádiak mégis úgy érzik, csak két katasztrófa között választhatnak, ezért nehezen döntik el, melyik esélyest bízzák meg ezzel a feladattal. Helyszíni riport Belgrádból.
A nacionlisták állnak jobban a szerb választásokon
Elnököt, parlamentet és helyhatógásokat is választottak vasárnap Szerbiában. A választásra jogosultak több mint fele volt szavazni, több szavazókör nem is tudott időben bezárni, mert annyian álltak sorban, hogy meghosszabbították a szavazást. A hétfő hajnali részeredmények szerint a nacionalista Szerb Haladó Párt vezet, de az elnökválasztás első fordulóját Boris Tadic nyerte.
- címkék:
- Szerbia
- választás
- szerb politika
- Címkefelhő »
Nem kellenek a nagy pártok a görögöknek az exit pollok szerint
Jelentősen visszaesett a nagy pártok támogatottsága a vasárnapi görög választásokon az első részeredmények szerint. Ezek azt mutatják, sok kis párt is bekerülhet a parlamentbe, köztük egy neonáci politikai alakulat is.
Büntettek a brit választók
Nagyot lépett előre a Munkáspárt a csütörtöki brit önkormányzati választáson. Mostani eredményével kormányt is alakíthatna.
Nem indul egyéniben Semjén Zsolt 2014-ben
Csak országos listán indul a 2014-es választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke - közölte Kerényi János, a Fidesz illetékes pártigazgatója kedden. A KDNP elnökének kalocsai körzetében valószínűleg Font Sándor fideszes képviselő lesz a kormánypárti jelölt.
Május 2-án választják meg Áder Jánost
Május 2-án 10 órakor lesz az államfőválasztás a parlamentben - közölte a házbizottság pénteki, rendkívüli ülését követően az MTI-vel Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.
A Jobbik nemmel szavaz Áder Jánosra
Részt vesznek az államfőválasztáson a Jobbik képviselői, de nemmel voksolnak, jelentették be a párt elnökségének ülése után. A Jobbik aláírásokat próbál gyűjteni Morvai Krisztina jelöltségének a támogatására.
Fideszes győzelmek a választásokon
A szentendrei képviselő-és a nyírcsászári polgármester-választáson is a kormánypártok jelöltje győzött. Szentendrén alacsony részvétel mellett nagy fölénnyel nyert a kormánypárti jelölt, míg Nyírcsászáriban sokan vettek részt a szavazáson és szoros eredmény született. Szobon a választásra jogosultak több mint fele választott a három független jelölt közül.
- címkék:
- Szentendre
- választás
- képviselő
- Fidesz
- MSZP
- Jobbik
- KDNP
- Címkefelhő »
Merkel pártja nyert a választáson
Az exit-poll eredmények szerint a legkisebb német tartományban vasárnap tartott választáson a Kereszténydemokrata Unió legyőzte a szociáldemokratákat. A pártok azonban már korábban jelezték, hogy nagykoalícióban kívánnak kormányozni.
Hullanak a fejek a szlovák jobboldalon
A szlovákiai választásokon győztes Smer vezetője továbbra is egyeztetne a parlamentbe jutott pártok elnökeivel, noha azok eddig egybehangzóan azt mondták, nem akarnak koalícióra lépni Robert Ficóval. Közben megkezdődtek a lemondások a legyőzött jobboldalon. Orbán Viktor már gratulált Robert Ficónak.