választás

címke rss

Manfred Weber csúcsjelöltté választása kedvezőbb lenne a magyar kormány számára

Nagyvilág2018.11.07, 09:41

Farkas Örs politológus az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol az Európai Néppárt csúcsjelölti választásáról beszélt. A szakértő beszélt arról, hogy ki lenne a megfelelő jelölt a kormány számára, de megemlítette azt is, hogy a pártban Soros György emberei közül is ül pár.

Amerika választ – mi lesz a tőzsdével?

Archívum2018.11.06, 12:57

Akár komolyabb zavarokat is okozhatnak a piacon a kedden esedékes amerikai félidős választások. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a második világháború utáni időszakban a tőzsde általában jól reagál a szavazásra.

Gafur Rahimov lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke

Sport2018.11.03, 16:12

Az eddigi ideiglenes elnököt, Gafur Rahimovot választották meg a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetőjének. A szervezet szombati, moszkvai kongresszusán az üzbég sportvezető a 114 szavazatból 84-et szerzett meg. Egyetlen kihívója volt, a kazah Serik Konakbajev.

Kubatov Gábor ismét indul az FTC elnöki posztjáért

Sport2018.10.15, 19:45

Az FTC október 24-ei tisztújító közgyűlése előtt, a klub olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnokainak tartott hétfői találkozón jelentette be Kubatov Gábor, hogy megválasztása esetén újabb négy évre vállalja az elnöki tisztséget.

Etnikai alapon szavaznak az emberek Bosznia-Hercegovinában

Nagyvilág2018.10.07, 12:02

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint etnikai alapon szavaznak az emberek Bosznia-Hercegovinában a vasárnapi általános választásokon.

Babis szerint a választások eredménye nem lesz befolyással a kormánykoalícióra

Nagyvilág2018.10.07, 11:55

Andrej Babis cseh kormányfő, az ANO-mozgalom elnöke szerint a hétvégi csehországi helyi önkormányzati és részleges szenátusi választások eredménye nem lesz befolyással a kormánykoalícióra.

Az oroszbarát párt nyerte a lettországi választásokat

Nagyvilág2018.10.08, 09:28

A Harmónia Központ nevű oroszbarát párt nyerte az előző napi lettországi választásokat a vasárnap nyilvánosságra hozott végleges hivatalos eredmények szerint.

Megkezdődött a szavazás Bosznia-Hercegovinában

Nagyvilág2018.10.07, 07:36

Általános választásokat tartanak Bosznia-Hercegovinában, a szavazóhelyiségek vasárnap reggel hét órakor nyitnak.

Csak két jelölt szerzett mandátumot a szenátusi választás első fordulójában Csehországban

Nagyvilág2018.10.07, 06:32

Csak két jelölt szerzett szenátori mandátumot a részleges szenátusi választás hétvégi első fordulójában Csehországban.

Brutális támadásokra számíthat Magyarország

Itthon2018.09.30, 18:58

Brutális támadásokkal kell szembenéznie Magyarországnak a jövő tavaszi európai parlamenti választásokig. Ezt mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Karc FM vasárnapi műsorában.

A Dévény-módszer - jól válaszd meg, kihez mész!

She2018.09.27, 08:48

Mostanában, ha egy babának valamilyen mozgásszervi rendellenessége van, akkor leginkább a Dévény-módszert javasolják megoldásként. De biztos, hogy érdemes gondolkodás nélkül rohanni a legközelebbi ilyen kezelésre?

Válassz olyan munkát, amit szeretsz - ha teheted...

She2018.09.26, 10:37

Hétvégén a gyerkőc anyukámnál aludt, így a férjem és én ki akartuk maxolni az estét egy romantikus vacsorával. Be is céloztuk az egyik kedvenc éttermünket. Hallottuk ugyan, hogy a legutóbbi látogatásunk óta tulajdonosváltás történt, de nem sejtettük, hogy ez gondot jelenthet.

Teljes a káosz Svédországban

Nagyvilág2018.09.26, 09:52

Nem tudta megnyerni tegnap a bizalmi szavazást a törvényhozásban a svéd miniszterelnök, Stefan Löven, ezért úgy tűnik, távoznia kell a posztról. Szakértők szerint az új kormány megalakulása hónapokig is eltarthat.

Megbukott Angela Merkel bizalmasa, egyre közelebb a Merkel-korszak vége

Nagyvilág2018.09.25, 19:03

Fontos szavazást tartottak Németországban, ahol megbukott Angela Merkel kancellár egyik legfőbb bizalmasa. Már a szavazás előtt arról beszéltek szakértők, hogy a mai eredmény világosan megmutatja majd, hogy mekkora is a támogatottsága Merkelnek.

Attól szenvedsz, hogy túlságosan szabad vagy!

She2018.09.21, 08:37

Képzelj el egy fiatal, párizsi diákot a német megszállás alatt! Ez a fiú egyik nap eléd áll, és tanácsot kér tőled. Mit tegyen: maradjon otthon és vigyázzon az édesanyjára, vagy csatlakozzon az ellenálláshoz és próbálja megvédeni a hazáját?

A kormánypártok XV. kerületi polgármesterjelöltje szorosabb együttműködést tervez a fővárossal

Itthon2018.09.20, 12:31

Szorosabb együttműködést tervez a fővárossal megválasztása esetén László Tamás, a Fidesz-KDNP XV. kerületi polgármesterjelöltje. A Rákospalotából, Pestújhelyből és Újpalotából álló kerületben szeptember 30-án tartják az időközi polgármester választás.

Tiszavasvári a változásra szavazott

Itthon2018.09.17, 11:20

Először nyert önkormányzati választást a Fidesz-KDNP Tiszavasváriban, a vasárnapi választási sikerrel a város a változásra szavazott – jelentette ki Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón hétfőn, Nyíregyházán.

A Fidesz nyerte a tiszavasvári polgármesterválasztást

Itthon2018.09.17, 07:41

Szőke Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson Tiszavasváriban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város aljegyzője.

Közzétették a svéd választások hivatalos végeredményét

Nagyvilág2018.09.16, 15:58

Közzétették vasárnap Svédországban a múlt heti parlamenti választások végeredményét: a győztes a kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt lett 28,3 százalékkal, a második helyen a jobbközép Mérsékelt Párt végzett 19,8 százalékkal, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) pártja pedig a harmadik legnagyobb erővé küzdötte fel magát a voksok 17,5 százalékával.

Schubert Olívia lett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke

Itthon2018.09.15, 21:22

Schubert Olíviát választották meg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnökévé. A testület Heinek Ottó elnök halála után szombaton ülésezett először, és egyhangúlag az eddigi elnökhelyettesnek szavazott bizalmat - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Alapjaiban változott meg Svédország a migránsok miatt

Nagyvilág2018.09.04, 08:43

A svéd választóknak szembesülniük kell azzal, hogy Svédország képe alapvetően változott meg az elmúlt évtizedekben - mondta a közelgő választások kapcsán Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán.

Hatalmas Fidesz-győzelem Pakson és Békésen

Itthon2018.09.03, 07:27

Új önkormányzati képviselőt választottak Békésen.

A svédek gyökeres változásokat akarnak a migrációs politikában

Nagyvilág2018.08.26, 08:50

Flamm László Svédország-szakértő szerint a svéd választók gyökeres változásokat akarnak a migrációs politikában.

Még egy hatéves is feltörte a választási rendszer másolatát

Techbázis2018.08.14, 17:21

Harmincöt, 6 és 17 év közötti gyerek törte fel a floridai választási eredményeket közlő honlap másolatát egy hackerversenyen az Egyesült Államokban.

A migráció kérdése döntheti el a svéd választást

Nagyvilág2018.08.14, 09:32

Flamm László történész, külügyi szakértő szerint Svédország lesz a következő olyan ország, ahol a migráció kérdése dönti majd el a választásokat szeptemberben.

Az illegális bevándorlás lesz az EP-kampány központi kérdése

Nagyvilág2018.08.13, 08:49

Az illegális migrációhoz való viszony lesz a jövő évi európai parlamenti választás kampányának központi kérdése - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.

A Fidesz nyerte a polgármester-választást Pásztón

Itthon2018.08.13, 07:01

Farkas Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották Pásztó polgármesterévé a vasárnap tartott időközi választáson.

Elsöprő Fidesz-győzelem Felcsúton

Itthon2018.08.12, 21:11

A Fidesz-KDNP jelöltjét, Mészáros László Istvánt választották polgármesterré a Fejér megyei Felcsúton vasárnap tartott időközi polgármester-választáson – közölte a település jegyzője az MTI-vel.

35 ezer jelölt indul a helyhatósági választásokon Szíriában

Nagyvilág2018.08.08, 15:49

Csaknem 35 ezer jelölt indul több mint 18 ezer tisztségért a jövő hónapban esedékes helyhatósági választásokon Szíriában, amelyeket 7 év után először tartanak a 2011 óta konfliktus sújtotta közel-keleti országban - jelentette szerdán az al-Vatan szíriai kormánypárti napilap az ország választási bizottságának elnökére hivatkozva.

Többen meghaltak a zimbabwei ellenzéki tűntetéseken kitört összecsapásokban

Nagyvilág2018.08.01, 20:30

Legkevesebb három ember meghalt szerdán Zimbabwe fővárosában, Hararéban a részleges választási eredmények közzétételét követően kitört ellenzéki tűntetéseken a biztonsági erők és aktivisták összecsapásaiban - jelentették hírügynökségek.

Tények, amiket sokan nem tudnak az otthonszülésről

She2018.08.06, 17:10

A szülés - elméletben - egy természetes folyamat. A gyakorlatban azonban már többtényezős, hiszen millió dolog befolyásolhatja a végkifejletet. De ez persze nem azt jelenti, hogy minden esetleges komplikáció be is fog következni.

Véget ért Zimbabwében az elnök- és parlamenti választás

Nagyvilág2018.07.30, 20:49

Véget ért Zimbabwében hétfő este az elnök- illetve törvényhozási választás, amelyen a szavazópolgárok először járulhattak urnákhoz Robert Mugabe korábbi elnök megbuktatása óta.

Aknavetővel is lőtték a szavazóhelyiségeket Maliban

Nagyvilág2018.07.30, 08:05

Erőszakos incidensek "árnyékában" zajlott le az elnökválasztás vasárnap a több éve válságot átélő Maliban, megfigyelők szerint ugyanakkor a szavazók többsége döntően nyugodt körülmények között adhatta le voksát - jelentették a hírügynökségek.

Megkezdődött a parlamenti választás Kambodzsában

Nagyvilág2018.07.29, 06:47

Megkezdődött vasárnap reggel Kambodzsában a parlamenti választás, amely várhatóan nem hoz sok újat: Hun Sen miniszterelnök Kambodzsai Néppártján kívül nincs egyetlen jelentős ellenzéki erő sem.

7 ok, amiért jobb kutyázni, mint pasizni.

She2018.08.01, 11:34

Azt mondják, az ideális és emlékezetes nyárhoz nagy szerelemre, de minimum kalandokra van szükség. Tudod: palizások, csókok, reményteli randik és az elengedhetetlen csalódások, amik után csak zokogsz a barátnőd vállán...

Életem 3 legkattantabb férfi típusa...

She2018.08.01, 11:29

Életem során rengeteg fura fazonnal hozott össze a sors. A barátaim már nem is csodálkoznak ezen, csak legyintenek: "Áh, megint bevonzottál magadnak valami hülyét!"

Óriási fölénnyel nyert a Fidesz, Sopronban 70, Veszprémben 80 százalékkal

Itthon2018.07.16, 02:48

Nagy Ákos, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte nagy fölénnyel a miskolci időközi önkormányzati választást. Az ellenzéki támogatással induló Erdei Sándornak, vagyis "Rokker Zsolttinak" nem sikerült nyernie. Vagyis, Józsefváros után Miskolcon is összeomlott az ellenzéki összefogás. A veszprémi és a soproni időközi önkormányzati választáson is kiütéssel nyert a Fidesz, Sopronban 70, Veszprémben 80 százalékkal.

Hat helyen lesz ma időközi választás

Itthon2018.07.15, 08:33

Ágon és Vaspörben polgármestert, Veszprémben, Miskolcon, Sopronban és Hernádbűdön képviselőket választanak.

Megszűnt Czeglédy Csaba mandátuma - kiírták az új választást

Itthon2018.07.14, 13:50

Czeglédy Csaba, az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője volt, de mandátuma – miután letartóztatásba helyezték, és egy éven át nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Október 14-én lesz az új választás a Vas megyei székhelyen. Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje ellen üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

Az egyedülálló anyák gyilkos háromszöge

She2018.06.29, 16:14

Félreértés ne essék, überfantasztikus-csillámpónis-extatikus érzés édes magzataim nevelése, még egyedül is. Én akartam elválni, jobb így, punktum.

Kilőtt a török líra a hétvégi választási eredmények után

Gazdaság2018.06.25, 11:42

Árfolyam-emelkedéssel nyugtázta a török líra a hétvégén tartott elnök- és parlamenti választásnak a hivatalban lévő elnök mandátumát és a kormányzó párt pozícióját megerősítő eredményét.

Újra Putyint választanák elnöknek az oroszok

Nagyvilág2018.06.19, 12:56

Az oroszok 51 százaléka támogatná, hogy Vlagyimir Putyin 2024 után is hivatalban maradjon.

Megkezdődött a választás Szlovéniában

Itthon2018.06.03, 10:23

Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia-szerte kinyitottak az előrehozott parlamenti választás szavazóhelyiségei, ahol közel 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.

A részvénypiacokon is forró lehet a június

Archívum2018.05.28, 15:13

Érdemes lesz figyelni az amerikai részvénypiacokra júniusban, mivel a nyári pihenés mellett sokan megégethetik magukat. Hagyományosan ugyanis ez a hónap a második legrosszabb a Dow Jones index történetében.

Nyert a fideszes jelölt Nagyaron

Itthon2018.05.28, 07:03

Bánóczi Lajos, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyarban - tájékoztatta a Túristvándi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-t.

Rekordidő alatt gyűjtötte össze az ajánlásokat a Fidesz józsefvárosi jelöltje

Itthon2018.05.23, 07:23

Egyetlen nap, sőt néhány óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat a polgármester-jelöltséghez dr. Sára Botond, a Fidesz józsefvárosi polgármesterjelöltje. 

Újraválasztották Maduro venezuelai elnököt

Itthon2018.05.21, 12:12

Újabb hat évre, azaz 2025-ig újraválasztották Nicolás Maduro venezuelai elnököt. A szavazatok szinte teljes feldolgozottsága után Maduro a szavazatok 67,7 százalékát kapta, legfőbb ellenfele, Henri Falcon pedig 21,2 százalékot. A nemzetközi közösség bírálta a szavazás lefolytatását, az ellenzéki jelöltek pedig a választókra gyakorolt nyomás miatt törvénytelennek nevezték a szavazást, és a választás megismétlését követelték. 

A síita radikálisok vezetnek az iraki választásokon

Nagyvilág2018.05.14, 04:20

A Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok az-Szajrún nevű pártszövetsége vezet az iraki parlamenti választásokon, amelynek részleges eredményét vasárnap éjjel közölte a központi választási bizottság, a voksok több mint felének összesítése után.

Quim Torra elnökjelölt fáradhatatlan munkát ígért a katalán köztársaságért

Nagyvilág2018.05.12, 14:51

Fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaságért Quim Torra katalán elnökjelölt szombaton a barcelonai parlamentben elmondott programbeszédében.

Bomba robbant az afgán választási irodában, sokan meghaltak

Nagyvilág2018.05.06, 17:02

Legalább 12 ember meghalt és több mint 30 megsebesült vasárnap a kelet-afganisztáni Hoszt városában abban a robbantásban, amelyet egy ideiglenesen választási regisztrációs irodaként használt mecsetben követtek el - jelentették hírügynökségek.