választás 2014
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- Orbán Viktor
- Bajnai Gordon
- Jobbik
- legfrissebb
- legrégebbi
Maximum egy mandátumot érhetnek az erdélyi szavazatok
Legfeljebb egy mandátumot eredményezhetnek a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon az Erdélyben leadott szavazatok - állapították meg a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársai a közelmúltban végzett kutatások alapján.
Borkai Zsolt polgármester maradna
Se egyéni körzetben, se listán nem indul a 2014-es országgyűlési választásokon Borkai Zsolt. A Fidesz képviselője polgármester szeretne maradni, és a MOB elnöke, mert szerinte ez a két tisztség jól kiegészíti egymást. Azt könnyebbségnek tartja, hogy nem kell majd a parlamentbe járnia.
Megállapodott az MSZP és Bajnai
Kedden aláírta az MSZP és az Együtt-PM a választási megállapodást. Már augusztusban megállapodtak, hogy ha a baloldal győz, az lesz a miniszterelnök, akinek a pártjára többen szavaztak.
Gyurcsányt lehetetlen lenyelni
Bajnai Gordont meglepte, az MSZP-seket pedig nagyon felbőszítette Gyurcsány Ferenc azzal, hogy ellopta a show-t az MSZP és az Együtt elől a szerdai ünnepségükön. Egy szocialista vezető szerint Orbán Viktor malmára hajtja a vizet, viszont egyelőre fogalmuk sincs, hogyan állítsák meg az egyre inkább a fejükre növő egykori miniszterelnököt.
Április 6-án lehet a választás
Seszták Miklós KDNP-s képviselő egy bekiabálásra válaszolva pénteken a Parlamentben arra utalt, hogy április 6-án lehetnek a jövő évi választások.
- címkék:
- választás 2014
- Címkefelhő »
Jávor Benedek Brüsszelbe menne
A Párbeszéd Magyarországért párt szombaton elfogadta a jelöltlistáit. Eszerint Szabó Tímea társelnök egyéniben is elindul Budapest XII. kerületében, míg a másik vezető, Jávor Benedek csak az Európai Parlamenti választásokon lesz jelölt.
Gyurcsány nem kér bocsánatot
Nem hallotta Bajnai Gordon nyilatakozatát, és nem érti, miért kellene bocsánatot kérnie, mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint az október 23-i demonstráción történetek miatti vita sehová sem vezet, és már túl kéne lépni rajta.
Orbán Viktor pörög, a fideszesek még a levegőt kapkodják
Orbán Viktor próbálja feltüzelni a Fidesz szimpatizánsait, hogy segítsék a pártot a választásokon. A képviselőjelöltek örülnek, mert az átrajzolt körzetekben nem mozognak olyan otthonosan, ráadásul sok aktivista kiesett, ők pedig nem bírják egyedül elvégezni a lábmunkát. Több ezer új emberre lehet szüksége a Fidesznek, a nagyüzem januárban indul.
- címkék:
- aktivista
- választás 2014
- Fidesz
- Címkefelhő »
Magyar Hajnal néven térnek vissza a kirúgott jobbikosok
Hivatalosan csütörtökön jelentik be, hogy a görög neonáci párt, az Arany Hajnal mintájára megalakul a Magyar Hajnal párt. A pártban több a Jobbik radikalizmusában csalódott volt jobbikos is vezető szerepet vállal.
Megbombázzák Budapestet és keletet
Rogán Antal kontra Juhász Péter, Varga Mihály kontra Szelényi Zsuzsa, Bencsik János kontra Lukács Zoltán – kezd összeállni, hogy milyen egyéni jelöltekkel vágnak neki a pártok a 2014-es választásoknak. Mindkét oldalon Budapesten és a kelet-magyarországi nagyvárosi körzetekben számítanak a legnagyobb csatákra, és néhány helyen a jobbikos és a DK-s jelöltek is okozhatnak meglepetést. Hol vetik be Navracsics Tibort, Vona Gábort vagy Vadai Ágnest?