választás 2010

címke rss

Akkor fordult a kocka, ha volt visszalépés - második fordulós győzelmek a korábbi választásokon

Itthon2010.04.23, 23:28

A visszalépő jelöltek szavazói döntötték el a nyitva maradt kerületek sorsát az előző két választásban az eredmények és az [origo]-nak nyilatkozó indulók szerint. Nyolc éve 24, négy éve már csak 16 olyan körzet volt, ahol a két forduló között a második helyen álló jelöltnek sikerült fordítania. A siklósi körzetben induló szocialista jelölt azzal nyert 2006-ban, hogy egy ügyes kampánytrükkel sikerült magához vonzania a második fordulóban már nem induló MDF-es jelölt szavazóit.

Az LMP logóját utánzó szórólapokkal riogatják az MSZP-s szavazókat Zuglóban

Itthon2010.04.23, 13:36

Az LMP nevében és logójával olyan szórólapokat terjesztenek Zuglóban, amely a szocialista szavazókat is felelőssé teszi az elmúlt nyolc évért. Ez az egyik körzet, ahol az MSZP visszaléptette jelöltjét, így a második fordulóban a fideszes és az LMP-s jelölt között dől el a mandátum sorsa. Az LMP az OVB-hez fordul.

Petőfi, a márkanév

Vélemény2010.04.23, 11:15

A Fidesz és a Jobbik is szlogenként használta fel Petőfi egy-egy gondolatát a kampányban. Mit értett Petőfi "nép" alatt, és mit értenek alatta 2010-ben a szavazók, illetve a kampányoló pártok?  

Már csak pár napig tart Orbán türelemjátéka

Itthon2010.04.23, 13:02

Orbán Viktor a jövő héten előállhat az új kormány névsorával - mondta az [origo]-nak a párt egyik meghatározó politikusa. Az MTI szerint Orbán hétfőn több leendő miniszterének a nevét bejelentheti, egy fideszes forrásunk szerint azonban lehet pár nap csúszás, mert néhány egyeztetés még hátravan. Orbán eddig csak azt árulta el, ki lesz a külügyminiszter, a többi névről hallgatott.

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Itthon2010.04.23, 10:28

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.

Pokorni szerint Orbán alá kerülhet egy ügyvezető a Fideszben

Itthon2010.04.23, 15:49

Orbán Viktor marad a pártelnök, de lehetséges, hogy egy ügyvezető irányítja majd helyette a mindennapokban a Fideszt - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke az MTV reggeli műsorában. Az első Orbán-kormányban az oktatási minisztériumot vezető Pokorni közölte, hogy az új Fidesz-kormányban nem vállal kulcspozíciót.

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

Itthon2010.04.29, 18:37

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a Fidesz és az MSZP Szegeden

Archívum2010.04.23, 18:18

Nyomozást rendelt el a rendőrség a szegedi Fidesz és az MSZP feljelentése alapján választás elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt. A szórólapokon az áll, hogy ne szavazzanak a két párt jelöltjeire, mert ők már bejutottak a parlamentbe.

Nem próbálta betörni a radikálisokat a Jobbik sikerkörzetébe látogató Pokorni

Itthon2010.04.23, 11:17

Aktuálpolitikától mentes, szigorúan az oktatásról szóló lakossági fórumot tartott Pokorni Zoltán, a Fidesz politikusa Tiszavasváriban. A szabolcsi választókerületben szerepelt legjobban a Jobbik, Pokorni azonban úgy látta, hogy már nem tudja megváltoztatni a jobbikosok és az MSZP-sek véleményét.

Nyílt háború tört ki az OVB és az ombudsman között

Itthon2010.04.23, 15:52

Az első fordulós szavazási zűrzavarról kialakult jogi vita személyeskedéstől sem mentes konfliktussá fajult az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi ombudsman között. Utóbbi bírálta az OVB-t, amiért a szavazások elhúzódása miatt késve kezdődött az eredmények ismertetése, amire a bizottság egy kioktató hangnemű levéllel válaszolt. A biztos erre közölte, hogy fenntartja álláspontját.

Orbán: Július 1-jén hatályba léphetnek a legfontosabb döntések

Itthon2010.04.23, 23:19

Orbán Viktor szerint az új kormány legfontosabb intézkedéseiről szóló döntések már július 1-jén hatályba léphetnek. A politikus a Hír TV Péntek8 című műsorában azt mondta, lesz adócsökkentés még ebben az évben, az azonban majd a feltárt helyzettől függ, hogy milyen mértékű.

Gyurcsány: Naponta számon fogjuk kérni a Fidesz választási ígéretét

Itthon2010.04.22, 21:53

Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szerint a Fidesznek a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést kellene végrehajtania ahhoz, hogy be tudja tartani választási ígéretét. A Kőbányán tartott lakossági fórumon azt mondta, minden nap számon fogják kérni a Fidesz nagy arányú adócsökkentésre vonatkozó ígéretét.

Máshova mehetnek a multik, ha késik az adócsökkentés

Gazdaság2010.05.07, 09:20

Tucatnyi multinacionlis cég tervezi, hogy szolgáltatóközpontot nyitna Magyarországon, de könnyen más ország mellett dönthetnek, ha valóban 2014-re tolódik az adócsökkentés - derül ki egy friss elemzésből.

"Drámaírók sem találnak ki ilyet" - Edelényben kampányolt Orbán Viktor

Itthon2010.04.22, 17:53

Tervezett programját felborítva csupán helyi papokkal találkozott Edelényben Orbán Viktor, aki az egyik legkiélezettebb választókörzetbe ment kampányolni csütörtök délután. A Fidesz elnöke zárt körben beszélgetett hat pappal a hitoktatás fontosságáról és a cigányok jövőjéről, majd rövid beszédet tartott a templom előtt összeverődött tömegnek. A pártelnök azt mondta, bár drámaírók sem találnak ki az edelényinél bonyolultabb helyzetet, egyszerű döntést kell hozni a választások második fordulójában.

"Zöld vagyok meg kutyám is van" - így kampányol az LMP ott, ahol az MSZP feladta

Itthon2010.04.22, 10:47

Az MSZP szurkálása és a Fidesz enyhe bírálata mellett főként bicikliutakról és tömegközlekedésről volt szó az LMP csepeli fórumán, ahol az új párt most a szocialistáktól kapott kéretlen támogatás birtokában indul a második fordulóban. A papírforma ugyan nem kedvez az LMP újonc jelöltjének, de a fórumon még egy ős-MSZP-s és egy gárdistaruhás nő is megjelent, többen pedig azt próbálták belőni, mit is akar ez az alig egy éve alakult párt. Riport az LMP szerda esti, csepeli kampányrendezvényéről.

Meghússzorozódtak a Jobbik kiadásai 2009-ben

Itthon2010.04.22, 15:41

Egy év alatt megsokszorozódtak a Jobbik bevételei és kiadásai. A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.

Visszautasította az ombudsman vádjait az OVB

Archívum2010.04.22, 21:46

Az OVB szerint fontosabb, hogy a választók szavazati jogukat befolyásmentesen tudják gyakorolni, mint hogy eltérő feldolgozottsági szinteken alapuló választási adatok kerüljenek nyilvánosságra. Az ombudsman szerint sérült a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog azzal, hogy az első forduló előzetes választási eredményeit nem tették közzé már este hét órától.

Törvényt sértett Kiss Péter a helyi választási bizottság szerint, amikor szavazóturistákról írt

Itthon2010.04.22, 14:05

Elmarasztalta az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Pétert a helyi választási bizottság, mert kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette". Kiss Péter fellebbez.

"Akkor sem tudnék már kampányolni, ha akarnék" - interjú a Jobbik visszaléptetett jelöltjével

Itthon2010.04.22, 12:20

A Jobbik szerdán este bejelentette, hogy Miklós Árpádot, edelényi egyéni jelöltjét visszalépteti a második fordulótól. Miklós az első fordulóban 19 százalékot szerzett, körzetében a Fideszből kizárt, szélsőséges kijelentései miatt sokat támadott Molnár Oszkár edelényi polgármester szorongatja a Fidesz jelöltjét. Miklós az [origo]-nak azt mondta, emberileg nincs problémája Molnárral, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen is részt vett, mégsem érti, miért nem indulhat a második fordulóban.

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett egy angyalföldi fideszes képviselő

Itthon2010.04.22, 17:53

Egy ingatlaneladási ügy miatt hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen az angyalföldi önkormányzat egyik Fidesz-KDNP-s képviselője. A politikus szerint a kerület szocialista polgármestere és alpolgármesterei a képviselő-testület megkerülésével adtak el 2008-ban egy telket a Hídépítő Zrt.-nek. A polgármesteri hivatal szerint kitalációról van szó, amit leghatározottabban visszautasítanak.

Bevetik Orbánt a Jobbik által támogatott exfideszes ellen

Itthon2010.04.22, 16:02

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Edelénybe látogat. A településen független jelöltként elindult a korábban több cikluson át a Fideszben politizáló, majd a pártból kizárt polgármester, Molnár Oszkár is. Molnár javára szerdán visszalépett a Jobbik jelöltje. Az [origo] információi szerint a Fidesz vezetése döntötte el, hogy ahol bekeményítenek az ellenfelek, oda a Fidesz is a nagyágyúit küldi.

Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy

Itthon2010.04.22, 10:20

A Fidesznek azért kell a kétharmad, hogy saját érdekei szerint írja át az alapvető törvényeket, hogy végrehajtsa, amiről Orbán Kötcsén beszélt: 15-20 évre rendezkedjen be - állította az egykor MSZP-s erősségnek számító Salgótarjában tartott szerda esti fórumán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint ellenfeleik már az MSZP megsemmisülésére számítanak, és felemlegette azt is, hogy az első választási forduló éjszakáján letegezte őt Orbán Viktor.

Senki nem szavazott kétszer az első fordulóban

Archívum2010.04.22, 19:36

Kétszer vagy többször senki nem szavazott a választások első fordulójában - közölte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése után a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Jogtalan szavazást egyetlen esetben állapítottak meg.

Félretette a cigánybűnözős gúnyáját a Jobbik

Itthon2010.04.21, 18:13

A Jobbik 2009-es EP-kampányának slágertémája, a cigánybűnözés, mára szinte teljesen kiveszett a párt nyílt retorikájából. A Jobbik egyik alelnöke szerint ez tudatos, mert a politikusbűnözéssel több embert lehet megszólítani, a párt egy másik vezetője szerint pedig félremagyarázása miatt veszik elő kevesebbszer a témát.

Kisebb hisztiket vár a Fidesz a félbevágott parlamentből kihulló képviselőitől

Itthon2010.04.21, 15:04

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a választások előtt több beszélgetésen is felkészítette a párt képviselőjelöltjeit, hogy komoly áldozatot kell majd meghozniuk, amikor megszavazzák a parlamenti képviselők létszámának csökkentését. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a pártvezetés még nem döntötte el, hogy kiket akar megtartani, illetve kiktől akar megválni. A kibukó fideszesek okozhatnak ugyan kisebb konfliktusokat a pártban, forrásaink szerint Orbán pozícióját azonban nem fogják kikezdeni.

Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a kiskunhalasi Fidesz

Archívum2010.04.21, 19:53

Feljelentést tett a kiskunhalasi Fidesz, mert megtévesztő szórólapokat helyezett el valaki a kiskunhalasi postaládákba. A szórólapok szerint az első fordulóban már eldőlt a választások eredménye, ezért a második fordulóban már nem kell szavazni.

Az MDF a Fidesz támogatására buzdítja székesfehérvári szavazóit

Archívum2010.04.21, 18:25

Arra bíztatja szimpatizánsait a székesfehérvári MDF, hogy a választás második fordulójában a Fidesz-KDNP jelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra szavazzanak. Viniczai Tibor MDF-es alpolgármester szerint a két pártnak vannak közös érdekeik.

Ön is problémás szavazó? Könnyítse meg a saját dolgát!

Itthon2010.04.21, 13:55

A lassú, kézi adminisztráció helyett a második fordulóban már elég lesz kipipálni a lakóhelyüktől távol szavazók nevét és aláiratni velük a névjegyzéket. Az első forduló hatalmas soraiból tanulva az önkormányzati miniszter rendeletben intézkedett arról, hogy vasárnap már legyen külön, előre nyomtatott lista az igazolással szavazókról. Budapest néhány szavazókörében így is kialakulhatnak sorok, bár az átjelentkező szavazók megkönnyíthetik a saját dolgukat is.

Belegabalyodott egyik legnagyobb ígéretébe a Fidesz

Itthon2010.04.21, 14:19

Bár Orbán Viktor tavaly év végén még "egyszeri, nagy arányú" adócsökkentést ígért 2010-re, és néhány hete is arról beszélt, hogy még idén szeretne lefaragni a közterhekből, mostanra úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. A gazdasági fellendülés szempontjából kulcsfontosságúnak tartott ígéret idei megvalósításából kissé zavarosan hátrált ki a Fidesz, amely most már inkább azt hangoztatja, hogy túl nagy bajban van az ország ahhoz, hogy az adócsökkentést gyorsan végre lehessen hajtani.

Nézőpont: Még az MSZP-sek negyede is elégedett az első forduló eredményével

Itthon2010.04.21, 16:36

A választók több mint fele úgy gondolja, hogy az ország szempontjából jó, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez az országgyűlési választások második fordulójában. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek negyede csak jobb híján választott pártot, ugyanakkor túlnyomó többségben vannak azok, akik örülnek az első forduló eredményének.

Elgyávult rendőröket bátorítanának a vasmarkú Pintérrel

Itthon2010.04.21, 11:18

Bár a Fidesz politikusai nem erősítették meg az erről szóló híreket, több jel is arra utal, hogy Pintér Sándor korábbi belügyminiszter az új kormányban is szerepet kaphat. Az [origo]-nak nyilatkozó jelenlegi és egykori rendőrök szerint Pintért mindenki vasmarkú vezetőnek ismeri, de az állomány örülne a keménykezű vezetőnek, mert a rendőrség "elgyávult". A rendőrségen már most is téma forrásaink szerint, hogy milyen személycserék jöhetnek, ha Pintér lesz a belügyminiszter.

Hamisnak tűnő cédula miatt vizsgálják az LMP zalai ajánlószelvényeit

Itthon2010.04.21, 13:24

Azonos név, de eltérő aláírás szerepelt két ajánlószelvényen, amelyet az LMP zalaegerszegi jelöltje adott le. Az ügyben választás rendje elleni bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség március óta. Schiffer András, a párt listavezetője szerint nem történt törvénysértés, és felháborítónak nevezte, hogy a nyomozás során zaklatják aktivistáikat és támogatóikat.

Jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére Vona

Itthon2010.04.21, 11:03

Saját pártjának szeretné a külügyi és a határon táli magyarok bizottsági elnöki posztját Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona közölte, legalább 50 fős frakciót akarnak, hogy javasolhassák köztársasági elnöknek Morvai Krisztinát.

Orbán Viktor: "Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés"

Itthon2010.04.21, 17:39

Orbán Viktor szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon azt mondta, "lesz adócsökkentés". A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje szerint az új kormány egyik legfontosabb feladata a közbiztonság javítása, a bűnözés visszaszorítása lesz.

Üres fejjel megy neki több párt a korrupciónak

Archívum2010.04.21, 20:49

Bár a korrupció elleni harc volt a kampány egyik legfontosabb témája, a pártok alig álltak elő konkrét ötletekkel a visszaélések felszámolására. A korrupció visszaszorításáért küzdő Transparency International nevű szervezet kielemezte a pártok programját, az ennek során talált ellentmondásokra és hiányosságokra pedig alig érekztek valódi válaszok.

Megúszhatják a gárdaegyenruhás belépőt a jobbikos képviselők

Archívum2010.04.21, 07:16

Nem lehet majd megakadályozni, hogy gárdaegyenruhában vegyenek részt az új parlament ülésén a jobbikos képviselők - írja a Népszabadság. A lap szerint a Fidesz gőzerővel dolgozik azon, hogy ezt valahogy meg tudja akadályozni, de megoldást még nem találtak.

Támadást indítana a laza erkölcs ellen a Fidesz

Itthon2010.04.21, 09:33

Kötelező házastársi hűség, körülményesebb válás, törvényben szabályozott jegyesség és orvos-beteg viszony, a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatának eltörlése - többek között ezek az ötletek bukkannak fel az új Polgári Törvénykönyvhöz korábban benyújtott fideszes és KDNP-s módosító javaslatokban. A Fidesz többször bejelentette, hogy visszavonja a részben május 1-jén életbe lépő új Ptk.-t, mert szeretné átdolgozni. A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint a fentiekhez hasonló javaslatokat szeretnének viszontlátni a Ptk.-ban.

Valódi változások ígéretét hozza-e a Fidesz-kormány?

Vélemény2010.04.21, 11:01

Kétharmados többségével a Fidesznek lehetősége nyílik arra, hogy valódi változásokat indítson el. Miért tévednek azok, akik szerint ez érdeke az új kormánynak, és meg is fogja valósítani?

Orbán továbbra is a Fidesz elnöke akar maradni

Archívum2010.04.20, 16:09

Orbán Viktor a parlamenti választás második fordulója után is a Fidesz elnöke kíván maradni.  A párt elnöke erről kedden Facebook-oldalán írt. Hétfőn az RTL Klub közölte azt, hogy a kormányfői feladatokra koncentráló Orbán helyett Pokorni Zoltán vagy Kövér László lehet a Fidesz elnöke.

Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben

Archívum2010.04.20, 16:38

A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetéről szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerőpiac számai indokolhatják, a derűlátásra pedig a külső egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.

"Még nem csináltam kasszát" - interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével

Itthon2010.04.20, 11:09

Nem támogatja a Fidesz kisebb parlementről szóló elképzeléseit és bár szerinte pártja jól vizsgázott a problémás helyzetekben, még nem gondolkozott el azon, hogy az országgyűlési választások első fordulójában a parlamentbe bejutó LMP-t megkörnyékezték-e a politikai szerencselovagok. Nem tudja még, hogy a parlamentben hogyan működhet az LMP elnök nélküli vezetési modellje, de nem tartja a pártot a Fidesznél és az MSZP-nél kevésbé megfoghatónak. Interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével.

Sok terhet levenne az önkormányzatokról a Fidesz

Itthon2010.04.20, 09:51

Az új Fidesz-kormány a tervek szerint megerősíti a megyéket, az önkormányzatoktól pedig elvonja az államigazgatási feladatokat - írja a Népszabadság. A lap szerint az állam például az okmányirodákat, az építési engedélyezési eljárásokat vehetné át az önkormányzatoktól.

Nem palástolta volna a Fidesz a közmédia politikai felügyeletét

Itthon2010.04.20, 16:04

A Fidesz módosítaná a médiatörvényt, ha kétharmados többséget szerez - jelentette be hétfőn Kövér László, a párt országos választmányának elnöke. A párt illetékese ugyan nem nyilatkozik, de készült már egy olyan, ötpárti egyeztetéseken kidolgozott javaslat az elavult médiatörvény lecserélésére, amelynek több elemét a tárgyalásokon résztvevő politikusok szerint a Fidesz is támogatta. A tervezet őszintébbé tette volna a közmédiumok politikai felügyeletét és elválasztotta volna egymástól a büntetéseket kiszabó médiahatóságot és a pénzosztó feladatokat.

Nevét és passzív tagjait is eldobja az SZDSZ

Itthon2010.04.20, 15:03

Feladja régi nevét, kiköltözik székházából, és tagjainak jelentős részét is elhagyhatja az SZDSZ a következő hónapokban - jelentette be a választási vereséget értékelő sajtótájékozatóján Retkes Attila pártelnök. A politikus szerint pártja új alapokon, hangsúlyozottan kispártként próbál majd újjászerveződni, és tagdíjakból, adományokból igyekszik majd ledolgozni 30 milliós adósságát.

Szamárság Orbán szerint a helyetteseiről szóló hír

Itthon2010.04.20, 15:57

Szamárságnak nevezte a helyetteseivel kapcsolatos találgatásokat Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden az [origo]-nak. Munkatársunk a képviselői irodaház hetedik emeletén csípte el a pártelnököt.

Külföldön ragadhat 900 voks a légtérzár miatt

Itthon2010.04.20, 16:49

Bizonytalanná vált a külföldön leadott voksok egy részének hazahozatala az európai légtérzár miatt - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Mintegy 900, az amerikai kontinensen és a Távol-Keleten leadott szavazattal lehet gond, a többi helyszínről autóval szállítják a voksokat.