választás 2010

címke rss
Őrizetbe vették, majd szabadon engedték az ellenzéki Alekszej Navalnijt az általa szervezett tüntetésen

Őrizetbe vették, majd szabadon engedték az ellenzéki Alekszej Navalnijt az általa szervezett tüntetésen

Vasárnap reggel házkutatást tartottak irodájában, és őrizetbe vették Alkeszej Navalnijt  azon moszkvai a tüntetésen, amelyet az ellenzéki politikus hirdetett meg. Azóta szabadon is engedték.

Orbán: 2010-ben nem volt forradalom

Itthon2013.09.17, 10:52

Elfelejtve 2010. áprilisi beszédét, a kormányfő azt mondta, nem volt forradalom 2010-ben. A tiszteletbeli konzulok előtt arról is beszélt, Magyarország nem eurószkeptikus, hanem eurórealista.

Szalay Pétert jelöli a Fidesz Tarlós képviselői helyére

Itthon2010.12.23, 13:19

Tarlós István lemondásával Szalay Péter lesz a fidesz új parlamenti képviselője - közölte Szijjártó Péter. Szalay beugróként mérette meg magát áprilisban, de az egyéni mandátumot Szanyi Tibor nyerte el a XIII. kerületben.

Jogsértő a Kubatov-lista a Fővárosi Választási Bizottság szerint is

Itthon2010.10.11, 23:07

A Fővárosi Választási Bizottság szerint is jogsértő volt a Kubatov-lista, amelynek létezérése még tavasszal derült fény. A Jobbik feljelentést is tett az ügyben, de még nem kaptak visszajelzést.

Kötelező kirakni az állami intézményekben Orbán nyilatkozatát

Itthon2010.07.03, 16:08

A kormány elrendelte, hogy minden államigazgatási intézményben kötelező kirakni az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot, ami azt foglalja össze, ahogyan Orbán Viktor értelmezte a tavaszi választások eredményét. A kormány kéri a független intézményeket - például a köztársasági elnököt és az ombudsmanokat - is, hogy rakják ki a szöveget.

Feszültségek kísérik az őszi jelöltek kiválasztását a Fideszben

Itthon2010.06.21, 09:22

Törésvonalak kerültek a felszínre az őszi önkormányzati kampányra készülő, a tavaszi választás óta erős és magabiztos párt képét sugárzó Fideszen belül. Veszprémben félretolták a város jelenlegi fideszes vezetőjét, Vácott összeugrottak a fideszesek és a KDNP-sek, Baján pedig szép csendben mondtak le az eddigi polgármesterről.

Kisebb problémákat talált a pártok adatbázisaiban az ombudsman

Itthon2010.06.11, 16:45

Az MSZP, a Jobbik és az LMP adatkezelésében is talált problémákat az adatvédelmi biztos, aki a választási kampány során használt adatbázisokat vizsgálta. A biztos közleménye szerint jogszerűtlen adatbázisokra nem bukkant, de szinte minden pártnál tett néhány javaslatot az adatkezelés megváltoztatására.

Az ellenzéki stratégiát hiányolta Gyurcsány - tudósítás az MSZP-kongresszusról

Itthon2010.06.06, 21:47

Az MSZP múltjáról és jövőjéről vitatkoztak a párt vasárnapi kongresszusán, és megszavazták a baloldali kötődésű bangkoki nagykövet, Balogh András államfővé jelölését. Gyurcsány Ferenc - akit érkezéskor kis híján feldöntöttek az újságírók - is beszédet mondott, színtelennek és stratégia nélkülinek nevezte a pártját, de vastapsot kapott. Bajnai Gordon levélben üzente, hogy szurkol a baloldal megújulásáért. A kongresszus nagy részéről a sajtót kizárták, a tudósítókat még az előtérből is kiküldték. Tudósítás percről percre az MSZP kongresszusáról.

Keddig kell eltávolítani a kampányplakátokat

Itthon2010.05.21, 06:56

Május 25-ig el kell távolítaniuk a pártoknak a kampányplakátokat az utcákról. A plakátokat annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek az érdekében elhelyezték. A határidő után az önkormányzatok is leszedhetik a hirdetéseket és kiszámlázhatják az eltávolítás költségeit.

Eltörölné az egyéni jelölteket a következő választásra az MSZP

Itthon2010.05.17, 18:03

Egyéni képviselőjelöltek nélkül, kizárólag területi és országos listákkal képzeli el a jövő választási rendszerét az MSZP, amely a Fidesz hétfői javaslatával szöges ellentétben álló törvénytervezetet nyújtott be a választási reformról. A szocialisták szintén 200 fő alá csökkentenék a parlament számát, de kivennék a rendszerből azt az összetevőt, amely a Fideszt alig 50 százalék feletti támogatással is kétharmados többséghez segítette. A két párt azonos témájú javaslatában szinte egyetlen közös pont sincs.

Pelczné váltja Schmittet Brüsszelben

Itthon2010.05.17, 13:13

A kevés ismertebb fideszes politikusnők egyike, Pelczné Gáll Ildikó váltja az Európai Parlamentben az országgyűlés elnökévé választott Schmitt Pált. Pelczné már az országgyűlés tagjaként is uniós ügyekkel foglalkozott.

Sólyom és a Jobbik összecsapásával indult az új parlamenti ciklus

Itthon2010.05.14, 17:08

Az új parlament megalakulásának első óráiban azonnal éles konfliktus alakult ki Sólyom László köztársasági elnök és a Jobbik között. Az újonc párt felháborodott azon, hogy az államfő a nyitóbeszédében bírálta őket, majd Sólyom egy kemény hangú nyilatkozatban kritizálta a gárdista mellényben esküt tevő Vona Gábort.

Elvették a jobbikos képviselőtől a képviselői eskü felolvasását

Itthon2010.05.14, 13:37

Nem a legfiatalabb, hanem a legidősebb képviselő olvassa majd fel a képviselői esküt a délután megalakuló új országgyűlésben, eltérve az eddigi szokásoktól. A legfiatalabb képviselő a jobbikos Dúró Dóra, de helyette a korelnök, a fideszes Horváth János olvas majd fel. A Jobbik tiltakozik. A Fidesz szerint a korelnök önállóan döntött így.

Győzelmek sorát ígérte Orbán

Itthon2010.05.14, 20:05

Le fogjuk győzni a bűnözést, a munkanélküliséget, a merjünk kicsik lenni szemléletet - mondta miniszterelnök-jelölti beszédében Orbán Viktor. Orbán arra kérte a többi parlamenti pártot, hogy írják alá azt a politikai nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a Fideszt kétharmados többséghez juttató választók teljesen új alapokra akarják helyezni Magyarországot.

Elvesztette a nemzetbiztonsági bizottságot a Jobbik

Itthon2010.05.14, 19:42

Elvesztette a nemzetbiztonsági bizottság elnöki helyét a Jobbik a házelnök döntése értelmében. Az országgyűlés megszavazta a bizottságok összetételéről és vezetéséről szóló javaslatot.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

Nyúlfarknyi beszéddel indult neki a kormányzásnak Orbán 12 éve

Itthon2010.05.14, 19:43

Rövid beszéddel fogadta 12 éve kormányfői jelölését Orbán Viktor. Egységet és megújuló országot ígért, akárcsak a 2010-es választások után. Beszédét meghajlással zárta.

Vona mellényétől a vicces bakizásokig - tudósítás percről percre a parlament nyitóüléséről

Itthon2010.05.14, 21:26

Pénteken összeült az új országgyűlés, az új képviselők letették az esküt, azonnal konfliktus támadt Sólyom László és a Jobbik között, miközben megoldásra vár a bizottságok vezetése körül kialakult zűrzavar. Az ülésen felszólalt Orbán Viktor és Bajnai Gordon. Olvassa el az eseményeket percről percre követő tudósításunkat!

Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés

Itthon2010.05.14, 09:49

Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Az utcákon felejtette Bokros Lajost az MDF

Itthon2010.05.13, 19:05

Még mindig Bokros Lajos, az MDF egykori miniszterelnök-jelöltje mosolyog az autósokra és járókelőkre a Hungária körút mentén kihelyezett plakátokról. Pedig az MDF már a választások első fordulójában kiesett a versenyből, és azt ígérték, hogy harminc napon belül, május 11-ig leszedik a plakátjaikat.

Elindult biciklin az országgyűlésbe Kósa

Itthon2010.05.11, 12:16

Kedden reggel elindult Debrecenből Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere, aki biciklin teszi meg az utat a Parlamentig. A politikus több képviselőtársával a parlament alakuló üléséig szeretne megérkezni a fővárosba.

Többéves teherrel a vállán indul országjárásra Orbán

Itthon2010.05.11, 11:38

"Igazi kapcsolatot" szeretne teremteni a választókkal Orbán Viktor leendő miniszterelnök, aki országjáró körútra indul kedden. Az országjárás célja, hogy a kormányzásra készülő Fidesz megismerje az emberek véleményét az átala legfontosabbnak tartott problémákról. A Fidesz már 2005-ben is próbálkozott hasonlóval, annak végén hirdette meg Orbán a közélet megújítását, ami a 2010-es választási kampány végére a Fidesz egyik legfontosabb ígérete lett.

Pártpénzeket rögzített utolsó ülésén az OVB

Itthon2010.05.10, 23:54

A pártoknak a választási eredmény alapján járó költségvetési támogatás csaknem felét a Fidesz kapja. Az Országos Választási Bizottság - amely jelenlegi összetételében utoljára ülésezett - rögzítette, hogyan oszlik majd meg a pénz a pártok közt.

Jogerős a 2010-es országgyűlési választás végeredménye

Itthon2010.05.10, 10:47

Nincs több jogorvoslati lehetőség, véglegessé vált az áprilisi országgyűlési választások eredménye. Várhatóan május 14-én megalakul az új országgyűlés.

Egy beadvány érkezett az országos listás mandátumok ellen

Itthon2010.05.09, 16:58

A vasárnap délután négy órás határidőig egy beadvány érkezett az országos listás mandátumok megállapítása ellen. A Legfelsőbb Bíróságnak három napon belül el kell bírálnia a beadványt, így legkésőbb szerdán jogerőssé válik az áprilisi országgyűlési képviselő-választás végeredménye.

Zavarja a tutyimutyiság az MSZP közlegényeit

Itthon2010.05.10, 09:30

Rossz a hangulat az MSZP több helyi szervezeténél, sokan úgy érzik, a párt tutyimutyi lett. Több MSZP-s helyi képviselőnek nem tetszik, hogy a hatalmas választási vereség után a pártvezetés óvatoskodik a tisztújítással, új arcokat és több befolyást akarnak. Sokan aggódnak az őszi önkormányzati választásokért is, aminek már egy megújított párttal vágnának neki. Az [origo] az MSZP talpasaival beszélt.

Titokzatos üzletembert küld Brüsszelbe a Jobbik

Itthon2010.05.08, 09:21

Moszkvában diplomázott és ott is élt, mielőtt megfogta a jobbikosok lelkesedése. Jó kapcsolatait jelzi, hogy szervezett moszkvai utat Vona Gábor pártelnöknek, Brüsszelben pedig sok olyan ajtó megnyílik előtte, amit a jobbikosok jóformán nem is ismernek. A Jobbik vezetői szerint nem világították át, de azért néhány tisztázó beszélgetésen megkérdezték életének érdekesebb részleteiről. Kicsoda Kovács Béla, a Jobbik új EP-képviselője?

A tisztújítás menetrendjéről vitáznak az MSZP vezetői

Itthon2010.05.06, 12:39

A tisztújítás menetrendjéről vitáznak csütörtökön az MSZP országos és megyei vezetői. A találkozón arról lesz szó, hogy az önkormányzati választásokig eltolják-e, vagy éppen folgyorsítsák a párt megújítását és a vezetés átalakítását. A választási vereség jelentette be a tisztújítást az MSZP vezetése, de hamar kiderült, hogy ez még hosszú hónapokig húzódhat, sokan kivárásra játszanak.

Lemondatnák a pártvezetést hajdú-bihari szocialisták

Itthon2010.05.06, 16:38

Felszólítják a hajdú-bihari szocialisták az MSZP országos elnökségét, hogy a pártelnökhöz hasonlóan mondjon le, és kezdődjön tisztújítás. A több száz párttag által támogatott állásfoglalásban a megyei vezetés távozását is követelik, a hajdú-bihari területi lista első helyéről bejutott képviselő helyett pedig mást küldenének a parlamentbe.

Jelöltszkander itt!

Itthon2010.05.06, 15:38

Van olyan jelölt, amelyik kifejezetten szimpatikus önnek? Esetleg még azért is hajlandó lenne, hogy tegyen valamit, hogy nyerjen? Összeszedtük a 8 legizgalmasabbnak ígérkező összecsapást a választások második fordulójából, önnek annyi a dolga, hogy kedvencére szavazzon és segítsen lenyomni ellenfelét. A szkander 500 pontig tart, egy összecsapásra csak egyszer szavazhat. Szkanderezzen a jelöltekkel!

E-mailben búcsúzott el Bajnai az MSZP-től

Itthon2010.05.06, 16:48

Búcsúlevelet küldött az MSZP parlamenti és önkormányzati képviselőinek Bajnai Gordon leköszönő kormányfő, aki köszönetet mondott azért, hogy akkor is támogatták a kormány munkáját, ha ezért népszerűségvesztéssel kellett fizetniük. Bajnai szerint a választási vereség lehetőséget terem arra, hogy a baloldal értékelje eredményeit és kudarcait, megtisztuljon és megújukljon.

Nézőpont: Kevesen hisznek az MSZP megerősödésében

Itthon2010.05.05, 13:29

Csak a választók egyharmada gondolja azt, hogy az MSZP megerősödhet a következő parlamenti választásra - derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából, amely szerint a választási eredménynek az újonc Jobbik és LMP támogatói sem örülnek igazán. A felmérés alapján nagy a bizakodás az új kormánnyal szemben, egy év alatt javulást vár a többség a gazdaság és a közbiztonság helyzetében is.

Orbán után Varga Mihály is nekiment Simornak

Gazdaság2010.05.05, 09:27

A monetáris politika vezetésére méltó embereknek kell vezetniük a magyar jegybankot - mondta Varga Mihály egy reggeli tévéműsorban. A fideszes politikus hozzátette: az elnök elmozdítása nehéz feladat, tapintatosan kell eljárni.

Schmitt Pál lesz az Országgyűlés elnöke

Itthon2010.05.05, 14:34

Schmitt Pál a kampányban többször elmondta, hogy szívesen elvállalná a házelnöki posztot, ma bejelentették, hogy megkapja. A Fidesz és a KDNP frakciójának alakuló ülésén az is véglegessé vált, hogy Lázár János lesz a Fidesz, Harrach Péter pedig a KDNP frakcióvezetője.

Mindenki megkapja a magáét Gyurcsánytól

Itthon2010.05.05, 13:44

Az MSZP szervezetlen, meggyengült, a tagsága elfogyott, a szocialista pártvezetés pedig olyan, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete - így ostorozza saját pártját Gyurcsány Ferenc abban a dokumentumban, amelyet a párt általa meghirdetett átvilágításához szánt alapnak. Az [origo] birtokába került anyagban Gyurcsány keményen kritizálja a kampányt, beszól Mesterházy Attilának, piszkos pártpénzügyekre és vállalkozóknak tett szívességekre utal.

Fedezékből figyelik egymást az MSZP vezetői

Itthon2010.05.04, 18:09

Bár az MSZP választási bukása után Gyurcsány Ferenc átvilágítást, Mesterházy Attila új baloldalt, az MSZP pedig új időszámítást ígért, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint úgy tűnik, hogy őszig érintetlen marad a párton belüli politikai felállás. Mesterházy megmutatná erejét, de támogatása csalóka lehet, Gyurcsány ugrásra kész, de egyes párttagok rajta is elégtételt vennének, az MSZP vezetői pedig próbálják összeterelni a megmaradt szocialista szavazókat, de még az MSZP-sek körében sem túl népszerűek.

Mitől szenvedett Orbán Viktor 35 évesen?

Itthon2010.05.04, 11:25

Hiába ült még vasárnap is irathalmok között, akkor sem látta át a kormányzati munkát, és ezt rendszeresen szóvá is tette minisztereinek. Erre utalhatott Orbán Viktor, amikor 10-12 évvel ezelőtti rossz tapasztalataira hivatkozva döntött a kormányzati berendezkedés átalakítása mellett. Az új felállásban Orbán a stratégiai kérdésekkel foglalkozna, és a napi szervezési munkát meghagyná az elmúlt években egyik legfőbb bizalmasává kinőtt Navracsics Tibornak.

Dossziékkal védekezik a meglepetések ellen a hatalmas Fidesz-frakció

Itthon2010.05.04, 10:55

Minden képviselőt külön kiképeznek és mindenkinek a viselt dolgairól személyes dossziét vezetnek a Fidesznél a párt egyik választókerületi elnöke szerint. A párt ezzel és a képviselőjelöltek többszöri személyes meghallgatásával próbálja elkerülni, hogy számára kínos emberek kerüljenek parlamenti képviselői közé. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszesek nem félnek attól, hogy a hatalmas frakciót nehéz lesz egyben tartani, egyik forrásunk szerint a kormány aktivitása őket is munkára ösztönzi majd.

Hétfőn eldől, Mesterházy vezeti-e az új MSZP-frakciót

Itthon2010.05.03, 06:25

Frakcióvezetőt választ, és várhatóan elfogadja a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát az MSZP a frakció hétfői alakuló ülésén. A párt elnöksége Mesterházy Attilát javasolta a képviselőcsoport vezetőjének.

A Fidesz mérete miatt ámulnak a magyar választáson

Itthon2010.05.03, 09:19

Orbán Viktor visszafogott kampánya során külön ellátogatott Ausztriába, hogy egyeztessen a külföldi befektetőkkel, de terveiről nekik sem mondott részleteket. Ennek ellenére az orsztrák gyáriparosok szerint Orbán visszatérését sokan várják, mert jól ismerik Európában és kétharmados többsége birtokában kormánya sem lesz olyan törékeny, mint az előző. A legtöbb külföldi kommentár is a Fidesz kétharmados győzelméről szól, nem az új kormány terveiről.

Nem kap részesedést a róla készült könyv bevételéből Orbán

Itthon2010.05.03, 11:12

Nem kap részesedést a róla készült fotóalbum bevételéből Orbán Viktor, a könyv eladásából származó összeg a Fidesz elnökének kampánykörútjáról fotókat készítő szerzőt illeti meg. A leendő miniszterelnök saját könyveivel korábban jól keresett.

Pintér lesz a belügyminiszter, Matolcsy vezeti a gazdasági ügyeket

Itthon2010.05.03, 13:57

Ismertette a leendő kormány névsorát Orbán Viktor. A belügyminiszter Pintér Sándor lesz, a gazdasági ügyekért Matolcsy György felel majd. Orbán azt mondta, tapasztalt embereket kért fel miniszternek, arról viszont nem beszélt, hogy mi lesz a feladata az új kormányban miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Semjén Zsolt KDNP-elnöknek.

Névtáblák árulkodnak Orbán leendő kormányáról

Itthon2010.05.03, 11:07

Hétfőn ismerteti új kormányának névsorát Orbán Viktor. A Fidesz elnöke eddig csak annyit árult el, hogy kik lesznek legközelebbi munkatársai és ki lesz a kormány várhatóan legerősebb tagja, de a tudósítónk által megtekintett névtáblák alapján a névsor egyezik azzal, ami kiszivárgott az elmúlt hetekben. Hétfőn 11-kor kiderül az összes miniszter neve. Kövesse az eseményeket!

Visszautasítja az offshore-kritikát Simor András

Gazdaság2010.05.02, 21:45

Együttműködést ajánl az új kormánynak és a jegybank függetlenségéért emel szót vasárnapi közleményében Simor András. A jegybank elnöke hangsúlyozza, hogy nincs és nem is volt offshore cége amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti.

OVB: Sokkal kevesebb volt a kampánycsendsértés a 2006-os választáshoz képest

Itthon2010.04.30, 11:33

Sokkal kevesebb kampánycsendsértés történt a 2010-es országgyűlési választások során, mint négy évvel ezelőtt - erről az Országos Választási Bizottság elnöke beszélt. Pénteken estére összeszámolják a külföldön leadott voksokat is, így kiderülhet a végeredmény, de utána még indulhatnak jogorvoslati eljárások.

A jobboldal egyik mumusa kaphat fontos pozíciót az Orbán-kormányban

Itthon2010.04.30, 09:52

A Fidesz egyik helyi képviselője és a párthoz közeli média is keményen támadta korábban a hévízi kórházban vezetői posztot betöltő Nagy Rózát, aki a kiszivárgott információk szerint államtitkári pozíciót kaphat az Orbán-kormányban. Nagyot előbb Molnár Lajos egykori miniszterhez fűződő családi kapcsolatai miatt érték támadások, később pedig többek között egy fideszes képviselő tett feljelentést a részben általa is vezetett kórház ügyei miatt.

234 szavazattal nyert a XIII. kerületben Szanyi Tibor

Itthon2010.05.01, 07:36

Az összes beérkezett szavazat alapján az MSZP-s jelölt, Szanyi Tibor jutott be a parlamentbe egyéni jelöltként a főváros XIII. kerületében található választókerületből. A külföldön leadott voksok, és az utolsó szavazókörben leadott szavazatok sem fordítottak az álláson, a szocialista jelölt - minimális előnyét megőrizve és némileg növelve - 234 szavazattal nyert fideszes ellenfele előtt.

Félmilliárddal többet költött bevételeinél az MDF

Itthon2010.04.30, 21:22

Kevesebb, mint 400 millió forint folyt be 2009-ben az MDF pártkasszájába, de a párt 933 illió forintot költött - derül ki az MDF pénteken megjelent pénzügyi beszámolójából. A legbőkezűbb adományokat egy alapítványtól és egy IX. kerületi képviselőjétől kapta az MDF.

A három csapás is az első törvények közt lehet

Itthon2010.04.30, 08:15

Még a kormány megalakulása előtt, néhány nappal az új parlament megalakulása után benyújtanak nyolc törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP képviselői az MTI szerint. Az első törvények közt szerepelne az alkotmány módosítása a kisebb parlamentről és a miniszterelnök-helyettesekről. Az első javaslatok közt lehet a kettős állampolgárság megadása és a három csapás bevezetése is.

A tanárok messzebb mennének a Fidesz által megpendített ötletnél

Itthon2010.04.30, 14:48

A tanárok fokozottabb végelméről szóló törvény lehet az egyik első jogszabály, amelyet a kormányzásra készülő pártok benyújtanak az új parlamentnek. A fideszes politikusok nyilatkozatai alapján ez azt jelenti, hogy szigorúbban fogják büntetni a tanárok elleni támadásokat. A pedagógusok szakszervezete biztonsági őröket is szívesen látna az iskolákban.

Lendvai nem tart az MSZP pártszakadásától

Itthon2010.04.30, 10:41

Lehet, hogy csak év végén, de mindenképpen új elnökséget választanak az MSZP-ben - mondta Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, aki szerint Vadai Ágnes nem azért mondott le elnökségi tagságáról, mert más politikai szerepre készül. Lendvai nem tart a pártszakadástól, szerinte természetes, hogy viták vannak a vereség után. Azt ígérte: a szocialistáknak mindenképpen lesz saját államfőjelöltjük.

Elefánt hátán vív Orbán a WSJ karikatúráján

Gazdaság2010.04.30, 11:44

Blogbejegyzésben foglalkozik a forintárfolyam további alakulása mögötti tényezőkkel a Wall Street Journal online verziója, amely egy karikatúrát is közöl Orbán és Simor konfliktusáról. A szerző szerint az új kormánynak nincs ellenére a magyar pénz gyengülése, amelyet a jegybank elnöke elleni támadás is fokozhat.

Navracsics miniszter, Varga kormányfői államtitkár lesz

Itthon2010.04.30, 01:18

Jelentősen átalakul a kormányzati berendezkedés, létrejön a miniszterelnök-helyettesi poszt, amelyet Navracsics Tibor fog betölteni - derült ki Orbán Viktor leendő miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol először hangzottak el hivatalos információk a kormányzással kapcsolatban. Navracsics dolga a kormányzati munka koordinálása lesz, Orbán körül létrejön egy Miniszterelnökség nevű új szervezet, amelyet Varga Mihály vezet államtitkárként. Orbán szerint a cél az, hogy hatékonyabbá tegyék a kormányzást és az államot.

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Itthon2010.05.03, 13:03

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP kudarcát

Archívum2010.04.29, 00:09

Minden megyében szervezni kell olyan vitákat, amelyeken az MSZP politikusai értékelhetik a választási szereplést és a múltban elkövetett politikai hibákat - mondta Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője az MTV Az este című műsorában. A politikus szerint nem baj, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő - aki szerint a jelenlegi pártvezetésnek vissza kellene vonulnia - is elemzi a helyzetet.

Tárki: A választók 64 százaléka állítja, a Fideszre szavazott

Itthon2010.04.29, 20:35

Többen emlékeznek úgy, hogy április 11-én a Fideszre szavaztak, mint amennyien valójában a győztes pártot támogatták szavazataikkal - derül ki a Tárki felméréséből, amely szerint a választók utólag egyértelműen inkább a győzteshez húznak. A valóságosnál többen emlékeznek arra is, hogy elmentek szavazni az első fordulóban.

Sokára lesz döntés az államfőről Orbán szerint

Itthon2010.04.30, 08:38

Csak "messze a kormány megalakulását követően" lesz döntés a Fideszben a nyáron megüresedő államfői pozícióról - közölte Orbán Viktor csütörtökön. A párt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán azt nyilatkozta a héten, hogy szerinte Sólyom nem marad a helyén, Orbán azonban rosszallóan megjegyezte,  ilyen kérdésekről nem szabad felületesen nyilatkozni.

Tömeges ablakcserével kecsegtet a Fidesz lakásprogramja

Ingatlan2010.04.29, 15:18

A most kezdődő ciklus alatt egymillió lakást tenne energiahatékonyabbá a Fidesz lakásfelújítási programja, az 500 milliárd forintos forrást uniós alapokból biztosítaná az új kormány. Az egy lakásra jutó félmillió forintból a legtöbb esetben az ablakok cseréje vagy az újraszigetelés jön ki, teljes felújításra nem elég a pénz. A kivitelezők a válságos idők végét remélik a programtól, de először a részletekre kíváncsiak.

Kiszáll az MSZP elnökségéből Vadai Ágnes

Itthon2010.04.29, 16:13

Nem akar többé tagja lenni az MSZP elnökségének Vadai Ágnes, aki lemondásáról már tájékoztatta a párt vezetését. Vadai azzal indokolta döntését: nem ért egyet azzal, hogy az elnökség felajánlotta lemondását a párt kongresszusának, de nem mondott le azonnal.

Péntek délután dől el, megmarad-e Szanyi hajszálnyi előnye

Itthon2010.04.29, 15:01

Péntek délután derül ki, hogy az MSZP-s Szanyi Tibor szerez-e mandátumot a XIII. kerületben, vagy a külföldön leadott voksokkal fordítani tud fideszes ellenfele. Szanyi az eddig összeszámolt szavazatok alapján 124 vokssal kapott többet, mint Szalay Péter. Csütörtök éjfélkor jár le a külföldi szavazatok beérkezésének határideje, ezeket a helyi választási bizottság péntek délutánra számolja össze.

A fegyelmezett, a pénzügyes és a kommunikátor - Orbán bemutatta kulcsembereit

Itthon2010.04.30, 08:47

Kormányának három kulcsemberét mutatta be csütörtökön Orbán Viktor, bár ezzel még nincs vége a sornak. Navracsics Tibor lesz a kormányfőhelyettes és közigazgatási miniszter, Varga Mihály vezeti a miniszterelnökséget, Szijjártó Péter a kormányfő személyes szóvivője lesz. Ismerje meg a három kulcsszereplőt!

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

Itthon2010.04.29, 12:22

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Vona Gábor lesz a Jobbik frakcióvezetője

Itthon2010.04.29, 14:49

Vona Gábort választotta frakcióvezetőjévé másfél napos soproni tanácskozásán a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja. Helyettese Hegedűs Tamás lesz, Balczó Zoltánt pedig a parlament alelnökének jelölik, helyére Kovács Béla megy Brüsszelbe. A képviselők esküokmányt írtak alá, amelyben vállalták, hogy ha a frakció kétharmada úgy dönt, hogy alkalmatlanok, visszaadják mandátumukat.

Gyurcsány toborozni kezdett a blogján

Itthon2010.04.28, 12:18

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerdai blogbejegyzése szerint úgy érzi, eljött az ideje megbeszélni az MSZP dolgait. Gyurcsány internetes naplójában MSZP-s politikusokat invitál nem nyilvános beszélgetésekre, azt írja, ki akarja kérni a véleményüket a szocialista pártról írt értékelése véglegesítéséhez. Önkéntes segítőket is toboroz a blogban Gyurcsány az általa várt levélözön kezelésére.

Az APEH kukájába kerülhetnek a Jobbik támogatása ellen tiltakozó levelek

Gazdaság2010.04.28, 15:37

Szinte semmilyen hatással nem kecsegtet az a tiltakozó akció, amit az egyik közösségi oldalon szerveznek a Jobbik költségvetési támogatása ellen, az APEH-nek küldött levelek ugyanis jó eséllyel a kukában végzik.

Megkezdődött a marakodás az MSZP romjai felett

Itthon2010.04.28, 15:36

Az MSZP elnöksége saját lemondásának menetrendjéről vitatkozik, miközben a párt néhány erős embere a párt jelenlegi vezetése által diktált iránytól teljesen eltérően képzeli el a párt jövőjét. Beindult Gyurcsány Ferenc, aki már híveit toborozza, visszatért Szili Katalin, aki egyszerre támadja Gyurcsányt és a párt jelenlegi vezetését, és csoportba szerveződtek az MSZP nem hivatásos politikusai is, akik szerint minden rossz.

Obama és Putyin is gratulált Orbánnak

Itthon2010.04.28, 17:10

Levélben gratulált az amerikai elnök és az orosz kormányfő a Fidesz választási győzelméhez Orbán Viktornak.

Kormányzati posztban bízik Becsey Zsolt egykori EP-képviselő

Archívum2010.04.28, 17:28

Kormányzati posztot kaphat az új kormányban Becsey Zsolt, a Fidesz korábbi EP-képviselője, ő legalábbis óezzel indokolta azt, miért mondott le egy, a Kárpát-medencei magyarokért tevékenykedő szervezet elnöki posztjáról.

Demján szerint nem szabad csodát várni az új kormánytól

Gazdaság2010.04.28, 20:14

A magyarországi fellendüléshez forrásokra, a likviditás bővítésére van szükség - jelentette ki szerdán Demján Sándor üzletember, aki egyúttal óva intett az új kormány megalakulása utáni csodavárástól. Demján szerint a vállalkozások adóterhelését négy, a lakossági adókat pedig hat év alatt lehet a régiós átlagszintre csökkenteni.

Orbán: Készen állok a kormányzásra

Itthon2010.04.28, 14:51

Sólyom László köztársasági elnök szerdán délelőtt a Sándor-palotában felkérte a kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Orbán azt mondta Sólyomnak, készen áll a kormányzásra.

Új kormányában is újít Orbán

Itthon2010.04.28, 09:28

Nyolc miniszter, harminc államtitkár, két miniszterelnök-helyettes, sok egybevont, korábban külön minisztérium felügyelete alá tartozó szakterület - a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent, a Fidesz által meg nem erősített, de nem is cáfolt információk szerint így épül majd fel a második Orbán-kormány. Miniszter lehet Pintér Sándor, Matolcsy György, Navracsics Tibor, államtitkárság felelhet az igazságügyért, a cigányügyért, az infokommunikációért. Orbán megint újít, de ezt már megszokhattuk első kormányának felállításakor.

Továbbra is a kollektív vezetés hozza a döntéseket az LMP-nél

Itthon2010.04.28, 10:50

Karácsony Gergely kampányfőnök tájékoztatása szerint továbbra sem lesz elnöke az LMP-nek, és a kollektív vezetés fogja a döntéseket hozni. Karácsony szerint az LMP körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is.

Elbocsát és takarékoskodik az MSZP és frakciója

Archívum2010.04.28, 22:30

Negyven, az MSZP-nek dolgozó köztisztviselőtől válik meg a választási vereség után az MSZP összezsugorodott frakciója. A pártnak is takarékoskodnia kell, miután támogatása csaknem megfeleződik. A párt és a frakcó sajtóosztályait is összevonják.

Csütörtökön kezdi el ismertetni a kormánynévsort a Fidesz

Itthon2010.04.28, 16:32

Várhatóan csütörtök délután kezdi el ismertetni a Fidesz a leendő kormány összetételét a Fidesz - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője. A Fidesz eddig nem beszélt arról, hogy kik lesznek az új kormány tagjai.

Még semmire nem kérte fel Schmitt Pált a Fidesz

Archívum2010.04.28, 13:29

Schmitt Pál konkrét felkérést még nem kapott, de már készül arra, hogy szerepet kap a parlamentben vagy az új kormányban. A MOB elnöki tisztjéről csak akkor mond le, ha olyan közéleti feladatot kap, amely összeférhetetlen a sportvezetői funkcióval.

A párt szerint 80-90 milliót, három civil szervezet szerint 165 milliót költött kampányára a Jobbik

Itthon2010.04.28, 13:15

Dúró Dóra szóvivő szerint a Jobbik 80-90 millió forintot költött az országgyűlési választási kampányra, míg a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint 165 milliót költött a párt.

MN: Orbán az északi részek helyi vezetőivel egyeztetne a közbiztonságért

Archívum2010.04.28, 07:40

A Fidesz keddi, késő éjszakába nyúló elnökségi ülésén fektette le az alakuló kormány első feladatait - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint szó volt többek között arról, hogy Orbán Viktor az északi megyékbe utazik, hogy helyi vezetőkkel egyeztetve állítsa helyre a közbiztonságot.

Csak a beszéd marad az ellenzéknek kétharmad idején

Itthon2010.04.27, 14:44

Bár sokszor felszólalhatnak a parlamentben, a döntésekbe csak nagyon kevés beleszólása lesz az ellenzéknek a következő ciklusban. Még nehezebb dolguk lehet majd, mint Orbánéknak volt a Horn-kormány idején, most ugyanis a három kislétszámú frakcióba tömörülő ellenzékiek még azokkal a jogosítványokkal sem fognak tudni élni, amelyek eredetileg épp nekik kedveznének. Vizsgálóbizottság például csak akkor lesz, ha össze tud fogni érte az MSZP, a Jobbik és az LMP. A parlamenten kívül azonban maradnak még korlátjai a Fidesz hatalmának: az Alkotmánybíróságot nem tudják lecserélni.

Fellázadtak a hajdú-bihari szocialisták

Archívum2010.04.27, 13:38

Lemondatnák a teljes megyei elnökséget a hajdú-bihari MSZP-sek, miután a megyéjükben szerepelt legrosszabbul az MSZP a választásokon. A megyei listás mandátumot is szeretnék elvenni a Budapesten élő megyei elnöktől.

Szabad kezet kap minden vezető lecserélésére a Fidesz

Itthon2010.04.27, 10:55

Nem csak Simor Andrást cserélheti le egy neki tetsző jegybankelnökre Orbán Viktor az új parlament megalakulása után, de a jogszabályok alapján és a kétharmados többség birtokában egy sor másik tisztségre is kinevezheti a saját embereit. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az ORTT élére már biztosan a fideszes többség delegáltjai választanak elnököt.

Az MTI szerint Répássy felelhet az igazságügyért

Archívum2010.04.27, 15:25

Közel 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor csúcsminisztériumokból álló új kormánya. Az MTI szerint államtitkári pozícióban Répássy Róbert az igazságügyért, Balog Zoltán a romaügyeket, Soltész Miklós a szociális ügyekért, Hoffmann Rózsa az oktatásért, Nyitrai Zsolt, az infokommunikációért felelne.

Gyurcsány visszatér

Vélemény2010.04.27, 16:15

Gyurcsány Ferenc taktikusan a háttérbe vonult a válság idején, most azonban ismét előugrott, hogy az MSZP bukását a saját hasznára fordítsa. Gyurcsány tehát visszatérhet. De minek?

Az új parlament elé teszi az átadási iratokat a Bajnai-kormány

Itthon2010.04.27, 13:01

A Fidesz kérésre a parlament alakuló ülésére elkészíti és nyilvánosságra hozza a Bajnai-kormány az átadás-átvételről szóló dokumentumokat. Az iratok az április 30-i állapotokat fogják rögzíteni.

Pokorni szerint Sólyom nem marad államfő

Itthon2010.04.27, 10:46

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Tv2 reggeli műsorában azt mondta: szerinte Sólyom Lászlóból nem lesz újra köztársasági elnök. Sólyom ötéves mandátuma augusztusban jár le, az új elnököt pedig a Fidesz egyedül is meg tudja választani, a párt ugyanis a vasárnapi választáson megszerezte a képviselői helyek több mint kétharmadát. Pokorni szerint Kövér László vagy Schmitt Pál lehet az Országgyűlés új elnöke. A lehetséges kormánynévsorról azt mondta: a sajtóban megjelenő találgatások nem állnak messze az igazságtól.

Feltörekvő fiatalt szemelt ki Orbán az óriás frakció élére

Itthon2010.04.27, 12:11

Huszonéves gyakornokként alapozta meg politikai karrierjét a még mindig csak 35 éves Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, akit Orbán Viktor a rekordnagyságú Fidesz-frakció vezetésére kiszemelt. Párttársai profi és tehetséges politikusként jellemzik az ambícióit korábban sem takargató Lázárt, nem világos azonban, hogy össze tudja-e egyeztetni az új munkát a polgármesterséggel, amelyet tanítómesterétől, a legendás hírű Rapcsák Andrástól örökölt.

Kemény időkre készülhetnek a külföldi befektetők - külföldi lapok értékelik Orbán gazdasági terveit

Itthon2010.04.28, 09:45

Az Orbán-kormány várható gazdasági intézkedéseivel foglalkoznak keddi számukban a külföldi lapok. A Wall Street Journal európai kiadása azzal számol, hogy a Fidesznek lehet keresnivalója a nemzetközi szervezeteknél, mert azok valószínűleg jóváhagyják a magasabb hiányt, ha a szerkezeti reformok javítják a növekedési kilátásokat.

Felfüggesztette a gárdista jelölt mentelmi jogát az OVB

Itthon2010.04.27, 17:21

A Magyar Gárda Békés megyei kapitányának, László Attila Tibornak felfüggesztette a mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság. A Jobbik megyei listáján induló jelölt szerint azért kérték mentelmi jogának felfüggesztését, mert egy rendőrségi igazoltatáskor a gárda egyenruháját viselte.

Egy Tarantino-filmbe is beillene az új parlamenti felállás

Itthon2010.04.28, 08:45

Teljesen új felállás jön létre a hamarosan megalakuló parlamentben, ahol mind a négy pártnak érdekében állhat az, hogy a másik háromra lőjön. Az ellenzéki pártok bizalmatlanok egymással, de egymás fúrása mellett nyilván mindannyian támadni fogják a Fideszt, amihez persze Orbán Viktornak is lesz néhány szava. Elemzés az új parlamenti helyzetről, ami olyan feszültségeket teremthet, amit még akciófilmek írói is megirigyelhetnének.

A Fidesz a menetrendről, az MSZP a kongresszusról egyeztet

Archívum2010.04.27, 07:14

Kedden ülésezik a Fidesz és az MSZP elnöksége is. A kétharmados többséget szerző Fidesz az elkövetkező időszak menetrendjét véglegesítené az ülésen. A szocialista vezetés a május végére, június elejére tervezett kongresszusról egyeztet, és az is eldőlhet, ki lesz a párt frakcióvezetője.

Megszokták már a kavarodást a névrokon képviselők

Archívum2010.04.27, 17:37

Téves telefonhívások, félrement meghívók - mindennaposak az ilyen apró bosszúságok az egymással névrokon parlamenti képviselők munkájában a két Horváth Zsolt nevű fideszes képviselő egyike szerint. A májusban megalakuló új országgyűlésben tizenöt képviselőnek lesznek névrokonai. A másik Horváh Zsolt szerint a megkülönböztethetőség kulcsa az egyéni teljesítmény.

Harrach Péter lesz a KDNP frakcióvezetője

Itthon2010.04.27, 21:28

Felkérte Harrach Pétert az új KDNP-frakció vezetésére Semjén Zsolt, a párt elnöke. A KDNP frakciójának várhatóan 30-35 tagja lesz. A Fidesz és a KDNP frakciói Harrach szerint a jövő héten alakulnak meg.

Sorvezetőt készített Bajnaiéknak a Fidesz a kormányzás átvételéhez

Itthon2010.04.26, 16:22

A Fidesz közölte, hogy törvényjavaslatot nyújt be a kormányzati átadás-átvétel lebonyolítására, amelyben tételesen felsorolja, hogy milyen információk közlését várja el az állami intézmények vezetőitől. A Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levélben egyértelművé teszik azt is, hogy az átadásban való teljes együttműködés még nem mentesíti a vezetőket az esetleges visszaélések miatti felelősség alól. A kormányszóvivő közölte: kedd délelőttre egyeztetést kezdeményezett a kormányfő kabinetfőnöke az átadás-átvételről.

Mesterházy megfontolná a pártelnöki poszt elvállalását

Itthon2010.04.26, 08:35

Nagyon komolyan elgondolkodna a pártvezetői poszt elvállalásán Mesterházy Attila, amennyiben felkérnék. A szocialista listavezető arról is beszélt, az MSZP elnöksége az alapszabály miatt nem tudott lemondani vasárnap este.

Négy cigány képviselő lesz az új parlamentben

Itthon2010.04.26, 14:41

A korábbi három helyett négy roma képviselő lesz a hamarosan felálló új Országggyűlésben. Hárman közülük fideszes színekben szereztek mandátumot, egyikük pedig az LMP képviselője lesz. Az MSZP soraiban nem lesz cigány képviselő, Teleki László, korábbi kormánymegbízott nem szerzett mandátumot.

Előző
Következő