választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kizárták az MDF-ből az SZDSZ ellen lázadó budapesti vezetőt
A BKV-botrányban érintett SZDSZ-esek miatt felmondottnak tekinti a fővárosi MDF-SZDSZ együttműködést Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke, mert szerinte az SZDSZ táján napvilágra került korrupciógyanús ügyek vállalhatatlanok. Az MDF országos választmánya válaszul kizárta a pártból Lévait, mondván, neki nincs joga választási szövetségeket felrúgni.
Egy MSZP-s vezető szerint telefonon gyakoroltak nyomást Hagyóra
Telefonon kérte meg az MSZP vezetése Hagyó Miklóst, hogy függessze fel párttagságát - állítja a párt elnökségének egyik tagja. A korábban főpolgármester-helyettesként a BKV felügyeletéért is felelős Hagyóról vasárnap a BKV egykori vezérigazgató-helyettese azt állította, utasításokat adott neki gyanús BKV-s ügyekben, és pénzt is elfogadott tőle. Hagyó visszautasította Balogh állításait.
Orbán egykori minisztere is 15-20 évre tervezne
Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere hétfőn arról beszélt, hogy fel kell vázolni a következő négy-nyolc-tíz-tizenöt-húsz év gazdaságpolitikáját. Szerinte ennek arra a Fidesz által képviselt szociális piacgazdaságra kell támaszkodnia, amelynek lényege a foglalkoztatás növelése. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy tudatában van a helyzet súlyosságának és a saját felelősségének is.
Orbán szerint nehéz lesz feltárni az igazságot
A Fidesz Varga Mihály vezetésével gazdasági tényfeltáró bizottságot hoz létre, ha kormányra kerül - közölte hétfőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán szerint a kormányváltás után a valós gazdasági helyzet nyilvánosságra hozása lesz a legnehezebb.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2010
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz nem hajlandó vitázni az MSZP szakpolitikusaival
Az MSZP-vel folytatott terméketlen vitáknak lejárt az ideje - így reagált vasárnap délután a Fidesz arra, hogy a szocialisták vitára hívták a párt szakpolitikusait. A legnagyobb ellenzéki párt szerint most az a dolguk, hogy kijavítsák az utóbbi évek hibáit. Az MSZP szóvivője azt üzente, a vitákon ennek ellenére várják a Fidesz politikusait.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhő »
Navracsics: Az MSZP-nek tudnia kellett Hagyó ügyeiről
"Az MSZP a korrupció szinonimájává vált, a korrupció pedig a demokrácia lényegét támadja meg" - mondta Navracsics Tibor vasárnapi tájékoztatóján. A fideszes politikus szerint az MSZP elnökségének tudnia kellett arról, hogy "a Hagyóhoz köthető korrupciós ügyek következtében több százmillió forint vándorolt a korrupt MSZP-s politikusok zsebébe".
Megrongálták a fideszes jelölt választási molinóját Algyőn
Összevagdosták a Csongrád megyei fideszes képviselőjelölt, Bohács Zsolt molinóját Algyőn. A molinót öt méter magasra feszítették ki egy nappal korábban.
- címkék:
- Algyő
- választás 2010
- Fidesz
- Címkefelhő »
Csak nyelvbotlás lehet a Fideszben az elátkozott szó
A korábban százszor elátkozott "reform" szót használta a következő kormány intézkedéseire egy lakossági fórumon Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető. Korábban a Fidesz kerülte a használatát, de egy vidéki fideszes jelölt szerint nem központi utasításra: tudták anélkül is, hogy ez a szó Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő nevével fonódott össze.
Jácinttal kedveskedik nőnapon Mesterházy
Illatos jácintot ad várhatóan feleségének és lányának nőnap alkalmából Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje - tudta meg a Vasárnapi Ász. Orbán Viktor, a Fidesz kormányfő-jelöltje még nem biztos, hogy tart nőnapot, Vona Gábor jobbikos kormányfő-jelölt pedig elmondta: minden nőnapon meglepi egy szál virággal feleségét és munkatársnőit.