választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- legfrissebb
- legrégebbi
Levette a listájáról a Fidesz az ingatlanadóról beszélő képviselőjét
A Fidesz bejelentette, hogy nem indítja a választáson Mádi László képviselőt, miután az 1990 óta fideszes képviselőként dolgozó Mádi csütörtökön azt mondta egy fórumon, hogy hosszú távon elképzelhetőnek tartja az ingatlanadó bevezetését. Az ellenzéki párt több politikusa is meglepődött a döntésen, de azt is érthetetlennek nevezték, hogy Mádi miért beszélt az ingatlanadó bevezetéséről. Párttársai szerint Mádinak nem voltak konfliktusai a pártvezetéssel, szűkebb környezetében azonban szerzett magának ellenségeket.
- címkék:
- Mádi László
- választás 2010
- Fidesz
- Címkefelhő »
Rejtőzködnek a Fidesz női jelöltjei
Van köztük három nyelven beszélő kutató, hétgyerekes családanya, orvos. Tízen vannak, közös bennük, hogy nincs nagy politikai rutinjuk, mindannyian nők, és a Fidesz jelöltjeként indulnak az áprilisi választáson. Egyikük élete egyik legszebb másfél órájának tartja, amit Orbán Viktorral töltött jelölti meghallgatásakor. Egy másik szerint pedig edződniük kell a politikához, mert a női lélek nehezebben tűri a kampánnyal járó megaláztatásokat.
Nyilvános vitára hívta Bokros Orbán Viktort
Elfogadta a Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt által írt választási programot az MDF országos választmánya a testület szombati ülésén. Rábólintottak a budapesti MDF-SZDSZ-együttműködésre is, és döntöttek a párt 176 egyéni képviselőjelöltjének személyéről, neveket azonban nem árultak el. Programjának elfogadása után Bokros nyílt levélben hívta vitára Orbán Viktor Fidesz-elnököt, a Fidesz azonban egyelőre elzárkózott ettől.
- címkék:
- Bokros Lajos
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Schiffer András vezeti az LMP listáját
Vasárnapi kongresszusán, egy budapesti jazzklub pincéjében véglegesítette a Lehet Más a Politika (LMP) a párt országos listáját. Az egyéni jelöltek 90 százaléka egyáltalán nem politizált pártban korábban, korábbi SZDSZ-es pedig egyáltalán nincs köztük. Tiszta közélet, zöld fordulat, esélyt mindenkinek - ez az a három üzenet, amelyet a párt közvetíteni próbál majd a kampányban.
- címkék:
- választás 2010
- LMP
- Címkefelhő »
Egyszeri 75 ezret ígér Mesterházy a megözvegyülő nyugdíjasoknak
A nyugdíjasokat megszólító kampányígéretek hosszú sorát sorolta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, a párt Nyugdíjas Szolidaritás című rendezvényén, 800-900 nyugdíjas előtt. A politikus többek között szigorúbb büntetést ígért az idősek ellen elkövetett bűncselekmények után, és egyszeri, 75 ezer forintos támogatást helyezett kilátásba a megözvegyülőknek.
Az SZDSZ miatt kiléptek pártjukból hajdú-bihari MDF-esek
Az MDF-SZDSZ szöveség miatt kilépett több tag az MDF-ből Hajdú-Bihar megyében, két szervezet pedig meg is szűnt. A korábbi megyei elnök még novemberben lemondott posztjáról, mert nem értett egyet Bokros Lajos szerepeltetésével.
Némán gyűjti a facebookos beszédötleteket Orbán
Hétfő délig 353 hozzászólás érkezett Orbán Viktor facebookos felhívásához, amelyben megkérte támogatóit, hogy küldjenek számára javaslatokat a pénteki évértékelő beszédéhez. A hozzászólók egy része konkrét témákat dobott be, mások a kampányról mondtak véleményt. Orbán eddig egy felvetésre sem reagált.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2010
- Fidesz
- Címkefelhő »
A rock zászlajától a lottósorsolásig - a Jobbik egyéni jelöltjei
Az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus egyik kidolgozója és Eros Ramazzotti egykori tolmácsa is a Jobbik egyéni jelöltjeként indul az áprilisi választáson. Többen érdekes utat jártak be, mire a jelöltek közé kerültek. A Jobbik arca lesz egy, az első Gyurcsány-kormánynak is dolgozó minisztériumi tanácsos is.
Még rágódik a visszalépésen Hagyó
Hagyó Miklós egyelőre nem mondott se igent, se nemet a fővárosi szocialisták kérésére, hogy lépjen vissza a jelöltségtől és mondjon le közgyűlési mandátumáról. A korábbi főpolgármester-helyettes csak annyit közölt: tiszta a lelkiismerete, és a döntés előtt egyeztetni akar a XII. kerületi szervezettel, amelyet ő vezet. A kerületi alelnök máris jelezte: ők kiállnak Hagyó mellett.
Kilép az MDF-ből minden mosonmagyaróvári képviselője
Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, és a város egyik önkormányzati képviselője, mert az MDF szerintük hátat fordított korábbi értékeinek. A helyi testületben így nem marad MDF-es politikus.