választás 2010

címke rss

Kövér: A Fidesz számára is kihívás a Jobbik

Archívum2010.02.18, 21:17

A demokráciának és a Fidesznek is kihívást jelent a Jobbik - fogalmazott Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön. Kövér szerint a párt aktivistái közül is sokan átpártoltak a Jobbikhoz, amelyet az emberek kiábrándultsága és hitevesztettsége emel magasra.

A sarki hentes és Orbán híve őrzi a Jobbik kopogtatócéduláit

Itthon2010.02.18, 15:44

A Moszkva téri hentestől Pali bácsi borozóján át egy perzsa étteremig sok üzletbe kerültek jobbikos ajánlócédula-gyűjtő ládák az elmúlt hetekben. A Jobbiknak kevés irodája van, ezért az egész országban boltokból és vállalkozásokból szervezett gyűjtőhálózatot. Van kerület, ahol az autószerelőnél vagy a fodrásznál lehet leadni a szelvényeket. Egyesek bolti reklámnak használják, más üzletek inkább elrakják szem elől a pártválasztásukra utaló ládát.

Pénzt ígér programjában Mesterházy

Itthon2010.02.18, 09:40

Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt szombaton ismerteti választási programját, amely többek között 2014-ig 12 százalékos reálbér-emelkedéssel, az euró bevezetésével és két autópálya megépítésével számol - írja a Népszabadság.

Civakodó pártokon a nagykoalíció sem segít

Itthon2010.02.18, 10:54

A kormányfő szerint az ország érdekeit az szolgálná, ha a Fidesz és az MSZP közösen alakítana kormányt. A legnagyobb politikai ellenfelek általában kényszerből szövetkeznek csak és a közelmúlt példái alapján ez sokszor látszik is az eredményen: az osztrák nagypártokat a radikálisoktól való félelem hozta össze, de nem tudtak szót érteni egymással. Romániát egy évre megbénította a nagykoalíció, igaz, a németeknek például sikerült jól kijönni a kényszerszövetségből.

Belviszály miatt csaptak szét Kövérék a nagyatádi Fideszben

Itthon2010.02.18, 15:45

Egy régóta húzódó belső konfliktus vezetett odáig, hogy a Fidesz országos vezetése feloszlatta a párt nagyatádi szervezetét. A felszámolásról még januárban döntöttek, de csak most került nyilvánosságra. A belharc a pártszervezet irányításáért folyt jobboldali civil szervezetek és helyi Fidesz-vezetők között.

Az óvodások nemi szerepét védené a Fidesz

Itthon2010.02.19, 00:09

A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy az új óvodai nevelési irányelvek szerint el akarják homályosítani a nemi szerepet a gyerekekben - közölte a párt elnöksége. A Parlamentben a témában az oktatási államtitkár azt mondta, az óvodai nevelésnek befogadónak kell lennie.

Mesterházy ötlete cikibb lenne az MSZP-nek, mint a Fidesznek

Itthon2010.02.18, 16:28

Megregulázná a lusta képviselőket Mesterházy Attila egy programjáról kiszivárgott információ szerint. A képviselők tavalyi felszólalásai alapján az ötlet kellemetlenebbül érintené az MSZP-t, mint a Fideszt. Tavaly 45 képviselő nem szólalt meg egyetlen alkalommal sem az Országgyűlésben, közülük 26 volt MSZP-s, 13 fideszes.

Fenyegetésekre hivatkozva lépett vissza egy MDF-jelölt

Itthon2010.02.18, 12:33

A politika által teremtett hisztérikus légkörre és az őt ért folyamatos támadásokra hivatkozva visszalépett egyéni képviselőjelöltségétől a Pest megyében indított MDF-es Véghelyi Balázs.

Bokros kérésére intette fegyelemre az MDF-et Dávid Ibolya

Itthon2010.02.17, 16:04

Dávid Ibolya szerint fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben, ezért pénteken összeül a párt országos választmánya a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelésére. Bokros Lajos kedden este emailben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, amennyiben nem tudnak úrrá lenni a pártban kialakult káoszon.

Sólyom nem küldi vitázni a vonakodó Orbánt és Vonát

Archívum2010.02.17, 16:15

Sólyom László köztársasági elnök szerint nem az álamfő feladata, hogy javaslatot tegyen kampányrendezvényekre, ezért miniszterelnök-jelölti vitára sem fog időpontot megjelölni. Sólyom közleményben válaszolt Dávid Ibolya MDF-elnöknek, aki korábban az államfő segítségét kérte, mert a Fidesz és az Jobbik elnöke sem akart kiállni az ő jelöltjük, Bokros Lajos ellen.

15-20 évre rendezkedne be Orbán

Itthon2010.02.17, 17:33

Olyan középen álló párttá válhat a Fidesz, amely a következő 15-20 évben az MSZP-vel való civakodás helyett a kormányzásra koncentrál - írja a Nagyítás című hetilap szerdai számában megjelent cikkében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arról ír, hogy az MSZP korábban úgy biztosította a támogatottságát, hogy létrehozott egy olyan többmilliós réteget, amelynek tagjai állami támogatásokból éltek, a megszorítások miatt azonban a baloldal elvesztette a támogatóit.

Nyakkendőit keresi, és nagy kampánymenetelésre készül Kovács László

Itthon2010.02.17, 12:59

A nyakkendőit még keresgéli, az új telefonját pedig még meg kell szoknia Kovács László pár napja hazatért uniós biztosnak. A magyar belpolitikába visszatérő egykori MSZP-s pártelnök teljes gőzzel a választási kampányban akar dolgozni, és szíve szerint az összes választási körzetet meglátogatná.

Fidesz: már 850 ezer ajánlószelvény gyűlt össze

Itthon2010.02.17, 12:16

Saját összesítése szerint már 850 ezer kopogtatócédulát gyűjtött a Fidesz. Ennek ellenére egyetlen jelöltük sem adta még le az ajánlásokat, mert a korábban célként kitűzött kétmilló cédulára hajtanak. Nyitrai Zsolt operatív igazgató szerint ez nem verseny, csak minél több emberrel akarnak személyesen találkozni.

Nézőpont: Csökkent a Fidesz támogatottsága

Itthon2010.02.17, 14:44

Február második hetében jelentősen csökkent a Fidesz támogatottsága, a januári 47-ről 43 százalékra csökkent a támogatottsága az aktív választók körében - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. Az MSZP a voksok 12, a Jobbik pedig 9 százalékát kapná meg.

Kormányzati feladatokkal vigasztalhatja a Fidesz hoppon maradó képviselőit

Itthon2010.02.17, 12:38

Egyre több olyan ember legyeskedik a Fidesz körül, akik szeretnének parlamenti helyet szerezni az áprilisi választáson várhatóan nagy győzelmet arató párt színeiben. Gondot okoz a pártnak az is, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt nehéz befutó helyet találni azoknak a képviselőknek, akik - Orbán Viktor pártelnökhöz hasonlóan - egyéni jelöltként nem indulnak el a választáson. A párt stratégiáját ismerő forrásaink szerint az áprilisi választások veszteseit kormányzati és önkormányzati feladatokkal vigasztalhatják.

Feloszlatták a Fidesz nagyatádi szervezetét

Archívum2010.02.17, 20:02

A Fidesz országos választmányának elnöksége feloszlatta a párt nagyatádi szervezetét. Az sonline.hu-nak a tagok azt mondták, a szervezet megszűnését Karvalics Ottó fideszes képviselő kezdeményezte, aki azonban nem akart nyilatkozni.

Részeges fiatal lányokra figyelmeztette a Fideszt Kökény

Itthon2010.02.17, 20:47

A fiatal hölgyek körében terjed a hétvégi iszákosság - figyelmeztette Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa a Fideszt, amely a múlt héten felvetetette, hogy egy adott mennyiségig legális legyen a házi pálinkafőzés. Kökény szerint egyre gyakrabban rúgnak be a diszkóban a fiatal lányok, ami korábban nem volt jellemző.

Mesterházy újra vitára hívja a fideszeseket

Itthon2010.02.17, 14:19

Mesterházy Attila újra vitára hívta Orbán Viktort és a Fidesz szakpolitikusait. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje többek között az egészségügy, az oktatás, a gazdaságpolitika és a nemzetpolitika kérdéseit vitatná meg a Fidesszel.

Dávid Ibolyával egyeztetett a pártvezetéssel szembeszálló választmányi elnök

Itthon2010.02.16, 15:01

Dávid Ibolyával találkozott ma az SZDSZ-es jelöltek miatt elégedetlen budapesti választmányi tagok vezetője, de nem jutottak egyezségre. A múlt héten a pártvezetéssel szembeforduló, majd felfüggesztett tagok ma este döntenek arról, hogyan folytatják.

Olcsó internetet is ígér majd programjában Mesterházy

Archívum2010.02.16, 20:13

Miniszterelnök-jelölti programot hirdet szombaton Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje. A programban szerepel majd többek között a megfizethető, gyors internet-elérés mindenkinek, ingyen tankönyv és egy új, ötven százalékos szja-kulcs bevezetése a magas jövedelműeknek.

Bajnai szerint nagykoalícióra lenne szükség

Itthon2010.02.16, 10:49

Magyarország érdekeit egy nagykoalíció szolgálná a legjobban - mondta Mozgó Világ kedden megjelent számában Bajnai Gordon. A kormányfő szerint bár a nagykoalíciónak semmilyen realitása nincsen, mégis ez tudná garantálni, hogy az éppen ellenzékben lévő párt ne a visszacsinálással kampányoljon.

"Egy Horn Gyula kellene" - videóriport kopogtatócédulát gyűjtő MSZP-sekről

Itthon2010.02.16, 14:41

A múlt héten kézbesítették ki a kopogtatócédulákat, amelyekből legalább 750-et kell összegyűjteni ahhoz, hogy valakiből jelölt lehessen. Az [origo] videóstábja Budapest nyolcadik kerületében a szocialista Komássy Ákost és aktivistáit kísérte el.

Leváltották az MTV választási műsorának szerkesztőjét

Itthon2010.02.16, 19:23

Leváltották az MTV választási műsorokért felelős szerkesztőjét, Kardos Ernőt - írja az fn.hu. A portál szerint Feledy Péter irányítja majd a választási műsorok készítését, aki korábban az Ablak és az Aktuális műsorvezetője volt.

Sólyomnál reklamál a Bokros-Orbán vitáért Dávid Ibolya

Itthon2010.02.16, 14:44

Levélben kéri Sólyom László államfőt az MDF, hogy jelöljön ki egy időpontot, amikor a pártok miniszterelnök-jelöltjei nyilvános vitán mérközhetnek meg egymással. Bokros Lajos, az MDF jelöltje korábban Orbán Viktort és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is vitára hívta, de ők nem fogadták el a kihívást.

Vonás fotóra hajtottak a Jobbik-szimpatizánsok a Blahán

Itthon2010.02.16, 21:43

Körülbelül harminc Jobbik-szimpatizáns várta Vona Gábort, a Jobbik elnökét a Blahán, ahol kopogtatócédulát gyűjtött. A szimpatizánsok autogramot és közös fotót kértek tőle. Vona azt mondta, reméli, hogy nem éri majd atrocitás a hatos villamoson.

Még az iskola is vár Orbán rendőreire

Itthon2010.02.15, 13:44

Legalább háromezer újabb rendőr munkába állítását tervezi a Fidesz - jelentette ki a kormányzásra készülő Orbán Viktor, de a jelenlegi helyzet alapján több évbe is telhet ennek az ígéretnek a megvalósítása. A rendőrség létszámhiánnyal küzd, 1784-nel kevesebb a rendőr, mint amennyi lehetne. A rendőrnek tanuló diák kevés, velük nem lehet feltölteni a létszámot, és az ORFK szerint jelenleg a rutinos rendőrök megtartása is nehéz. A Fidesz azt nem árulta el, hogyan enyhítene a problémán.

Ahol kihaltak az MSZP-szavazók - kampányriport az ország legkisebb falujából

Itthon2010.02.14, 15:55

Pajtára ragasztott plakátokkal, képtelen ígéretekkel néha még az ország legkisebb faluját, Iborfiát is megtalálja a politika, ahol már csak tíz választópolgár él. Iborfia úgy lett fideszes falu, hogy 2006 óta meghaltak az idősebbek, akik az MSZP-re szavaztak. A falubeliek fele a szavazatszámláló bizottság tagja, választás napján a bizottság vadpörköltet eszik, a szavazók pogácsát hoznak. Az öt-hat állandó lakó biztos benne, hogy szavazatával nem befolyásol semmit, mégis mindannyian elmennek szavazni, mert szerintük szavazni muszáj.

A kicsapott teológustól a megpuccsolt polgármesterig - az LMP jelöltjei

Itthon2010.02.15, 09:25

Minden körzetben indít jelöltet a választásokon a Lehet Más a Politika nevű kis párt, akik közt 33 nő és 5 polgármester és egy ismert író van. A 176 emberből csak egy volt korábban parlamenti képviselő, de LMP-s színekben indul egy volt szocialista politikus, aki 12 évig irányította a baloldali fellegvárnak számító Kazincbarcikát. A jelöltek többsége különféle civil szervezetekből érkezett, és van köztük, aki egymillió forintot tett a pártkasszába a saját zsebéből.

Ételt ígérnek álfideszesek kopogtatócéduláért

Archívum2010.02.13, 15:32

Több újabb településen is megjelentek álfideszes kopogtatócédula-gyűjtők a Fidesz szombati közleményei szerint. A párt feljelentést tett.

"A nyüzsgés biztosan hiányozni fog" - MSZP-sek, akik már nem lesznek képviselők

Archívum2010.02.13, 10:20

Bántja a magyar parlament hangvétele azokat a jól ismert MSZP-seket, akik sem egyéniben, sem pártlistán nem indulnak az áprilisi választásokon. Azt állítják, önként vonulnak háttérbe, de elismerik, hogy nagy a könyöklés és sok a megbántott ember az MSZP-ben. Politikai tapasztalataikat megpróbálják civilben is hasznosítani, és örülnek, hogy több idejük lesz a családjukra és önmagukra.

Puszi és tegeződés sem tompította a Bokros-Ungár vitát

Itthon2010.02.13, 15:18

Puszit adtak egymásnak, tegeződtek, de élesen vitatkozott szombaton Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Ungár Klára korábbi SZDSZ-es politikus, jelenleg a Szema elnökségi tagja. A vitára Ungár hívta ki Bokrost.

Slota pártjának frakcióvezetője örülne, ha nem létezne Orbán

Nagyvilág2010.02.13, 14:05

Rafael Rafaj, a szlovák SNS párt frakcióvezetője egy lapinterjúban kijelentette: örülne, ha nem létezne Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Rafaj szerint Szlovákiában mindenki arra készül, hogy új helyzet alakul ki a szlovák-magyar viszonyban, ha a Fidesz megnyeri a választásokat.

Felfüggesztette a lázadó kerületeket Dávid Ibolya MDF-elnök

Itthon2010.02.12, 14:14

Öt fővárosi kerületi szervezet működését függesztette fel az MDF elnöke, Dávid Ibolya. A lépés oka, hogy csütörtökön a budapesti választmány egyik fele úgy döntött, leváltja a fővárosi vezetőséget. A pártelnök szerint az ülés alapszabály-ellenes volt, ezért az ott született döntések senkire nem kötelezőek.

A lottó megújítója a Jobbik árnyékkormányának első tagja

Itthon2010.02.12, 13:17

Árnyékkormány alakításába kezdett a Jobbik, és bemutatta a kancelláriaminiszteri posztra elképzelt Pősze Lajost, aki korábban MDF-es és kisgazda színekben is politizált, a kilencvenes évek elején pedig a Szerencsejáték Rt.-t vezette. A felmérések alapján a radikális jobboldali párt esélyes ugyan arra, hogy bejusson a parlamentbe, de kormányalakítási terveik egyelőre kétségesek.

Beijedtek a pálinkafőzők Orbán ötletétől

Itthon2010.02.12, 18:31

Bár Ausztriában és Romániában is van példa a házi szeszfőzés engedélyezésére, több magyar pálinkakészítő is aggodalommal fogadta Orbán Viktor Fidesz-elnök erre vonatkozó ígéretét. A házi főzés legalizálása bevételkiesést is jelentene a költségvetésnek is. Van olyan ország, ahol a gyümölcstermesztő gazdáknak megengedik a házi szeszfőzést, de arra is akad példa, hogy megszüntettek hasonló előjogokat.

Péntekig kell megérkeznie az összes kopogtatócédulának

Archívum2010.02.12, 07:47

Péntek a határideje, hogy mind a 8 millió magyar választó megkapja ajánlószelvényét, azaz kopogtatócéduláját. Csak azok az egyéni jelöltek indulhatnak a választásokon, akik 750 szelvényt összegyűjtenek március 19-ig.

Szonda Ipsos: Szavazókat veszített a Fidesz a nyugdíjcsatában

Itthon2010.02.12, 09:16

Komoly szavazóvesztése ellenére magabiztosan őrzi vezető pozícióját a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások hajrájában - derül ki a Szonda Ipsos pénteken közölt felméréséből. A közvélemény-kutató szerint a Fidesz támogatottsága főleg a nyugdíjasok és az alacsony végzettségűek között esett vissza. Az MSZP hívei nem lettek többen, azonban a Jobbik újra erősödni tudott. A kisebb pártok közül csak az LMP, az MDF és az SZDSZ tudott mérhető eredményt hozni.

"Belülről próbálnak bennünket szétverni" - Jobbik-fórum Óbudán

Itthon2010.02.12, 12:44

Poénok Bajnairól és a melegekről, ígéretek a korrupció és a "megélhetési gyerekvállalás" felszámolására. Többek között erről szólt Vona Gábor Jobbik-elnök csütörtöki, óbudai választási fóruma. Nézze meg videoösszefoglalónkat, amiből az is kiderül, kire szavazott korábban néhány Jobbik-szimpatizáns.

Az MDF-nél kapott állást a rendőrökkel dulakodó Lengyel Zoltán

Itthon2010.02.11, 13:26

Az MDF gazdasági igazgatója lett Lengyel Zoltán korábbi fideszes képviselő, aki tavaly novemberben mondott le mandátumáról. Lengyel még 2007-ben verekedett össze rendőrökkel egy közúti ellenőrzésen, emiatt ítélték el jogerősen. Korábban a képviselő kisegítette az MDF frakcióját, belépésével egy ideig elodázták a képviselőcsoport megszűnését.

Felemás puccsal dobta ki vezetőit az MDF budapesti választmánya

Itthon2010.02.11, 21:45

Szembefordult saját vezetőivel, és menesztette elnökségét az MDF budapesti választmányának egyik fele. A 26 tagú testületből 14 tag gyűlt össze csütörtökön, és visszahívta posztjáról Lévai Zoltán budapesti elnököt. Lévai nem fogadja el a döntést, mert szerinte csak neki lett volna joga ülést összehívni.

Ismeretlenek viszik el a fideszes ajánlószelvényeket Szombathelyen is

Itthon2010.02.11, 19:29

Újabb "álfideszes" kopogtatócédula-gyűjtőkről szerzett tudomást a Fidesz, amely szerint Szombathelyen is ismeretlenek gyűjtenek szelvényeket a párt nevében. Józsefvárosban hasonló ügyben már nyomozást indított a rendőrség.

Erős Fidesz-kormányban bíznak a Reuters magyar elemzői

Archívum2010.02.11, 19:10

Huszonhárom gazdasági elemzőt kérdezett meg a magyar választások esélyeiről a Reuters brit hírügynökség, amely elemző cikkben foglalkozott a magyarok gazdasági kilátásaival csütörtökön. A hírügynökségnek minden elemző azt mondta, hogy egy reformokra képes, erős Fidesz-kormány lenne a legjobb az országnak, de csak töredékük bízik abban, hogy a párt kétharmadot tud szerezni a választásokon.

Álfideszesek gyűjtöttek kopogtatócédulát Józsefvárosban

Itthon2010.02.11, 16:54

Elfogott a rendőrség a VIII. kerületben egy kopogtatócédulát gyűjtő embert, aki fideszesnek adta ki magát, de ezt nem tudta igazolni - közölte a Fidesz. A párt szerint józsefvárosi irodájukba már több jelzés érkezett gyanús, álfideszes ajánlószelvény-gyűjtőkről. A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Árverésen lehet venni kopogtatócédulákat

Itthon2010.02.11, 14:05

Egy árverési honlapon 500 forintos kikiáltási árral hirdettek meg ajánlószelvényeket, annak ellenére, hogy ezt a törvény tételesen tiltja. A hirdetés feladója csak annyit közölt magáról, hogy Vas megyei.

Orbán Viktor legalizálná az otthoni pálinkafőzést

Archívum2010.02.11, 23:02

Legálissá tenné a Fidesz az otthoni pálinkafőzést - közölte Orbán Viktor pártelnök vidéki kampánykörútján. A Fidesz adott mennyiséghatáron belül engedné a házi szeszfőzést saját használatra, részleteket azonban nem árul el a tervről - tudta meg az MR1 Kossuth Rádió.

Mi jár Orbán fejében?

Itthon2010.02.11, 09:54

A Fidesz számos tervéről beszélt az elmúlt napokban Orbán Viktor pártelnök. Bár pontos számokat Orbán nem akar mondani a kampány során, beszélt arról, hogy milyennek képzeli a Fidesz a rendőrséget, milyenek a párt által elképzelt adórendszer kereteit, mely területeket tekintik kiemelten fontosnak. Megpróbáltuk összeszedni, mit tervez a Fidesz.