választás 2010

címke rss

"Félünk attól, hogy erősödik" - a Jobbikkal verseng az ózdi körzetért a Fidesz

Itthon2010.04.07, 12:54

Az MSZP összezsugorodott, de helyi jelöltje szerint így sem halotti torra készül, a Fidesz a 2006-os tévéostrom miatt felfüggesztett börtönre ítélt jobbikos jelölttel küszködik, és köztük próbál minél több szavazatot szerezni Kolompár Orbán OCÖ-elnök. Az ózdi választókörzetben minden párt munkát, jobb közbiztonságot és cigány-magyar megbékélést ígér. Pedig a cigánytelepre a kampány sem ér el, a helyiek pedig azt mondják, hallottak már ilyet számtalanszor.

Homályos ügylet nyithat utat a kormányzati szerephez Pintér Sándornak

Archívum2010.04.06, 07:55

Tovább erősödött a feltételezés, hogy Pintér Sándor egykori belügyminiszter szerepet vállal a várható Fidesz-kormányban, miután március végén megvált biztonsági cégétől. A többmilliárdos forgalmú, a magyar piacon rendkívül erős pozíciókkal rendelkező vállalatot egy januárban alapított, ötmilliós tőkéjű cég vette meg, amelynek egyedüli tulajdonosa eddig csak egy veszteséges kisvállalkozásban volt érdekelt.

Felfüggesztették a kertjét árammal védő gazda mentelmi jogát

Itthon2010.04.06, 23:42

Keddi döntésével felfüggesztette az Országos Választási Bizottság a kertjét 2008-ban árammal megvédő Szoboszlai Barna mentelmi jogát. Az Összefogás Párt jelöltjeként induló férfit több emberen elkövetett emberöléssel vádolják. A párt egy másik jelöltje, Mali Zoltán drávapiski polgármester is elvesztette mentelmi jogát, ellene garázdaság miatt folyik eljárás.

A kis színesek kampánya

Vélemény2010.04.06, 16:46

A pártok állítása szerint az idei a legnagyobb téttel bíró választás minden eddigi közül. Meglátszik-e ez a nagy tét a plakátokon, kampányfilmeken, kampánytrükkökön?

Kádár körzetétől még mindig tart a Fidesz

Itthon2010.04.07, 13:07

A Fidesz abban bízik, hogy a vasárnapi választáson az egyéni választókerületek többségében nyerni fognak jelöltjei. Néhány körzetet azonban még a párt tagjai szerint is elbuknak valószínűleg. Néhány fővárosi kerületben az MSZP, néhány kelet-magyarországi körzetben a Jobbik, két helyen pedig sértődött exfideszesek szorongathatják meg a Fidesz egyéni jelöltjeit.

Hazaérkezett az összes külképviseleti urna

Archívum2010.04.06, 20:15

Mind a 86 urna hazaérkezett Magyarországra a külképviseletekről, 6851 szavazatot kell majd bekeverni a szavazó lakóhelye szerinti szavazókerület voksai közé.

Szonda: Gyengült a Jobbik, erősödött a Fidesz

Itthon2010.04.06, 08:08

Megerősödött a Fidesz a Jobbikkal szemben, a biztos pártválasztók körében a Fidesz 5 százalékkal növelte támogatottságát - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. Az adatok szerint a Jobbik 4 százalékpontot veszített a biztos szavazók körében.

Nem függeszti fel az OVB a terézvárosi alpolgármester mentelmi jogát

Archívum2010.04.06, 23:54

A kedd esti országos választási bizottsági döntés alapján a testület nem függeszti fel Hatvani Csaba MSZP-s jelölt mentelmi jogát. Hatvani két ügyben is érintett: terézvárosi alpolgármesteri posztjával visszaélve leszedetett egy kerékbilincset, illetve hűtlen kezeléssel gyanúsítják az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan eladásának ügyében.

Az adócsalási ügyben is felfüggesztették Földesi-Szabó László mentelmi jogát

Itthon2010.04.06, 23:35

Miután a csempészés és sikkasztás miatt indult büntetőeljárásban már felfüggesztették a választásokon induló Földesi-Szabó László mentelmi jogát, az Országos Választási Bizottság egy adócsalási ügyben is megtette ezt kedden. Földesi-Szabó pártjának egy szabolcsi jelöltje is elvesztette mentelmi jogát kedden.

Csütörtökön egyedül is vitatkozik Bokros Lajos

Itthon2010.04.06, 15:02

Gyávának nevezte az MDF pártigazgatója, Pusztai Erzsébet azokat a miniszterelnök-jelölteket, akik nem akarnak vitába szállni Bokros Lajossal, a párt kormányfőjelöltjével. Az MDF kampányzáró helyett akkor is vitára készül, ha eddig mindenki visszautasította a felkérését. A párt szerint egyik jelölt sem elég felkészült.

Keddtől szállítják a szavazólapokat a szavazókörökbe

Archívum2010.04.06, 07:29

Kedden kezdik kiszállítani a szavazólapokat az országgyűlési választás vasárnapi első fordulójára. A lapok az Állami Nyomdából indulnak a szavatás helyeire, a tervek szerint a voksolás lebonyolításához szükséges kellékekkel együtt péntekig mindenhová megérkeznek.

Magának is számolja a szavazatokat a Fidesz

Itthon2010.04.06, 17:27

Alternatív szavazatszámláló rendszert működtet majd a Fidesz az országgyűlési választásokon az MTI szerint. A párt szavazóköri delegáltjai az urnazárás után el fogják juttatni a szavazóköri eredményeket a pártközpontba, ahol egy számítógépes rendszerrel összeszámolják a voksokat. A párt már a tavalyi EP-választáson is ezt a módszert alkalmazta.

Rekláminterjú miatt marasztaltak el egy csongrádi MSZP-s jelöltet

Archívum2010.04.06, 21:42

Elmarasztalta a csongrád megyei választási bizottság az MSZP egyik megyei jelöltjét egy kereskedlemi rádióban sugárzott PR-interjúért. A megyében elért uniós fejlesztéseket mutatta be az interjúban a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, és a Csongrád megyei 2-es számú választókörzet MSZP-s képviselőjelöltje, Kozma József. A Fidesz szerint ezzel viszont sérült a jelöltek közötti egyenlőség elve.

Kiakadt az MDF plakátján egy dohánygyár

Archívum2010.04.05, 17:02

Saját termékeit vélte felfedezni az MDF egyik, cigarettásdobozokat ábrázoló választási plakátján egy dohánygyár, ezért levélben tiltakozik a pártelnöknél. A dobozokon a Fidesz, az MSZP és a Jobbik szerepel, de a gyártó szerint egyértelműen felismerhetőek a sajátos csomagolási elemek.

"A szocialistáknak itt már semmi esélye, a nyakamat teszem rá" - ahol véget ér a Kuncze-kor

Itthon2010.04.06, 13:44

A Fidesz tűnik befutónak a helyiek hangulata alapján Pest megye 12. választókerületében, ahol a rendszerváltás óta csak Kuncze Gábor visszavonult korábbi SZDSZ-elnök tudott egyéniben nyerni az országgyűlési választásokon. A körzet korábban erősen szocialista volt, de a helyi MSZP-s jelölt szerint az új lakóparkokba, újépítésű családi házakba betelepülők felborították a korábbi erőviszonyokat. A MSZP szerint a túl hirtelen túl nagyra nőtt környék problémáinak megoldása már megkezdődött, a helyiek azonban nagyobb lendületet várnak.

Nem tart választási csalástól az EBESZ

Archívum2010.04.05, 14:58

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint Magyarországon nem kell visszaélésektől, választási csalástól tartani. A szervezet ezért megfigyelő misszió helyett csak választási értékelő missziót küld Magyarországra.

Ígéretek földje - A vidék

Archívum2010.04.05, 18:34

Egy hét van hátra a választásokig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Hétfőn a vidéken élőkről lesz szó. Kié legyen a magyar föld? Hogyan javíthatók a vidéken élők esélyei? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!

Rendben lezajlott a választás az amerikai kontinensen

Itthon2010.04.04, 11:26

Kanadában volt aki 800 kilométert utazott azért, hogy leadhassa szavazatát a választások első fordulójában. A Jobbik washingtoni megfigyelője szerint felesleges volt reggel hatkor kinyitni a szavazóhelyeket. Az amerikai kontinensen szombaton rendkívüli események nélkül lezajlott a választás.

"Ketrec zárja körül a demokráciát" - a Civil Mozgalom programja

Archívum2010.04.04, 07:48

Istennel kezdődő alkotmány, közvetlenül választott köztársasági elnök, 200 fős parlament és 19 százalékos adó - a Civil Mozgalom választási programja olyan hosszú és olyan részletes, hogy lehetetlen eldönteni, hol vannak benne a hangsúlyok. Még a mozgalmat alapító Seres Mária is úgy véli, programjuk helyenként csapongó, néhol pedig saját bevallása szerint is viccesre sikerült. De az is biztos, hogy talán ebben van a legtöbb konkrétum az összes program közül.

Leadták szavazatukat a külföldön élő magyarok

Itthon2010.04.05, 19:52

Világszerte közel kilencezer magyar már ezen a hétvégén leadhatta szavazatát az országgyűlési választások első fordulójában. Amerikában szombaton választottak, vasárnap Ausztráliban nyílt meg az első szavazóhely. A külföldön leadott voksokkal már elindultak Magyarországra, de azokat csak jövő vasárnap számolják majd össze.

Az LMP és a Jobbik keresgélheti még tartalékait

Archívum2010.04.03, 11:50

A Jobbik és az LMP támogatottsága még nőhet a választásokig, ha a hátralévő egy hétben töretlen lesz az elmúlt hónapokban készített közvélemény-kutatásokból kirajzolódó tendencia. Az MSZP problémáit jelzi, hogy nem minden felmérés szerint érvényesül a kampányidőszakra egyébként jellemző hatás: nem egyértelműen záródik az olló a két nagy párt között. Az MDF áll a legbizonytalanabb lábakon a parlamentbe jutásra esélyes pártok közül.

Mexikóban egy magyar sem ment el szavazni

Archívum2010.04.03, 20:33

Rendben zajlik a szavazás az egyesült államokbeli és kanadai magyar külképviseleteken, ahol helyi idő szerint reggel 6-kor megkezdődtek az országgyűlési választások. Egy fiatal magyar pár egész éjszaka utazott, hogy Washingtonban leadhassa szavazatát, Kubában pedig mind a kilenc bejegyzett választópolgár leadta a voksát.

Az amerikai földrészen már szavaznak a magyar választók

Archívum2010.04.03, 11:46

Megkezdődött a magyarországi parlamenti választások első fordulója az amerikai kontinens nagykövetségein és konzulátusain. Vasárnap a világ más országaiban voksolhatnak azok a választók, akik ezt a szándékukat előre jelezték.

Varga Mihálynak plakátozó tűzoltók miatt támadja a Fideszt az MSZP

Itthon2010.04.02, 15:41

Etikátlannak tartja az MSZP, hogy tűzoltók rakták fel Varga Mihály fideszes képviselőjelölt, a párt alelnökének plakátjait a villanyoszlopokra Karcagon. Az MSZP többek között azt szeretné tudni, Varga fizetett-e ezért, és mennyit. A Fidesz szerint fizettek.

Gyurcsány újra előbukkan a kampány legvégén

Itthon2010.04.02, 10:55

Alig pár nappal az országgyűlési választások első fordulója előtt, április 8-án könyvbemutatót tart Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. A politikus az MSZP alapítványának kiadványát mutatja be, amely a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok eredményeit foglalja össze. Elsőre 10 ezer példányt nyomnak belőle, körülbelül kétezer forintért lehet majd megvásárolni.

Még egy hétig kérhetnek igazolást az otthonuktól távol szavazók

Archívum2010.04.02, 07:43

Április 9. délután 4 óráig kérhetnek igazolást azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem egy másik településen akarnak szavazni. Az április 11-i első fordulóra eddig 33 500-an, az április 25-i második fordulóra 29 300-an kértek igazolást.

"Nem lesz sok dobásunk" - az LMP fóruma Zuglóban

Itthon2010.04.02, 13:00

Nem vattaembereket keres, inkább gyűrűket építene támogatóiból az LMP - derült ki a párt zuglói fórumán. A párt szavazói némi aggodalommal várják a választásokat. A csütörtöki fórumon többen is azt akarták tudni: mi a garancia, hogy valóban más lesz a politika, ha az LMP bejut a parlamentbe? A párt vezetői és jelöltjei szerint nekik azonnal végük lesz, ha elkezdenek azokra hasonlítani, akik ellen már pártjuk nevével is kampányolnak. Schiffer András listavezető szerint szándékosan kerülnek bizonyos szimbolikus témákat, mert nem akarják ezek mentén felrobbantani a pártot.

48 ezer forint jár a pártoknak egy-egy jelölt után

Itthon2010.04.02, 16:13

Szerény állami támogatás, 48 ezer forint jár a pártoknak minden képviselőjelölt után, és ezt a pénzt a függetlenek is megkapják. Pénteken ülésezett először 11 tagúra kiegészült OVB, amely megállapította a kampányhoz járó állami támogatást, és kisorsolta az országos listák sorrendjét is.

Az Orbán-dilemma fogságában - A Fidesz utolsó válságának története II.

Itthon2010.04.02, 11:00

Puccs ugyan szóba sem került, de sokak fejében ott volt a kényes kérdés, hogy van-e még esélye a Fidesznek visszatérnie a hatalomba Orbán Viktorral az élen. Ő eközben az egység megőrzésén dolgozott, és úgy erősítette meg saját magát, hogy a Fideszen esett egy csúnya seb. Az [origo] riportja a Fidesz 2006-os belső válságáról, amikor úgy tűnt, Orbánból soha többé nem lesz Magyarország miniszterelnöke. Második rész.

Felfüggeszthetik a ScienNet-vezér mentelmi jogát

Archívum2010.04.02, 13:36

Amennyiben az OVB helyt ad Legfőbb Ügyészség fellebbezésének, akár már azonnal folytatódhat a ScienNet-ügy gyanúsítottja, Leinemann Zsolt elleni eljárás. Leinemann összegyűjtötte a választásokon induláshoz szükséges kopogtatócédulákat, ennek köszönhetően engedték ki az adócsalással és sikkasztással gyanúsított országgyűlési képviselőjelöltet.

Óbudán nem találták jogsértőnek Orbán iskolalátogatását

Itthon2010.04.02, 13:04

Bár korábban az OVB jogellenesnek találta Orbán Viktor egyik iskolai látogatását, a testület egy másik ügyet inkább átadott az óbudai helyi választási bizottságnak, amely úgy döntött: nem volt jogsértő a pártelénök megjelenése a katolikus iskolában. A testület indoklása szerint egyrészt Orbán oktatási időn túl, nagykorú diákoknak beszélt, másrészt ez nem is kampányrendezvény.

Négy párt együtt győzködi Orbánt a vitáról

Itthon2010.04.02, 19:14

Az MSZP, az MDF, a Jobbik és az LMP közös levélben próbálja rábeszéni a listavezetői vitán történő részvételre Orbán Viktor Fidesz-elnököt. A Fidesz úgy reagált: majd az első fordulóban kiderül, kivel érdemes vitatkozni. Ha Orbán nem megy bele a vitába, akkor az MSZP, a Jobbik és az LMP sem látja értelmét, egyedül az MDF jelöltje, Bokros Lajos vitázna minden áron.

Vona: Újabban bankot is rabolunk

Itthon2010.04.02, 01:06

A Jobbik elleni támadásokról beszélt csütörtöki rákoskeresztúri lakossági fórumán Vona Gábor, a párt kormányfőjelöltje és Morvai Krisztina, a párt államfőjelöltje. Vona szerint naponta legalább öt támadás éri őket. A pártelnök szerint már azzal is vádolják őket, hogy a pártnak onnan van pénze, hogy bankot rabolnak a jobbikosok.

Ígéretek földje - A felsőoktatás

Itthon2010.04.02, 07:48

Másfél hét van hátra a választásokig. Bár a pártok nem túl közlékenyek terveiket illetően, de az [origo] minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Pénteken a felsőoktatásról lesz szó. Legyen-e tandíj? Elég-e kevesebb egyetem? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!

Jogsértően buzdította vándorlásra szavazóit a CM

Archívum2010.04.02, 17:51

Az Országos Választási Bizottság szerint jogsértő a Civil Mozgalom azon felhívása, amely arra szólítja fel a párt híveit, hogy kérjenek igazolást és olyan településen szavazzanak, ahol a párt tudott területi listát állítani.

Száz kérdést ragasztott a Fidesz-székház kapujára az LMP

Itthon2010.04.02, 18:41

Az LMP száz kérdést intézett pénteken a Fideszhez. A párt aktivistái a kérdéseket egy 20 méteres papírcsíkra írták fel, amelyet a Fidesz székházának a kapujára ragasztottak ki. Az LMP az akciót azzal indokolta, hogy szerintük a Fidesz bujkál, titkolózik, nem rendelkezik számon kérhető programmal.

Bokros: Fel kell lépni az ordibáló jobbikosok ellen

Itthon2010.04.03, 13:22

A konzervatív és a liberális nézetek összeegyeztethetőségéről beszélt pénteken az SZDSZ Sas utcai irodájában Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Debreceni József, a párt V. kerületi képviselőjelöltje. Bokros szerint a két párt nézetrendszere szinte hézagmentesen egyeztethető össze. A szélsőjobboldali pártok tagjai a Jobbikkal együtt ordibálnak az EP-ben - mondta Bokros, aki szerint Nyugat-Európában Magyarországtól eltérően élesen elkülönül a demokratikus politika a szélsőjobboldaltól.

Megtámadták a Fidesz két aktivistáját Szombathelyen

Itthon2010.04.02, 18:46

Rátámadtak a Fidesz két női aktivistájára pénteken Szombathelyen. A támadó fojtogatni kezdte a két nőt, majd a kiérkező rendőrököre is rátámadt. 

Torgyán: Én találtam ki a vidékfejlesztést

Archívum2010.04.01, 00:25

"Én találtam ki a vidékfejlesztést, én vittem be a magyar belpolitika centrumába, mesze megelőzvén az EU-t ebben a törekvésében" - mondta az [origo]-nak tyukodi lakossági fóruma előtt Torgyán József, aki Csongrádon indul a választásokon. Szerinte a helyi tórendszert azért nevezik Torgyán-tavaknak, mert azokat az ő intézkedésére hozták létre. Arról is beszélt, hogy a Fidesz szúrta hátba, de mivel az antikommunista világliga elnöke volt, így nem szövetkezhetett az MSZP-vel sem. Torgyán egy szentkorona hologrammal csalogatta fórumára a helyieket.

Orbánt és Gyurcsányt is lenyomta szavazóinknál Bajnai

Itthon2010.04.01, 14:44

Az [origo] szavazásán részt vevő olvasóink szerint Gyurcsány Ferencnél jelentősen, Orbán Viktornál pedig egy kicsivel, de jobban végezte miniszterelnöki teendőit Bajnai Gordon kormányfő, aki csütörtökön összegezte kormányának közel egyéves munkáját. Ennek ellenére a szavazók többsége nem bízik a kormányban.

A négy falnak tartott LMP-s fórumot Kukorelly Endre

Itthon2010.04.02, 13:47

Két pomázi volt kíváncsi a Lehet Más a Politika (LMP) szentendrei jelöltjére, Kukorelly Endre íróra, aki a Buda környéki kisvárosban tartott lakossági fórumot. A szűk körű beszélgetésen elmondta, miért jó érzés kotont gumikesztyűben zsákba rakni, hogy Puerto Ricó-i mintára szervezné meg az oktatást Magyarországon és hogy elege van a hazai panaszkultúrából. A beszélgetésnek végül az vetett véget, hogy az egyik pomázinak mennie kellett gyereket fürdetni.

Ígéretek földje - A munkanélküliség

Itthon2010.04.01, 13:14

Az [origo] a választásokig hátralevő másfél hétben minden hétköznap feldob egy olyan problémát, amit az ország jövője szempontjából fontosnak tartunk, és amire megítélésünk szerint a hatalomra törő pártoknak válaszokat kellene találniuk. Hogyan küzdjünk a munkanélküliség ellen? Nézze meg, mit mondanak a szakértők, a problémákat közelről figyelők, szavazzon, hogy ön milyen megoldást tartana jónak, és olvassa el, mit ígérnek a pártok! Jöjjön velünk az ígéretek földjére!

Kuncze kizárásos alapon az MSZP-re szavaz

Archívum2010.04.01, 08:17

Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke a Magyar Narancsnak adott interjúban azt mondta: az MSZP-re fog szavazni a választásokon, de nem azért, mert jónak tartaná a szocialisták kampányát vagy az elmúlt évek kormányzását. Kuncze arról beszélt: kizárásos alapon jutott erre a döntésre, mert egyetlen másik pártot sem hajlandó támogatni: tart a Fidesz kétharmadától, a Jobbik programja nem tetszik neki, az LMP-t zavarosnak, az MDF-t pedig esélytelennek tartja.

Férfiakat lapogatott, asszonyokat puszilgatott a kampányoló Torgyán

Itthon2010.04.01, 16:54

Szent Korona-hologrammal és tíz éve, miniszterként elért sikereivel igyekezett elkápráztatni hallgatóságát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon Torgyán József korábbi földművelési miniszter szerdán. A lakossági fórumon megjelenő háromtucatnyi ember Torgyántól egy koronáról szóló kiselőadást és politikusi virágkorából származó anekdotákat kapott, pártjának jelöltje máktermesztést és "Nagy Szatmár megyét" ígért, a tudatos szavazókban reménykedve.

"Kiúsztunk a partra a magunk erejéből" - egyéves kormányzását értékelte Bajnai

Itthon2010.04.01, 12:47

Nemzetközi sajtótájékoztatón értékelte válságkezelő kormányának egyéves tevékenységét Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő csütörtöki beszédében a korrupciós botrányokat nevezte kormánya legnagyobb kihívásának, és azt mondta, hiányérzete maradt az el nem fogadott pártfinanszírozási törvény miatt. A kormány eredményeinek felsorolása után azonban közölte: talán többet is elért, mint amennyit kinevezésekor elvállalt, az ország pedig megingott ugyan, de a válságkezelésnek köszönhetően nem bukott el.

Már nyomtatják a 8,5 millió szavazólapot

Itthon2010.04.01, 13:04

Elkezdték kinyomtatni az Állami Nyomdában a szavazólapokat, amiket majd az április 11-i országgyűlési választáson használnak fel. A lapokat keddtől szállítják majd ki, 120 kilométer nemzetiszín szalaggal és 120 ezer tollal együtt.

Hárommilliót dobtak össze két nap alatt az LMP-nek

Archívum2010.04.01, 16:29

Háromszáz ember támogatta ezer és százezer forint közötti összeggel az LMP-t, miután a párt kedden segítséget kért a szimpatizánsoktól. Két nap alatt hárommillió forint gyűlt össze, aminek felhasználását a párt honlapján vezetett kampányszámlán lehet nyomonkövetni.