vádemelési javaslat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- rendőrség
- csalás
- Nemzeti Nyomozó Iroda
- Fővárosi Főügyészség
- legfrissebb
- legrégebbi
Bedrogozott sofőrt fogtak Tatán
A tatai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a helyi férfival szemben, akit december elején értek tetten, amint bódultan vezetett a városban.
Közel egy évig élt dílerkedésből egy mindszenti férfi
Vevőivel együtt hallgatták ki a hódmezővásárhelyi rendőrök azt a férfit, aki majdnem egy éven keresztül árult többfajta drogot Mindszenten.
Ismerőse ölte meg a fiatalt, aki tavaly két ünnep között tűnt el Budapesten
A Dunában találtak rá annak a fiatalnak a holttestére, akinek eltűnését apja 2021 december 27-én jelentette be az érdi rendőrségen. Mint kiderült, egy ismerőse végzett vele hiretelen felindulásból. A 34 éves gyilkosról kiderült, hogy korábban egy alvó férfit is kifosztott. A Pest vármegyei rendőrök befejezték a nyomozást, és vádemelést javasolnak a férfival szemben.
Fél Budapesten át menekült a rendőrök elől egy sofőr - videó
A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a fiatalnak az ügyében, aki bedrogozva több kerületen át menekült előlük kocsival, és ezzel más közlekedők életét is veszélyeztette.
Puszta kézzel gyilkolta meg saját apját a karcagi férfi
Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki 2021. őszén összeveszett apjával, majd addig verte és fojtogatta, míg az bele nem halt.
Milliókkal csapolta meg cége számláját egy notórius csaló
Közel 17 millió forintot lopott el a munkahelyétől egy nő Csanyteleken úgy, hogy öt éven keresztül rendszeresen utalt át pénzt a saját számlájára. A nő ellen most fejezték be a nyomozást, csalás miatt felelhet.