V4NA

címke rss

A karácsonyi ajándékozást támadják a brit klímaaktivisták

Nagyvilág2019.12.09, 14:17

Mindenről le kell mondani lassan a karácsonyi készülődés közepette, a brit adományboltok ugyanis most éppen azzal álltak elő, hogy nem tesznek jót a környezetnek a karácsonyi pulóverek, és nem is nagyon etikusak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megduplázódott belga Flandriában az állami támogatást igénylő mecsetek száma

Nagyvilág2019.12.09, 13:31

Több mint 720 ezer eurónyi támogatást fizetett ki 2018-ban Belgium flamand (hollandajkú) tartománya a területükön a muszlim migránsok által létesített mecseteknek állami támogatásként. Ennek hatására 2019-ben megkétszereződött a támogatásért bejelentkező iszlám imahelyek száma, amelyeknél ráadásul az sem zárható ki, hogy a belga államon kívül külföldről is kapnak forrásokat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Halálos fenyegetést kapott a bevándorlásellenes AfD egyik képviselője

Nagyvilág2019.12.08, 18:09

Szélsőbaloldali aktivisták halálosan megfenyegették Christina Baumot, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt egyik regionális parlamenti képviselőjét. Fakeresztet tettek a képviselőnő és férje fogorvosi rendelőjének bejárata elé, amelyre a „náci prostituált" és más gyalázkodó feliratokat írtak, és a halála időpontját is megadták. Németországban minden második politikai párt elleni támadás az AfD ellen irányul – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Spiegel Online információi alapján.

Már a betlehem állítását is betiltják Franciaországban

Nagyvilág2019.12.08, 13:15

Évek óta megy a harc a jobboldali politikus, Robert Ménard vezette Béziers-ben. 2014 óta minden évben heves vitát vált ki a városban felállított Betlehem, ami egyesek szerint támadást jelent a közintézmények vallási semlegessége ellen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A klímavédők méhecskévé rettegték magukat

Nagyvilág2019.12.07, 17:44

A klímavédők folyamatosan a helyzet komolyságáról beszélnek, és megtalálták a tökéletes módot, hogy üzenetüket közvetítsék: méhecskejelmezben fetrengenek a pártok kampányrendezvényein, és buszok oldalára ragasztják magukat.

Bebizonyították: hazugság, hogy a húsfogyasztás káros lenne a környezetre

Nagyvilág2019.12.07, 17:42

Folyamatosan azt hangoztatják a különböző állat- és már a klímavédő szervezetek is, hogy a hús rossz, nem szabad azt enni. Most azonban brit tudósok cáfolták ezt az állítást, és rámutattak, hogy a húsfogyasztásnak valójában nagyon is sok előnye van - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az adófizetők pénzén vált nemet a gyilkos amerikai erőszakoló

Nagyvilág2019.12.07, 14:28

A börtönben, az adófizetők pénzén kezdte meg nemváltoztatását az a férfi, akit életfogytiglanra ítélt a bíróság, amiért betört egy család otthonába, és megerőszakolta, majd megölte őket.

Macron megkezdte Von der Leyen trónfosztását

Nagyvilág2019.12.07, 10:57

Az új Bizottságról szóló európai parlamenti szavazás napján a Bloomberg hosszú elemzést közölt Emmanuel Macron francia elnök európai ambícióiról és nemzetközi terveiről. Nem valószínű, hogy az időzítés a véletlen műve lenne, a cikk tartalma és hangvétele nem hagy kétséget afelől, hogy a megrendelés egyenesen az Élysée-palotából érkezett. Lánczi Tamás politológus elemzése a V4NA nemzetközi hírügynökségnek.

Egyszerűbbé tennék a brit liberálisok a nemváltoztatást

Nagyvilág2019.12.06, 17:31

Módosítani akarják a Gender Elismerési törvényt az Egyesült Királyságban, mert túl könnyen hagyja jóvá a nemváltoztatást, azonban a Liberális Demokraták párt az ellenkezője mellett kampányol. Elképzelésük szerint be kellene vezetni a gendersemleges iskolákat, iratokat és a jogot, hogy bárki bármiként azonosulhasson - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Élen a V4-ek gazdasága, Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatottság

Gazdaság2019.12.06, 18:39

A V4NA legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy mely országok tartoznak az élmezőnybe foglalkoztatottság és munkanélküliség tekintetében. Emellett érdekes trendek is megfigyelhetőek több országban. Míg Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban nagyon kedvező a helyzet, addig Olaszországban nőtt az állástalanok száma.

Folytatódik a káosz Franciaországban, nem áll le a sztrájk

Nagyvilág2019.12.06, 14:24

Ahogy arról már az Origo több írásban is beszámolt, hatalmas sztrájk bénítja meg egész Franciaországot Emmanuel Macron elnök tervezett nyugdíjreformja miatt. A szakszervezetek szerint másfél millióan, a rendőrség szerint 800 ezren vonultak az utcákra összesen mintegy hetven városban. A tiltakozó megmozdulásokat a közlekedési dolgozók kezdeményezték, de szinte minden ágazat képviseltette magát. Az akciókat erőszak is kísérte, a fővárosban összesen 71 ember került őrizetbe. A tervezett, és egyelőre meglehetősen homályos nyugdíjreform csak a jéghegy csúcsa, a múlt héten az egyetemisták is demonstráltak, és a mezőgazdaságban dolgozók iss ...

Nácinak nevezte a tiltakozó németeket a muszlim alpolgármester, mert nem akartak új mecsetet

Nagyvilág2019.12.06, 11:45

Addig építene új mecseteket Németországban Erfurt város muszlim polgármester-helyettese, amíg minden faluban nem lenne. „A nácik nem állíthatnak meg minket!" – üzente a Twitteren, miután tiltakozók egy új mecset építésének leállítását követelték a hagyományosan keresztény értékrendű Németországban - írta V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ellepték Brüsszel utcáit a szipuzó migránsgyerekek

Nagyvilág2019.12.06, 14:53

A felnőtt illegális bevándorlók mellett megjelentek Brüsszelben a migránsgyerekek is, akik káros szokásoknak a rabjai – ragasztót vagy étert szívnak, valamint alkoholt fogyasztanak - írja a V4NA hírügynökség.

Lángokban Franciaország, gyújtogatások, zavargások az óriássztrájk közben

Nagyvilág2019.12.05, 22:06

Megbénult Franciaország, miután az elmúlt évtizedek legnagyobb sztrájkja kezdődött Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt. A szervező szakszervezet szerint a sztrájk első napján több, mint 1,5 millióan mentek az utcákra, a belügyminisztérium 806 ezres számot közölt. Nemcsak a tömegközlekedés bénult meg, hanem az iskolai oktatás is félbemaradt, országszerte tüntetések vannak. Sok helyen gyújtogatások, zavargások voltak. Ez már a sokadik tiltakozó akció Franciaországban a bukott szocialista miniszterből lett államfő gazdaságpolitikája miatt, a sárgamellényesek most is jelezték, hogy készek csatlakozni. Macron egyik legfőbbb ...

Képtelen felszámolni a migráns bandaháborúkat a svéd kormány

Nagyvilág2019.12.05, 12:51

Csupán a svéd választók 8 százaléka gondolja úgy, hogy a baloldali, bevándorláspárti kormány képes lesz betartani az ígéretét, és hat hónap alatt visszaszorítja az utcai erőszakot és a bandaháborúkat, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnök ígéretében azonban alig bíznak a svédek, amin az sem segített, hogy nemrég arról beszélt, hogy – szerinte – nincs összefüggés a tömeges migráció és a bűnözés növekedése között, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A németországi 15 évesek ötöde alig tud olvasni

Nagyvilág2019.12.05, 10:35

Sokkolta Németországot az OECD legújabb PISA-felmérésének eredménye, melyet szerdán tettek közzé. Ebből kiderült, hogy öt 15 éves diák közül egy olvasáskészsége, szövegértése nem éri el az általános iskolai szintet. Bár Németország így is előkelő helyen szerepel a diákok teljesítményét vizsgáló felmérés rangsorában, a legutóbbi – három évvel ezelőtti – teszthez képest más területeken is romlott a németországi diákok kompetenciája, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már ügyvédként is botrányokba keveredett a most megbukott finn kormányfő

Nagyvilág2019.12.04, 17:33

Sorozatos botrányok alakultak ki a finn kormány körül az elmúlt hónapokban, amelybe végül bele is bukott Antti Rinne miniszterelnök, aki lemondott posztjáról, miután legfontosabb szövetségese, a Centrumpárt is elpártolt mellőle. A szociáldemokrata Antti Rinne azonban nem most szokik hozzá a zavaros ügyekhez, ügyvédi praxisában is többször kellett – más minőségben – bíróság elé állnia, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Magyarország mellett állt ki a volt amerikai kongresszusi képviselő

Itthon2019.12.04, 08:02

Miközben az Egyesült Államok külpolitikai döntéshozói megkérdőjelezik Donald Trump kompetenciáit és hatásköreit, azzal már nem törődnek, hogy mennyire befolyásolják a döntéseket a különböző nemzetközi és civilszervezetek – hívja fel rá a figyelmet egy volt kongresszusi képviselő. Hasonló tendencia mutatkozik meg ráadásul Magyarország esetében, ahol egy Obama embereihez köthető szervezet szerint már nincs demokrácia, helyette viszont van antiszemitizmus - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nyomoznak Macron bukott biztosjelöltjének korrupciógyanús ügyében

Nagyvilág2019.12.03, 15:05

Emmanuel Macron francia államfő volt bizalmasa, az EU-biztosjelölti meghallgatáson elbukott Sylvie Goulard ellen vizsgálat indult hűtlen kezelés, fiktív foglalkoztatásra kifizetett közpénzek elsikkasztása miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szexről és transzneműségről szóló írást kínálnak a könyvtárak gyerekrészlegein

Nagyvilág2019.12.03, 14:49

Olyan könyv várja több könyvtár polcain is a gyanútlan kisgyerekeket, amikben transznemű tinédzserek mesélnek saját élményeikről, mint például, hogy hogyan voltak részesei orális szexnek már 6 éves korukban - értesültünk a V4NA nemzetközi hírügynökségtől. Az Alapjogokért Központ PC-Sajtószemléje pedig arról adott hírt, hogy az USA egyik megyei könyvtárának gyerekrészlegén a hercegnős, lovagos mesék homoszexuális átirata volt elérhető.

Allahu Akbart kiabálva hajtott be terepjáróval egy dzsihadista egy sportpályára Svédországban

Nagyvilág2019.12.02, 17:28

Autóval törte át egy svédországi kézilabdacsarnok kapuját meccs közben egy feltételezett dzsihadista, szerencsére akciója közben egyetlen gyermek sem sérült meg a pályán játszó 14 éves játékosok közül. A férfi részeg volt, ezért az ügyeletes ügyész előbb hazaengedte, de aztán egy Oszama Bin Laden nevét és a "mindenkit meg kell ölni" kifejezéseket tartalmazó feljegyzést találtak a gyanúsított kocsijában, így most támadását terrorcselekmény gyanújával vizsgálják. A behatolásról készült videón egy Allahu Akhbar kiáltás is felhangzik - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ötévesek tantervébe építik be az LMBTQ-ideológiát

Nagyvilág2019.12.02, 20:32

A brit előkészítő iskolák új szabályzata szerint minden ötévesnek tanulnia kell a melegek és a transzneműek létezéséről és aktualitásairól. Bár a szülők kivehetik a gyerekeket az órákról, az LMBTQ-tartalom kötelező marad – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Korlátozná a szólásszabadságot Angela Merkel

Nagyvilág2019.12.02, 16:56

Veszélybe kerülhet a szólásszabadság Németországban, legalábbis erre utalnak Angela Merkel német kancellár nemrég tett kijelentései. Merkel ugyanis arról értekezett, hogy a szólásszabadságnak vannak határai, illetve a német parlament fel fog lépni a gyűlöletkeltés ellen. A kérdés persze csak az, hogy mi számít gyűlöletkeltésnek, és mi nem, valamint hogy ki szabja meg a megfelelő beszédet az interneten – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Átveszik a hatalmat a befogadóországokban a muszlimok

Nagyvilág2019.12.02, 08:18

Naivak azok az országok, amelyek muszlim migránsokat fogadtak be, mert azok előbb-utóbb átveszik a hatalmat a befogadóországokban, szögezték le iraki keresztények egy kereszténydemokrata svéd lap riportjában, amiről a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be. Szerintük az iszlám egyik elve, a takíja megengedi a hazugságot a híveknek a „szent cél" érdekében, akik erre hivatkozva elfedhetik radikális iszlám kötődésüket, hogy így föld alatti sejtekben gyűjtsenek erőt a hitetlenek iszlám hitre térítéséhez.

Homoszexuális oltárképet avattak adventre Svédországban

Nagyvilág2019.12.01, 18:11

A világon elsőként avattak fel homoszexuális témájú oltárképet templomban, minderről maga a malmői Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be büszkén Twitter-csatornáján, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Sargentini ünnepel a közösségi médiában: elindultak a migránsok Észak-Afrikából Európába

Nagyvilág2019.12.01, 00:39

Judith Sargentini korábbi holland EP-képviselő az interneten örvendezett, amiért több mint 40 bevándorlót visznek szervezetten, repülőkön Európába. A migránsokat először Nigerbe viszik, a végső úti céljuk pedig Svájc, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Sargentini hozzászólása alapján ez még csak a kezdet.

V4NA: Svédország teljesen megtelt migránsokkal

Nagyvilág2019.12.01, 00:39

Kemény, azonban igaz szavakkal illette a svédországi migrációs helyzetet Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták vezetője. A jobboldali politikus szerint az ország már tele van az illegális bevándorlókkal, és inkább hazafele kellene küldeni őket - írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.

12 napos káoszt akarnak karácsony előtt a brit klímatüntetők

Nagyvilág2019.11.30, 12:28

12 nap káoszt hirdetett az Extinction Rebellion a brit választásokat megelőzően. A szervezet szombaton kezd mobilizálni, és repertoárjukban a pillanatragasztó és a méhecskejelmez is kulcsszerepet kap. Az aktivisták ezen kívül nem tartották elég ijesztőnek a klímakrízis szókincsét, ezért saját nyelvújításba kezdtek, írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.

Az Iszlám Állam magára vállalta a francia katonák mali helikopterbalesetét

Nagyvilág2019.11.30, 10:35

Állítása szerint az Iszlám Állam áll a Maliban történt helikopterbaleset mögött, melyben 13 francia katona halt meg, Franciaország azonban tagadja ezt a verziót – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tombol a terror Európában: Londonban és Hágában is késes támadás volt

Itthon2019.11.30, 10:17

Közeledik a karácsonyi időszak, újra késes terrortámadások vannak Európában. Hágában egy 45-50 éves észak-afrikai migráns támadt a vásárlókra a legforgalmasabb vásárlóutcában. Elmenekült, a rendőrök keresik. Előtte Londonban egy férfi - akiről estére megállapították, hogy már volt börtönben terrorizmus miatt - több embert megkéselt a London Bridge-en, ketten meghaltak, többen megsérültek. Amikor a rendőrök meglátták, hogy robbanó mellény van rajta, lelőtték. Az később derült ki, hogy a mellény hamis volt. 

Drámai videók a terrorista lelövéséről - 18+!

Nagyvilág2019.11.29, 23:21

Döbbenetes videók készültek, arról, hogyan lőtték le a kommandósok a londoni terroristát.

Késes terrortámadás volt a London Bridge-en, két halott, több sérült, a rendőrök lelőtték a támadót - videó

Nagyvilág2019.11.30, 01:53

Két halálos áldozata és három sérültje van a London belvárosában elkövetett késeléses terrortámadásnak. Az elkövetőt a rendőrség agyonlőtte. Az ügyet terrortámadásként kezelik. Pénteken késő este kiderült, hogy a támadó egy börtönből szabadult terrorista.

Joe Biden ukrajnai korrupcióba keveredett fia droggal bukott le egy sztriptízbárban

Nagyvilág2019.11.28, 18:18

Több ezer dollárt szórt el egy Fehér Házhoz közeli sztriptízbárban Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt-aspiráns fia, Hunter Biden, akinek az ukrajnai korrupciógyanús botránya utáni nyomozásba beavatkozás jogcímén a demokraták alkotmányossági eljárást indítottak Donald Trump amerikai elnök ellen. A washingtoni Archibald's klub személyzetének 2018 végén egy alkalommal figyelmeztetnie kellett Hunter Bident, mert gyanújuk szerint crack-kokaint szívott a VIP-teremben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már Ibrahimovic sincs biztonságban Malmőben

Nagyvilág2019.11.28, 10:25

Állandó őrizetet kellett elrendelni Zlatan Ibrahimovic bosnyák származású svéd válogatott futballista malmői lakásához, mert csütörtökre virradóra ismeretlenek savval öntötték le és összemázolták a lakás bejáratát - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Bozótvágó késsel támadtak egy kamionosra a migránsok

Nagyvilág2019.11.27, 18:20

Ismét kamionos esett áldozatul az illegális migránsoknak, ezúttal Belgiumban. A román sofőrre álmában támadt rá egy bevándorlócsoport bozótvágó késekkel és botokkal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Utcára vonulnak az egyetemisták Franciaországban

Nagyvilág2019.11.26, 19:17

A francia hallgatói szakszervezetek országos demonstrációkat szerveznek mára több helyszínre. A diákok tüntetésükkel a létbizonytalanságra és az egyre magasabb kiadásaikra szeretnék felhívni a figyelmet. A V4NA nemzetközi hírügynökség utánajárt: ha egy francia tanuló diákmunkából él, még lakhatását sem tudja fedezni.

Nem bírnak a baloldali radikálisokkal

Nagyvilág2019.11.24, 15:19

00 ezer eurót ajánlott Lipcse városa azoknak, akik segítenek a rendőrségnek, hogy elfoghassák az Antifa radikális baloldali mozgalom vandáljait. A szervezet rendszeresen demonstrál a jobboldal ellen, városszerte rongálnak és a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Migráns tinibanda terrorizál holland gyerekeket - videó

Nagyvilág2019.11.23, 16:12

Több videó is található a közösségi médiában arról, ahogy fiatal migránsok holland gyerekeket támadnak meg. A holland rendőrség a videók kapcsán nyomozást indított, és kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó. Jelenleg öt ügyben nyomoznak, mind marokkóiakból álló tinibandához köthető - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az Iszlám Állam két katonáját tartóztatták le Amszterdamban

Nagyvilág2019.11.23, 16:07

A holland biztonsági szolgálat letartóztatott két nőt az amszterdami Schiphol repülőterén, akik a gyanú szerint tagja voltak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek. A két nő a török kiadatási hullámmal érkezett vissza Európába - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kiállt a Fidesz mellett a volt szlovén miniszterelnök

Itthon2019.11.22, 10:14

Ismét kiállt Janez Janša korábbi szlovén miniszterelnök az Orbán Viktor vezette magyar kormánypárt, a Fidesz európai néppárti (EPP) tagsága mellett - számolt be az Euractiv hírportál alapján a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Elképesztő drogháború közben ömlik a marokkói és dél-amerikai drog Nyugat-Európába

Nagyvilág2019.11.19, 14:33

Térképen mutatja be a V4NA nemzetközi hírügynökség, hogy Európa egyes országaiban mekkora üzlet a drog, hol, miből fogy a legtöbb az átalakuló európai kábítószerpiacon. Európában az elmúlt években a marokkói kannabisz, a dél-amerikai kokain és a közel-keleti heroin mellett egyre nagyobb teret kaptak a kontinensen gyártott MDMA- és amfetamin származékok, és a Kínából importált dizájner-drogok.

V4NA: A kanadai liberális miniszterelnök radikális iszlamista csoportokat pénzel

Nagyvilág2019.11.18, 16:24

Justin Trudeau kanadai liberális miniszterelnök megvonta a támogatást a keresztény egyházaktól és a pénzt iszlamista csoportoknak adja, akik Izrael elpusztítását támogatják – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Összevissza beszéltek a Várhelyi Olivért kérdező EP-képviselők - videó

Itthon2019.11.18, 13:27

Várhelyi Olivér uniós biztosjelölti meghallgatása után a V4NA nemzetközi hírügynökség az EP-képviselőket arról kérdezte, hogy mi alapján tették fel a kérdéseiket a magyar jelöltnek.

V4NA: A franciák közel kétharmada nem engedheti meg magának az egészséget

Nagyvilág2019.11.17, 13:55

Egyre kevesebb francia veszi igénybe az egészségügyi ellátásokat a megnövekedett költségek és a hosszú várólisták miatt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A fogyatékkal élők, a fiatalok és az alacsony jövedelemmel rendelkezők vannak a legnehezebb helyzetben.

A Netflix dokumentumfilmje hamis térképekkel járatta le Lengyelországot

Nagyvilág2019.11.16, 14:44

Egy nem rég a Netflixen bemutatott dokumentumfilm ellen szólalt fel a lengyel miniszterelnök. Mateusz Morawiecki szerint a filmben bemutatott térkép megtévesztő, és egyenesen a történelem átírása, mely alkalmas arra, hogy rossz színben tüntesse fel Lengyelországot. A Netflix reagált a felvetésre, és a The Devil Next Door című sorozathoz plusz magyarázó feliratokat adnak hozzá. Írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.

Betiltanának egy több száz éves brit nemzeti éneket, mert állítólag nem politikailag korrekt

Nagyvilág2019.11.16, 14:41

Érdekes szóváltásnak lehettek szemtanúi a Good Morning Britain nézői, amikor arról ment a vita, hogy betiltsanak-e egy több évszázados múlttal rendelkező hazafias brit dalt annak állítólagos sértő szövege miatt. Írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség.

V4NA: Svédországban a priuszos emberek negyedét Alinak hívják

Nagyvilág2019.11.16, 12:33

Itt a rideg svéd valóság, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség: a Svédországban élő, bűnügyi múlttal rendelkező emberek negyedének Ali a neve, országszerte pedig folyamatosak a robbantások és a különböző bűncselekmények. De arra azért marad ideje és pénze mindeközben a kormánynak, hogy drag queen előadásokat finanszírozzon gyerekek számára.

A maffia viszi a drogbizniszt Olaszországban

Nagyvilág2019.11.15, 18:47

Kiterjedt drogmaffia-hálózat uralja az olasz kábítószer-kereskedelmet. A déli ország földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan a bűnbandák segítségével az Európába érkező kábítószerek egyik fő belépési pontja, amin keresztül egész Európába szállítanak a tiltott szerekből. Németország pedig hatalmas piacot jelent a drogkereskedőknek, a lakosság több mint negyede használt már kábítószert életében, 10-ből egy német pedig az elmúlt évben is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Soros emberei vonták kérdőre a magyar biztosjelölt függetlenségét

Nagyvilág2019.11.15, 14:48

A magyar biztosjelöltet, Várhelyi Olivért többen is a budapesti kormánytól való függetlenségéről kérdezték csütörtöki meghallgatásán, ahol egyelőre nem sikerült megszereznie a szükséges támogatást, így írásbeli pótkérdéseket kap majd. Ám a magyar biztosjelölt függetlenségét többnyire olyan képviselők firtatták, akiket egyébként erős szálak fűznek Soros Györgyhöz, vagyis Sorostól egyáltalán nem függetlenek – írja riportjában a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Mégsem lesz nyílt vita a terrorizmusról a Sorbonne Egyetemen

Nagyvilág2019.11.15, 16:27

Szakszervezeti és politikai nyomásra úgy döntött a Sorbonne vezetője, hogy nem tartják meg a november végére tervezett nyílt vitát a terrorizmusról – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A fejlemények tükrében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy Franciaországban – politikai nyomásgyakorlás miatt - sérül az oktatási és az akadémiai szabadság.