útlezárás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- baleset
- Budapest
- közlekedés
- forgalomkorlátozás
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Közel száz helyszínen demonstrál pénteken a Liga
A munka törvénykönyvének elfogadhatatlan módosítása és a nyugdíjszabályok átalakítása miatt tart félpályás útlezáró demonstrációt a Liga Szakszervezetek.
"Az nem egyezetés, hogy a hatalom elõterjeszt, a nép meg elfogad" - útlezárással tüntettek a kormány ellen
Húsz autó gyûlt össze a szakszervezetek hívására csütörtökön délelõtt Budapesten a Soroksári útnál, hogy útlezárással tiltakozzanak a kormány tervezett intézkedései ellen. Az egyik szervezõ szerint akkor tudnának eredményt elérni, ha tömegek tüntetnének a kormány ellen, de a kevés résztvevõ nem kedvtelenítette el, azt mondta, a mai akcióval csak a figyelemfelkeltés volt a céljuk. Videóriport.
Futóverseny miatt lezárják a budapesti belvárost
Maratoni futóverseny, illetve az Egészség hídja és az állatok világnapja alkalmából tartott rendezvények miatt több helyen is lezárják az utakat Budapesten vasárnap. Nem lehet autóval közlekedni szinte egész nap a Hõsök terénél, valmint a budai és a pesti alsó rakparton sem.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Egymás után két halálos baleset történt a 4-es fõúton reggel
Elõször a 4-es fõút szolnoki elkerülõ szakaszán, majd kicsivel késõbb a kisvárdai szakaszán történt baleset kedden reggel. Mindkét balesetben meghalt egy-egy ember.
Hármas karambol miatt zárták le a Kerepesi utat Pesten
Összeütközött három autó a budapesti Kerepesi úton, ezért lezárták az utat a Keresztúri út keresztezõdésében.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- útlezárás
- autós hír
- Címkefelhõ »
Este lezárják az M0-s egy részét
Az M0-s autóúton a déli szektor 25-ös kilométerétõl az M5-ös autópálya csomópontjáig terjedõ útszakaszt nem lehet használni 21 órától.
- címkék:
- útlezárás
- M0
- Címkefelhõ »
Újraindult a forgalom a Margit hídnál
A Magyar Honvédség tûzszerészei kiemelték a Margit hídnál talált bombát, ezért szombaton délben újraindulhatott a közlekedés a környéken. A bombát kora délután semmisítik meg Fóton.
Lezárják az utat Tiszadob és Tiszavasvári között szerdán
A belvíz miatt teljesen lezárják szerdán délben a Tiszadob és Tiszavasvári közötti utat. A közútkezelõ arra kéri az autósokat, hogy már ne használják a balesetveszélyes utat.
Balesetek okoztak torlódást az M0-son
Több baleset is történt kedden az M0-son. Kora reggel egy román és egy bolgár kamion ütközött össze Szigetszentmiklósnál, majd nem sokkal ez után egy teherautóba hajtott egy személykocsi az autóút 12. kilométerénél. A balesetekben egy ember életveszélyesen, ketten pedig súlyosan megsérültek.
Kitelepítéseket és útlezárásokat rendeltek el az áradás és a belvíz miatt
Újabb utat kellett lezárni az áradás miatt Borsodban vasárnap este. Kelet-Magyarországon folyamatosan romlik az árvízhelyzet, újabb embereket kellett kitelepíteni. Egy tiszaeszlári vályogház átnedvesedett fala kidõlt, az épület lakhatatlan.
Nyers húst szállító kamion borult fel az M2-es autóúton
Húsz tonna nyershúst szállított az a teherautó, amely felborult az M2-es autóúton. A mûszaki mentés idejére az egész úttestet lezárják az M0 csomópont M3-as felé vezetõ részén.
- címkék:
- Pest megye
- kékfény
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Nincs már járhatatlan út az országban
Nincs már elzárt út az országban, súlyosabb helyzet vagy baleset egyáltalán nem volt. Összesen százötvenszer vonultak ma a tûzoltók a tegnap esti és az éjszakai havazások miatt - mondta az [origo]-nak az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság szóvivõje.
A rendõrség nem engedélyezi a devecseri tüntetést
Kárenyhítést helyett teljes kártérítést szeretnének kapni és gyorsabb munkára akarják ösztönözni a kormányt az iszapömlés devecseri károsultjai, akik ezért péntektõl félpályás útlezárást akartak szervezni. A rendõrség kedd este közölte: nem engedélyezi a devecseri demonstrációt.
Gázolás miatt zárták le az M35-öst Hajdúnánásnál
Halálra gázoltak egy munkást az M35-ös autópályán Hajdúnánásnál. Az utat lezárták a helyszínelés idejére.
Baleset miatt zárva a budai rakpart a Petõfi-híd és a Szabadság-híd között
Baleset történt a budai alsó rakparton, a helyszínelés idejére lezárták az út egy szakaszát.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- útlezárás
- alsó rakpart
- Címkefelhõ »
Futók miatt lesz forgalomelterelés a Városliget körül vasárnap
Futógálát tartanak vasárnap a Városliget környékén, emiatt több helyen forgalomelterelésre kell számítani. Az arra járó BKV-járatok útvonala is módosul.
Újra járható a 6-os út Budafok-Hároson
Több autó karambolozott, ezért kedd este lezárták a 6-os út budafoki bevezetõ szakaszát, amelyet fél tíz körül nyitottak meg.
- címkék:
- Budafok
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Baleset miatt volt zárva a Ferihegyi gyorsforgalmi út
Két autó balesete miatt zárták le a Ferihegyi gyorsforgalmi utat egy idõre.
- címkék:
- kékfény
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
100 kilós bomba miatt ürítik ki reggel a Ferenchegyi út környékét
Egy bomba hatástalanítása miatt útlezárás lesz csütörtök reggel a II. kerületben - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A Ferenchegyi út környékét reggel 7 órakor ürítik ki a 100 kilós bomba miatt.
- címkék:
- Budapest
- közlekedés
- bomba
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Egy gyanús autó miatt megállt az élet New York belvárosában
Rövid idõre megbénul csütörtökön New York belvárosa, Manhattan, ahol a rendõrség egy gyanús fekete Mercedesre figyelt fel.
- címkék:
- New York
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Megnyitották az M7-es korábban lezárt szakaszát
Újra lehet közlekedni az M7-es sztráda baleset miatt korábban lezárt szakaszán.
- címkék:
- baleset
- útlezárás
- M7-es autópálya
- Címkefelhõ »
A fél belvárost lezárják az ünnep miatt
Alig lehet autóval közlekedni az augusztus 20-i rendezvények miatt a belvárosban. Lezárták a hidak egy részét, számos teret és utat, valamint a rakpartokat.
- címkék:
- parkolás
- augusztus 20.
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Feloldották az útzárat az M5-ös autópályán
Két baleset is történt hétfõ reggel az M5-ös autópálya 67 kilométerénél. A rendõrség a mentés idejére teljesen lezárta a fõváros felé vezetõ útpályát a lajosmizsei lehajtónál. A forgalom azóta megindult, a kocsikat egy parkolón keresztül engedik tovább, nagy a torlódás.
- címkék:
- autópálya
- közúti baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Újra járhatóak a budapesti alsó rakpartok
- címkék:
- Budapest
- árvíz
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Felborult egy sertésszállító Vámosszabadinál
- címkék:
- Vámosszabadi
- útlezárás
- sertés
- Címkefelhõ »
Feloldották az útzárat az M2-es fõúton
- címkék:
- kékfény
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Vízátfolyások, megsüllyedt és beszakadt utak nehezítik a közlekedést
Nógrádban vízátfolyások és beszakadt utak miatt nehéz a közúti közlekedés. Az M1-esen vasárnap nyitják meg a megsüllyedés miatt lezárt sávot. Pest megyében sorra zárják le az utakat.
- címkék:
- közúti közlekedés
- árvíz
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Filmforgatás miatt lesz zárva vasárnap reggel a Szabadság híd
- címkék:
- Szabadság híd
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Parkolási tilalom és útlezárások lesznek a Trianon-megemlékezések miatt Budapesten
Útlezárásokra és parkolási tilalomra kell számítani Budapesten a hétvégi rendezvények és megemlékezések miatt - közölte a rendõrség. A városban a Trianon-megemlékezések mellett több nagy kulturális esemény is lesz, ami többek között a belvárost, a Hõsök terét és az Andrássy út környékét béníthatja meg.
Lezárták az M7-es balatonkeresztúri felhajtóját
- címkék:
- Balaton
- útlezárás
- M7
- Címkefelhõ »
Még mindig járhatatlan két út Borsodban
- címkék:
- Borsod
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Politikai rendezvény és futóverseny nehezíti a pesti közlekedést a hétvégén
Kormányrendezvény, futóverseny és útfelújítás miatt lesznek forgalomkorlátozások a hétvégén Budapesten. A rendõrök is fokozottan ellenõriznek majd egy focimeccs miatt.
Minden miskolci tûzoltó a felhõszakadás okozta károk elhárításán dolgozik
A csütörtök délutáni felhõszakadás óta minden miskolci tûzoltó a károk elhárításán dolgozik. Lakóházakba ömlik víz, Miskolcon a megyei kórház liftaknáját is elöntötte a víz, az esti órákban lehetetlenné vált a fekvõbetegek mozgatása a sebészeti osztályon.
Újra jártható a korábban gázömlés miatt lezárt 11-es fõút
- címkék:
- Leányfalu
- útlezárás
- gázömlés
- Címkefelhõ »
A Tisza áradása miatt lezárják a szegedi rakpartot
Lezárják a hétvégén a szegedi alsó rakpartot, mert a Tisza várhatóan elönti az utat. Az Alsó-Tiszán a jövõ hétre várják az áradás csúcsát.
- címkék:
- Szeged
- Tisza
- árvíz
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Iszap miatt vált járhatatlanná a Miskolc és Kassa közötti fõút
Ismét utakat kellett lezárni az esõzések miatt Borsod északi részén - jelentette a helyi közútkezelõ. A Miskolcot Kassával összekötõ 3-as fõútra annyi iszapot hordott az esõ, hogy a szlovák határ közelében balesetveszélyessé vált, a Sajó áradása pedig ismét elvágta Sajókazát a 26-os fõúttól.
Kigyulladt kamion miatt zárták le a Fõ utat Pilisvörösváron
- címkék:
- Pilisvörösvár
- tûzesetek
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Szûk utcái miatt szenved Budapest a csúcstalálkozóktól
Szerdától péntekig két csúcstalálkozót tartottak Budapesten, amelyek miatt utcákat, útszakaszokat és tereket zártak le, ami hatalmas dugókhoz vezetett. Néhány belvárosi utca lezárása a teljes belváros forgalmára hatással van, és megoldást talán az jelentene, ha nem ragaszkodnának a belvároshoz a szervezõk. Pozsony hasonló cipõben jár, a nagy események rendezésében rutinosabb nagyvárosokban, Berlinben, Londonban jobb a helyzet.
A pesti alsó rakpartot is lezárják a jövõ héten
Több fontos utat lezárnak, sok belvárosi utcában pedig nem lehet majd parkolni a jövõ héten két nagyobb diplomáciai csúcs miatt. A pesti alsó rakparton és a Ferihegyi gyorsforgalmi úton is lezárásokra lehet számítani.
A gyalogosok sem mehetnek át a Margit hídon péntek éjszaka
Péntek éjszakára a gyalogosok elõl is lezárják a Margit hidat a járdáknál végzett munkák miatt - közölte a Margit híd Sajtóiroda. Szombaton és vasárnap a pesti felsõ rakpart lesz lezárva a munkálatok miatt, az alsó rakparton viszont zavartalan lesz a forgalom.
Halálos közúti baleset történt Kaposvárnál
- címkék:
- Kaposvár
- Toponár
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Baleset történt Dunaújvárosnál
Vasárnap este baleset történt a 6-os fõúton Dunaújváros közelében, a karambol miatt lezárták az utat.
- címkék:
- Dunaújváros
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Tûz miatt lezárták a budapesti Orczy utat
- címkék:
- Budapest
- tûzeset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Újra járható a Kálvin tér Budapesten
Újra lehet közlekedni a budapesti Kálvin téren, amely eddig a metróépítés miatt volt részben lezárva a forgalom elõl. Az Astoria irányában egy sávot megnyitottak az autósoknak, a körút mindkét oldalán kerékpársávot alakítottak ki.
Futóverseny miatt zárják le vasárnap a budapesti utakat
A budai és a pesti Duna-parton is útlezárások lesznek vasárnap egy budapesti futóverseny miatt. A lezárás 10 órától érinti az Andrássy utat, valamint Budán a Lánchíd és a Szabadsághíd közötti, Pesten a Margit híd és a SZabadság híd közötti területeket.
Budapest szívét kivonják a forgalomból
Gyakorlatilag lehetetlen lesz autóval közlekedni Budapest belvárosában augusztus 20-án. Lezárnak két hidat, a rakpartokat, a Kossuth teret és a Hõsök terét. Számos fõút felújítása folytatódik, de másutt is elterelésekre kell számítani. Cserébe újra rendben járnak majd 4-es és 6-os villamosok, és több lesz a metró is.
Baleset miatt zárva az M7-es Zamárdi után
- címkék:
- Zamárdi
- közlekedés
- autópálya
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Újra járható mindkét rakpart
Megnyitották a forgalom elõtt az áradás miatt lezárt budai és a pesti alsó rakpartot. A rakpartok megtisztítását a hordalékoktól már az éjszaka megkezdték.
- címkék:
- Budapest
- árvíz
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Baleset miatt lezárták az M5-ös egyik oldalát
- címkék:
- M5-ös autópálya
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Rengeteg fõvárosi utcát zárnak le a hétvégi rendezvények miatt
Sok lezárt utcára és kevés felszíni parkolóhelyre lehet számítania annak, aki a hétvégén a budapesti belvárosba megy autóval. Egyszerre lesz ugyanis három nagy rendezvény. A vasfüggöny lebontásának 20. évfordulóját ünneplik majd számos helyen a városban, emiatt fõleg a Belvárosban, a Hõsök tere környékén, a Várban és az Opera környezetében lesznek lezárások. Az 56-osok terét és tágabb környékét érinti majd egy nagyszíbású koncert, illetve vasárnap lesz a Budapesti Búcsú, ami szintén az Andrássy út-Hõsök tere-Városliget-tengely mentén okoz majd útlezárásokat.
- címkék:
- Budapest
- vasfüggöny
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Újabb útlezárások jönnek a Margit-hídnál
Június 21. és augusztus 1. között lezárják a Budai alsó rakpartot a Margit hídtól dél felé, szeptember második felétõl lesz ismét teljes hosszában járhat a Budai alsó rakpart. A Margit-hídra vezetõ felhajtón július közepéig lesznek korlátozások.
- címkék:
- Budapest
- közlekedés
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Magyar õrzõ-védõk vigyáznak a fenyegetett rajkai szlovákra
Ingyen védelmet ajánlott fel egy magyar õrzõ-védõ szolgálat egy Rajkán élõ szlovák családnak, mivel magyar szélsõségesek fenyegették meg õket - írja a pozsonyi SME. A családfõt azzal vádolják, hogy ráköpött a rajkai határátkelõnél féloldalas útlezárással tiltakozókra, de õ tagadja ezt. A szlovák lap szerint a háttérben az húzódhat meg, hogy a férfi ingatlanközvetítõ és rajkai házakat ad el szlovákoknak.
Radioaktív anyagot szállítottak a fõvárosban
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, speciális radioaktív anyagot szállítottak múlt héten Budapesten, a XII. kerületben. A rendõrök szûkszavúan nyilatkoztak a szállítmányról, a környéken lakók csak azt vették észre, hogy az útlezárásokkal biztosított konvojt rengeteg rendõr, és a levegõbõl helikopter kíséri.
Kamionok miatt állják el a 10-es utat Nyergesújfalun
Félpályás útlezárást tartanak Nyergesújfalun pénteken a túl sok kamion ellen. A helyiek súlykorlátozást vagy elkerülõ utat követelnek, hogy visszakapják nyugalmukat. A kezdeményezéshez két másik település is csatlakozott: Lábatlanon jövõ pénteken, Süttõn két hét múlva állják el az utat a helyiek.
Útlezárás és fokozott ellenõrzés lesz pénteken Pesten
A péntekre szervezett demonstrációk miatt fokozott ellenõrzést rendelt el a fõváros területén Tóth Gábor budapesti rendõrfõkapitány, aki szerint a BRFK mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenõrzés a békésen demonstráló állampolgárokat ne zavarja. A bejelentett rendezvények miatt a rendõrség éjfélig lezárja a pesti rakpart egy részét is.
Sittszállítás ellen tiltakoztak a XVI. kerületiek
Útlezárással tiltakozott csütörtökön húsz XVI kerületi az ellen, hogy a 4-es metró építõjének egyik alvállalkozója a lakóházak közvetlen közelében fuvarozza a kitermelt földet a kerület egyik bányájába. A metró építõi szerint ha a helyieket zavarják a munkálatok, az önkormányzatnak kell alternatív útvonalat kijelölnie.
- címkék:
- Kovács
- metró
- bányászat
- útlezárás
- 4-es metró
- Címkefelhõ »
Hétfõtõl útlezárás lesz a budai rakparton
Forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani hétfõtõl május 31-ig a budai alsó rakparton, a Lágymányosi híd és a Bertalan Lajos utca közötti szakaszon a Budai Duna-parti Fõgyûjtõcsatorna építése miatt - ezt az ÉlõDuna Projekt tudatta sajtóközleményben az MTI-vel.
Útlezárások egy futóverseny miatt
Egy futóverseny miatt forgalomelterelésekre lehet számítani vasárnap a fõváros több pontján.
Az égetõmû ellen tiltakoztak Várpalotán
A Várpalotán megvalósítandó, mintegy nyolcmilliárd forint költségû égetõmû felépítése ellen tiltakozott mintegy száz helybeli lakos pénteken este Várpalotán két órás félpályás útlezárással. Németh Árpád polgármester a turizmust is elszenesedni látja az égetõmû "bûzölög, füstöt ontó" torkában.
- címkék:
- útlezárás
- Várpalota
- Árpád
- Címkefelhõ »
Korán kezdõdnek az ünnep miatti útlezárások
Számos korlátozással találkozhatnak már szerda estétõl az autósok a fõvárosban. A következõ napokban érdemes lesz elkerülni a budai rakpartot, 20-án pedig mindkét rakpartot és a Parlament körüli utcákat is.
Félpályás útlezárás a 81-esen Pérnél és Mezõörsnél
Jelentõs torlódást okozott az átmenõ forgalom ellen tiltakozók félpályás útlezárása Pérnél a Gyõrt Székesfehérvárral összekötõ 81-es fõúton pénteken kora este.
- címkék:
- Székesfehérvár
- Gyõr
- Pér
- útlezárás
- fõút
- tiltakozó
- Címkefelhõ »
Láncos bottal támadtak tüntetõk egy autósra
Feloszlatta a rendõrség a kormányellenes tüntetõk félpályás útlezárását a 2/A fõúton, miután a demonstráció néhány résztvevõje összeverekedett egy autóssal. A rendõrség elõállított három tüntetõt, akik a gyanú szerint nuncsakuval verték meg a sofõrt, autóját pedig összetörték.
Halálos baleset miatt útlezárás Budán
Este hat órakor oldották fel az útzárat a Szentendrei úton, ahol frontálisan ütközött egy teherautó és egy személyautó. A személyautó beszorult a vasáruval megrakott teherautó alá. Az autó 30 éves sofõrje életét vesztette.
Forgalomlassítással tiltakoztak országszerte
Félpályás útlezárásokkal és forgalomlassításokkal demonstráltak a kormány ellen szombaton a fõvárosban és az ország több megyéjében. A tüntetõk többségében a fõutak városi vagy városba vezetõ szakaszán állták el néhány órára az egyik sávot.
- címkék:
- Budapest
- Debrecen
- tüntetés
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Gyurcsány házánál és az utakon is tüntettek
Kormányellenes demonstrációkat tartottak szombaton: az ország számos pontján félpályás útlezárásokkal és forgalomlassításokkal azt követelték, hogy távozzanak a közéletbõl az erkölcsi és gazdasági válság felelõsei. Közben a fõvárosban egy másfél ezer fõs csoport Gyurcsány Ferenc házához vonult, és a miniszterelnök távozását követelte.
Útlezárásokkal tüntetnek a kormány ellen
Szombaton az ország számos pontján tartottak forgalomlassító demonstrációt. A tüntetést a Szövetség az Igaz Országért mozgalom szervezte, megfogalmazásuk szerint az a céljuk, hogy az erkölcsi és gazdasági válság felelõsei távozzanak a közéletbõl.
Útlezárással tüntettek a kamionok miatt
Szombaton 12 település lakói demonstráltak félpályás útlezárással a 86-os fõút kamionforgalmának korlátozásáért. A tiltakozók azt szeretnék, ha a kormány útdíjat szabna ki.
- címkék:
- útlezárás
- 86-os fõút
- Címkefelhõ »
A dugók dacára is várják a felújításokat a fõvárosiak
Alig várják a fõvárosiak az újabb útfelújításokat, minden útelterelés, útlezárás és más közlekedési nehézség ellenére - állítja a Capital Research Piackutató Intézet, amely az idei budapesti felújítási munkálatok megítélésérõl készített felmérést. Ennek szerintük az a magyarázata, hogy az emberek sokkal rosszabb helyzetre számítottak, végül pedig csak "könnyen felejthetõ" fennakadások voltak.
Kisebb tüntetések voltak vidéken
Pár tucat, vagy pár száz fõs tüntetéseket tartottak vidéken is a kormány ellen, az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján, gyakran '56-os megemlékezésekkel összekapcsolva. Félpályás útlezárás is volt.
Balesetet okozott a félpályás útlezárás Kópházánál
A félpályás útlezárás miatt feltorlódott kocsisorba belerohant egy terepjáró pénteken Kópházánál a 85-ös fõúton: egy ember súlyosan, többen könnyebben megsérültek.
- címkék:
- Kópháza
- kékfény
- baleset
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Kitartanak a gödi félpályázók
Újra félpályás útlezárást tartanak a 2/a fõúton a kormányfõ távozásáért gödi civil szervezetek. A környéken torlódásokra kell számítani. A heti rendszerességgel megtartott demonstrációsorozat november 17-ig tart.
Útlezáró tiltakozás miatt van torlódás Gödnél
Gyurcsány Ferenc távozását követelték azok a demonstrálók, akik félpályás útlezárást tartottak Gödnél a 2/A úton. A megmozdulást egy civil szervezet szervezte, nem elsõ alkalommal.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Göd
- tüntetés
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Féltik a királyokat a Kossuth téri tüntetõktõl
Három király, 18 államfõ, 6 kormányfõ mellett több nemzetközi szervezet vezetõje érkezik az '56-os ünnepségekre Budapestre, aminek következtében 12 éve nem látott biztonsági intézkedések, és rengeteg útlezárás vár a fõvárosra. 1200 rendõrrel, mesterlövészekkel, rendõrségi helikopterekkel készülnek a hosszú hétvégére, de lehetséges, hogy a legnagyobb problémát a Kossuth téri tüntetõk okozzák majd, akiknek a közelébe nem mehetnek a VIP-vendégek.
Az utakon tüntetnek a kormány ellen
Félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány ellen azok a demonstrálok, akik Körmend közelében 16 jármûvel a Budapest felé tartó sávot zárták le. Autós demonstrációt tartanak a Balatonnál is.
Bánfa polgármesterére támadtak a Magosz útlezárásnál
Bántalmazták a baranyai Bánfa független polgármesterét, Szabó Miklósnét, aki még nem döntötte el, tesz-e feljelentést támadója ellen. A politikust egy régi ismerõse verte meg, feltehetõen ittas állapotban.
Traktorokkal tüntetnek az utakon a gazdák
Pénteken országszerte utcára vonultak a gazdák, hogy tiltakozzanak a kormány általuk gazda- és vidékellenesnek tartott intézkedései és tervei ellen. A kora reggeli óráktól egészen délutánig félpályás útlezárásokra kell számítani szinte minden megye nagyobb útjain.
Útlezárással bírnák távozásra Gyurcsányt Gödön
Hetente ismétlõdõ félpályás útlezárással tiltakoznak a kormányfõ távozásáért Gödön. A helyiek egy csoportja csütörtökön kezdte a tiltakozást, kilométeres dugót okozva.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Göd
- tüntetés
- dugó
- útlezárás
- Címkefelhõ »
Példátlan útlezárások hétfõtõl Dél-Budán
Hatalmas változtatások lesznek a budapesti tömegközlekedésben a következõ napokban. A hétvégi nemzeti ünnep miatt járatokat törölnek, rövidítenek vagy módosítanak, hétfõtõl pedig minden eddiginél nagyobb forgalomátalakítások várhatóak Dél-Budán, mivel a négyes metró építése miatt teljesen elzárják a forgalomtól a Fehérvári út és a Móricz Zsigmond körtér egy részét. Az [origo] összeszedte, mi minden változik a fõvárosban három nap alatt.
Fókuszban az idegenvezetõk - Elvárások, nehézségek, keresetek
Napi bruttó 12-16 ezer forintos átlagkereset, felsõfokú idegennyelv-tudás, rugalmasság, némi humorista-véna, együttmûködõ készség és türelem. A szakma gyakorlásához a jó idegzet elengedhetetlen: idõnként útlezárások, átszervezések, halálesetek is nehezíthetik a munkát. Górcsõ alatt az idegenvezetõi szakma.
Szécsényben eloltották a tüzet
Többórás küzdelem után eloltották a Szécsényben hétfõn kigyulladt háromszintes épületben lángoló tüzet; az oltás befejeztével a rendõrség megszüntette az útlezárást - közölte a Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyelete.
Útlezárás motoros felvonulás miatt
- címkék:
- útlezárás
- felvonulás
- Címkefelhõ »
Tüntetõk zárják le a Brenner-alagutat
Tizenegy órán keresztül tüntetõk zárják le pénteken a Brenner-alagút elõtti osztrák autópályaszakaszt. A közlekedésszervezésért felelõs osztrák illetékesek teljességgel hatástalannak minõsítik az ilyen jellegû útlezárási akciókat.
- címkék:
- Ausztria
- tüntetés
- útlezárás
- akció
- Címkefelhõ »
Útlezárással küzdenek a balatoni motorcsónakokért
A balatoni motorcsónak-használat engedélyezéséért szervez demonstrációt egy civil szervezet. A szervezõk szerint a tiltás megszüntetésével fellendülne a turizmus, és többen jönnének a tóhoz - írja a Népszabadság.
Árvíz: újabb útlezárások
Az árvíz miatt kedd délután lezárták Budapest határa és Dunakeszi határa között a 2-es utat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó áradása miatt a Szegilong és Olaszliszka, valamint a Sárospatak és Apróhomok közötti alsóbb rendû utakat - közölte az Útinform diszpécsere. Kemenesy Judit elmondta, hogy másutt változatlan a helyzet, nem közelíthetõ meg Tahitótfalu, Pilismarót, Dömös, valamint a Szentendrei-sziget települései, a mohácsi komp is leállt.