űrszonda

címke rss

Történelmi kép az űrkutatásban: leszálló Mars-szonda egy másik űreszközről fotózva

Archívum2008.05.27, 11:14

Csak két kis fényes folt, mégis teljesen újszerű látvány számunkra: a vörös bolygó körül keringő Mars Reconnaisance Orbiter-űrszonda az űrkutatás története során elsőként örökített meg egy másik űreszközt, amint az a felszín felé közeledik. Utóbbi természetesen a hétfőn hajnalban landolt Phoenix volt.

Landolt a Phoenix-űrszonda a Marson

Archívum2008.05.26, 02:37

Hazai idő szerint hétfő hajnali 1 óra 53 perckor landolt a Phoenix-űrszonda a Marson. A leszállás minden eseménye rendben zajlott, a kritikus művelet sikerességét a Mars Odyssey is megerősítette. A NASA ezzel kiköszörülte azt a csorbát, amit a Mars Polar Lander eltűnése jelentett 1999-ben.

Új korszak nyílik a Mars kutatásában: landoláshoz készülődik a Phoenix

Archívum2008.05.23, 17:47

Rövidesen eléri a Marsot a Phoenix-űrszonda, az első leszállóegység, amely - ha minden a tervek szerint alakul - a vörös bolygó sarkvidékén üzemel majd, tudományos szempontból sokkal izgalmasabb területen, mint az eddigi felszíni szondák. A Phoenix a Mars északi poláris térségének lakhatósági viszonyait kutatja, és a marsi élet lehetőségével kapcsolatos kérdések közül leginkább arra találhat választ, hogy vajon mekkora esélye lenne egy földi, szélsőséges természeti környezetet elviselni képes baktériumnak az életben maradásra a marsi nyár idején a leszállóhely területén.

Mars-kutatás: egy korszak mérföldkövei képekben

Archívum2008.05.23, 14:58

A Phoenix-űrszonda néhány nap múlva leszáll a vörös bolygó északi poláris térségében, hogy mintát vegyen a vízjégtartalmú felszíni réteg anyagából, és részben feltárja a terület egykori lakhatósági viszonyait. Ez a küldetés jelképesen lezárja azt a több mint egy évtizede tartó korszakot, amelyben a víz és a formakincs-változások jelentették a Mars-kutatás fókuszpontjait, s megnyitja a biogén anyagok, illetve életnyomok terepi módszerekkel történő keresésének új, remélhetőleg még izgalmasabb időszakát.

Már várják a Marson a Phoenix űrszondát

Archívum2008.05.22, 14:58

A Mars körül keringő három űrszonda is úgy változtatta meg a pályáját, hogy ideális helyzetben legyenek a Phoenix május 25-i érkezésének megfigyeléséhez.

Fél évszázada keresett jelenséget figyeltek meg a Napon - a hét asztrofotója

Archívum2008.04.17, 21:36

A Hinode napkutató űrszonda megfigyelései révén sikerült egyértelműen azonosítani azokat a régóta keresett mágneses hullámokat, amelyek a Nap külső légkörét felforrósítják.

Szélsőségesen forró robbanást észleltek a Napon

Archívum2008.04.08, 11:23

A Hinode és az R-HESSI űrszondák megfigyelései alapján extrém magas hőmérsékletű napkitörést azonosítottak csillagunkon.

Vulkánkitöréseket keres a Venus Express-űrszonda

Archívum2008.04.08, 21:37

A Vénusz légkörében a kéndioxid-koncentráció változását azonosították, ami akár vulkáni aktivitással is kapcsolatban lehet.

Fél évszázados az űrkorszak első nagy tudományos eredménye

Archívum2008.02.04, 00:03

A Földet övező sugárzási övezet felfedezése az űrkorszak első nagy tudományos eredménye volt. A Van Allen-öveket közel fél évszázada ismerjük, de sok részlet még ma is feltárásra vár. A tervek szerint a NASA 2011-ben két űrszondát állít pályára a sugárzási övek viharainak tanulmányozására.

Az Ulysses-szonda elhaladt a Nap pólusa felett

Archívum2008.01.24, 12:38

Az Ulysses-űrszonda immáron második alkalommal haladt el a Nap északi sarkvidéke felett, megvizsgálva a csillagunk poláris tartományaiból kiáramló gyors napszelet.

A Messenger-űrszonda elhaladt a Merkúr mellett

Archívum2008.01.15, 09:07

Közel harminc éve, a Mariner-10 látogatása óta nem járt űrszonda a Naprendszer legbelső bolygójánál, a Merkúrnál. Most vége a hosszú szünetnek: az amerikai Messenger 2008. január 14-én (hétfőn), magyar idő szerint 20:04-kor elvégezte a bolygó első megközelítését.

A Voyager-2 a Naprendszer határán jár

Archívum2007.12.12, 09:32

Az 1977-ben startolt Voyager-1 és -2 űrszondák harminc év elteltével is üzemelnek, az utóbbi sok mérési eredményt küld haza még ma is. Az űreszköz nemrég turbulensen kavargó töltött részecskékkel és váratlanul erős mágneses térrel találkozott: ennek alapján most járhat a napszél és a csillagközi anyag határvidékén. Néhány év, és az első emberkéz alkotta eszközk kijut a csillagközi térbe. 

Párolgó légkör, hatalmas villámok: új eredmények a Vénuszról

Archívum2007.11.30, 10:58

A Nature, a legrangosabb tudományos folyóiratok egyike 2007. november 29-i számában érdekes tanulmányt közöl a Vénusz bolygó légkörének lassú fogyásáról. A cikk egyik társzerzője Szegő Károly, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, aki fizikusként vett részt az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express űrszondája által gyűjtött adatok feldolgozásában, értelmezésében.

Látványos hold- és földfotók a japán Selene űrszondától

Archívum2007.11.19, 09:03

A Hold körüli pályán keringő japán SELENE szonda sikeresen tesztelte kameráját, és látványos fotókat sugárzott a Földre. Az amerikai Apollo-program óta nem örökítették meg, amint bolygónk felkel, illetve lenyugszik a Hold látóhatárához képest.

Tíz kép a tíz éve indult Cassini-űrszondától

Archívum2007.10.16, 09:30

1997. október 15-én, tíz éve indították útnak a Cassini-Huygens űrszondapárost a floridai Cape Canaveralból. Hétéves utazás után, 2004 júliusában a Cassini, minden idők legdrágább bolygókutató szondája pályára állt a hatalmas gyűrűrendszerrel övezett gázóriás, a Szaturnusz körül, ahonnan azóta is ontja a képeket és a mérési adatokat. 2005 januárjában a Huygens leereszkedett a Titan nevű óriáshold felszínére, és lélegzetelállító képeket küldött a Földre. Összeállításunkban a küldetés tíz fontos tudományos eredményét idézzük fel, tíz kép segítségével.

Célpont a Hold: a közeljövő küldetései égi kísérőnkre

Archívum2007.10.15, 16:06

A japán SELENE-űrszonda elérte égi kísérőnket, miközben az Egyesült Államok, India, Kína és Németország is tervezi saját holdszondáit. Elképzelhető, hogy egy újabb, a Hold meghódítására irányuló űrverseny kezdődik.

Elindult a Dawn-űrszonda

Archívum2007.09.28, 08:49

Szeptember 27-én, magyar idő szerint 13:34-kor startolt a Dawn-űrszonda. Küldetésének célja a vulkanikusan átalakult Vesta kisbolygó, és a legnagyobb méretű aszteroida, a Ceres részletes tanulmányozása.

Készül a Hold felé az új japán űrszonda

Archívum2007.09.24, 09:15

2007. szeptember 14-én startolt a SELENE-szonda, Japán második olyan űreszköze, amely a Holdat fogja részletesen tanulmányozni. Egy éven keresztül kering majd kísérőnk körül, feltérképezve annak felszínét, gravitációs anomáliáit és a körülötte mozgó töltött részecskéket.

Barlangok a Marson - a hét asztrofotója

Archívum2007.09.04, 09:26

A Mars Odyssey amerikai űrszonda felvételein felszín alatti üregek nyílásaira bukkantak. A barlangszerű képződmények az élet keresése szempontjából is fontos célpontok lehetnek.

Új eredmények a Hold fejlődéséről

Archívum2007.08.31, 08:18

Az európai SMART-1 űrszonda felvételeinek elemzésével a nagy holdi becsapódásos medencék fejlődéséről nyertek új eredményeket. A Holdon korábban ismeretlen oldaleltolódásokat, ún. transzform vetőket is azonosítottak egyes területeken.

Elindult az új Mars-szonda

Archívum2007.08.06, 11:42

Szombaton délelőtt, magyar idő szerint 11:36-kor a Phoenix-szonda megkezdte 10 hónapos útját a Mars felé. Az űreszköz egy  Delta-2-es hordozórakétán startolt a floridai Cape Canaveral űrkikötő 17A jelű indítóállványáról.

A Mars-kutatás legújabb eredményei a Jövő Házában

Archívum2007.07.17, 15:29

2007-ben tovább folytatódik az űrkutatás és csillagászat iránt érdeklődők számára szervezett ismeretterjesztő rendezvénysorozat a budapesti Jövő Házában. Az utolsó alkalommal a Naprendszer-kutatás különösen izgalmas célpontjáról, a Marsról lesz szó, amelyet napjainkban 5 űrszonda vizsgál, s hamarosan útnak indul felé egy újabb amerikai leszállóegység is, hogy választ keressen az emberiség egyik legalapvetőbb tudományos kérdésére...

Küldetés a legnagyobb kisbolygókhoz

Archívum2007.07.06, 20:31

Már több kisbolygót is meglátogattak űreszközök, sőt az Eros felszínére a NEAR űrszonda le is ereszkedett. A kisbolygóöv legnagyobb és talán legérdekesebb objektumai azonban eddig kimaradtak a részletes vizsgálatokból. Ezt hivatott pótolni az amerikai Dawn küldetés, amely legkorábban július 7-én veheti kezdetét. A Ceres és a Vesta részletes vizsgálata bepillantást nyújthat a kisbolygók fejlődéstörténetébe, ezzel pedig a Naprendszer keletkezési viszonyaiba.

Egyszerre két űrszonda figyelte a Vénuszt

Archívum2007.06.06, 10:40

A Venus Express mellett a Merkúr felé tartó MESSENGER-szonda is belső bolygószomszédunkat tanulmányozta.

Hatékony napszélriasztó rendszer

Archívum2007.05.31, 09:53

A SOHO napkutató űrszonda mérései alapján minden korábbinál hatékonyabb napszél-előrejelző rendszer készülhet. Az új, még fejlesztés alatt lévő módszernek köszönhetően már most körülbelül 20%-kal csökkent annak esélye, hogy a részecskezáporok váratlanul érjenek asztronautákat, illetve űreszközöket.

Rejtélyes barlangnyílások a Marson

Archívum2007.05.30, 08:01

A Mars Odyssey által korábban azonosított, barlangszerű nyílásokat nemrég a Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda nagy felbontóképességű HiRISE kamerájával is vizsgálták.

Új felismerések a napszél viselkedéséről

Archívum2007.05.24, 10:29

A megfigyelések alapján régóta tudjuk, hogy bár a napszél sebessége változó, sosem csökken 260 km/s alá. A Wind űrszondának a napszél jellemzőiről 1995. és 2005. között rögzített adatait Justin Kasper (MIT) és kollégái dolgozták fel. A munka során a napszél sebessége és az összetétele között kerestek és találtak is kapcsolatot.

Szoftverhiba okozta a Mars-szonda vesztét

Archívum2007.04.17, 09:36

Az amerikai Mars Global Surveyor űrszonda meghibásodásához szoftverhibából kiinduló szerencsétlen események láncolata vezetett - közölte a NASA a legújabb vizsgálati eredményeket.

Mit jelent a hazai űrkutatásnak az első magyar űrturista?

Archívum2007.04.12, 18:56

Simonyi Károly közelgő űrrepülése az újságok címlapján szerepel, ám a hazai űrtevékenység eredményeiről ritkábban olvashatunk híreket. Pedig eredmények szép számmal vannak, és ezek sokszor nemzetközi figyelmet kapnak. Hazánk több űrprogramból is kiveszi a részét, és a magyar cégek már számos olyan műszert készítettek, amelyek jelenleg is különböző űrszondákon repülnek. Az első magyar űrturista indulása kapcsán Dr. Both Elődöt, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatóját kérdeztük.

Óriási jégkészletet találtak a Marson

Archívum2007.03.20, 10:44

Az európai Mars Express űrszonda felszín alá "belátó" radarja közel 4 kilométer vastag vízjégréteget talált a vörös bolygó déli sarkvidékén.

Film a legfurcsább napfogyatkozásról

Archívum2007.03.17, 09:49

A STEREO-B űrszonda olyan napfogyatkozást örökített meg, amelyet a Földről senki nem láthat. A filmen a Hold kis korongként vonul el a Nap előtt.

Fókuszban a Nap: ma kezdődik a Nemzetközi Heliofizikai Év

Archívum2007.03.13, 09:22

Az UNESCO döntése értelmében 2007 a Heliofizika Nemzetközi Éve. Ennek keretében világszerte ismeretterjesztő összejöveteleket tartanak, továbbá kiemelten figyelik központi csillagunk aktivitása és a földi környezet közti kapcsolatot.

Üstököstörmelék bombázhatott meg egy korai Mars-szondát

Archívum2007.03.07, 00:08

Újabb elemzések alapján elképzelhető, hogy egy üstökösmag szétesése miatt létrejött meteorraj tagjai találták el 1965-ben a Mariner-4-űrszondát.

A Plútó-szonda a Jupiter mellett

Archívum2007.03.01, 00:08

A tavaly januárban felbocsátott New Horizons űrszonda mindössze egyéves utazás után már a Jupiter távolságában jár. Az óriásbolygó a tervezett mértékben lendített a szondán végső cépontja, a Plútó felé. A Jupiter-közelség során közel 700 különféle megfigyelést terveznek a szakemberek.

Sikeresen tesztelték a Rosetta-űrszondát a Mars közelében

Archívum2007.02.28, 14:08

Mint arról hétfőn már röviden beszámoltunk, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta nevű üstököskutató űrszondája az elmúlt hétvégén 250 kilométerre haladt el a Mars mellett, miközben felvételeket készített és adatokat gyűjtött a vörös bolygóról. A Mars-közelítés célja az volt, hogy a bolygó gravitációja lendítsen egyet az űrszondán (az űrkutatásban e gyakran alkalmazott módszert hintamanővernek is nevezik). A művelet sikerrel zárult, a Rosetta immár nagyobb sebességgel folytathatja útját a Csurjumov-Geraszimenko-üstököshöz, ahová a tervek szerint 2014-ben érkezik meg.

Problémák az új Mars-szondával

Archívum2007.02.13, 00:22

Az amerikai Mars Reconnaisance Orbiter (MRO) a vörös bolygó körül keringő eddigi legsikeresebb űreszköznek tűnik, melynek pazar felvételeit már többször bemutattuk rovatunkban. A szonda által eddig lesugárzott teljes adatmennyiség már körülbelül 1000 CD-t töltene meg. Az elmúlt időszakban azonban komoly probléma jelentkezett kamerájánál, ami csökkentheti teljesítőképességét.

Felhők a Mars egén - a hét asztrofotója

Archívum2007.02.11, 19:16

A Mars Global Surveyor űrszonda méréseinek elemzésével első alkalommal készült áttekintő felmérés az éjszakai felhőzet eloszlásáról, az Opportunity marsáró pedig első alkalommal figyelte meg konvektív felhők kialakulását a Marson.

Sikeres hintamanőver a Holdnál

Archívum2007.01.30, 09:39

A STEREO-B űrszonda elhaladt a Hold mellett, és megkezdte végső pozíciójának megközelítését. Társával együtt a napszél térbeli jellemzőit fogják vizsgálni, és a korábbinál pontosabban jelzik előre az űr-időjárást.

Ismét felbukkant a marsi nyomkereső

Archívum2007.01.16, 11:42

"Régészet" Mars körüli pályáról: a Mars Reconnaisance Orbiter (MRO) nevű új amerikai űrszonda újabb pazar felvételén az 1997-ben landolt Mars Pathfinder leszállóegység és környezete látható.

Pazar fotók a Marsról, pánik a Földön: új eredmények az új Mars-szondától

Archívum2006.12.19, 10:57

A legújabb marsi keringőegység, az amerikai Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda tevékenysége valóban szenzációs. Az eddig visszaküldött és nyilvánosságra hozott felvételek bizonyítják: ez az űreszköz több információt nyújthat a vörös bolygóról, mint összes korábbi társa együttvéve. Új fejlemény, hogy az űreszköz felszín alá "belátó" radarját is üzembe helyezték. Képes összefoglalónk a friss eredményekről.

Azonosították az egyik marsjáró leszállóegységét az új képeken

Archívum2006.12.03, 20:48

A közelmúltban pályára állt Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda fedélzetén található a vörös bolygó körül keringő jelenlegi legjobb kamera (HiRISE), amely minden korábbinál részletesebben, egy méter alati felbontással örökíti meg az égitest felszínét. A november 7-én megkezdődött program első két hetében közel száz felvételt rögzítettek. Az alábbi, most közölt felvételeken a 2004 elején a bolygóra érkezett és még jelenleg is működő Opportunity leszállóhelyét tanulmányozhatjuk, a landolás "maradványaival" egyetemben.

Veszélyes leszállóhely a Marson

Archívum2006.11.30, 09:52

A következő Mars-szonda lehetséges leszállóhelyei sziklákkal borított, veszélyes vidékeknek látszanak.

Emlékezés egy pazar Mars-szondára

Archívum2006.11.26, 10:35

Az elmúlt napokban a földi irányítók hiába próbáltak kapcsolatba lépni a Mars Global Surveyor űrszondával. Úgy tűnik, hogy a vörös bolygó kutatását 1997-től új alapokra helyező űreszközt végleg elvesztették. Összeállításunkban felidézzük a legszebb képeket és legfontosabb felfedezéseket is.

Mars-szondák kritikus helyzetben

Archívum2006.11.14, 08:46

A bolygó körül keringő Mars Global Surveyor szondával megszakadt a kapcsolat, és előfordulhat, hogy a felszínen dolgozó Opportunity nem tud majd kijönni a Victoria-kráterből.

Egy új napkutató űrszonda pazar felvételei - a hét asztrofotója

Archívum2006.11.10, 16:14

A japán Hinode napszonda első képei látványosan mutatják be csillagunk felszíni folyamatait.

A Plútó-szonda első képe a Jupiterről - a hét asztrofotója

Archívum2006.10.13, 16:54

Sikeresen tesztelték a New Horizons űrszonda több műszerét a Jupiteren és két holdján. A felvételen részletesen megfigyelhető a bolygó felhőrendszere, valamint az Io és az Europa.

Végső csapás a marsi arcra

Archívum2006.09.25, 08:33

A korábban számos vihart kavart, emberi archoz hasonló felszíni képződményről a Mars Express űrszonda is kimutatta, hogy nem más, mint egy egyszerű sziklaalakzat.

A Holdba csapódott az európai űrszonda

Archívum2006.09.11, 09:01

Az európai SMART-1 űrszonda 2006. szeptember 3-án magyar idő szerint 7:42-kor, a terveknek megfelelően a Hold felszínébe csapódott. A becsapódással kapcsolatos első tudományos eredményeket folyamatosan közöljük.

Ugráló Mars-szondák

Archívum2006.08.22, 10:45

Egy új terv alapján apró, ugráló szondákkal lehetne felderíteni a vörös bolygó veszélyes területeit és felszín alatti üregeit. Az első tesztpéldányokkal 2006 szeptemberében új-mexikói barlangokban végeznek kísérleteket.

A napkorona előrejelzett alakja - a hét asztrofotója

Archívum2006.06.30, 08:42

A korábbiaknál pontosabb módszert dolgoztak ki a napkorona alakjának előrejelzésére, amit sikeresen teszteltek is a legutóbbi teljes napfogyatkozáskor.