Universum
címke rss- kapcsolódó címkék:
- boksz
- profi boksz
- Erdei Zsolt
- WBO
- Balzsay Károly
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Erdei Zsolt a WBO kisvilágbajnoka
Erdei Zsolt az ötödik menetben kiütéssel győzött a dél-afrikai Jim Murray ellen a Boksz Világszervezet félnehézsúlyú interkontinentális címmérkőzésén az új debreceni Főnix-csarnokban. A hamburgi Universum magyar öklözője már az első menettől kezdve irányította a csatát. Erdei profi pályafutása valamennyi összecsapását megnyerte, azaz szombaton már a tizenharmadik sikerét aratta.
Pénteken jön el az Ítélet Napja
Szeptember 13-án, pénteken bokszgála helyszíne lesz a Pólus Center. A Félix-Promotion gáláján Gálfi András a WBO középsúlyú interkontinentális bajnoki övéért száll ringbe, de nagy érdeklődésre tarthat számot a Bognár László - Nagy János nagypehelysúlyú magyar bajnoki címmeccs is. A gála egyébként az "Ítélet Napja" elnevezést viseli.
Matolcsi Eb-címmeccsen bunyózhat
Augusztus 17-én, Berlinben ismét magyar profi ökölvívó lép ringbe, mindjárt kettő is. Az Universum szervezte eseményen Erdei Zsolt is mérkőzik, ám az igazi nagy lehetőség Matolcsi József előtt adódik, aki a váltósúlyú Európa-bajnoki címmeccsen a német Michel Trabant ellen öklözhet.
Címmeccse előtt megsérült Vitalij Klicsko
Porckorongsérvet kapott, így lemondta a jövő szombati, Larry Donald elleni dortmundi mérkőzést Vitalij Klicsko, a hamburgi Universum nehézsúlyú ökölvívója.
Vitalij Klicsko ellenfélre vár
Még nem tudni, ki lesz az ellenfele Vitalij Klicskónak a július 20-án sorra kerülő dortmundi ökölvívógálán. Klaus-Peter Kohl, az Universum menedzsere szerint három lehetséges riválissal tárgyalnak.
Vitalij Klicsko ellenfélre vár
Még nem tudni, ki lesz az ellenfele Vitalij Klicskónak a július 20-án sorra kerülő dortmundi ökölvívógálán. Klaus-Peter Kohl, az Universum menedzsere szerint három lehetséges riválissal tárgyalnak.
Tigris nem mozdul a szoknya mellől
"Michalczewski anyámasszony katonája" - mondta Derrick Harmon félnehézsúlyú bokszoló, aki a WBO-szervezet rangsorának a hetedik helyezettje. Az amerikai azért mondta ezt az Universum bokszolójára, mert a Tigris eddigi negyvenöt meccséből negyvennégyet Németországban bokszolt.
Kokó a búcsúmeccse után focistának állhat
Már csupán tíz nap van hátra, és befejezi pályafutását minden idők legeredményesebb magyar ökölvívója, Kovács István. Az amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig jutó sportoló profiként is feljutott a csúcsra, ahonnan tavalyi, Chacón elleni veresége taszította le. Kokó április 20-án Gdanskban búcsúzik a versenyzéstől, abban a városban, ahol tizennégy éve első komoly sikerét érte el. Visszavonulása után továbbra is a sport közelében maradna, több labdarúgócsapat is jelentkezett, hogy szívesen látná soraiban.
- címkék:
- Kovács István
- Koko
- foci
- boksz
- sport
- Universum
- Gdańsk
- Címkefelhő »
Veszélyben Kokó búcsúmeccse
A Kirch médiacsoport csődje miatt veszélybe került a hamburgi Universum Box-Promotion következő három rendezvényének a lebonyolítása.
Visszavonul az ötvenéves bokszlegenda
Roberto Duran hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A négy alkalommal is világbajnoki címet szerzett ökölvívó Panamavárosban tette hivatalossá szándékát.
- címkék:
- Roberto Duran
- boksz
- Universum
- Címkefelhő »
Kokó ma dönt a folytatásról
Kovács István ma dönt arról, hogy folytatja-e profi bokszolói pályafutását. Amennyiben nemleges döntést hoz, vélhetően több reklámszerződését újra kell tárgyalni, mert ebben az esetben már nem tudja a mindenkit legyőző bokszoló szerepét betölteni.
- címkék:
- Kovács István
- Koko
- boksz
- Universum
- Címkefelhő »
Kokó márciusban sem tér vissza
Az RTL Klub információi szerint elmarad Kovács István március 16-ára tervezett visszatérése. Az egykori magyar profi világbajnok eredetileg Stuttgartban is kötelek közé lépett volna, ám fellépését egy hónappal elcsúsztatta klubja, az Universum.
Kokó vb-címmeccs nélkül vonulhat vissza
Hétfőn kapott szárnyra a hír, miszerint Kovács István visszatérése újból elmarad. Meglehet, hogy ha így folytatódnak a történések - azaz az Universum továbbra is csak hitegeti egykori profi világbajnokunkat -, akkor Kokó vb-címmeccs megvívása nélkül vonul vissza.
- címkék:
- Kovács István
- Koko
- boksz
- Universum
- Címkefelhő »
Kokónak visszavágót ígér az Universum
Kovács István klubja választott: nem Európa-bajnoki, hanem vb-címmeccset szervez a magyar pehelysúlyú exvilágbajnoknak. Ezen minden valószínűség szerint ismét Julio Pablo Chacón lesz az ellenfél, ugyanis a hamburgi istálló a Bokszvilágszervezet (World Boxing Organization) nevű szervezettel van a legjobb viszonyban.
Botha lehet Vlagyimir Klicsko ellenfele
Valószínűleg a dél-afrikai Frans Botha lesz az ukrán Vlagyimir Klicsko következő ellenfele. A hamburgi Universum tervei szerint a nehézsúlyú profi ökölvívó vb-címmérkőzésre március 16-án Stuttgartban kerül sor.
Vitalij Klicsko február 8-án bokszol
A február 8-i, braunschweigi profi gálán bokszol legközelebb Vitalij Klicsko. A 30 éves, ukrán származású nehézsúlyú ökölvívó ellenfele egyelőre nem ismert, de Peter Hanraths, az Universum első embere erős riválist ígért.
Ko-Ko pontozásos győzelemmel tért vissza
Erdei Zsolt kilencedik profi mérkőzését is megnyerte az Universum berlini gáláján. A félnehézsúlyú Madár a negyedik menetben technikai KO-val verte ellenfelét, az amerikai Jesse Coronát. A programban utána következő, fél év kihagyás után visszatérő Kovács István is nyert, a nicaraguai Jose Alfonso Rodriguez ellen, pontozással, nyolc menetes küzdelemben.
- címkék:
- Kovács István
- Madarak
- boksz
- Universum
- Címkefelhő »
Vitalij Klicsko kiütötte öccse korábbi legyőzőjét
Több mint tízhónapos kényszerpihenő után győzelemmel tért vissza Vitalij Klicsko. A harmincéves ökölvívó - aki a hamburgi Universumnál Kovács István és Erdei Zsolt klubtársa - technikai K.O.-val diadalmaskodott az amerikai Ross Puritty felett, aki 1998. decemberében legyőzte öccsét, Vlagyimirt.
Klicskóék dilemmája
Nem a soron következő ökölvívó mérkőzés, hanem az Ukrajna - Németország világbajnoki pótselejtező jelenti a legnagyobb dilemmát Vitalij és Vlagyimir Klicskónak. A hamburgi Universum (Kovács István és Erdei Zsolt klubja) nehézsúlyú bokszolói számára az okoz gondot, hogy szombaton és szerdán melyik válogatottnak szurkoljanak.
Erdei Zsolt kétszer bokszol novemberben
Sűrű programot bonyolít le a félnehézsúlyú Erdei Zsolt. Novemberben kétszer lép ringbe, és a december 15-ei bokszgálán - amelyen Kovács István vívja első mérkőzését a júniusban elvesztett világbajnoki összecsapás óta - is bokszolni fog.
Kokó: "Öt évvel ezelőtt el sem találtak volna ezek az ütések"
Kovács Istvánnak nem akar összejönni a visszatérés. A szeptemberi Universum-gála elmaradása miatt lehet, hogy csak decemberben lép kötelek közé ismét, és ennek kapcsán úgy éreztük, ideje kicsit kivesézni vele, mit is okozott valójában neki és mindannyiunknak a júniusi, Kisstadion-beli vereség. Mint kiderült, a valaha élt legeredményesebb magyar bokszoló maga sem olyan biztos már a dolgában, mint azelőtt.
Michalczewski később védheti meg címét
Sérülés miatt elhalasztották a hamburgi Universumban - Kovács István és Erdei Zsolt klubjában - versenyző Dariusz Michalczewski szeptember 15-re tervezett ökölvívó WBO-világbajnoki címvédését.
Mihalczewski újabb címvédésre készül
A német Universumban bokszoló Dariusz Michalczewski szeptember 15-én a jamaicai Richard Hall ellen Hamburgban védheti meg huszadszor félnehézsúlyú profi világbajnoki címét.
Ko-Ko szeptemberben újra bokszol
Kovács István, a WBO-szervezet volt pehelysúlyú világbajnoka folytatja profi ökölvívó pályafutását. Legközelebb szeptember 15-én Hamburgban lép szorítóba, ellenfele egyelőre ismeretlen.
Hogyan térhet vissza Ko-Ko?
Egy hónap telt el Kovács István veresége óta, a közvéleményt továbbra is foglalkoztatja, mi lesz Ko-Ko sorsa. Abbahagyja? Folytatja? A trónjától megfosztott pehelysúlyú világbajnok egy hónap gondolkodási időt kért a szurkolóktól - s önmagától is. Jelenleg Elba szigetén üdül, visszatérése után ad választ.
- címkék:
- Kovács István
- boksz
- Universum
- Címkefelhő »