újítás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Windows
- Magyarország
- Microsoft Windows
- Microsoft
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fényképezz most, fókuszálj később
A Lytro kamerával búcsút inthetünk a hosszú perceken át tartó bénázásnak a látványosságok előtt. Elég egy gyors gombnyomás, élesíteni vagy megfelelő perspektívát keresni ráérünk otthon is.
Párizsban jön a titokzatos Peugeot-tanulmány
Idén Párizsban mutatja be az egyelőre csak "RC..." néven említett új hibrid tanulmányautóját a Peugeot. A franciák szerint a négykerekű hemzseg majd a külső újításoktól és az új technológiától.
Újítás a YouTube-on: feliratozni lehet a klipeket
A videók feltöltői megfeliratozhatják a YouTube-on megosztott felvételeket, amelyeken szövegbuborékokat, megjegyzéseket és linkeket is el lehet helyezni.
- címkék:
- újítás
- YouTube
- Google kereső
- Címkefelhő »
Először mutatták be a Windows Vista utódját
A Windows 7 legfontosabb újítása, hogy egér helyett két kézzel, érintőképernyőn keresztül lehet dolgozni benne. A Vistát váltó operációs rendszer másfél éven belül kapható lesz.
Az időben is mozoghat az új Google Earthszel
Nemrég mutattuk be a Microsoft Live Search Mapsének látványos újítását, amelyben pazar, háromdimenziós épületek között lehet repkedni. A Google Earth új verziója ugyan ebben még elmarad riválisától, de egy rakás város utcáin körbe lehet nézni vele, és akár virtuális napfelkeltében is gyönyörködhet használója.
Kipróbálhatja a 8-as Explorert
Bárki letöltheti, és kipróbálhatja a nyáron megjelenő új Internet Explorert. A 8-as verzió nem reformokat, csupán néhány praktikus újítást kínál, első blikkre viszont gyorsabbnak tűnik elődjénél.
Különleges Defender a Land Rovertől
Hatvanadik születésnapja alkalmából a Land Rover elkészítette ikonikus modelljének új, minden eddiginél több kütyüvel telepakolt változatát. Az újítások ellenére a Defender SVX elsődleges szerepe még mindig az, hogy a falon is fel lehessen vele menni.
- címkék:
- angol autó
- modell
- újítás
- Land Rover
- Rover
- Címkefelhő »
Újítottak a Yahoo webkeresőjén
A világ második legnagyobb keresőportálja a felhasználói felületen és a találatok kilistázásának módján változtatott, hogy megpróbálja ledolgozni hátrányát.
- címkék:
- webkereső
- újítás
- Yahoo
- Google kereső
- Yahoo!
- Címkefelhő »
Variációk autósszexre
Sokak számára jobb híján nem marad más megoldás, mint az autó, ami bár pokoli kényelmetlen, egy kis ügyeskedéssel és újítással áthidalható a probléma.
- címkék:
- újítás
- Címkefelhő »
Mindent a Windows Vistáról
Kedden debütált az XP-t felváltó új Microsoft operációs rendszer a Vista. Bár magyar verziójára még kicsit várni kell, összegyűjtöttük a Windows Vista legfontosabb újításait.
Egy sor újítást hoz az új Skype
Egyszerűbb kezelőfelület, webes gyorstárcsázót kapott, és a nyilvános konferenciabeszélgetés lehetősége is bekerült az új netes telefonszoftverbe.
- címkék:
- Skype
- újítás
- telefonszoftver
- Címkefelhő »
Már ki lehet próbálni a legújabb Firefoxot
Még nem tud mindent, de a fontosabb újításokat már ki lehet próbálni a Firefox 2 most közzétett RC2-es verziójában.
Eltűnik a limuzinszocialista és a horrorkampány
Luxusbaloldal, limunzinszocialisták, depresszió- vagy horrorkampány - többek között ezekkel az új szavakkal gazdagította a magyar nyelvet a 2006-os választások kampányidőszaka. Az [origo] által megkérdezett nyelvész szerint az újítások valószínűleg nem lesznek hosszú életűek, viszont kitalálóik elérhetik, hogy az emberek elhiggyék: már bevett fogalmakat, létező dolgokat jelölnek.
Formabontó taxik Londonban
Egyedülálló újítást vezetett be a brit fővárosban a Lulu Guinness divatház: ezentúl saját stílusú taxikkal fuvarozzák utasaikat, akik kedvezményt is kapnak a vállalat üzleteiben.
- címkék:
- London
- taxi
- újítás
- Címkefelhő »
Parkolósegéd a Citroëntől
A Citroën olyan újítással állt elő, amely megkönnyíti a közlekedést és nyugodtabbá teszi a vezetést városi forgalomban.
Tabula Rasa - Online szerepjáték érdekes újításokkal
Talán merész vállalkozás egy kis csapat részéről, hogy egy olyan műfajba próbáljon belenyúlni, mint az online szerepjátékok. A texasi Destination mindenesetre nem ijed meg a kihívástól, sőt, jövőre megjelenő játékukban még újszerű elemekkel is megörvendeztetik a kalandozókat.
- címkék:
- szerepjáték
- online
- újítás
- Címkefelhő »
Intel: újítások az otthoni PC-k terén
Az amerikai chipgyártó csütörtökön mutatta be vadonatúj lapkakészletét, amely jelentős teljesítménybeli lökést adhat az ezt alkamazó alsó- és középkategóriás, otthoni használatra szánt PC-knek.
- címkék:
- használat
- újítás
- Intel
- PC
- Címkefelhő »
Planetside újítások
A Sony Online Entertainment számos olyan elemről számol be a Planetside hivatalos oldalán, melyek a közlejövőben kapnak helyet az online játékban.
Heroes of Might and Magic IV: The Gathering Storm (magyar szinkronnal)
Sokan mondják, hogy elég volt már a Heroes of Might and Magic sorozatból, mivel a negyedik rész sem tartalmazott elég újítást. A fanatikus Heroes játékosok viszont sosem fogják megunni a programot, és örömmel fogadják a kiegészítőket is.
Decemberi Earth and Beyond újítások
A Westwood decemberben egy updatet jelentet meg az Earth and Beyond című játékához. Az updateben egy új játékmóddal, a csapatokba szervezett harcosok küzdelmeivel ismerkedhetnek meg a felhasználók.
- címkék:
- játék
- újítás
- Earth and Beyond
- Westwood
- Címkefelhő »
Nevet vált a Windows Commander
Új néven, néhány apró újítással, megjelent a Windows Commander 5.5-ös verziója. Az [origo] Szoftverbázisról is letölthető fájlkezelő alkalmazás ezentúl Total Commander néven hozzáférhető.
A Ferrari radikális újításokat tervez
Noha a Ferrari első számú pilótája, Michael Schumacher rekordgyorsasággal gyűjtötte be ötödik világbajnoki címét, az olasz istálló nem ücsörög elégedetten babérjain. Már a következő szezonra gondolnak, s gőzerővel dolgoznak az új fejlesztéseken. Ross Brawn technikai igazgató szerint az új autó egészen forradalmi lesz.
Minden magyar találmány nyert a brüsszeli Eurékán
Minden bemutatott magyar találmány érmet nyert Brüsszelben az újítások, találmányok, új technikák vasárnap zárult világkiállításán, az Eurekán, amelyet ezúttal 50. alkalommal rendeztek meg.
- címkék:
- Brüsszel
- találmány
- újítás
- Címkefelhő »