Újbuda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- XI. kerület
- László Imre
- Demokratikus Koalíció
- Molnár Gyula
- legfrissebb
- legrégebbi
Könyveket loptak, nem is kis értékben
Egy óra alatt összesen 73 könyvet, diafilmet és foglalkoztató füzetet lopott el egy férfi és két húga egy újbudai bevásárlóközpontból. A rendőrök még a heyszínen elkapták őket, a lopott árut pedig lefoglalták.
Tolvajokat fogtak Újbudán: 189 ezer forint értékű könyvet loptak egy üzletből
A jelek szerint olvasni támadt kedve a nagykátai K. Ernőnek és két húgának. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói egy újbudai bevásárlóközpontban fogták el a két nőt és a férfit. Egy üzletből egy óra leforgása alatt 73 könyvet loptak el 189 ezer forint értékben.
Járókelőket is zaklatott a mentőautóra támadó férfi Újbudán
- címkék:
- Újbuda
- garázdaság
- dühöngő férfi
- Címkefelhő »
Drogdílereket fogtak a rendőrök Pomázon és Újbudán
Többfelé árult kábítószert Budapesten az a négy férfi, akiket tegnap éjjel fogtak el a rendőrök egy pomázi műhelyben, és egy újbudai lakásban. Hárman éppen egy fagyasztóládából pakolták ki a drogot, amikor tetten érték őket. A nyomozók több mint 17 kilogrammnyi drogot találtak náluk.
- címkék:
- Újbuda
- Pomáz
- krimi
- drogdíler
- Címkefelhő »
Elütöttek egy gyalogost Újbudán
A rendőrök arra kérik a közlekedőket, hogy a lezárt útszakaszt kerüljék el.
Megdöbbentő részletek a Csóka utcai brutális késelésről
Megtaláltuk azt a szomszédot, aki az elejétől a végéig mindent látott a tegnapi Csóka utcai támadás során. Részletesen elmondta, hogy történt. A többi szomszéd is szívesen beszélt az Origónak. Szinte mindannyian megerősítették, hogy a fiú féltékenységből támadt a barátnőjére, és hogy most is épp bűnügyi őrizetben volt egy korábbi támadás miatt.
A kórházban tartóztatták le az újbudai késelőt
A kórházi ágyán rendelték el a letartóztatását annak a fiúnak, aki a múlt héten a kőbányai otthonában levágta magáról a nyomkövetőjét, átment Újbudára a szerelméhez, és megkéselte a lányt és az anyját is, majd magával is végezni akart. Egyelőre viszont nem kerül börtönbe, a kórházban marad – írja a Bors.
A gyilkos unoka és nyugdíjas bűntársa is megfizethet a brutális támadásért
Vádat emeltek az ellen a 28 éves budapesti férfi ellen, aki megölte nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette, végül egy kukában találtak a halottra.
- címkék:
- Újbuda
- vádemelés
- gyilkos unoka
- Címkefelhő »
Nagyon nehéz volt hatástalanítani az Újbudai óriásbombát
Hatástalanították a 250 kilós II. világháborús bombát, amelyet néhány napja találtak. Már kora reggel el kellett hagynia a helyieknek az otthonukat, és több utat is lezártak, a buszok és a villamosok sem járhattak a Móricz Zsigmond körtér környékén. A bombát nagyon nehéz volt hatástalanítani, meg sem lehetett mozdítani.
- címkék:
- Újbuda
- bomba
- kiürítés
- lezárás
- Címkefelhő »
"Arra kért, simogassam meg a nemi szervét" - Újbuda ellenzéki polgármesterjelöltje szexuálisan zaklatott egy orvosnőt
Többször is szexuálisan zaklatta László Imre, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje az egyik női beosztottját, egy orvosnőt 2012 környékén - erről számolt be a történtek elszenvedője az Origónak, kiemelve, hogy az egyik alkalommal dulakodásig fajultak az események. Szavaiból kiderült, a korábban orvos-igazgatóként dolgozó Gyurcsány-párti politikus durván visszaélt a hatalmával, megalázó helyzetbe kényszerítve a szakmájában elismert beosztottját. Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő ügye után itt az újabb súlyos botrány a balliberális világból.