ügynökmúlt

címke rss

Lemondott a budapesti Román Kulturális Intézet ügynökmúlttal vádolt igazgatóhelyettese

Nagyvilág2010.08.03, 12:26

Lemondott posztjáról a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese, akiről a sajtó korábban azt írta, hogy beszervezte a Securitate, és vállalta, hogy jelentéseket ír társairól. Az átvilágító testület szerint Bartha Csaba nem tekinthető besúgónak.

Elítélték az alkotmánybíró állampárti múltjáról író történészt

Itthon2009.12.08, 14:24

Elítélte becsületsértés és rágalmazás miatt Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság kedden, aki azt írta Kiss László alkotmánybíróról, hogy a pártállami állambiztonság hivatalos kapcsolataként "besúgásban (...) serénykedett". A nem jogerős ítélet szerint a bíróság egy év próbára bocsátotta a történészt, aki októberben még jogerősen személyiségi jogi pert nyert Kiss ellen. Ungváry fellebbez az ítélet ellen, Kiss pedig közölte, hogy könyvet ír a történtekről.

Ügynökmúltja miatt távozik egy bolgár miniszterhelyettes

Nagyvilág2009.11.27, 23:28

Lemondott ügynökmúltja miatt a bolgár kormány egyik miniszterhelyettese, miután a kormány átvilágítása során kiderült, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint nem ő volt az egyetlen ügynök, a kormányban minden hatodik tisztviselő be volt szervezve.

Egykori ügynökök ülnek a bolgár kormányban

Nagyvilág2009.11.25, 23:20

Három egykori titkosügynök is került a bolgár kormányba miniszteri vagy miniszterhelyettesi posztra - derült ki a kormánytagok kötelező átvilágítása után. Az ország miniszterelnöke szerint ez nem probléma, hiszen a kormánytagok nem besúgók, hanem a titkosszolgálat rendes tisztjei voltak.

Vesztett az ügynökvád miatt perelő alkotmánybíró

Itthon2009.10.13, 23:35

Kiss László alkotmánybíró elveszítette másodfokon azt a személyiségi jogi pert, amelyet az általa hamisnak nevezett ügynökvádak miatt indított az Élet és Irodalom egy 2007-es cikke miatt. A Fővárosi Ítélőtábla kimondta: a cikk nem állított valótlan tényt.

Eredmény nélkül ért véget a per az egyházi vezetők múltjáról

Itthon2009.09.01, 16:10

A kereset elutasításával végződött jogerősen a Fővárosi Ítélőtáblán az az egyházi vezetők ügynökmúltját firtató per, amelyet az [origo] korábbi újságírója indított. A bíróság eljárási hibára hivatkozva utasította el a keresetet.

Magyar Nemzet: Manherz Károly ügynökként dolgozhatott

Itthon2009.08.08, 17:03

Az oktatási tárca szakállamtitkára, Manherz Károly Bajkai fedőnév alatt ügynökként dolgozott a pártállami időkben - írja a Magyar Nemzet egy levéltári dossziéra hivatkozva. Manherz Károly tagadja, hogy együttműködött volna az állambiztonsági szolgáltatokkal.

Popescu nem volt a Securitate besúgója

Archívum2009.07.21, 19:40

Gheorghe Popescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi játékosa nem volt a kommunista hatalmat kiszolgáló, rettegett Securitate besúgója. Ezt kedden állapította meg a Securitate irattárát vizsgáló bizottság (CNSAS), amelyet azért hoztak létre Romániában, hogy elvégezze a besúgói múlttal gyanúsított személyek átvilágítását.

Bevallotta ügynökmúltját a románok egykori futballklasszisa

Sport2009.07.02, 15:09

Három napja még cáfolta, csütörtökön azonban beismerte Gheorghe Popescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi meghatározó játékosa, hogy a titkosszolgálat informátora volt az 1980-as évek végén.

Popescu tagadja az ügynökvádakat

Archívum2009.06.30, 06:59

Tagadja, hogy a titkosrendőrség informátora lett volna Gheorghe Popescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága.

Átragasztották a volt III/II-es SZDSZ-es plakátjait

Itthon2009.05.20, 18:24

Leragasztották azokat a csepeli óriásplakátokat, amelyeken Kál Károly, a XXI. kerület SZDSZ-elnöke volt látható, miután kiderült, hogy a politikus a szocializmus alatt III/II-es kémelhárítóként dolgozott. Az eset különösen kínos az SZDSZ számára, miután a párt tiltakozott az ellen, hogy a szocialisták egy szintén korábbi III/II-es tisztet juttattak a fővárosi közgyűlésbe.

Ügynökmúltja miatt távozik egy román képviselő

Nagyvilág2007.03.07, 13:40

A Securitáténak jelentett diáktársairól és tanárairól 1989 előtt Mona Musca volt román művelődésügyi miniszter. A sokáig a legnépszerűbb politikusok közé tartozó Muscáról tavaly derült ki ügynökmúltja, de az erről szóló döntést bíróságon támadta meg. A pert elvesztette, mandátumáról lemond, igazát Strasbourgban keresi tovább.

Kiállnak Szabó mellett azok, akikről jelentett

Itthon2006.02.03, 15:36

Semmilyen káruk nem származott abból, hogy három diáktársuk jelentéseket írt az '50-es években - közölték pénteki sajtótájékoztatójukon a Máriássy Félix vezette filmrendező szakos osztály diákjai. Szabó István Oscar-díjas filmrendező elmondta: korábban azért nem beszélt ügynökmúltjáról, mivel erre nem kapott felhatalmazást a diáktársaitól, a vallomás pedig őket is érintette volna.

Az SZBEI nyomoz a D-209-es dokumentum miatt

Itthon2002.07.16, 09:33

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) nyomoz a Magyar Nemzet által közölt, Medgyessy Péter ügynökmúltjára vonatkozó dokumentum miatt. Az SZBEI jogosulatlan adatkezelés miatt indított eljárást az ügyben.

Előző
  • 1
Következő