UEFA-kupa

címke rss

Rajtol az argentin pontvadászat

Archívum2007.02.10, 12:05

A januári átigazolási időszak legdrágább transzferei között több olyan futballista is akadt, aki Argentínából érkezett Európába, ám a hét végén kezdődő argentin pontvadászat nem csak az öreg kontinens miatt veszített el focistákat, hiszen rengeteg távoztak Mexikóba is. Ennek ellenére a mérkőzéseken alighanem megint megtelnek majd a lelátók - már ha a sorozatos balhék miatt nem zárják be a stadionokat.

UEFA-kupa: megint elutasították a Feyenoord óvását

Archívum2007.02.09, 13:07

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is elutasította a Feyenoord labdarúgócsapatának óvását, így az együttes nem léphet pályára az UEFA-kupa következő fordulójában, a legjobb 32 között.

BL-részvételre tör, aranyról álmodik a Sevilla

Archívum2007.02.07, 09:19

A Sevilla FC tavaly az UEFA-kupa megnyerésével ünnepelte fennállásnak 100. évfordulóját, majd augusztusban az FC Barcelona legyőzésével az európai Szuperkupát is elhódította, így sejteni lehetett, hogy az andalúziai klub versenyben lesz az aranyéremért Spanyolországban. A csapat sikeres szereplésének titkairól a szakvezető, Juande Ramos nyilatkozott a World Soccer című szaklapnak.

A Manchester varázsolt, a Real Madrid kikapott

Archívum2007.02.05, 04:33

A Serie A 22. fordulóját a szicíliai futballbotrány miatt elhalasztották, ám így is több érdekes meccset játszottak vasárnap Európa topligáiban. Angliában a listavezető Manchester United idegenben kiütötte a Tottenhamet, míg a Bundesliga első két helyezettjének a rangadóján a Schalke 2-0-ra nyert Brémában. Franciaországban ismét kikapott a gödörben lévő Lyon, a spanyol bajnokságban a Real Madrid hazai vereségével, a Sevilla és a Barcelona pedig döntetlenjével keltett feltűnést.

Tóth a negyeddöntőig jutott a Top 12-n

Archívum2007.02.03, 20:17

A viadal egyetlen magyar indulója, Tóth Krisztina nem jutott a legjobb négy közé az olaszországi Arezzóban zajló Európa Top 12-n, a kontinens Eb utáni második legfontosabb egyéni asztalitenisz-versenyén.

Sportdöntőbírósághoz fordul a Feyenoord

Archívum2007.01.26, 20:31

A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a Feyenoord labdarúgócsapata, melyet az európai szövetség kizárt az UEFA-kupából.

UEFA-kupa: meccs nélkül 16 között a Tottenham

Archívum2007.01.25, 16:35

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a Tottenham Hotspur mérkőzés nélkül bejutott a legjobb tizenhat közé az UEFA-kupában.

Kizárták a Feyenoordot az UEFA-kupából

Archívum2007.01.19, 19:15

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken kizárta a Feyenoordot az UEFA-kupából, mert a holland gárda drukkerei botrányosan viselkedtek a Nancy elleni idegenbeli csoportmérkőzésen.

Egy kupadöntő már biztos a Bordeaux-nak

Archívum2007.01.19, 06:37

A francia ligakupa keddi elődöntőjében a Bordeaux tett arról, hogy a fináléban két élvonalbeli klub találkozzon (a Lyon lesz az ellenfél), és az egyesület ezzel a diadallal nagy valószínűséggel biztosította a nemzetközi kupaindulást a következő idényre. A döntőbe jutással alighanem az is eldőlt, hogy a Girondins mostani szezonját is sikerként lehet értékelni, még ha a bajnokságban nem is szerepel olyan jól az együttes, mint a legutóbbi pontvadászatban.

Amiről az edzők is csak álmodnak

Archívum2007.01.14, 10:11

2006-ban is nap mint nap figyelemmel kísértük, mi történik Európa öt legerősebb labdarúgó-bajnokságában, az esztendő végeztével pedig összeállítottunk egy-egy álomcsapatot. Összesen öt olyan, páratlan 11-es névsort, amely szinte biztosan verhetetlen lett volna saját bajnokságában, hiszen csak a legjobbak kaptak benne helyet. Így persze Ronaldinho ott van a spanyolországi Dream Teamben, Kaká a Serie A-s középpályánkat irányítja, John Terry a Premier League virtuális álomvédelmében remekel, míg a franciáknál Pauleta még mindig rettegett csatár, a bundesligás topgárdába viszont csak Phillip Lahm került be Bayern-játékosként.

Ligue 1: öten maradtak tavalyi álomcsapatból

Archívum2007.01.10, 07:04

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

A Bayernből csak Lahm maradt hírmondónak

Archívum2007.01.10, 06:56

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Meglepő balszárny az angliai álomcsapatban

Archívum2007.01.09, 07:59

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Megválasztották Európa legjobb atlétáit

Archívum2007.01.09, 11:27

A férfiak mezőnyéből a portugál sprinter Francis Obikwelut választotta az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) a tavalyi év legjobb versenyzőjének, míg a nőknél Carolina Klüft, a svédek többpróbázó sztárja győzött.

Három brazil a Serie A álomcsapatában

Archívum2007.01.07, 13:37

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Ronaldinho helye biztos az álomcsapatban

Archívum2007.01.05, 08:22

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Luxemburgo az Olympiakoszhoz tart

Archívum2006.12.30, 14:06

Manapság Európában nem nagyon akad olyan klub, amely annyira egyeduralkodó lenne hazájában, mint a görög Olympiakosz, ám az otthoni sikerek ellenére a pireuszi egyesületnél állandóak az edzőcserék. A helyzet most is hasonló: a minap leválották a trénert, a norvég Trond Solliedet, akinek utódja Takisz Lemonisz lett - de a hírek szerint csak azért, hogy nyáron a brazil Wanderley Luxemburgo érkezhessen.

A Juventus pórul járt, a Barcelona csúcsra ért

Archívum2006.12.25, 14:13

A legfontosabb torna, a világbajnokság mellett is rengeteg érdekes esemény történt a világ labdarúgásában idén. A megszokott viadalok (Bajnokok Ligája, UEFA-kupa, Libertadores-kupa) mellett sor került az afrikai kontinensbajnokságra is, a legnagyobb sajtóérdeklődés azonban nem egy látványos gólt vagy egy remek mérkőzést kísért, hanem az olasz bundabotrányt, amely miatt a campionato sorsa a zöld asztal mellett dőlt el.

A hét világválogatottja (2006. december 11-17.)

Archívum2006.12.24, 12:30

Nemzetközi szempontból ez volt az utolsó lényeges hét az idén, hiszen az UEFA-kupa csoportkörének utolsó fordulója mellett a klubvilágbajnokságra is sor került. Utóbbit a brazil Internacional nyerte, és ebből a gárdából egy játékos került be az álomcsapatunkba, akárcsak az ezüstérmes FC Barcelonából.

Bemutatjuk a klubvébét nyert Internacionalt

Archívum2006.12.19, 10:05

A jelek szerint a klubvilágbajnokságot a brazil csapatoknak találták ki, hiszen az idán harmadik ízben kiírt sorozatot megint szambaország képviselője nyerte meg. Az Internacional együttese nem annyira ismert Európában, nem árt tehát megismerkedni a csapat futballistáival, már csak azért, is, mert könnyen lehet, hogy hamarosan jópárukkal a topligákban találkozunk majd.

Nyert a Nancy, bukott a Lille

Archívum2006.12.16, 21:59

Az UEFA-kupában a legjobb 32 közé jutott Nancy hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Olympique Marseille együttesét a francia labdarúgó-bajnokságban.

Real-Bayern és Barca-Liverpool a BL-ben

Archívum2007.01.18, 23:46

A svájci Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását, a címvédő Barcelona a Liverpoollal került össze, míg a Real Madrid és a Bayern München sokadszorra keresztezte egymás útját az egyenes kieséses szakaszban.

Túlélte a csoportkört a Feyenoord és a PSG

Archívum2006.12.14, 22:54

A Fenerbahce kiharcolta a továbbjutást, a Palermo elbukott a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének záró fordulójában. Az "utolsó pillanatban" jutott tovább a Feyenoord, az Ajax Amsterdam, a Paris St. Germain, a Hapoel Tel-Aviv, a Fenerbahce és a Celta Vigo.

UEFA-kupa: továbbment a Livorno és a Leverkusen

Archívum2006.12.14, 23:14

A Livorno idegenben, a Bayer Leverkusen hazai pályán nyert és így harcolta ki a továbbjutást közvetlen vetélytársával szemben a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének záró, 5. fordulójában. Az utolsó játéknapon biztosította helyét a legjobb 32 között a Braga, az Osasuna és a Lens is.

Nem jön Európába az amerikai csodafocista

Archívum2006.12.12, 11:24

Csapatot váltott Freddy Adu, az amerikai futball csodagyereke, de nem egy európai sztárklubhoz, hanem a szintén az Egyesült Államok profi bajnokságában (MLS) szereplő Real Salt Lake-hez szerződött.

Brazil invázió várható a klubvilágbajnokságon

Archívum2006.12.09, 11:38

Nem a levegőbe beszéltek a FIFA illetékesei, amikor a tavaly - mondhatni kísérleti jelleggel - 2000 után ismét megrendezett hatcsapatos klubvilágbajnokság esetében hagyományteremtésről beszéltek. Vasárnap kezdetét veszi az újabb klubvébé, melynek esélyesei most is Dél-Amerika és Európa bajnokai, a mezőnybe pedig ezúttal egy amatőr együttes is becsúszott.

A Gödöllő megszorította a futsal Barcáját

Archívum2006.12.08, 16:30

A Gödöllői FK nem szerzett ugyan pontot az UEFA-futsalkupa budapesti elitkörében, ám a csütörtöki záró napon mutatott produkciójával bebizonyította, hogy jogosan került be Európa legjobb 16 együttese közé, s a jövőben talán még tovább menetelhet. Kis János csapata remekbe szabott gólokat szerzett a világ egyik legjobb klubja, a végső győzelemre is esélyesnek tartott spanyol Murcia ellen, és 4-2-es vezetés után végül taktikai vereséget szenvedett a "futsal Barcájának" is nevezett sztárgárdától. Tekintse meg az összecsapás góljait, valamint a magyar tréner és a legjobb gödöllői, Lódi Tamás nyilatkozatát!

Az Arezzónak sikerült, a Genoának nem

Archívum2006.12.07, 07:51

Eddig egyedüli másodosztályú klubként az Arezzo bejutott a negyeddöntőbe a labdarúgó olasz kupában, mivel hazai győzelme után idegenben döntetlent ért el az UEFA-kupában vitézkedő Livorno ellen. A másik szerdai párharcban az Empoli a szintén Serie B-ben szereplő Genoát búcsúztatta el kettős győzelemmel.

BL: nem buktak el az angol nagycsapatok

Archívum2006.12.07, 11:55

Elmaradtak a nagyobb meglepetések a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapján: a kieséstől veszélyeztetett nagycsapatok közül a Manchester United, az Arsenal és az FC Porto is bejutott a legjobb 16 közé, míg a Benfia és a CSZKA Moszkva az UEFA-kupában folytathatja a szereplést. Valószínűleg a továbbiakban nem láthatunk magyar játékost sem a legrangosabb kupasorozatban, hiszen Tőzsér Dániel, illetve Juhász Roland csapata, az AEK Athén és az Anderlecht is búcsúzott.

Cannavaro titka és a Bush lányok

Archívum2006.12.07, 12:28

E heti futballmagazinunkban megnézhetik az UEFA-kupa négy meccsének, valamint az argentin, a brazil, a francia, a holland, az olasz és a skót bajnokság néhány mérkőzésének az összefoglalóját. Hírblokkunkban többek között a Barcelonáról és a Boca Juniorsról is érdekességeket tudhatnak meg, ami pedig a játékosokat illeti: az aranylabdás Fabio Cannavaro elárulja, hogyan élte mindennapjait a focivébén, azaz mi volt az olasz siker titka. Tarson velünk - focival a világ körül!

Jégpálya a Vörös téren

Archívum2006.12.05, 17:06

A moszkvai Vörös téren Európa legnagyobb nyitott műjégpályája a hét eleje óta fogadja vendégeit: a pálya a tér körülbelül tizedét foglalja el, alapterülete 2700 négyzetméter.

A hét világválogatottja (2006. november 27.-december 3.)

Archívum2006.12.04, 06:51

A nemzetközi kupák közül a múlt héten csak az UEFA-kupában rendeztek fordulót, de angol és az olasz klubok egy része is pályára lépett a bajnokságban, illetve a kupasorozatban. Álomcsapatunkban ezúttal a Serie A gárdái viszik a prímet, hiszen az olasz élvonalat három labdarúgó is képviseli - köztük egy olyan hátvéd, aki két meccsen négy gólt szerzett!

A hét világválogatottja (2006. november 20-26.)

Archívum2006.12.04, 06:48

Ezúttal a nemzetközi kupamérkőzések jelentették a fókuszpontot álomcsapatunk számára, hiszen egy kivétellel a tizenegy kiválasztott futballista mindegyike pályára lépett a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában a múlt héten. A kakukktojást Ricardo Carvalho jelenti, aki a BL-ben kimaradt a Chelsea-ből, de a Manchester United elleni rangadón remekelt.

Négy újabb továbbjutó az UEFA-kupában

Archívum2006.12.01, 07:30

Négy gárda bebiztosította a továbbjutását az UEFA-kupa csoportkörének negyedik játéknapján, az A csoportban a már páholyban lévő Rangershöz csatlakozott a Livornóban ikszelő Maccabi Haifa, a B jelű kvartettben a Dinamo Bucuresti váltotta meg a jegyet a folytatásra a Bayer Leverkusen legyőzésével, míg a C négyesben a címvédő Sevilla és az AZ Alkmaar is elmondhatja magáról, hogy ott lesz a legjobb 32 között. A D csoportban egyelőre csak a Parma dőlhet hátra, a másik két kiadó helyért még nagy csatát vívnak a többiek az utolsó körben.

Balhé és könnygáz a Nancy-Feyenoord meccsen

Archívum2006.12.01, 07:34

Csütörtökön az E, az F, a G és a H csoport két-két mérkőzését rendezték a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének 4. fordulójában. Az  F csoportban meglepetésre hazai pályán botlott az Ajax, kikapott a Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien is, továbbjutott viszont a meccset sem játszó belga Waregem. A Nancy 3-0-ra nyert a Feyenoord ellen, a találkozó szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt ugyan, de végül sikerült befejezni.

Már a továbbjutás a tét az UEFA-kupában

Archívum2006.11.29, 07:36

A héten nem rendeznek fordulót a Bajnokok Ligájában, ezért a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének 4. játéknapja már szerdán megkezdődik négy kvintett két-két mérkőzésével.

Egykori csatára intézte el a Watfordot

Archívum2006.11.29, 07:52

Az UEFA-kupában szereplő csapatok távolléte miatt csonka fordulót rendeznek az angol labdarúgó Premier League-ben, amelynek keddi nyitóösszecsapásán a Sheffield United 1-0-ra nyert a Priskin Tamást nélkülöző Watford otthonában.

Tíz év után ismét védő kapta az Aranylabdát

Archívum2006.11.28, 15:30

A világbajnoki aranyérmes olasz válogatott játékosa, Fabio Cannavaro nyerte 2006-ban a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjat, az Aranylabdát. A 33 éves védő a Juventusszal bajnoki címet nyert (amelyet az itáliai bundabotrány miatt elvettek a torinói klubtól), majd nyáron csapatkapitányként vezette győzelemre a squadra azzurát a németországi labdarúgó-világbajnokságon. A focivébé után a világ talán legnépszerűbb klubja, a Real Madrid csapott le rá. Cannavaro 173 ponttal végzett az élen egykori juventusos csapattársa, a 124 pontot gyűjtő Gianluigi Buffon, valamint az Arsenalban futballozó, 121 pontos Thierry Henry előtt.

A Bayern München ki akar szállni a G14-ből

Archívum2006.11.27, 18:31

A Bayern München labdarúgócsapata ki akar szállni a többek között általa alapított G14-ből, Európa vezető klubjainak érdekvédelmi szervezetéből. Karl-Heinz Rummenigge, a bajor együttes ügyvezetője szerint a már 18 tagú G14 nem tölti be funkcióját.

Rendőr lőtt le egy PSG-szurkolót

Archívum2006.11.24, 09:16

Egy rendőr rálőtt a Paris St. Germain labdarúgócsapatának két szurkolójára a francia együttes csütörtök esti, hazai UEFA-kupa mérkőzését követően. Az egyik drukker meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.

UEFA-kupa: négy brit csapat már továbbment

Archívum2006.11.24, 12:53

A Premier League-ben szereplő Newcastle United, Blackburn Rovers és Tottenham Hotspur az UEFA-kupa csoportkörének harmadik fordulójában bebiztosította továbbjutását az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Rajtuk kívül a Glasgow Rangers jutott tovább csoportjából. Jó napja volt az izraeli csapatoknak is, a Hapoel Tel Aviv négy gólt lőtt Párizsban, a  Maccabi Haifa hazai pályán verte a Partizan Beogradot. A Palermo 3-0-ra kikapott a Fenerbahce vendégeként. 

Hat csapat továbbjuthat az UEFA-kupában

Archívum2006.11.23, 11:50

Hat, egyaránt hibátlan mérleggel rendelkező csapat akár már csütörtökön továbbjuthat a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének harmadik fordulója után.

Mi már sejtjük, kié lesz az Aranylabda

Archívum2006.11.13, 16:05

2006-ban focivébét rendeztek, amelyet a hibátlan védekezéséről híres olasz válogatott nyert meg, így nincs könnyű dolga a France Footballnak, amikor - munkatársainak és tudósítóinak a szavazatai alapján - dönt az idei év legjobb Európában futballozó játékosáról. Kapus utoljára 1963-ban (Lev Jasin), védő pedig 1996-ban (Matthias Sammer) tudott diadalmaskodni, azóta csak Paolo Maldini és Roberto Carlos került "közel a tűzhöz". Megnéztük, az utóbbi tíz év dobogósai miképp teljesítettek a világversenyeken, az európai kupákban, illetőleg saját bajnokságukban, hátha ez segít annak kiderítésében, hogy idén vajon kié lesz az Aranylabda.

Gerára a Celtic is felfigyelt

Archívum2006.11.13, 16:28

Az angol sajtó - többek között a Sunday Mirror - szerint újabb klub érdeklődik a West Bromwich Albion magyar légiósa, Gera Zoltán iránt. A korábbi ferencvárosi játékost a hírek szerint Európa talán legnépszerűbb zöld-fehér klubja, a skót Celtic Glasgow figyeli.

Beckham-bú, homokfoci, drukkerbilincs

Archívum2006.11.09, 11:59

E heti futballmagazinunkban a szokásos gólösszefoglalókon kívül hosszabb David Beckham- és Petr Cech-nyilatkozatot is közlünk, valamint parádés mozdulatokat is megtekinthetnek a strandfoci-világbajnokságról. Megnézhetik, az UEFA-kupában Sáfár Szabolcsnak milyen nehéz dolga volt az Ajax ellen, s érdekesség, hogy a londoni Tottenham-Maccabi találkozón egy szurkoló a kapufához bilincselte magát. Tarson velünk - focival a világ körül!

A klubelnök pezsgővel ösztönözte támadóit

Archívum2006.11.06, 06:39

A futballklubok elnökei nemcsak Norvégiában gálánsak. A holland De Graafschap vezetője, Sytze Veen például az egyesület szilveszteri partiján próbára tette a csapat brazil támadóját, az egykoron a Deportivo Alavéssel még UEFA-kupa döntőt is játszott Magno Mocelint, hogy számoljon el hollandul tízig.

UEFA-kupa: gólt fejelt a Livorno kapusa

Archívum2006.11.02, 23:36

A Livorno kapusa, Marco Amelia góljával egyenlített a Partizan Beograd otthonában a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének a második fordulójában. A hálóőr a 88. percben előreszaladt, és fejessel állította be az 1-1-es végeredményt.

Palermói erőpróba vár a Newcastle védőire

Archívum2006.11.02, 07:44

A hazai bajnokságokban nyújtott eddigi teljesítmények alapján rendkívül nehéz este elé néz a Premier League-ben csak 17. Newcastle United, amely a Serie A-ban második Palermo otthonában lép pályára a labdarúgó UEFA-kupa H csoportjának második fordulójában.

A Livorno ki akar esni az UEFA-kupából

Archívum2006.10.30, 21:28

Aldo Spinelli, az olasz élvonalbeli Livorno labdarúgócsapatának elnöke furcsa módon arra vár, mikor esik ki végre együttese az UEFA-kupából. 

Nemzetközi mozgalom lett a streakingből

Archívum2006.10.27, 11:46

A meztelenül a sporteseményekre való berohanás elsősorban angol hagyomány, a briteknek külön szavuk is van erre a tevékenységre (streaking), és a leghíresebb streaker is Angliából származik: Mark Robbins az elmúlt évek során megjárta már a BL-döntőt, az UEFA-kupa döntőjét, valamint a Real Madrid-FC Barcelona rangadót is. Úgy tűnik azonban, hogy a példa ragadós, a lettek is elmondhatják magukról, hogy átvették a hagyományt.

Létrejöhet a Deco-Lampard csere

Archívum2006.10.26, 10:20

Aligha lehet kérdéses, hogy az FC Barcelona és a Chelsea FC manapság Európa legjobb klubcsapatai közé tartozik, és a két egyesület több ponton is kapcsolódik egymáshoz. Könnyen elképzelhető, hogy hamarosan egy újabb kapcsolódási pont is lesz a barcelonai és a londoni gárda között, mert egyre több külföldi lap ír arról, hogy a két csapat középpályásai, Deco és Frank Lampard klubot cserélhetnek.

Platini szerint Európa várja a magyar focit

Archívum2006.10.25, 18:23

Lennart Jonansson, az UEFA elnöke és Michel Platini, a FIFA és az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja is részt vett szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség új székházának az ünnepélyes átadásán, mely főképp az európai és a nemzetközi futballszervezet támogatásából épült fel. Az eseményen az Aranycsapat még élő tagjai közül is megjelentek.

Garra rács mögött, Baggio panteonban

Archívum2006.10.25, 19:24

E heti focimagazinunkban szokás szerint rengeteg bajnoki gólt kínálunk Argentínától Franciaországig, de láthat összefoglalókat az UEFA-kupa és az Ázsiai Bajnokok Ligája mérkőzéseiről is. A legendás játékosokat bemutató sorozatunkban ezúttal Roberto Baggio pályafutásával ismerkedhet meg közelebbről, de megtudhatja azt is, miért taróztatták le az Auxerre csatárát, és hogy hol tart az új Wembley-stadion építése.

Csúcsrangadók hétvégéje Európában

Archívum2006.10.20, 19:00

A topligák mindegyikében szuperrangadóra kerül sor a hétvégén, egyedül a Serie A lóg ki kicsit a sorból, amely "csupán" egy Milan-Palermót tud felmutatni. Spanyolországban az El Clásicó, azaz a Real Madrid-Barcelona meccs tartja lázban a drukkereket, Angliában a Manchester United a Liverpoolt fogadja, míg a francia (Marseille-Lyon), illetve a német bajnokságban (Werder-Bayern) a tabella első két helyezettje csap össze egymással.

Ikszelt a címvédő, Sáfár négyet kapott az UEFA-kupában

Archívum2006.10.19, 23:38

A címvédő Sevilla a Slovan Liberec elleni idegenbeli gólnélküli döntetlennel kezdte szereplését a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörében. A  Tottenham Hotspur a Besiktas otthonában kétgólos győzelmet aratott, a Glasgow Rangers Livornóban nyert 3-2-re, míg a Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien hazai pályán szenvedett 4-1-es vereséget a belga Waregemtől. A Palermo Frankfurtban három perccel a vége előtt szerezte meg a három pontot érő gólt. 

Angol-török csatákkal rajtol az UEFA-csoportkör

Archívum2006.10.19, 12:24

Csütörtökön megkezdődnek a labdarúgó UEFA-kupa 2006/07-es szezonjának csoportküzdelmei. Az első fordulóban két angol-török párharcra kerül sor.

Magyarfoci-katasztrófák Irapuatótól Máltáig

Archívum2006.10.18, 20:53

Hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba? Hérakleitosz nem ismerte a magyar futball kimeríthetetlen kincsestárát. Összeállításunkban az 1986-os mexikói KO-vereség és a 2006-os máltai vereség közötti időszakot vizsgáltuk meg, s összeállítottuk az elmúlt húsz év legnagyobb futballpofonjait taglaló top 10-es listát.

Kikapott a Valencia, visszavágott a Barca

Archívum2006.10.15, 23:18

Az FC Valencia egy góllal kikapott a Celta Vigo otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, s ezzel elszenvedte első vereségét ebben az idényben. A listavezető, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona simán nyert az UEFA-kupát elhódító Sevilla ellen, és így visszavágott az európai Szuperkupában elszenvedett 3-0-s vereségért.

Nem jött be a Gödöllő kamikaze-taktikája

Archívum2006.10.14, 00:33

A magyar bajnok Gödöllő második helyezettként jutott tovább a Körcsarnokban rendezett UEFA Futsal Cup selejtezőjéből, miután a minitorna pénteki zárómeccsén kikapott Európa ötödik legjobb csapatától, az ukrán Sahtar Donyecktől. A legjobb 16 közé bekerült bajnokcsapatok négy négyes csoportban folytatják a küzdelmeket, a Final Four előtti csatározásokra decemberben kerül sor.

Gödöllői gyógyír a máltai sebekre

Archívum2006.10.13, 23:47

Miközben szerdán a világranglistán 144. helyezett Máltától szégyenszemre kikapott a magyar labdarúgó-válogatott, addig a sportág "kistestvérének", a futsalnak a magyar képviselője, a Gödöllő parádés eredményt elérve - a Bajnokok Ligájának megfelelő UEFA Futsal Cup budapesti selejtezőjéből - bejutott Európa legjobb 16 csapata közé. A Bikák kedden 4-0-ra kiütötték a lett Raba Rigát, másnap pedig 0-1-ről fordítva 6-1-re lelépték a moldáv Toligma Chisinaut. Mindezzel valóra váltak a gödöllői álmok, hiszen a minitornáról ketten jutnak tovább. A Körcsarnokban zajló selejtezősorozat zárásaképp a pénteki, Sahtar Donyeck elleni rangadón Euróópa ...

A Bikák felöklelték a Rigát a futsal-BL-ben

Archívum2006.10.13, 23:45

A magyar bajnok Gödöllő győzelemmel kezdett az UEFA Futsal Cup budapesti selejtezőjén, miután Madarász János és Szente Tamás két-két góljával 4-0-ra kiütötte a lett Raba Riga együttesét. Ha Kiss János szakvezető tanítványai szerdán legyőzik a moldáv Toligma Chisinaut - amely a torna nyitómeccsén 6-1-re kikapott az ukrán Sahtar Donyecktől -, akkor a gödöllői futsalcsapat biztos csoportmásodikként bejut Európa legjobb 16 klubja közé.

A BL elitkörébe jutott a magyar futsalbajnok

Archívum2006.10.12, 00:26

A magyar bajnok Gödöllő második mérkőzésén, a moldovai Tolignma Chisinau ellen 0-1-ről fordítva 6-1-re nyert az UEFA Futsal Cup selejtezőjében, a budapesti Körcsarnokban, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott Európa legjobb 16 csapata közé.

Mindent a futsalról

Archívum2006.10.10, 14:35

A magyar labdarúgás részét képezi a futsal, a 4+1-es "kispályás foci". A magyar NB I bajnoka, a Gödöllő kedden 19 órakor az UEFA Futsal Cup Körcsarnokban rendezendő selejtezőjén lép pályára, és két győzelemmel Európa legjobb 16 csapata közé kerülhet, ami annak fényében óriási bravúr lenne, hogy a nagypályás magyar futball (klub és válogatott szinten egyaránt) igen távol áll egy ilyen eredmény elérésétől. Ha valaki még nem ismerné a feltörekvő sportág szabályait, most még gyorsan bepótolhatja.

Babos-bravúrok és ugráló kabalafigurák

Archívum2006.10.06, 10:02

E heti futballmagazinunkban hat miniriportot és nyolc futballösszefoglalót tekinthetnek meg! Egy kis ízelítő: Babos Gábor remekül védett az Ajax ellen, a NEC mégis kikapott, Dárdai Pál pedig a Hertha BSC-vel kiesett az UEFA-kupából. Bemutatták a 2008-as Eb vicces kabalafiguráit, s mindeközben Brazília mindent megtesz, hogy 2014-ben focivébét rendezhessen. Tartson velünk - focival a világ körül!

Rohanj pucéran a pályára!

Archívum2006.10.05, 07:46

A meztelenül a sporteseményekre való berohanás elsősorban angol hagyomány, a briteknek külön szavuk is van erre a tevékenységre (streaking), és a leghíresebb streaker is Angliából származik: Mark Robbins az elmúlt évek során megjárta már a BL-döntőt, az UEFA-kupa döntőjét, valamint a Real Madrid-FC Barcelona rangadót is. Úgy tűnik azonban, hogy a példa ragadós, a lettek is elmondhatják magukról, hogy átvették a hagyományt.

Öt jelölt az amerikai kispadra

Archívum2006.10.04, 08:43

Miközben Európában nem sokkal a világbajnokság után ismét beindult a nagyüzem a válogatottak számára az Eb selejtezőivel, addig az amerikai kontinensen a jövő évig a nemzeti csapatoknak nincsen komoly meccsük. Így aztán több válogatott is halogatja az új szövetségi kapitány kinevezését: az Egyesült Államokban például a napokban ötfősre csökkent a jelöltek listája, miközben még a gárda jövő évi programja is kérdéses.

BL-sikerre éhesek a Gödöllői Bikák

Archívum2006.10.13, 23:43

A 2003-ban alakult Gödöllői Futsal Klub három év alatt meghódította Magyarországot, hiszen előbb az NB II-ben, majd az első osztályban is bajnok lett, s közben a Magyar Kupát is elhódította. Idén megpróbál Európában is a figyelem középpontjába kerülni a 4+1-es alakulat, amely jövő héten a Körcsarnokban rendezendő háromnapos UEFA Futsal Cup selejtezőjén vesz részt. A tét a kontinens legjobb 16 csapata közé kerülés.

UEFA-kupa: négy topligás egy csoportban

Archívum2006.10.03, 14:24

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában kedden elkészítették az UEFA-kupa csoportkörének sorsolását.

Négy év alatt lenne topcsapat a Hamburg

Archívum2006.10.02, 06:45

Dietmar Beiersdorfer, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hamburger SV sportigazgatója kijelentette: a klubnál a szponzorokkal közösen olyan hosszú távú tervet dolgoztak ki, melynek végén, 2010-ben a csapatnak stabilan Európa 20 legjobb együttese közé kell tartoznia.

Csoportkör Hertha, Schalke és OM nélkül

Archívum2006.09.29, 00:04

Kiesett a Hertha BSC a labdarúgó UEFA-kupa 1. fordulójában, miután a berlini döntetlent követően egygólos vereséget szenvedett a dán Odense otthonában. A német együttesben Dárdai Pált az 59. percben lecserélték. Elvérzett a Schalke 04 is, amely két héttel ezelőtti 1-0-s győzelme után 3-1-re kikapott a Rudolf Gergelyt nélkülöző Nancy otthonában.

Az 5. kalapból várja az UEFA-sorsolást a Spurs

Archívum2006.09.29, 16:57

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette a kiemeléseket az UEFA-kupa csoportkörének kedden 12 órakor kezdődő nyoni sorsolására.

Új csapatot keresünk!

Archívum2006.09.29, 06:29

Persze nem megy mindenhol olyen jól a focistáknak, mint sorozatunk tegnapi részének szereplőinél, Európa más részein a klubok már nem engedhetnek meg maguknak csillagászati fizetéseket.

UEFA-kupa: bravúr kell a magyaros sikerekhez

Archívum2006.09.28, 13:44

A labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának visszavágóit rendezik csütörtökön, a tét a csoportkörbe kerülés.

Lőrincz erőlevessel készül a vb-rajtra

Archívum2006.09.24, 17:47

Kantonba a  12 óra alatt repülővel eljutni, és az átszállást sem spórolhatja meg az, aki Európából indul útnak a hétfőn kezdődő birkózó-világbajnokság helyszínére. Az [origo] tudósítója első célállomásnak Helsinkit választotta, ahol váratlanul Kásás Zoltánnal, a férfivízilabda-válogatott másodedzőjével futott össze. 

Mókás gólt szerzett egy labdaszedő

Archívum2006.09.21, 17:42

E heti futballmagazinunkban az argentin, a brazil, a francia, a holland és a skót bajnokságból, valamint az UEFA-kupából is szép jeleneteket, gólokat tekinthetnek meg. Beszámolunk arról is, hogy Maradona mit csinált Stockholmban, s megszólal Sir Bobby Charlton. Tartson velünk - focival a világ körül!

A hét világválogatottja (2006. szeptember 11-17.)

Archívum2006.09.18, 08:41

Beindult a nagyüzem Európa futballpályáin, hiszen a Bajnokok Ligájában már a csoportkör első meccseit rendezték meg, míg az UEFA-kupában a csoportokba jutás volt a tét. Nem csoda, hogy álomcsapatunkban mindössze egy olyan focista volt, aki nem lépett pályára az európai kupaporondon a múlt héten.

Abidal iránt érdeklődik a Barcelona

Archívum2006.09.17, 13:15

A BL-ben lejátszott Olympique Lyon-Real Madrid csoportmérkőzést egész Európában nagy figyelem kísérte, és a madridiak fő riválisa, az FC Barcelona is igencsak érdeklődött a meccs iránt. A katalánoknak azonban speciális szempontjuk  volt: a hírek szerint képviselőjük a Lyon balhátvédjét, Eric Abidalt figyelte, mivel ő a Barca első számú kiszemeltje a balhátvéd posztra a következő idényre.

UEFA-kupa: botlott a Hertha és a Zvezda

Archívum2006.09.15, 08:33

A Bajnokok Ligája selejtezőjéből kiesett Crvena zvezda kétgólos vereséget szenvedett a cseh Liberec otthonában a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A német Hertha hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a dán Odense ellen, Dárdai Pál - a berliniek magyar válogatott futballistája - kisebb combsérülés miatt csak a lelátóról tekintette meg az összecsapást.

Szuperrangadók hétvégéje Angliában

Archívum2006.09.15, 14:52

Parádés meccseket ígér az angol labdarúgó-bajnokság hétvégén, ugyanis vasárnap rendezik a Chelsea-Liverpool és a Manchester United-Arsenal rangadókat. A Bundesligában az UEFA-kupában szereplő csapatok párharcai emelkednek ki a forduló műsorából, Olasz- és Spanyolországban pedig az a nagy kérdés, hogy a BL-ben betliző Inter, illetve Real Madrid tud -e javítani hazai porondon.

Reform előtt a német ligakupa

Archívum2006.09.13, 06:27

Európában két olyan ország van, ahol a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása nem csak a bajnokságban és az országos kupában lehetséges: Angliában és Franciaországban a ligakupa győztese is UEFA-kupa-résztvevőnek mondhatja magát. Könnyen lehet, hogy egy harmadik topliga is beállhat ebbe a sorba, mert a német liga vezetői is hasonló lépésen gondolkoznak.

A legdrágább átigazolások Európában

Archívum2006.09.01, 16:30

A sztárcsapatok ismét hatalmas összegeket költöttek új labdarúgókra a nyári átigazolási szezonban. A Chelsea nevéhez fűződik a legdrágább igazolás Andrij Sevcsenko személyében, az ukrán csatárt 45 millió euróért szerzett meg a londoni klub az AC Milantól.

Norvég futballcsoda egy trükkös edzővel

Archívum2006.08.31, 10:54

A norvég labdarúgás a kilencvenes évek elejéig leginkább a futottak még kategóriába tartozott Európában, az ország válogatottja az 1938-as világbajnokság kivételével semmilyen nagy tornára nem jutott ki. Az elmúlt másfél évtized viszont az ország futballjának nagy felfutását hozta, még ha az aranykoron már túl is van a norvég foci. Bemutatjuk a magyar labdarúgó-válogatott szombati Eb-selejtezős ellenfelének a történetét.

Európai meccsdömping vár az argentinokra

Archívum2006.08.31, 15:11

Az Argentin Labdarúgó Szövetség szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy az elkövetkező öt évben a dél-amerikai ország válogatottja összesen 24 találkozón lép pályára Európában.

A hét világválogatottja (2006. augusztus 21-27.)

Archívum2006.08.28, 08:21

A Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa selejtezőinek visszavágói, valamint az európai Szuperkupa mellett négy topliga fordulóira is sor került a múlt héten, egyedül a Serie A-ban nem kezdődött meg a küzdelem - de a Szuperkupát már az olaszoknál is lejátszották. Álomcsapatunkban így több olyan futballista is akad, aki két porondon is bizonyított, de volt, aki számára egyetlen találkozón nyújtott kiemelkedő teljesítmény is elég volt a bekerüléshez.

Tíz magyarért szoríthatunk az UEFA-kupában

Archívum2006.08.27, 02:38

Monacóban kisorsolták a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának párosításait. A Fehérvár csütörtöki, selejtezőbeli búcsújával magyar csapat nélkül rajtoló sorozatban a Csertői-gárdát búcsúztató svájci Grasshoppers a svéd Atvidabergsszel kezd.

Nem maradt focicsapatunk a kupaporondon

Archívum2006.08.25, 14:31

Elvérzett az utolsó magyar kupacsapat is az európai futballporondon, miután az UEFA-kupa selejtezőjének második körében a FC Fehérvár 2-0-ra kikapott a Grasshopperstől Zürichben, így 3-1-es összesítéssel a svájci együttes jutott tovább.

Nagy tervek a Budapest Wolvesnál

Archívum2006.08.24, 16:34

Nagy terveket szövöget az Ard7 Budapest Wolves amerikaifutball-csapat, amely jövőre már a sportág élvonalához szeretne csatlakozni Európában.

A Sevilla pénteken megtréfálná a Barcát

Archívum2006.08.24, 09:54

Az európai Szuperkupa sorsát 1998 óta döntik el egyetlen mérkőzésen Monte-Carlóban, a Louis II-stadionban, és azóta egyszer sem fordult elő, hogy két azonos országbeli gárda csapjon össze. Most spanyol házirangadóra kerül sor, és a favoritnak természetesen a BL-győztes FC Barcelona számít, de az UEFA-kupa címvédője, a Sevilla FC szívesen borsot törne a katalánok orra alá.

Gera Zoltán aranycipős társat kapott

Archívum2006.08.23, 14:50

Korábbi aranycipőst igazolt Gera Zoltán csapata, miután Kevin Phillips a West Bromwich Albiont választotta. "Super Kev" az 1999/2000-es idény során bajnoki mérkőzéseken 30 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s ezzel - a portói Jardellel együtt - Európa legeredményesebb játékosaként aranycipős lett.

Rajczi Péterre vadászik fél Európa

Archívum2006.08.23, 16:40

Rajczi Péter tavaly parádés szezont produkált az Újpest FC-ben, miután 23 találattal magabiztosan lett a Borsodi Liga gólkirálya, így nem meglepő, hogy nyáron több európai klubcsapat is kivetette hálóját a 25 éves támadóra. A kilencszeres válogatott futballistának még egy bő hete van arra, hogy csapatot találjon magának, augusztus 31-éig - az átigazolási szezon lejártakor - ugyanis a Megyeri úton közölnie kell a vezetőkkel, számíthatnak-e rá a már zajló szezonban, avagy sem.

Fülöp búsan ül a Tottenham-kispadon

Archívum2006.08.16, 14:08

Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott 23 éves kapusa a világ egyik legerősebb bajnokságában (Premier League), Európa egyik legszebb városában (London) és Anglia egyik legpatinásabb élcsapatában (Tottenham Hotspur) véd. Legalábbis a szezon előtti edzőmeccseken többször ő állt a tavaly a BL-ről épphogy lemaradt, kétszeres angol bajnok Spurs kapujában, a helyi kedvenc Paul Robinsont azonban idén a szakértők szerint (még) aligha tudja kiszorítani. Így hát nem meglepő, hogy a fiatal hálóőr, ha nem is bárhová, de mondjuk az egy osztállyal lejjebb szereplő Coventrybe örömmel átigazolt volna, mivel idény közben is védeni szeretne. Marrtin ...

Az UEFA-kupában is vitézkedne a Blackburn

Archívum2006.08.13, 15:59

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan valamennyi topligában elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy klubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma a Blackburn Rovers kerül sorra.

A Livorno rágyúrt az UEFA-kupára

Archívum2006.08.12, 14:33

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan valamennyi topligában elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy klubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma a Livorno kerül sorra.

UEFA-kupa: döntetlenre mentett a Fehérvár

Archívum2006.08.10, 22:41

Az FC Fehérvár hazai pályán az utolsó pillanatban egyenlített a svájci Grasshoppers ellen a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

BL: az Arsenal hengerelt, Sáfárék ikszeltek

Archívum2006.08.09, 07:45

Az előző kiírásban döntőig jutó Arsenal idegenben nyert három góllal a Dinamo Zagreb ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első felvonásán. Az Austria Wien Sáfár Szabolccsal a kapuban hazai pályán döntetlent játszott a Benficával.  

A magyar csapatok becsületéért küzd a Fehérvár

Archívum2006.08.09, 15:57

Csütörtökön 20 órától egyetlen talpon maradt magyar klubként az FC Fehérvár a svájci Grasshopperst fogadja a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában.

A Lille lehet a Debrecen BL-ellenfele

Archívum2006.07.28, 18:38

Pénteken délben megtartotta a Bajnokok Ligája következő selejtezőkörének sorolását az Európai Labdarúgó Szövetség. Amennyiben a Debrecen továbbjut a macedón bajnok Rabotnicki ellen, a francia Lille csapatával kerül össze.

Idegenben lőtt góllal továbbjutott a Fehérvár

Archívum2006.07.28, 08:16

Az FC Fehérvár labdarúgócsapata bejutott az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójába, miután az első kvalifikációs kör visszavágóján, idegenben 2-1-es vereséget szenvedett a kazah Kajrat Almatitól, de 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góljának köszönhetően megnyerte a párharcot. Az Újpest hiába győzött 1-0-ra Liechtensteinben, 4-1-es összesítéssel a FC Vaduz nyerte a párharcot.

Dárdaiék bejutottak az UEFA-kupa selejtezőjébe

Archívum2006.07.23, 13:55

A Hertha BSC csapata a labdarúgó Intertotó-kupa 2. fordulójának visszavágóján idegenben nyert 2-0-ra az FC Moszkva ellen, és 2-0-s összesítéssel bejutott az UEFA-kupa második selejtezőkörébe. A berlini együttesben a magyar válogatott középpályása, Dárdai Pál végigjátszotta a találkozót.