UBS

címke rss

Mégsem bútorozik össze a két német bankóriás

Gazdaság2018.09.26, 14:02

Már korábban kiszivárgott a hír, miszerint a két német nagybank, a Deutsche Bank és a Commerzbank, az egyesülést fontolgatja, hogy így nagyobb és erősebb piaci szereplőként lépjen fel. Azonban nemrég napvilágot látott egy stratégiai elemzés, amely szerint a Commerzbank helyett a svájci UBS-el való egyesülés lenne a jobb választás a DB-nek.

Most vasárnap csendesen fejre állhat a bankvilág Svájc miatt

Gazdaság2018.06.10, 09:16

Június 10-én korábban tabutémának számító ügyben tartanak népszavazást Svájcban. A világ talán legfejlettebb pénzügyi rendszerével rendelkező országban arról döntenek, bevezessék-e a „szuverén pénz"-t a pénzügyi szektorban. Ezen az elsőre elvont közgazdasági fogalmon azonban a teljes ország bankrendszerének struktúrája és működési sajátosságai múlnak, ami – Svájc globális fontossága révén – az egész világ pénzügyi szektorára kihathat.

Nem is jutottak ki az olaszok, mégis adnak esélyt a vb-címükre

Sport2018.05.18, 12:38

A világ legnagyobb befektetési bankjai közé tartozó UBS szimulációjából az derült ki, hogy a világbajnokságra ki sem jutott olaszoknak 1,6 százalék esélyük van a végső sikerre az oroszországi viadalon. Roberto Mancini válogatottja sok vb-résztvevőt maga mögé utasított, többek között Kolumbiát, Horvátországot, Dániát vagy éppen Lengyelországot. Szerintük a németek a legesélyesebbek.

Hosszú életre készülhetnek a gazdagok

Archívum2018.04.20, 17:15

Bár a világ legmagasabb várható élettartammal bíró térségeiben átlagosan kissé több mint 80 évig élhetnek az emberek, egy felmérés szerint a gazdagok jelentős része 100 éves élettartammal tervez. Mindezért pedig fizetni is hajlandók a vagyonosok.

Izzanak a feltörekvő piacok

Archívum2017.02.01, 15:43

A UBS Wealth Management közlése szerint az összesen 2100 milliárd dollárt érő ügyfeleik készek arra, hogy a tavalyi rali után növeljék kitettségeiket a feltörekvő piacokon.

A díjnyertes befektető a készpénzre szavaz

Archívum2016.12.19, 14:19

Szinte a lehetőségei határáig emelte a készpénzszintet David Samra, az Artisan Partners díjnyertes befektetője. A guru úgy látja, a jelenlegi részvénypiacon nincsenek igazán jó vételi lehetőségek, mert a papírok túl drágák a mostani rali miatt.

A jegybank nem tudja megoldani Európa problémáit

Gazdaság2016.09.23, 15:09

Az Európai Központi Banknak fel kell ismernie, hogy a monetáris politika nem képes megoldani Európa problémáit – véli a UBS elnöke, Axel Weber.

Átok és áldás is lehet a Brexit

Archívum2016.04.18, 15:51

Noha a brit FTSE 100 index pénzügyi cégei az elmúlt két hónapban látványos visszapattanást mutattak, éppen ezek a vállalatok kaphatják a legnagyobb pofont, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból – figyelmeztet a UBS elemzése. A bank vagyonkezelői üzletága emellett arra is rámutatott, hogy mely szektorok profitálhatnának egy esetleges „Brexitből”.

Közeleg az igazság pillanata

Gazdaság2016.04.07, 14:25

Tovább romolhatnak a hírek a bankszektorral kapcsolatban, ahogy az Európai Unió pénzintézetei a következő hetekben elkezdik közzétenni negyedéves eredményeiket amerikai társaikat követően. A rossz számok pedig a bankpapírokra is erősen rányomhatják a bélyegüket.

Egyelőre nem omlanak össze a bankok

Archívum2016.02.04, 10:21

A Credit Suisse adózás előtti éves veszteségről számolt be csütörtökön a küzdelmekkel teli negyedik negyedév után, és arra figyelmeztetett, hogy 2016-ban erős volatilitások várhatók a piacokon. A svájci bank jelzése az egész pénzügyi szektor számára bajokat vetít előre, de a vállalat vezérigazgatója szerint a bankokat egyelőre nem fenyegeti nagy veszély.

A turistáknak olcsó Budapest, de az itt élőknek drága

[origo] utazás2015.09.24, 06:50

Egy Big Macért négyszer annyit kell dolgozni itt, mint Zürichben.

24 millió okosórát ad el jövőre az Apple

Archívum2014.12.01, 16:12

Jól fogyhat jövőre az Apple okosórája a UBS elemzője szerint, egészen pontosan 24 millió Apple Watch találhat gazdára.

Milliárdos profit a svájci bankóriásnál

Gazdaság2014.05.06, 08:37

Remekül sikerült Svájc legnagyobb bankjának, a UBS-nek az első negyedéve. A pénzintézet profitja a vártnál nagyobb mértékben, 1 milliárd svájci frank fölé emelkedett, ráadásul egy különleges osztalékfizetést is bejelentettek. 

Mindenki a svájci bankot irigyli

Archívum2014.02.04, 13:02

Még ebben a mostoha nemzetközi hangulatban is 5,5 százalékos pluszban jár a UBS árfolyama, miután igen kedvező hírekről számoltak be.

Magyarország nyerő lehet 2014-ben

Gazdaság2014.01.30, 13:31

A UBS 10 százalékos növekedést vár idén a feltörekvő piacokon, a legkedveltebb országok között szerepel Magyarország is.

Már nem kedveli annyira a UBS a Richtert

Gazdaság2013.12.17, 09:05

A UBS frissítette a legkedveltebb részvények listáját, amiről lekerült a Richter - számolt be a Reuters.

Nem hisz az aranyban a svájci bankház

Gazdaság2013.12.03, 14:09

Alacsonyabb árfolyamot vár jövőre az arany és az ezüst esetében a UBS, mint amire korábban számított. A svájci bankház szerint valószínűtlen, hogy a két nemesfém magára talál 2014-ben. 

Rossz idők várnak az aranyra

Gazdaság2013.11.27, 16:16

Kimondottan nem szereti az aranyat a UBS svájci bankház. Egy hónapos célárukat 1180 dollárra, míg negyedéves prognózisukat 1100 dollárra csökkentették, ami a jelenlegi szintektől öt, illetve tíz százalékkal alacsonyabb.

Imádják a svájciak Európát

Archívum2013.11.24, 18:05

További részvénypiaci emelkedésre számít a neves svájci bank, a UBS. A szakértők szerint érdemes a portfóliókban Európát felülsúlyozni, mivel még jelentős áremelkedésre számítanak. A Fed januárban kezdheti meg a UBS szerint a kötvényvásárlási program csökkentését, ami miatt emelkedhetnek ugyan a kötvényhozamok, de ez nem fog ártani a részvényeknek. 

Elvétheti céljait Svájc óriásbankja

Gazdaság2013.10.29, 09:37

Egy évvel később fogja elérni eredményeinek javítására kitűzött célját Svájc legnagyobb bankja, az UBS. A vállalat emellett közzétette harmadik negyedéves eredményeit is, ám azok megfelelő alakulása ellenére a részvények közel 6 százalékot zuhantak a csalódást keltő hír miatt. 

Meglódult a svájci óriásbank

Gazdaság2013.07.22, 10:37

A svájci UBS előzetesen 690 millió svájci frankos nettó profitot vár a második negyedévre, az idei első három hónapban elért 988 millió svájci frank után. Ugyanakkor az elemzői várakozásokat meghaladja az előzetes szám, míg a bank gyorsjelentése július 30-án lát majd napvilágot. Az árfolyam 3 százalék feletti emelkedéssel reagált a bejelentésre.

Sorban állnak a Commerzbank kegyeiért

Gazdaság2013.07.22, 10:54

Elképzelhető, hogy svájci vagy spanyol kézre kerül a német állam Commerzbankban meglévő 17 százalékos részesedése. A Focus magazain a hétvégén még arról számolt be, hogy értesülései szerint a német pénzügyminiszter és a UBS bankház vezetője folytatott egyeztetést az ügyben, míg a Die Welt szerint a spanyol Banco Santander érdeklődését is felkeltette a német óriásbank. Persze kérdéses, hogy a kormány a szeptemberi választások előtt hajlandó-e lenyelni egy 3,8 milliárd eurós veszteséget. Mindenesetre a piacon pozitív volt a fogadtatás, két nap alatt már 6 százalékot emelkedett a bankpapír árfolyama.

Már a svájciak sem szeretik annyira az aranyat

Archívum2013.06.20, 18:55

Újabb elemzőház vágta vissza az arany árfolyamára megfogalmazott várakozásait, miután a Fed tegnapi bejelentése szerint idén csökkenhet az eszközvásárlási program. A hét elején még a francia SocGen mérsékelte markánsabb mértékben várakozását, míg ma a UBS hajtott végre kétszámjegyű csökkentést. A svájci elemzőház azonban még így is optimistának mondható az év végére várt 1440 dolláros aranyár prognózisukkal.

Még több pénz üti a bankárok markát

Archívum2013.05.31, 11:45

Megemeli londoni befektetési bankárainak fizetését a svájci UBS, hogy dolgozói ne szállingózzanak át más rivális pénzintézetekhez. A UBS évek óta nem emelt bért, és több ezer embert küldött el, hogy növelni tudja nyereségességét. A bank az idei első negyedévben újra profitot tudott elérni 2012 utolsó két negyedévének milliárdos veszteségei után, így lehetőség nyílt a béremelésre.

Meglepő beszámoló a svájci nagybanktól

Archívum2013.04.30, 10:51

A UBS svájci bankház az elemzői várakozásokat meghaladó eredményről számolt be az idei első negyedévre vonatkozóan, aminek hatására kilőtt az árfolyam, a cég részvényei 6,3 százalékkal emelkednek. A szakértői becsléseket kétszeresen meghaladó 988 millió svájci frankos nettó jövedelmet ért el a bank. A számokból úgy tűnik, a zürichi pénzintézet sikeresen végre tudja hajtani stratégia váltását. Még a tavalyi évben hajtott végre a bank 10 000 fős elbocsátást, emellett több üzletágát is megszűntette, hogy jobban tudjon fókuszálni a magasabb jövedelmezőséget biztosító vagyonkezelési divízióra.

Már a svájci bankház is olcsóbb aranyra számít

Archívum2013.04.23, 17:05

Csökkentette az arany árára vonatkozó rövidtávú célárát a UBS svájci bankház, amit az elmúlt időszaki nagy ingadozásokkal indokolt a cég. Az egy hónapos célárat 1425 dollár/unciára csökkentette a bank az 1725-ös szintről, míg a három hónaposat 1500 dollár/unciára, a korábbi 1850 dolláros értékről. A UBS elemzői úgy vélik, hogy nem érdemes elhamarkodott döntéseket hozni az aranyba történő befektetésekről, azonban hosszabb távon akár még emelkedhet is a nemesfém.

Aranyár robbanást jósol a nagybank

Gazdaság2013.02.27, 17:27

Nagyot erősödhet az arany az év második felétől a UBS elemzői szerint. Prognózisukat a globális gazdasági növekedés lassulására és a Fed kötvényvásárlási programjának tartós fennmaradására alapozzák. Ezek a tényezők a kockázatos befektetésektől való eltávolodáshoz, és ezzel egy időben a menedéknek tekintett eszközök felértékelődéséhez vezethetnek.

Idén sem lesz magyar növekedés?

Archívum2013.02.18, 10:05

A UBS és a JP Morgan elemzői szerint a közép-kelet európai régió gazdaságai túl vannak a mélypontjukon, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés. A múlt heti kiábrándító magyar GDP-adatot követően a két elemzőház frissítette idei gazdasági növekedési prognózisát. Véleményük azonban különbözik, amíg a UBS bővülésre számít, addig a JP Morgan már visszaesést vár.

Hatalmas veszteség a svájci bankóriástól

Gazdaság2013.02.05, 10:39

A várakozásokhoz képest kisebb veszteségről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a legnagyobb svájci bank, a UBS. A befektetők számára további pozitívum, hogy 50 százalékkal emelné meg az osztalékot a menedzsment, de tőkemegfelelés terén is igen jól áll a pénzintézet. A parketten egyelőre heves mozgást mutat a bankpapír árfolyama.

Részvénypiaci összeomlást vizionálnak a nagyok

Gazdaság2013.01.17, 08:19

Részvénypiaci esésre figyelmeztetnek a BlackRock és a UBS szakemberei. A következő hetekben már számos kockázati tényezővel kell megbirkózniuk a befektetőknek (kezdve az amerikai adósságplafontól az olasz választásokon át a január végi tengerentúli makrogazdasági adatokig), így az utóbbi időszak nagy ralija is kifulladhat. A UBS technikai elemzője egyenesen azt állítja, hogy a részvénypiacok kvázi összeomlással néznek szembe, 2014-ig az amerikai S&P 500 index 42 százalékot zuhanhat.

Újabb hatalmas bírság a svájci bankóriásnak

Gazdaság2012.12.19, 09:24

Ismét vaskos bírsággal sújtották a hatóságok a svájci UBS-t, a bankóriásra ezúttal a Libor-botrányként elhíresült kamatmanipulálás miatt csaptak le. A bank ezzel már biztosan vaskos veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni idén, javarészben a befektetési banki üzletág gondjai miatt. A UBS más hasonló bankokkal összhangban igyekszik visszatérni kiegyensúlyozottabb üzletekhez.

Egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci nagybank

Gazdaság2012.12.14, 09:55

Egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci UBS a LIBOR-manipulációs botrányban való érintettsége miatt, írja a Reuters ügyhöz közel álló személyre hivatkozva. A bírság jóval nagyobb lehet, mint a júniusban a Barclays által fizetett 450 millió dolláros összeg.

Aki majdnem eljátszott egy óriásbankot

Gazdaság2012.11.26, 13:26

Közel 30 millió font sterling - durván 11 milliárd forintnak megfelelő - bírsággal zárult az az ügy, amelyben egy ghánai születésű bróker kis híján bedöntötte a UBS-t. A legnagyobb svájci bank csaló üzletkötőjét már szeptemberben letartóztatták, azóta 7 év börtönre ítélték, a bankkal szemben most szigorú felügyeleti intézkedéseket is életbe léptettek.

Hét évet kapott az ex-UBS-es csaló

Gazdaság2012.11.21, 16:12

Hét év börtönre ítélték a UBS AG (SIX - Swiss Exchange) volt kereskedőjét, Kweku Adobolit. A 2,3 milliárd dolláros veszteség Nagy-Britannia eddigi legnagyobbja, ami fedezetlen kereskedelemből származott.

Nagybankok tűnnek el, tízezrek kerülnek lapátra

Gazdaság2012.11.21, 14:17

A Deutsche Bank társ-vezérigazgatója, Anshu Jain szerint "jelentős konszolidáció" következhet be a globális bankpiacon, köszönhetően az új tőke megfelelési szabályozásoknak. Az üzletember további 40 ezer munkahely megszűnését prognosztizálja a befektetési banki üzletágban. A globálisan működő bankok egyharmada bezárhatja kapuit, és nagyjából 5-6-an maradhatnak csak talpon.

Bankok a pácban

Gazdaság2012.10.30, 10:05

Két hatalmas méretű bank, a német Deutsche Bank AG (Xetra) és a svájci UBS AG (SIX Swiss) is nyilvánosságra hozta gyorsjelentését. A németeknél jól gurul a szekér, a svájci versenytárs azonban veszteséget termelt. Mindkét cég leépítéseket tervez a jövőre nézve, hogy javítsák versenyképességüket.

Tízezer embert kirúg egy svájci bank

Gazdaság2012.10.29, 11:19

Megnyesegeti befektetési banki részlegét az egyik legnagyobb svájci bank, és máshonnan is küld el embereket. Ezrek kerülnek az utcára 2017-ig.

Utcára tesz tízezer embert a UBS

Archívum2012.10.29, 10:02

A svájci UBS AG (SIX Swiss) bank 10 000 ember elbocsátását tervezi és leépíti kötvénykereskedési üzletágának egy részét, hogy megfeleljen a Bazel III. követelményeinek és a részvényesek profit elvárásainak. Folytatódik a Libor-ügy is, aminek újabb UBS tőzsdei kereskedők estek áldozatul.

Kezdik kiszórni a befektetési bankárokat

Gazdaság2012.09.19, 16:54

Pang az értékpapírpiac, ezért gőzerővel zajlik a leépítés a Deutsche Banknál, a Credit Suisse és UBS-nél, de már tervezi a Morgan Stanley és a Goldman Sachs is.

Milliárdos jutalmat kapott a kitálaló exbankár

Gazdaság2012.09.12, 09:12

A felderített pénz maximum 30 százaléka jár egy-egy bűnesetről szolgáltatott információkért az Egyesült Államokban. Most egy börtönben ülő exbankár tett zsebre dollármilliókat azért, mert kitálalt volt bankja praktikáiról.

Olvad a multik pénze

Gazdaság2012.07.31, 11:49

Több nagy cég profitja is csökkent a második negyedévben a tavalyi évhez képest. A svájci UBS a Facebook-részvényekbe bukott bele, a British Petrolnak az olajárak tettek keresztbe, viszont a japán Honda kezd kilábalni a tavalyi természeti katasztrófa okozta sokkból.

Lemondott a kereskedési botrányba keveredett svájci bank vezérigazgatója

Gazdaság2011.09.24, 14:35

Egy munkatársa engedély nélküli ügyletei miatt több mint kétmilliárd dollárnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a UBS svájci bank, ezért lemondott a vállalat vezérigazgatója.

Kétmilliárd dolláros kárt okozott a UBS svájci banknak az egyik brókere

Gazdaság2011.09.15, 17:20

Nyolc százalékos veszteséggel nyitottak a svájci UBS bank részvényei csütörtökön, miután a cég közzétette, hogy egy brókere egy a bank által nem jóváhagyott ügylet keretében 2 milliárdos veszteséget könyvelt el.

Nincs befolyása a frankra a svájci bankoknak a bankvezér szerint

Archívum2011.01.29, 16:10

Az egyik legnagyobb svájci bankház elnöke szerint abszurd az a vád, hogy a svájci pénzintézetek felelősek a frank erősödéséért.

Világelső naperőmű az USA-ban, saját cégét ostorozza a Fiat-vezér

Archívum2010.10.26, 09:15

A várnál nagyobb harmadik negyedéves nyereséget közölt a legnagyobb svájci bank; megépülhet a világ legnagyobb naperőműve az Egyesült Államokban; a Fiat vezére szerint jobb lenne cégének Olaszországon kívül - külföldi gazdasági lapszemle.

Egy évtizedre erős marad a svájci frank egy nagybank szerint

Gazdaság2010.09.03, 08:14

Az egyik vezető svájci nagybank elemzői szerint a frank a német márka szerepét veheti át, így akár egy évtizedre is beragadhat a mostani erős szinten.

UBS: Erős Fidesz-kormánynak örülne a piac

Archívum2010.04.01, 18:17

Igen jelentős eredményeket ért el a jelenlegi magyar kormány az államháztartás konszolidálásában, de a piac örülne egy stabil többségű Fidesz-kormánynak is a választások után, mert ez jót tenne a reformkilátásoknak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb magyarországi választási forgatókönyveiben. Felmerült ugyanakkor, hogy keveset lehet tudni a Fidesz gazdaságpolitikai terveiről.

Huszonkét kormány lefizetésével vádolják a Daimlert - lapszemle

Gazdaság2010.03.24, 08:47

Jöhet az IMF Görögországba, offshore-kódexet íratna az OECD, amerikai vád szerint legalább 22 kormányt fizethetett le a Daimler - külföldi gazdasági lapszemle.

Már 250 forintos euróról beszélnek Londonban

Gazdaság2010.03.19, 12:39

Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe. A magyar gazdaság növekedési kilátásairól ugyanakkor eltérnek az új prognózisok.

Előző
Következő