TV2

címke rss

Tények: Támadásban Soros médiabirodalma

Archívum2017.04.16, 22:20

A Tényeknek ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő azt nyilatkozta, hogy lelepleződött a Soros-féle médiabirodalom, mégis ez a hálózat emleget kormánybarát sajtótámadásokat. Az alkotmányjogász ezt annak kapcsán mondta, hogy kiderült, Soros György emberei ülnek a 444.hu portál kiadójának igazgatóságában. A Tények kérdéseire a szerkesztőség nem válaszolt.

Húsvéthétfő debütál a TV2 új műsorvezetője, Mádai Viven

Archívum2017.05.23, 10:06

Mádai Vivien lesz a Mokka új műsorvezetője. Húsvéthétfőn Istenes Lászlóval köszöntik majd a tévénézőket.

Mádai Vivien a Mokka új műsorvezetője

Archívum2017.04.15, 10:16

Mádai Vivien nem sokat fog aludni vasárnap éjszaka, este A Nagy Duett versenyzőjeként lép színpadra, másnap pedig a Mokká-ban köszönti a nézőket.

Apáti Bence félig meztelenül hódít

Archívum2017.04.14, 11:37

Vasárnap este A Nagy Duett színpadán mutatta meg izmos felsőtestét Apáti Bence, a balettosról a produkció közben tépte le az inget partnere, Vincze Lilla. A jelenet nagyon bejött a női nézőknek, sőt, a zsűri is hosszan ecsetelte, hogy mennyire jól néz ki a táncos - nem kevés irigykedő megjegyzést is kapott. Apáti most újra a félmeztelenség mellett döntött, felső nélkül pózol legújabb fotóján a Facebokkon - a bókok persze ezúttal sem maradnak el, biztosan szerez újabb szavazókat a harmadik adásra.

Janicsák Veca: A színfalak mögött visítottam a röhögéstől

Archívum2017.04.13, 18:07

A Nagy Duett párosa elárulta, hogy remek párt alkotnak együtt, és a duettek lényegét próbálják megfogni azzal is, hogy nagyon előzékenyek egymással.

Volt párja bántalmazta a Született szobalányok sztárját

Archívum2017.04.13, 10:23

A TV2 nagy sikerű új sorozatának, a Született szobalányoknak szereplője őszintén mesélt arról, hogy fiatalkorában volt párja bántalmazta.

Ábel Anita kislányáról Lucáról nyilatkozott: így neveli

Archívum2017.04.12, 19:05

Ábel Anita élete felfordult, mióta a TV2-höz igazolt, de persze jó értelemben: megszaporodott a dolga. Családi élete azonban nem szenvedett csorbát, bár kétségkívül kevesebbet tud otthon lenni. Elárulta, hogyan viseli ezt a kislánya, Luca, és, hogy mit gondol ő a gyereknevelésről.

A Viszkis rabló bankokkal viccelődik és realitybe megy

Archívum2017.04.12, 16:47

Meglepődtem, hiszen úgy tudtam, hogy Vietnamban nincsenek is bankok – viccelődött saját múltjával Ambrus.

Eddig háromezren jelentkeztek a TV2 emberpróbáló vetélkedőjébe

Archívum2017.04.11, 11:14

A Ninja Warrior láthatóan nem punnyadt népeknek való, a megfelelő edzettségi szint nélkül nem jut el senki messzire.

Muri Enikő nem a pénz miatt döntött a tévés szereplés mellett

Archívum2017.04.11, 08:20

Muri Enikőtől megvált az Operettszínház, miután elvállalt egy TV2-s szereplést, ami 1 hónapra külföldre szólítja. A színésznő elárulta, miért döntött az utazás mellett a színházzal szemben. Leszögezte, nem a pénz érdekli.

A Nagy Duett: Tolvai Reni mély dekoltázzsal, Emilio lecsúszó nadrággal énekelt

Archívum2017.04.09, 22:25

A második adással folytatódott vasárnap este A Nagy Duett: Kasza Tibi zöld hajjal zsűrizett, Tolvai Reni dekoltázsa és Emilio lecsúszó nadrágja biztosan emlékezetes marad, egy páros pedig kiesett a műsor végén.

Tolvai Reniék távoztak a Nagy Duettből

Archívum2017.04.09, 22:23

A Nagy Duett második adásába zöld hajjal érkezett Kasza Tibi, Ábrahám Edit pedig tapadós fitneszcuccban szexizett. Apáti Bence brutális felsőteste elvitte a show-t, egy párosnak azonban távoznia kellett.

Ha fogadást veszít, zöld hajra vált Kasza Tibi

Archívum2017.04.09, 10:30

Kasza Tibi ígéretet tett: ha összegyűjt 50 ezer követőt holnap délutánig új oldalán, zöld hajjal ül be A Nagy Duett zsűrijébe.

Danny Blue különös módon gyűjt szavazatokat

Archívum2017.04.09, 10:30

Danny Blue különös videóval buzdítja A Nagy Duett nézőit a szavazásra, a vasárnap esti élő adás előtt gondolatolvasásra hívja a követőket. A videóban arra kéri a nézőket, hogy találják ki, ki a kedvenc énekese – ehhez persze ad egy kis segítséget, majd ha sikerült az irányításával kitalálni a gondolatát, egy megosztást kér (meg persze szavazatokat a műsor ideje alatt). Danny Blue vasárnap este újra Tolvai Reni párjaként bizonyíthat a TV2 show-jában, holnap kiderül, hogy a figyelemfelkeltő videó mennyire hozta lázba a nézőket – három óra alatt 11 ezer megtekintésnél, 500 kedvelésnél és közel 100 megosztásnál jár a Facebookon.

Hatalmasat nőtt Gönczi Gábor kisfia: Fotó!

Archívum2017.04.08, 10:24

Nem rejtegeti kisfiát a TV2 sztárja, a rajongók legnagyobb örömére sorra érkeznek a fényképek a kis Áronról.

Sebestyén Balázsért sokat fizetett volna a TV2

Archívum2017.04.06, 10:21

Andy Vajna tulajdonában lévő rádiónál dolgozik Sebestyén Balázs, az RTL Klubnál persze aggódtak azért, hogy a TV2-höz is átcsábítják. Kapott is ajánlatot Balázs, nem kevés összegről.

Ördög Nóra Ázsiában forgatja új műsorát

Archívum2017.04.05, 10:30

Ördög Nóra lesz az Ázsia Expressz műsorvezetője.

A Nagy Duett miatt mondott fel állásából Győrfi Pál

Archívum2017.04.05, 08:13

A Nagy Duett első kiesői Győrfi Pál és Fábián Juli voltak vasárnap este. A mentőszóvivő többet veszített, mint gondolnánk, nemcsak a műsortól, de az állásától is búcsúznia kellett. 

Változások lesznek a TV2 estéiben

Archívum2017.04.04, 12:35

Tilla műsora később kezd, visszatér az Extrém Activity.

Reagált kirúgására Muri Enikő

Archívum2017.04.04, 11:06

Muri Enikő ott lesz az Ázsia Expressz-ben, a döntés miatt megvált tőle az Operettszínház. Az úttal régi vágya válik valóra, mindig érdekelte ez a kultúra, a mentalitás.

Muri Enikő jó pénzért utazik Ázsiába a TV2-vel

Archívum2017.04.04, 08:03

Tegnap robbant a hír, hogy Muri Enikőt kirúgták a Budapesti Operettszínházból, mert a főigazgató akarata ellenére elvállalta a TV2 Ázsia Expressz című realityműsorát. Úgy hírlik, azért döntött így, mert a kereskedelmi csatorna nagyon jó pénzt fizet.

Szabó Dóra marad a Mokka műsorvezetője

Archívum2017.04.03, 20:18

A Jóban Rosszban egykori sztárja továbbra is műsorvezetőként fog dolgozni a csatornánál. 

Marad a Mokka műsorvezetője

Archívum2017.04.03, 13:42

Serfőző Krisztina saját döntése alapján hagyta ott a Mokkát, Szabó Dóra marad a TV2 reggeli műsorában.

A Nagy Duett: Stohl Luca és Vincze Lilla épphogy megúszta

Archívum2017.04.03, 07:58

Lement az első idei show pár látványos előadással, Tilla igen vicceset bakizott. Apáti Bence és Vincze Lilla izgulhatott még hosszan a végén, kiesett Fábián Juli és Győrfi Pál.

Tolvai Reni: Új párom százzal pörög, mindenre kíváncsi

Archívum2017.04.02, 10:28

Tolvai Reni mindig szerette a versenyhelyzeteket, A Nagy Duett-re nagy kihívásként tekint, és párjával határozottan az a céljuk, hogy megnyerjék a szériát. Danny Blue-val sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindketten maximalisták, a vasárnapi első élő adás miatt pedig kivételesen nagyon izgul – erről is mesélt az Origónak.

Judy: Rengeteg rosszat kaptam, csak úgy jöttek a pofonok

Archívum2017.04.01, 11:50

Bár Judy már vagy húsz éve énekesnőként van jelen a pályán, úgy érzi, A Nagy Duett számára is kihívás: rendszeresen kell új szövegeket és koreográfiát tanulnia, amire a munkájában nincs ilyen gyakran szüksége. Reméli, Madárral szerethető páros lesznek, a kritikáktól előre tart, a versenyt pedig szeretné megnyerni – ezekről mesélt az Origónak.

Judy 10 kilótól szabadult meg- Videó!

Archívum2017.03.31, 20:47

Judy, a Groovehouse énekesnője elképesztő formában van, ami nem is csoda, hiszen 10 kilótól szabadult meg.

Pachmann Péter és Németh Lajos a TV2-n versenyez

Archívum2017.03.31, 10:13

Vasárnap délelőtt az Év pasija címért mennek harcba nyolcan.

Ördög Nóra: Nem vagyok lecserélhető

Archívum2017.03.31, 09:45

Ördög Nórát már harmadszor választotta a szakma az év női műsorvezetőjének, 2016-os munkáiért ő kapta a kategóriában a Televíziós Újságírók Díját. Mindig fontos volt számára, hogyan vélekednek róla a nézők, a munkáját töretlenül imádja, és arra törekszik, hogy egyre jobb legyen – erről mesélt az Origónak.

Jakupcsek Gabriella elbúcsúzott a műsorától

Archívum2017.03.30, 05:32

Véget ér az Egymás szemében a TV2-n, Japukcsek Gabriella elköszönt a műsortól.

Mosolygott a lánygyilkos anya

Archívum2017.03.30, 07:28

Életfogytiglanit kapott az a nő, aki saját gyermekét több mint száz késszúrással ölte meg. Az anya azt mondta, hogy nem emlékszik semmire, mert sokat ivott, és gyógyszereket is vett be. A TV2 Tények című műsora szerint mosolygott, és még egy puszit is dobott ismerősének, miközben a rendőrök bilincsben vitték a tárgyalására. 

Jakupcsek Gabriella elbúcsúzott az Egymás szemében rajongóitól

Archívum2017.03.29, 15:49

Jakupcsek Gabriella a Facebook-oldalán búcsúzott el mindenkitől, műsora, az Egymás szemében ugyanis véget ért. A rajongói nem örülnek.

Zimány Linda minden erejével A Nagy Duettre készül

Archívum2017.03.29, 09:03

Zimány Linda mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobban teljesítsen az április 2-án induló A Nagy Duett című műsorban.

A fiataloknál a Tények volt a legnézettebb híradó

Archívum2017.03.28, 16:02

A 18 és 49 év közöttiek körében vasárnap Andor Éva és Szebeni István vezetésével, hétfőn pedig Marsi Anikó és Gönczi Gábor vezetésével többen nézték a TV2 Tények című műsorát, mint az RTL Klub híradóját.

Kiderült, mihez kezd Gaál Noémi - Új műsorban szerepel majd

Archívum2017.03.27, 15:51

Gaál Noémi és Németh Lajos ismét munkatársak lesznek, de nem az időjárással foglalkoznak.

Zimány Linda: Nekem is vannak problémáim az önbizalmammal

Archívum2017.03.26, 18:39

Zimány Linda már nagyon izgatott A Nagy Duett miatt, Oláh Gergő partnereként szerepel majd a TV2 műsorában – bár korábban nem ismerte, ma már mindent tud róla, és jól mennek a közös próbák. Reméli, a nagy drukk csak segíti majd a produkciójukat, a kritikákra pedig már előre felkészült. 

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

Archívum2017.03.24, 14:19

Döbbenetes összeget, több mint 36 millió forintot kér a Botka László vezette szegedi önkormányzat a közérdekű adatokért. A TV2 hírműsora, a Tények ugyanis szerette volna megtudni, hogy kivel, milyen összegben, milyen tárgyban kötöttek szerződéseket 2010 óta. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezekért a közérdekű adatokért nem lenne szabad elkérni ilyen magas összeget.

Ábel Anita: Kijövök, és megmutatom magam

Archívum2017.03.24, 12:27

Ábel Anita Emilio oldalán énekel majd a sikert sikerre halmozó A Nagy Duett új szériájában, úgy érzi, jó párost alkotnak, az énekest régóta ismeri, és kiváló zenésznek tartja – megnyugodott, amikor megtudta, hogy együtt versenyeznek. Bár gyerekkora óta színpadon áll, és nem ismeretlen számára a tévés világ, kihívásként gondol a műsorra: esélyeket nem latolgat, elsősorban a közönséget szeretné szórakoztatni – ezekről mesélt az Origónak.

Vastag Csaba: Nagyon össze kell szednem magam, hogy fittnek tűnjek

Archívum2017.03.23, 11:46

Vastag Csaba Ábrahám Edit oldalán tűnik majd fel A Nagy Duett-ben, már elkezdték a próbákat az első közös fellépésre. Nem versenyként tekint a TV2 show-jára, és magát elsősorban nem versenyzőnek, sokkal inkább segítőnek tekinti, akinek az a feladata, hogy minél tovább juttassa duettpartnerét. Sűrű időszak előtt áll, több koncertjét kellett lemondania vagy átszerveznie a műsor miatt – ezekről is mesélt az Origónak.

Madár mások előtt pukizik

Archívum2017.04.07, 08:17

Madár jó nagy slamasztikába került Ördög Nóra műsorában. Saját fia buktatta le...

Vámos Erikához ismeretlen férfi próbált betörni

Archívum2017.03.23, 08:38

Ismeretlen férfi próbált betörni Vámos Erika otthonába, amitől egy kissé sokkos állapotba került a műsorvezető. Farkasszemet nézett a behatolóval, de remegett a félelemtől.

Így készül Zimány Linda és Oláh Gergő- Videó!

Archívum2017.03.21, 19:00

Zimány Linda és Oláh Gergő lázasan készülnek az április 2-i élő adásra, ugyanis akkor rajtol el a TV2 nagysikerű sztárvetélkedője, A Nagy Duett.

Zimány Linda és Oláh Gergő kölcsönösen segítik egymást

Archívum2017.03.21, 12:19

Zimány Linda is a TV2 A Nagy Duett című műsorának sztártáborát erősíti, Oláh Gergő párja lesz. Sok meglepetésre is számíthatunk tőlük.

Till Attila: Mindenki rendesen megizzad, kifullad a végére

Archívum2017.03.20, 15:02

Hétfő este az Annyit ésszel, mint erővel című játékkal tér vissza Tilla a képernyőre: a TV2 új versenyében ismeretlen párosok küzdenek a milliókért. A műsorvezető szerint különleges formátumra, extrém szituációkra és nagy izgalmakra számíthatnak a nézők, néhány érdekes feladatot ő maga is kipróbált – erről mesélt az Origónak.

Demcsák Zsuzsa keményen bulizik a szabadsága alatt: Videó!

Archívum2017.03.19, 15:22

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Demcsák Zsuzsa a minap elárulta, hogy miért tűnt el a képernyőről. Most pedig arra is fény derült, a műsorvezető mivel töltötte jól megérdemelt pihenését.

Győrfi Pál szerint kikapcsolódás lesz A Nagy Duett- Videó!

Archívum2017.03.19, 06:10

Győrfi Pált többször láthattuk már televíziós pordukcióban. Ezúttal A Nagy Duettben fogja megcsillogtatni énekes és táncos tudását: Fábián Julival mindent bevetnek majd a győzelem érdekében.

Erdei Zsolt, Madár szeret énekelni- Videó!

Archívum2017.04.07, 08:17

Madár és Judy is szívesen vesznek részt A Nagy Duett című műsorban. Az ökölvívó elárulta: nagyon szeret énekelni.

Vastag Csaba nem számít véres küzdelemre- Videó!

Archívum2017.03.19, 06:13

Vastag Csaba is színesíti A Nagy Duett legújabb sztárvetélkedőjének listáját. Párja pedig a Barátok közt egykori zsémbes karakterét, Claudiát megformáló, Ábrahám Edit lesz.

Tolvai Reni nyerni akar- Videó!

Archívum2017.03.19, 06:12

Tolvai Reni és párja, a mentalista Danny Blue hatalmas elánnal vágnak bele a TV2 sztáros vetélkedőjébe, A Nagy Duettbe. 

Csipa szerint Mádai Viviennel nem lesz gond

Archívum2017.03.17, 08:31

Csipa és Mádai Vivien is A Nagy Duett című műsor sztárpárjainak táborát erősítik majd. A közös munka még csak most kezdődik, ám a Hooligans énekese nem fél a feladattól, alig várja, hogy belevágjanak.

Oláh Gergő szórakozni akar A Nagy Duett alatt

Archívum2017.03.17, 08:20

Oláh Gergő Zimány Lindát kapta párjául az április 2-án induló nagysikerű A Nagy Duett című műsorban. A Life.hu riportere az X-Faktor egykori győztesét faggatta a közös munkáról és a verseny alatti terveikről.

Zimány Linda: "Természetesen majd lesz Britney is"

Archívum2017.03.17, 07:18

Zimány Linda Oláh Gergő oldalán fog szerepelni a Nagy Duettben. Annak idején Britney Spears hasonmásként ismerte meg az ország, 13 évig járt zeneiskolába, így nem áll távol tőle a zene világa. Az ügyvédként dolgozó Linda a Life.hu-nak mesélt legújabb feladatáról.

A Nagy Duettben tér vissza Janicsák Veca

Archívum2017.03.19, 06:11

Janicsák Veca az elmúlt évben teljesen eltűnt a szemünk elől, de mint mondta, néhány fellépést azért vállalt. Idejét a kislányának szentelte, hisze minden édesanyának a gyermeke a legfontosabb. Most azonban új kihívás találta meg: A Nagy Duett színpadán Simon Kornél oldalán szórakoztatja a közönséget. 

Mádai Vivien sem énekelni sem táncolni nem tud

Archívum2017.03.16, 20:20

A Nagy Duett színpadán Mádai Vivien a Hooligans énekesének, Csipának a párja lesz. Vivi sem énekelni, sem táncolni nem tud, de hogy így mire számíthat majd vele kapcsolatban a közönség, erről Vivi a Life.hu-nak mesélt. Azt is elmondta, meddig hajlandó vetkőzni a show sikere érdekében.

Izgalmas párosok alakultak ki A Nagy Duettben

Archívum2017.03.16, 14:59

Ábrahám Edit mellé Vastag Csaba került, Mádai Vivient pedig a Hooligans-énekes Csipa segíti majd hangban. Rajt április 2-án, szavazzon a cikk alján!

Nyert Az 50 milliós játszma és Ördög Nóra műsora is

Archívum2017.03.16, 16:46

Március 15-én este a TV2 örülhetett a nézettségnek. Hiába ment az RTL Klubon a Lego kaland, a Tények Extra is legyőzte.

Zimány Linda is szerepel a Nagy Duettben

Archívum2017.03.23, 21:30

Kiderült, hogy a Nagy Duetten Oláh Gergő párja Zimány Linda lesz. Az ügyvédjelöltként dolgozó egykori modell izgatottan áll a feladat előtt és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Lássuk, kik a többi párosok!

Ezeket biztosan nem tudta Majka 50 milliós játszmájáról

Archívum2017.03.16, 09:36

A héten véget ér Az 50 milliós játszma, Majka 12 hét után köszön el. A műsort nagyon szerették a nézők, de van néhány olyan érdekesség, amit biztosan kevesen tudnak csak a TV2 vetélkedőjéről. Tudja például, hogy mennyi pénzt osztott ki eddig összesen a műsorvezető, hogy hogyan vigyáznak a milliókra a stúdiókban, és miért van Majkán mindig valami kockás szett? Összeállításunkból minden kiderül.

Majka megható búcsút vett a TV2 adása közben

Archívum2017.03.16, 09:41

Mindenkit váratlanul ért a hír, amikor Majka Az 50 milliós játszma adásának kellős közepén állt neki búcsúzkodni a kollégájától. 

Pachmann Péter a Hujber-ügyről: Mintha kifordult volna önmagából

Archívum2017.03.14, 15:14

Hujber Ferenc két egymást követő reggel is a Mokka vendége volt, és mindkét reggel összefüggéstelen, zavart sztorikkal rukkolt elő. Pachmann Péter a mai adásban rá is szólt, hogy ha csak szórakozik, hagyják is abba a beszélgetést – a műsorvezető szerint a kamerákon kívül teljesen másképp viselkedett a színész, ezért lepte meg annyira, amit az élő adásokban művelt.

Cuki fotón pózol Gönczi Gábor és kisfia

Archívum2017.03.14, 13:56

Tavaly novemberben született meg Gönczi Gábor kisfia, Áron. A Tények műsorvezetője régóta vágyott már gyermekre, élete legcsodásabb napjának nevezte fia születésnapját, és sokszor hangoztatja, hogy mennyire boldog párja, Ildi mellett. A híradós a reggeleket otthon tölti családjával, ma ezzel a képpel köszöntötte a követőket oldalán.

Hujber Ferenc újabb zavaros, összefüggéstelen sztorikkal állt elő

Archívum2017.03.14, 11:19

Hujber Ferenc tegnap arról beszélt a Mokkában, hogy szerinte Jézus csak színész volt, és nem őt feszítették keresztre, hanem egy tízéves kisgyereket. A színész ma újra beült a TV2 reggeli műsorába, és megint összevissza beszélt – nehéz elhinni, hogy ez nem egy újabb médiahack volt a részéről.

Hujber Feri kiakasztotta a Mokka műsorvezetőit

Archívum2017.03.19, 11:37

Hujber Feri a tegnap reggeli Mokkában sokkolta Pachmann Pétert és az első napját töltő Szabó Dórát azzal a kijelentésével, hogy Jézus egy színész volt, korunk Stohl Andrása. Akkor szinte mindenki tébolyultnak nézte a sztárt, azonnal a címlapokra került. Ma ismét a műsor vendége volt, de a beszélgetés végét már nem várta meg, kivonult a stúdióból...

Letartóztattak két magyart, akik az ISIS terroristái akartak lenni

Archívum2017.03.14, 11:00

Letartóztattak két fiatal magyar férfit, mert az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni – hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában. Egyiküket már Törökországban, 10 kilométerre a szír határtól fogták el. A másik ki sem jutott az országból. Van olyan szakértő, aki azt állítja, tíznél is több magyar harcolhat az ISIS katonájaként.

Hujber Ferenc: Jézus színész volt, a kor Stohl Andrása

Archívum2017.03.13, 10:49

Hujber Ferenc szerint Jézus csak színész volt, és nem őt feszítették keresztre, hanem egy tízéves kisgyereket. Úgy hiszi, tévedésben él a világ, és ő az, aki először ráeszmélt erre. Ha médiahack, akkor elég kemény. 

Karambolozott a TV2 műsorvezetője

Archívum2017.03.13, 10:02

A TV2 Star Academy és Red Carpet című adásainak műsorvezetője, Miskovits Marci forgatni indult, amikor autójába egy STOP táblánál belehajtott egy másik autós.

Autóbalesetet szenvedett Miskovits Marci, a TV2 műsorvezetője

Archívum2017.03.13, 07:53

A TV2 fiatal műsorvezetője, Miskovits Marci autóbalesetet szenvedett. A STOP táblánál ment járművébe egy másik kocsi. A rendőröket is ki kellett hívni, mert a másik sofőr agresszívan viselkedett.

Janicsák Veca: Mást szeretünk, más ríkat meg

Archívum2021.08.05, 17:10

Janicsák Veca hosszabb kihagyás után tér vissza a képernyőre, A Nagy Duett egyik énekese lesz. Párjával minél tovább versenyben szeretne maradni, csalódott lenne, ha rögtön kiesnének, annak viszont nagyon örül, hogy énekesnőként állhat ki a nézők elé. Magánéletéről továbbra sem szeret beszélni, kislányáról és az együtt töltött időszakról most mégis mesélt egy kicsit az Origónak.

Visszatér a képernyőre Janicsák Veca

Archívum2017.03.10, 23:08

Kismamaként tartott egy kis szünetet, de A Nagy Duettben újra a képernyőn láthatja a közönség Janicsák Vecát. Az utóbbi időszakban Veca élete főleg lánya, Emma körül forgott, de a TV2 show-műsorába szívesen beszállt.

Hirtelen 34 milliót bukott A Dal győztese, Pápai Joci

Archívum2017.03.09, 22:58

Pápai Joci és felesége játszottak Majka 50 milliós játszmájában, egy kérdésen 34 milliót buktak, és az is kiderült az énekesről, hogy nagy Szultána-rajongó.

Vastag Csaba és Fábián Juli is ott lesz A Nagy Duettben

Archívum2017.03.08, 11:19

Néhány énekesről már biztosan tudni, hogy ott lesz A Nagy Duett következő szériájában.

A halálból visszatért, megy a TV2 show-jába

Archívum2017.03.08, 08:33

Judy is ott lesz A Nagy Duettben.

A TV2 Annyit ésszel, mint erővel címmel új kvízműsort indít

Archívum2017.03.07, 16:20

A TV2 hamarosan egy teljesen új kvízműsor indít, Tilla vezetésével. A kikerült videó alapján míg az egyik játékos a helyes válaszon gondolkodik, a másiknak ügyességi próbán kell részt vennie. Ha pedig az egyik elbukik, akkor bizony a másik is...

Oláh Gergő, az X-Faktor nyertese A Nagy Duettbe igazolt

Archívum2017.03.07, 08:54

Hamarosan jön A Nagy Duett, de még nem tudni az indulás pontos dátumát, valószínűleg csak március 26. után kezdődik. Nagy meglepetésre a volt X-faktoros Oláh Gergő is aláírt a műsorhoz – írja az Origo.

Ketten távoznak a Jóban Rosszban-ból

Archívum2017.03.05, 10:44

Változások vannak a SuperTV2 szappanoperájánál.

Távozik a Jóban Rosszban sorozatból Fábián Anita és kislánya

Archívum2017.03.05, 15:27

Anita nyolc éve, lánya, Pipi három éve kapott szerepet a sorozatban. 

Szebeni István: Nagyon sokat tettem azért, hogy visszajöhessek

Archívum2017.03.04, 19:33

Hosszú évek után Szebeni István ismét híradót vezet. Andor Éva partnere lesz, minden hétvégén. Szombaton mutatkozott a Tények vadonatúj, világszínvonalú stúdiójában. Interjú a népszerű műsorvezetővel, Szebeni Istvánnal.

Tóth Verára másképp néznek a férfiak, amióta lefogyott

Archívum2017.03.04, 16:28

Bomba formában érkezett a TV2 Mokkájának stúdiójába Tóth Vera. Elmondta, boldog, hogy megváltozott a teste, de hozzátette, küzd az utolsó 15 kiló leadásával.

Jakupcsek Gabriellának a forgatások miatt nem jut ideje a családra

Archívum2017.03.02, 18:09

Jakupcsek Gabriellát sokféle ajánlattal keresték meg, de csak egyre mondott igent. A TV2-n futó műsora azonban le is terhelte a tévést, akinek így háttérbe szorult a magánélete, és ezt már a lánya is szóvá tette.

Előkerült négy cuki fotó Ördög Nóra gyerekkorából

Archívum2017.03.02, 15:43

Március 1-jén indult a Vigyázat! gyerekkel vagyok című műsora, a műsorvezető ennek apropóján beletúrt a fiókba.

Istenes László: Izgalmas párost alkotunk Demcsák Zsuzsával

Archívum2017.03.02, 13:15

Istenes László lett Demcsák Zsuzsa partnere a Mokkában, a műsorvezetőnek nem új terep az élő műsor, sokéves tévés tapasztalattal vállalta el a munkát. Örül annak, hogy partnerével nem feltétlenül értenek egyet mindenben, és olykor vannak nézetbeli különbségek köztük – szerinte ez is kell ahhoz, hogy jól működjön egy páros a képernyőn.

Sportrovatunk az idei vizes vb-re is gőzerővel készül

Archívum2017.03.02, 12:24

Két nappal ezelőtt indult el az Origo megújult sportrovata. A szakmai tervekről és elképezésekről Lantos Gábor rovatvezető beszélt a TV2 ma reggeli Mokka című műsorában.

A nagyszájú gyerekeké a főszerep Ördög Nóra új műsorában

Archívum2017.03.01, 09:24

Ördög Nóra új műsora március 1-jén indul, a Vigyázat! Gyerekkel vagyok adásaiban ismert emberek és gyerekeik szerepelnek, akik családi sztorikat mesélnek, feladatokat teljesítenek, és pontokat gyűjtenek. A kicsik sokszor hozták zavarba a szülőket, eddig nem hallott eseteket fecsegtek ki, és különösen élvezték a fodrásznál és a sminkben töltött időt a forgatás előtt. Összeszedtünk mindent, amit az új műsorról a rajt előtt tudni lehet.

Itthon is képernyőre kerül Eva Longoria sorozata

Archívum2017.02.28, 11:33

Új sorozat indul a Született feleségek alkotóitól a TV2-n kedd este.

Majka a legnépszerűbb tévés, Liptai Claudia és Marsi Anikó is a dobogón

Archívum2017.02.28, 08:52

A Marketing és Média idén is elkészítette a 25 legnépszerűbb híresség listáját. A dobogón TV2-es arcok találhatók, Majka a legnépszerűbb, őt Liptai Claudia és Marsi Anikó követi. A 25-ös listán – Marsi Anikó mellett – még két Tények-műsorvezető is szerepel: Gönczi Gábor és Andor Éva.

Visszatérhet a képernyőre Ábrahám Edit, a Barátok közt egykori sztárja

Archívum2017.02.27, 17:38

Régóta nem láthatjuk már Ábrahám Editet az RTL Klub sorozatában. Az a hír járja azonban, hogy hamarosan visszatér a képernyőre, ám ezúttal a TV2-n lesz látható, egy merőben új szerepben. Állítólag a Nagy Duett egyik versenyzője lesz...

Visszatér a képernyőre a Barátok közt alapszereplője

Archívum2017.02.27, 15:11

Ábrahám Edit a Nagy Duett egyik versenyzője lesz.

Jakupcsek Gabriella: Az élet néha ezerszer izgalmasabb, mint a fikció

Archívum2017.02.27, 15:01

Jakupcsek Gabriella új műsorában konfliktusban álló, egymástól elszakadt emberek között segít útjára indítani a békülési folyamatot. Reméli, hogy nemcsak a családokban, de társadalmi szinten is előidézhet vele pozitív változásokat. Az Egymás szemében forgatásai még mindig tartanak, egy-egy történet megismerésén napokat dolgozik, és nem tudja érzelmileg távol tartani magát a hallottaktól – erről mesélt az Origónak. 

Gönczi Gábornak szinte templom az új Tények-stúdió

Archívum2017.02.26, 15:11

Február 26-án, vasárnap 18 órától jön a legmodernebb technikával készülő új Tények: megnéztük a stúdiót, a vezérlőt, és a műsorvezetőket is kifaggattuk. Gönczi Gábor - mint mesélte - húsz éve ismeri Marsi Anikót, már egymás rezdüléséből is tudnak olvasni. Ők vezetik rendhagyó módon a vasárnapi, első, mondhatni ünnepi adást, majd hétköznapokon is. A hétvégéken pedig Andor Éva és Szebeni István lesz a Tények műsorvezető párosa.

Marsi Anikó: Új helyzet van, és ehhez alkalmazkodnom kell

Tévé2017.02.26, 09:55

Hogy érzi magát a Tényekben, mit vár a műsor vizuális, technikai megújulásától, és mit gondol kollégájáról, Gönczi Gáborról? A híradós elmesélte, melyik a legintimebb terület a tévé székházán belül, hogy mit lehet tenni egy váratlan helyzetben, és kiderül, meddig bántja egy-egy baki.

Háry Estély - Andor Éva: "Tulajdonképpen elsőbálozó vagyok"

Archívum2017.02.26, 11:39

Andor Éva a képernyőről sietett az Operaházba, hogy  - ahogyan ő fogalmaz - elsőbálozóként részt vehessen a Háry Estélyen. A TV2 műsorvezetője a Life.hu riporterének arról is beszélt, milyen érzés volt elbúcsúzni a Tények régi stúdiójától és beharangozni az új díszletet. 

Serfőző Krisztina: A Mokka nagy kaland, ahol nincs tabu

Archívum2017.02.25, 17:51

Pachmann Péter párjaként kezdi a munkát a Mokkában március 6-án Serfőző Krisztina, aki már húsz éve van a pályán, de úgy gondolja, így is kell a próba, a gyakorlás. 

Sztárt csinál a TV2 a rusnyázó műsorvezetőből, Megyeri Csillából

Archívum2017.02.25, 09:06

Megyer Csillának igaza lett: a negatív reklám is reklám. Az Alföld TV rusnáyzó műsrovezetője szerepet kapott a TV2 Édes élet című műsorában.

Így fog kinézni a TV2 Mokkájának új stúdiója

Archívum2017.02.24, 20:50

Teljesen megújul hétfőtől a Mokka, nemcsak a stúdió változik, hanem a műsorvezetők is. Demcsák Zsuzsa és Pachmann Péter marad, ők kapnak új társakat. Nézd meg, milyen lesz ezentúl a TV2 reggeli műsora.

Világszínvonalú technikával debütál az új Tények

Archívum2017.02.24, 16:52

Február 26-án, vasárnap 18 órától rendhagyó módon Marsi Anikóval és Gönczi Gáborral láthatják először a nézők a teljesen megújult Tényeket.

Ördög Nóra új műsora lesz a tavasz durranása

Archívum2017.02.24, 08:46

Ördög Nóra új műsora március 1-jén indul, de már a promóvideókból jól látszik, hogy elképesztően vicces lesz.

Új műsoráról beszélt Jakupcsek Gabriella

Archívum2017.02.24, 12:19

Jakupcsek Gabriella bő egy év kihagyás után újra képernyőre kerül. Ezúttal a TV2 vadonatúj barát- és családkereső műsorát, az Egymás Szemében című sorozatot fogja vezetni. A műsorvezető a Life.hu-nak elmondta, miről is szól a műsor, és a legfontosabb, hogy miért is kezdett újra tévézni.

A TV2 reggeli műsora, a Mokka megújul

Archívum2017.02.23, 15:32

Nem a megszokott kép fogadja majd a reggeli műsor állandó nézőit, ugyanis a Mokka február 27-től teljesen megújul. Nemcsak a műsorvezetőkben lesz változás, de a díszlet is teljesen átváltozott.

Megújul a legnépszerűbb reggeli tévéműsor, a Mokka

Archívum2017.02.23, 21:14

Az ország legnézettebb reggeli műsora hétfőtől kap vadonatúj külsőt a TV2-n - és három új műsorvezető is bemutatkozik‎.