tüntetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- Budapest
- rendőr
- Kossuth Lajos tér
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A dalai lámát bírálta a kínai kormányfő
Hazugságnak minősítette a kínai miniszterelnök a dalai láma állítását, mely szerint kulturális népirtás zajlik Tibetben. Ven Csia-pao a száműzött vallási vezetőt tette fellőssé a zavargásokért. A kormányfő ugyanakkor azt mondta, ha a dalai láma lemond a függetlenségről, nyitottak a párbeszédre.
Nem lett blokád a fuvarozók tiltakozásából
Ezerötszáz kamionnal ígértek forgalomlassító demonstrációt a Hungária körútra a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei. Tudósítónk szerint azonban a torlódás nem nagyobb, mint más hétköznapokon. A fuvarozók a budapesti behajtási díjak megemelése ellen tiltakoznak, a főváros technikai könnyítesekkel igyekszik kedvükre tenni.
Nem sérült a békés tüntetés joga március 15-én
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint március 15-én nem sérült a békés gyülekezés alkotmányban rögzített joga. A megállapítás helyszíni vizsgálat eredménye. Ugyanakkor további vizsgálatokra van szükség a rendőrök azonosíthatóságának ügyében.
- címkék:
- rendőr
- tüntetés
- ombudsman
- rendőrség
- Címkefelhő »
Tibeti tüntetőket vettek őrizetbe Münchenben
- címkék:
- Kína
- München
- Tibet
- rendőrség
- tüntetés
- konzulátus
- Címkefelhő »
Befejezték demonstrációjukat a kamionosok
Kora este elhagyták az 56-osok terét a demonstráló kamionosok, akik szerint a főváros nem érdeklődött akciójuk iránt. A tüntetők kedden mintegy száz teherautóval a Hungária körútra vonulnak.
Mindent március 15.-éről
A Kossuth téri zászlófelvonáson és a múzeumkerti ünnepségen még csak bekiabálások voltak, Demszky Gábor főpolgármestert már megdobálták, este pedig a Nagykörúton összecsaptak a tüntetők és a rendőrök. Égő palackok repültek a rendőrök felé, akik könnygázzal oszlattak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nemzeti progresszióról szónokolt, Orbán Viktor Fidesz-elnök az összefogásnak örült, és a sikeresség útját ecsetelte. Az [origo] összeállítása a március 15-i eseményekről.
Tagadja a tüntetők lövetését a tibeti kormányzó
Nem használtak fegyvert a lhászai tüntetők ellen - állítja a tibeti kormányzó. Kiangba Punkog szerint valójában a tibeti fővárosban tiltakozók öltek meg 13 ártatlan embert. A tibeti emigráns kormány szerint azonban több száz halálos áldozata van az erőszakba fulladó tiltakozásoknak. A tibeti kormányzó arra biztatja a lázadókat, hogy hétfő éjfélig adják fel magukat, ellenkező esetben szigorú fellépéssel fenyeget.
A dalai láma nem bojkottálná az olimpiát
Bár a kínai megszállást kulturális népirtásnak minősítette, az olimpia bojkottját nem támogatja a dalai láma. A kínai hatóságok szerint a tibeti zavargásokat a száműzött vallási vezető gerjesztette, de ezt az emigráns kormány cáfolja. Világszerte tüntetések voltak a tibeti erőszakos fellépés ellen, Hágában a tiltakozók megrohamozták a kínai nagykövetséget.
Tibet: legalább tíz halott a zavargásokban
Hivatalos kínai közlés szerint tíz, a tibeti emigráns kormány szerint száznál is több halálos áldozata volt a pénteki zavargásoknak Tibetben. Két évtizede nem volt olyan erős tiltakozás a kínai uralom ellen Tibetben, mint pénteken. Szombaton szemtanúk szerint tankok járőröznek Lhásza utcáin, gyakorlatilag kijárási tilalom van érvényben.
- címkék:
- Tibet
- Lhásza
- kékfény
- tüntetés
- zavargások
- Címkefelhő »
Nézzen képeket a március 15-ei eseményekről!
Néhány száz tüntető kiabálása, sípolása mellett felvonták a lobogót délelőtt a Kossuth téri állami ünnepségen. A múzeumkerti ünnepi rendezvény rendben zajlott. Budapesten március 15-ére összesen 166 megemlékezést, tüntetést, felvonulást jelentettek be. Nézze meg az [origo] képeit a március 15-ei eseményekről!