túladagolás

címke rss

A túl sok opiáttartalmú fájdalomcsillapító rontja az amerikai átlagéletkort

Nagyvilág2017.12.21, 20:52

Második egymás utáni évben csökkent az amerikaiak átlagéletkora, mivel az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók túladagolása növelte az elhalálozási arányt az Egyesült Államokban – közölte csütörtökön az amerikai járványkezelési és megelőzési központ (CDC).

Mégsem a verésbe halt bele a Kozma utcai rab, túladagolás okozta

Itthon2017.11.25, 23:49

A TV2 Tények című hírműsorának beszámolója alapján mégsem verték agyon a börtönőrök azt a rabot, aki januárban halt meg a Kozma utcai börtönben. A toxikológiai vizsgálat kimutatta: a férfi egyszerre adagolta túl a gyógyszereket és a kábítószert. Őreit ugyanakkor továbbra is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják, mert a rab testén több, bántalmazásra utaló sérülés is volt.

Tragédiákat okoz és óriási gazdasági károkkal jár a túladagolás

Gazdaság2017.11.24, 16:24

A Fehér Házhoz köthető gazdasági elemzők szerint most már teljesen bizonyos: nemcsak egészségügyi és szociális, hanem komoly gazdasági krízishelyzetet is okoztak 2015-re az opioid típusú fájdalomcsillapítók az Egyesült Államokban. A baj minden tekintetben nagy, az elnöki adminisztráció közegészségügyi vészhelyzetről beszél. Sokba kerül megoldani a problémát, de még többe kerülne, ha nem avatkoznának közbe.

Drogtúladagolásban hunyt el Chuck Mosley

Life.hu2017.11.14, 18:44

Kiderült, mi okozta Chuck Mosley halálát. 

Így előzhető meg az antibiotikum-túladagolás kisbabáknál

Tudomány2017.09.11, 15:24

Célzott antibiotikumos kezeléssel megelőzhető a káros mellékhatásokkal járó szükségtelen antibiotikum-túladagolás a csecsemőknél - ezt állapította meg egy svájci kórház által vezetett nemzetközi kutatás.

Egyre többen halnak meg drogtúladagolásban Európában

Nagyvilág2017.06.06, 16:47

Egymást követően már harmadik éve, hogy egyre emelkedik a drogtúladagolásban meghaltak száma Európában. Az esetek többsége a heroinhoz vagy annak metabolitjaihoz köthető.

Chris Cornell felesége szerint nem öngyilkosság történt

Kultúra2017.05.19, 17:01

Chris Cornell családja nem ért egyet a detroiti igazságügyi orvoszakértővel, aki arra a következtetésre jutott, hogy a Soundgarden és az Audioslave énekese öngyilkos lett csütörtök éjjel.

Elhunyt az Oscar-díjas színész, Cuba Gooding Jr. apja

Life.hu2017.04.21, 17:13

Szörnyű hír látott napvilágot: elhunyt Cuba Gooding Sr. bluesénekes, az Oscar-díjas színész, Cuba Gooding Jr. apja.

Három embert vittek kórházba drog miatt

Itthon2017.02.01, 16:18

Három törökszentmiklósi fiatal került kórházba a hétvégén túladagolásos tünetekkel. A településen súlyos problémát jelent a dizájnerdrog terjedése, tavaly januárban két terhes kismama majdnem belehalt a kábítószermérgezésbe.

Kihallgatta a rendőrség George Michael szerelmét, Fadi Fawazt

Life.hu2017.01.06, 19:17

A rendőrség vizsgálja a világhírű énekes halálának körülményeit, ezért a szerelmét, Fadi Fawazt is kihallgatták.

Folyamatos merevedésébe halt bele a nős férfi

Life.hu2017.01.06, 14:47

Nem úgy végződött a nigériai apa félrelépése, ahogy tervezte. Hónapokig udvarolt egy hölgynek, mielőtt az beadta volna a derekát. Felejthetetlen együttlétet tervezett, de belehalt. Túladagolta ugyanis a potencianövelő drogot, amivel új barátnőjét akarta lenyűgözni.

A nagy vitaminmítosz: mi árt, és mi használ?

Life.hu2016.11.22, 20:26

Egy friss kutatás eredményei szerint sokkal többet költünk vitaminokra, mint fájdalomcsillapító gyógyszerekre. De valóban megéri? Tényleg hasznosak ezek az étrend-kiegészítő tabletták? Ennek jártunk utána dietetikus szakértőnk segítségével.

Sokkoló! Besárgult az energiaitaloktól egy férfi

Life.hu2016.11.05, 06:39

Egy építkezésen dolgozó amerikai férfi napi négy-öt energiaitallal próbálta felpörgetni magát, aminek eredményeképpen három hét elteltével hányni kezdett, majd besárgult a bőre.

83 videófelvétel került elő a sorozatgyilkos lakásából

Life.hu2016.10.19, 08:20

A londoni sorozatgyilkos nem érte be azzal, hogy bedrogozta áldozatait, majd megerőszakolta őket. Kiderült, hogy 83 szexvideót is készített telefonnal azokról a férfiakról, akikkel fajtalankodott.

Szívszorító: így vallotta be az apa a gyerekének, hogy az anyja meghalt

Archívum2016.10.13, 12:10

"Valamit el kell mondanom neked" - így kezdte az ohiói apa, mikor be kellett vallania a gyermekének, hogy az édesanyja meghalt drogtúladagolásban. A szívszorító videót azért tette közzé, hogy a függőségben szenvedő szülők lássák, mit okoznak.

Sorozatgyilkos végzett a 22 éves felvidéki fiúval (18+)

Life.hu2016.10.07, 10:29

Drogtúladagolás végzett a 22 éves magyar fiúval, aki egy londoni sorozatgyilkos áldozata lett. Stephen Port fétise miatt fecskendezett kábítószert a fiúkba, ugyanis állítólag ő eszméletlen emberekkel élvezte az együttlétet. 2014 és 2015 között összesen 4 embert ölt meg.

Túladagolta magát heroinnal egy házaspár: élőben közvetítette az internet

Life.hu2016.10.09, 08:14

Sokkoló videó került fel a világhálóra: egy házaspár túladagolta magát, és ezt élőben közvetítette a Facebook. 

Élő zombitámadás: a csendes negyed lakóit élőhalottá vált drogosok rémisztgették

Life.hu2016.07.17, 10:33

Több mint 30 embert vittek be túladagolás gyanújával Brooklyn egyik negyedéből. Mindegyikük a K2 nevű szintetikus marihuánát használta, mielőtt zombivá válva kóborolt volna az utcán.

Riasztóan növelhetik a túladagolás kockázatát a dizájnerdrogok

Egészség2016.06.08, 12:20

Riasztóan növelhetik a túladagolás kockázatát a szintetikus drogok - figyelmeztetett az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetője.

Kiderült Prince halálának oka

Life.hu2016.06.02, 20:14

Az orvos szakértői vizsgálatok szerint ópiáttúladagolásban halt meg Prince - tudta meg amerikai rendőrségi forrásoktól az AP hírügynökség.

Ópiáttúladagolás miatt halt meg Prince

Kultúra2016.06.02, 21:42

A fentanil fájdalomcsillapító véletlen túladagolása okozta Prince halálát a hivatalos halottkémi jelentés szerint.

Ketten meghaltak, 57-en kórházba kerültek drogtúladagolás miatt egy zenei fesztiválon

Archívum2016.06.01, 11:15

Egyelőre nem tisztázták, milyen kábítószer okozta a 21 éves nő és a 22 éves férfi halálát a floridai Sunset Music Festivalon.

Michael Jackson börtönviselt orvosa üzent: Prince doktorának szüksége lesz egy jó ügyvédre

Archívum2016.05.17, 12:31

Michael Jackson halála után bűnösnek találták orvosát. A kétes doktor most üzent Prince egykori kezelőjének. Szerinte komoly jogi csatákat kell vívnia a közeljövőben.  

Drogtúladagolás okozhatta Prince halálát

Archívum2016.04.22, 09:39

Az 57 éves Prince holttestét otthonában találták meg csütörtök reggel, és most újabb információk láttak napvilágot a halálával kapcsolatban. A legfrissebb információk szerint ugyanis drogtúladagolásban halhatott meg.

Holtan találták minden idők legjelentősebb női birkózóját

Archívum2016.04.21, 09:31

Joan Marie Laurer, aki Chyna néven vált ismertté a női pankrátorok között, valószínűleg túladagolásban halt meg. Otthonában találtak rá a 45 éves birkózóra.

A heroin ölte meg a 23 éves lányt - Anyja meghatóan búcsúztatta

Life.hu2016.04.14, 11:34

A 23 éves Kelsey Grace éveken keresztül drogfüggő volt, egészen múlt szombatig. Heroin túladagolásban halt meg. Anyja megható szavakkal búcsúztatta.

Meghalt Amber Rayne pornószínésznő, aki nemi erőszakkal vádolta James Deen felnőttfilmsztárt

Archívum2016.04.05, 14:43

A 31 éves pornócsillag Los Angeles-i otthonában hunyt el. Amber Rayne egyike volt azoknak, akik szexuális erőszakkal vádolták meg a pornókirály James Deent.

Megölte fogyatékos unokáját, majd magával is végzett a nagymama

Life.hu2015.12.17, 11:00

Családi tragédia: az 51 éves Marshelle Newby túladagolta unokája gyógyszereit, majd magát is megölte. Búcsúleveleiből kiderült: nem bírta már tovább a súlyosan fogyatékos Emily mellett.

„Meg akarok halni" – Sinead O'Connor újra posztolt

Life.hu2015.12.02, 14:13

Újabb öngyilkossági kísérletre utaló szavakat tett közzé Facebook oldalán az énekesnő, aki korábban túladagolással próbált meg véget vetni az életének.

Kiderült! 12 agyi infarktust kapott a prostikkal mulató Lamar Odom

Life.hu2015.10.24, 19:14

A legfrisebb vizsgálatok szerint, melyeket az orvosok Lamar Odom agyán végeztek, kiderült: a kosárlabdázó 12 stroke-ot kapott. 

Jim Carrey gyógyszereivel adagolta túl magát a színész barátnője

Life.hu2015.10.06, 09:30

Ahogy a Life.hu is megírta, néhány nappal szakításuk után öngyilkos lett Jim Carrey barátnője, a 28 éves Cathriona White, aki a legfrissebb hírek szerint a színész gyógyszereivel végzett magával.

Joaquin Phoenix fiatalon elhunyt testvérére, River Phoenixre emlékeztek

Life.hu2015.10.05, 13:44

Az 1993-ban, 23 évesen drogtúladagolás miatt elhunyt színész tiszteletére alapított díjat adták át egy rendezvényen, amelyen szinte az egész Phoenix-család megjelent.

A szakítás után csajozni ment Jim Carrey – Ez vezetett barátnője öngyilkosságához?

Life.hu2015.10.01, 07:59

Ahogy azt Life.hu megírta,  a színész fiatal barátnője, a 28 éves Cathriona White szakításuk után néhány nappal öngyilkos lett.

Klapka György: Mary Zsuzsinak meg kellett halnia, hogy fia végleg letegye a drogokat

Life.hu2015.09.30, 09:03

Klapka György szerint Mary Zsuzsa halála kellett ahhoz, hogy fia, Dennis túlélhesse kábítószer függőségét és leszokjon a drogról.

Kiderült, mi okozta Amanda Peterson halálát

Life.hu2015.09.03, 10:21

Negyvenhárom évesen hunyt el Amanda Peterson, színésznő, akit a Bérbarátnő álomáron című filmből ismertek a legtöbben. Kiderült, masszív drogtúladagolás okozta halálát.    

A szer nem válogat - Meghalt Bobbi Kristina drogdílere

Life.hu2015.08.18, 15:04

A kábítószer nem válogat! Az világhírű anya-lánya páros után elhunyt a család drogdílere is.

Túladagolta a fájdalomcsillapítót a lány, és belehalt

Life.hu2015.07.24, 14:34

Hasfájásra panaszkodott a 17 éves Georgia Littlewood, aki Paracetamol-tartalmú fájdalomcsillapítókból vette be a megengedett mennyiség háromszorosát, majd májelégtelenségben meghalt.

Bob Geldof egy évvel a lánya halála után megházasodott

Life.hu2015.04.28, 18:29

A híres zenész 19 év után vette feleségül a francia származású színésznőt, Jeanne Marine-t.

Édesapja történetein nő fel Heath Ledger kislánya

Archívum2015.04.20, 17:32

A híres színész testvére, Kate gondoskodik arról, hogy a tragikus hirtelenséggel elhunyt sztár kislánya soha ne felejtse el édesapját.

Meghalt a Mortal Kombat sztárja, Darren Shahlavi

Life.hu2015.01.21, 14:06

Holtan találtak rá a színészre, akivel a hírek szerint túladagolás végzett.

Drogtúladagolás miatt került kórházba Miley Cyrus?

Life.hu2014.05.07, 14:35

Terjednek a pletykák a vadóc énekesnő kórházba kerülése óta. Miley végre reagált.

Most már biztos! Heroin-túladagolásban halt meg Peaches Geldof

Life.hu2014.05.01, 18:06

A Time című lap úgy tudja, hogy a toxikológiai vizsgálat szerint az író, modell és műsorvezető Peaches Geldof halálát heroin-túladagolás okozta.

Vádat emeltek a Balatonon meghalt belga férfi dílere ellen

Itthon2014.03.10, 08:50

Nagy mennyiségű kábítószert találtak nála, letöltendő fegyházbüntetést kért rá az ügyészség. 

Julia Roberts édesanyjának tüdőrákja van

Archívum2014.02.20, 19:28

A világsztár 79 éves mamájánál tüdőrákot diagnosztizáltak még novemberben, de csak most került nyilvánosságra. A színésznő nem sokkal ezelőtt a féltestvérét vesztette el, aki túllőtte magát.

Szerelmi háromszögbe keveredett Philip Seymour Hoffman

Life.hu2014.02.12, 13:24

Az Oscar-díjas színész manhattani lakásában nemcsak 50 tasak heroint talált a New York-i rendőrség, hanem két privát naplójára is ráleltek.

Drogtúladagolásban meghalt Julia Roberts féltestvére

Life.hu2014.02.11, 09:49

Julia Roberts éppen egy díjátadó ünnepségre készült, hogy átvegye a legújabb drámájában nyújtott alakításáért járó elismerést, mikor megkapta a hírt: féltestvére túllőtte magát.

Holtan találták otthonában Philip Seymour Hoffmant

Life.hu2014.02.03, 09:33

Vasárnap holtan találták Greenwich Village-i házában az Oscar-díjas színészt, Philip Seymour Hoffmant.

Jaj! Túladagolta a Viagrát, amputálták a péniszét

Life.hu2013.09.27, 15:16

Egy dél-kolumbiai férfinak le kellett vágni a nemi szervét, mert túladagolta a potencianövelő pirulákat.

Túladagolásban halt meg a Kris Kross rappere

Kultúra2013.07.02, 12:13

Chris Kelly május elsején halt meg, de csak most készült el a halottkém jelentése.

Bedrogozhatták az utcán alvó rendezőt

Nagyvilág2013.04.05, 19:27

A hajléktalanságról forgatott dokumentumfilmet egy angol rendező, akit holtan találtak, miután az utcán aludt. Két embert letartóztattak: a gyanú szerint bedrogozták a férfit.