Tóth Andi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- szórakozás
- énekesnõ
- Szabó Ádám
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Még több benne a kiábrándultság érzése" - Szikora Róbert megszólalt Tóth Andi visszavonulásáról
Tóth Andi március elején jelentette be, hogy felhagy az énekléssel. Ezzel kapcsolatban már Horányi Juli és Tóth Gabi is megszólalt, most pedig Szikora Róbert mondta el a véleményét.
Szikora Róbert üzent: Tóth Andi így sosem lesz igazán boldog
Szikora Róbert mindenáron szeretné meggyõzni Tóth Andit arról, hogy ne adja fel az éneklést, már beszélt is egykori mentoráltjával. Úgy látja, idõ kérdése és Andi ismét színpadra lép majd - írta a Blikk.
- címkék:
- Szikora Róbert
- Tóth Andi
- Címkefelhõ »
Tóth Gabi megszólalt Tóth Andi visszavonulásával kapcsolatban
Néhány nappal ezelõtt Tóth Andi az Instagramra töltött fel egy hosszabb videót, amiben bejelentette, hogy felhagy az énekléssel. Döntésével kapcsolatban Horányi Juli és Tóth Gabi is kifejtette a véleményét.
Schoblocher Barbi Tóth Andiról: "Elképesztõen nehéz lehet ebben a korszakban ennyire rivaldafényben lenni"
Schoblocher Barbival a Bors készített interjút. A beszélgetés közben tudta meg, hogy Tóth Andi végleg felhagy az énekléssel.
Tóth Gabi megszólalt Tóth Andi váratlan visszavonulásáról
Rajongói képtelenek feldolgozni Tóth Andi váratlan visszavonulását, és egyre több magyar sztár is kifejti a véleményét a témában.
Nézzen képeket a Sztárban sztár negyedik élõ show-járól! - galéria
- címkék:
- Tóth Andi
- kiesõ
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhõ »
Újabb nagy esélyes távozott a Sztárban sztár kilencedik évadából
A Sztárban sztár kilencedik évadának negyedik élõ show-ja egy különleges adás volt, ugyanis az este folyamán mutatták be a TV2 legújabb vetélkedõjének, a Zsákbamacskának az elsõ különkiadását, melyben a Sztárban sztár énekesei mérték össze tudásukat. A vetélkedõt megelõzõen azonban elkezdõdött a verseny, melyben az eredeti tizenkettes mezõnybõl már csak kilencen maradtak. Az élõ show végén ismét nagy meglepetés érte a mezõnyt, ugyanis egy nagy esélyes távozott a mûsorból.
Lecsúszott a bugyi Tóth Andiról - kép
A Sztárban sztár nagyobb szünetet tartott a Zsákbamacska címû vetélkedõ különkiadása miatt, melyben a show-ban versenyzõ énekesek játszottak. A mûsor szünetében sem állt meg az élet a stúdióban, Tóth Andiról még a bugyi is lecsúszott, de szerencséjére gyorsan helyreigazította. A pillanatképen szemmel láthatólag Marics Peti is felfigyelt a ruhabalesetre, valószínûleg megijedt, hogy barátnõje túl sokat mutat magából a jelenlévõknek.
- címkék:
- Tóth Andi
- szexi
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhõ »
Kíméletlen kritikát kapott Judy Tóth Anditól
A Sztárban sztár negyedik élõ show-jának elsõként fellépõ versenyzõje Judy volt, aki egy modern popslágerrel állt a színpadra. Judynak Becky G bõrébe kellett bújnia, tõle a népszerû Bella Ciao címû sláger feldolgozását adta elõ, több-kevesebb sikerrel. Tóth Andinak nem nyerte el a tetszését a produkció, szerinte erõlködnie kellett Judynak az elõadás közben.
- címkék:
- Judy
- Tóth Andi
- kritika
- bántódás
- Címkefelhõ »
Most sem viselt melltartót Tóth Andi - képek
A Sztárban sztár negyedik élõ show-jában sem fogja vissza magát Tóth Andi, aki már a stúdióban várja, hogy a mai különleges adás kezdetét vegye. Ahogy már megszokhatták a tévénézõk, a fiatal énekesnõ mindig extrém ruhákban jelenik meg, ami elég sokat enged láttatni bájaiból. Ez most vasárnap sem volt másképp, ugyanis egy fekete csipkeruhában zsûrizte végig az estét és nem szakított az eddigi hagyományokkal, mert szemmel láthatóan most sem viselt melltartót a lenge szett alatt.
Rajongói képtelenek feldolgozni Tóth Andi váratlan visszavonulását
Tóth Andi megdöbbentõ bejelentést tett egy hosszú Instagram-videóban: visszavonul, végleg felhagy az énekléssel. Sokan nem tudják szó nélkül hagyni Tóth Andi videóját, pár nap alatt elképesztõ mennyiségû hozzászólás érkezett a bejegyzése alatt. Rengeteg kommentelõ csalódottan, de megértõen reagált az énekesnõ vallomására, sokan máig próbálják rávenni, hogy gondolja meg magát.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Tóth Andi nem tiltakozik a szexi, mindent megmutató ruhák ellen
A Sztárban Sztár legújabb évada is bõvelkedik elképesztõ produkciókban, és merész ruhakölteményekbõl sincs hiány. Eddig minden alkalommal megdöbbentette a közönséget Tóth Andi extra ruhája, amirõl Kiss Márk stylist korábban az Origónak is mesélt. Ma este már a negyedik élõ show következik - vajon milyen ruhában fog zsûrizni az énekesnõ, és ellenkezi-e a sokat mutató szettek ellen?
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- mellek
- tévé
- szórakozás
- szexi
- Címkefelhõ »
Ezt gondolja a Sztárban sztár versenyzõje Tóth Andi visszavonulásáról
A Sztárban sztár egyik legígéretesebb versenyzõje, Schoblocher Barbara jövõ héten ünnepli a harmincadik születésnapját, ezért is különleges számára a heti élõ show, melyben Ariana Grandeként lép a színpadra. A születésnapja alkalmából visszagondolt karrierjére és mélypontjaira, így átértékelte Tóth Andi helyzetét is, aki a héten jelentette be, hogy felhagy a zenéléssel.
Megható dallal búcsúzott Tóth Andi - videó
Az egyik legérzelmesebb epizódjához érkezett péntek este a TV2 napi sorozata. A Hazatalálszban Ninától vettek végsõ búcsút, a temetésen pedig a húgát alakító Tóth Andi acapella énekelte el az eredetileg Fábián Juli emlékére íródott Földrevaló címû dalt. A megható jelenet felkerült a sorozat Instagram-oldalára is, a visszavonulását bejelentõ Tóth Andi pedig rengeteg biztató, kedves hozzászólást kap a nézõktõl.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Hazatalálsz
- TV2
- Címkefelhõ »
Zalatnay Sarolta: El a kezekkel Tóth Anditól!
„Tóth Andi hozott egy döntést a karrierjérõl és ezt akkor is tiszteletben kell tartatni, ha sokak szerint ez a döntés nem helyes” - mondta Zalatnay Sarolta. Õ annak idején a saját bõrén tapasztalta meg, mi történhet, ha nem engedik, hogy egy tehetséges ember a saját életének ura legyen - írja a Ripost.
- címkék:
- Zalatnay Sarolta
- Tóth Andi
- Címkefelhõ »
Ezt gondolja a szakértõ Tóth Andi drámai döntésérõl
Tóth Andi megdöbbentõ bejelentést tett egy hosszú Instagram-videóban: visszavonul, végleg felhagy az énekléssel. Sokan nem tudják szó nélkül hagyni Tóth Andi videóját, pár óra alatt elképesztõ mennyiségû hozzászólás érkezett a bejegyzése alatt. Rengeteg kommentelõ csalódottan, de megértõen reagált az énekesnõ vallomására, és Szikora Róbert is elmondta a gondolatait. A témában most Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus is megszólalt.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Szívszorító dallal búcsúzik Tóth Andi a Hazatalálszban
Az egyik legérzelmesebb epizódjához érkezik a TV2 napi sorozata március 10-én. A Hazatalálszban Ninától vesznek végsõ búcsút, a temetésen pedig a húgát alakító Tóth Andi acapella énekli el az eredetileg Fábián Juli emlékére íródott Földrevaló címû dalt.
- címkék:
- Tóth Andi
- visszavonulás
- Hazatalálsz
- TV2
- Címkefelhõ »
Csepregi Éva is megszólalt Tóth Andi váratlan bejelentése után
Sokan nem tudják szó nélkül hagyni Tóth Andi videóját, melyben bejelentette, hogy visszavonul és nem folytatja tovább az énekesi karrierjét. Pár óra alatt elképesztõ mennyiségû hozzászólás érkezett a bejegyzése alatt. Rengeteg kommentelõ csalódottan, de megértõen reagált az énekesnõ vallomására, és Szikora Róbert is elmondta a gondolatait.
- címkék:
- Csepregi Éva
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Így fogadta a közönség Tóth Andi visszavonulásának hírét
Sokan nem tudják szó nélkül hagyni Tóth Andi pár órája közzétett videóját, melyben bejelentette, hogy visszavonul és nem folytatja tovább az énekesi karrierjét.
Szikora Róbert is megszólalt Tóth Andi visszavonulásáról
Szikora Róbert is megszólalt az után, hogy Tóth Andi bejelentette: visszavonul.
Mit csinál a váratlan visszavonulás után Tóth Andi?
Fájó szívvel, de meghozta azt a döntést Tóth Andi, hogy felhagy a zenéléssel. Azt nem mondja biztosra, hogy soha nem lesz koncertje, de most ezt látta a legjobb megoldásnak. Énekesbõl menedzser lesz és a divat irányába is elindul.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Kiderült, mit fog csinálni az éneklés helyett Tóth Andi
Tóth Andi menedzsere is megszólalt az énekesnõ visszavonulásáról
- címkék:
- Tóth Andi
- menedzser
- visszavonulás
- Címkefelhõ »
Tóth Andi visszavonul, befejezi az éneklést
Tóth Andi az Instagramra töltött fel egy hosszabb videót, amiben bejelentette, hogy felhagy az énekléssel. Az okokról is beszélt.
- címkék:
- Tóth Andi
- visszavonulás
- éneklés
- Címkefelhõ »
Itt van Tóth Andi váratlan bejelentése
Tóth Andi megdöbbentõ bejelentést tett egy hosszú Instagram-videóban: visszavonul, végleg felhagy az énekléssel.
Tóth Andi "gyönyörû nõ, akit élvezet nézni" - állítja zsûritársa, Papp Szabi
Már harmadik hete látható a TV2-n a Sztárban Sztár kilencedik évada. A nagy sikerû showmûsorban idén nem négyen, hanem öten ülnek a zsûripult mögött, az állandó tagnak számító Papp Szabi mellett most az extravagáns ruhákban megjelenõ Tóth Andi foglal helyet Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila és Marics Peti társaságában.
- címkék:
- Papp Szabi
- Tóth Andi
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhõ »
Ha nincs Tóth Andi, Marics Peti biztosan nem zsûrizett volna a vasárnapi Sztárban sztárban
Egész hétvégén rosszul vol Marics Peti, a ValMar szombati fellépését is le kellett mondana, olyan beteg volt a fiatal énekes, akit szerelme, Tóth Andi ápolt - neki köszönhetik a nézõk, hogy párja legalább a Sztárban sztár zsûrijében pontozni tudott.
Papp Szabi elmondta a véleményét Tóth Andi mindent megmutató ruháiról
Papp Szabi elismerte: nehéz nem Tóth Andit fürkésznie a Sztárban Sztár felvételei alatt.
Marics Peti mindent bevetett, hogy Tóth Andi mellett lehessen
Marics Péter ágynak esett! Annyira lebetegedett, hogy a szombati fellépésüket is le kellett mondania, sõt, egy darabig az is kérdéses volt, hogy a Sztárban sztár vasárnapi élõ adásán meg tud-e jelenni.
Tóth Andit utánozza Rita Ora - fotók
Mintha Rita Ora is megirigyelte volna a sokat emlegetett ruhát, amelyet a Sztárban sztár legutóbbi adásában viselt Tóth Andi – legalábbis hasonló, melltartó nélküli fotókat mutatott magáról egy rövid felsõben, amelybõl alul kilógnak a mellei. Nézze meg a legújabb Instagram-posztját!
- címkék:
- Rita Ora
- Tóth Andi
- mellek
- Címkefelhõ »
Ezt gondolja Marics Peti arról, hogy Tóth Andin egyre kevesebb a ruha
Mint írtuk, a Sztárban sztár zsûritagja nem vett melltartót az idei évad harmadik adására, így gyakran kellett igazgatnia a szûk felsõjét, ráadásul alul sem takarta sok minden. A ruháról itt nézhet meg képeket, korábban pedig Tóth Andi stylistja is mesélt arról az Origónak, hogy hogyan választja ki számára ezeket az extrém ruhákat. Most kiderült, mit gondol Marics Peti az egyre merészebb szettekrõl.
- címkék:
- Tóth Andi
- Marics Peti
- média
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhõ »
Tóth Andi fizetõs csatornán fog szerepelni
Tóth Andi ezúttal egy kisjátékfilmben bizonyítja be, hogy színésznõként is megállja a helyét. Ráadásul a film egyik betétdalának társszerzõje és közremûködõje is.
- címkék:
- Tóth Andi
- Szelfi Egyetem
- Címkefelhõ »
Tóth Andi szabadon engedte a melleit ezen az estén - képek
A Sztárban sztár zsûritagja nem vett melltartót az idei évad harmadik adására, így gyakran kellett igazgatnia a szûk felsõjét, de nem mindig sikerült teljesen eltakarnia magát. Az adás fontosabb eseményeirõl itt olvashat, alább pedig pár fotó Tóth Andiról. Több fotóért lapozzon!
- címkék:
- Tóth Andi
- show
- tévé
- erotika
- szexi
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Önfeledten táncolt Tóth Andi és Lékai-Kiss Ramóna a stúdióban - képek
Gubik Petra Nótár Mary volt ezen az estén, a Sztárban sztár harmadik idei adásában, és óriási bulit csapott, többen táncoltak a stúdióban. Kökény Attila szerint ezen a színpadon még senkinek nem sikerült ilyen szinten "cigánykodnia", amúgy pedig tökéletesen hozta az energiabombát, aki az eredeti elõadó. Marics szerint ízig-vérig muzsika volt, Ramóna pedig úgy látta, hogy nagy jövõ vár a lányra ebben a mûsorban és ott lesz a top 3-ban. "Vissza kellett fognunk magunkat!" - tette hozzá. Tóth Andi csodálatos produkciót látott és felhívta a figyelmet arra, hogy nõ még nem nyert a Sztárban sztár végén.
- címkék:
- Tóth Andi
- Lékai-Kiss Ramóna
- Címkefelhõ »
Állva táncolt Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi: felrobbantotta a stúdiót Gubik Petra produkciója
Gubik Petra óriási hangulatot varázsolt a Sztárban sztár stúdiójába: Nótár Maryként állt színpadra és felrobbantotta a stúdiót.
Tóth Andi ruhája ismét nem hagy sokat a képzeletre: melltartó nélkül zsûrizik
Tóth Andi ismét dögös ruhában zsûrizik a TV2 Sztárban sztár címû mûsorában. Az énekesnõ ráadásul új frizurát is villantott.
- címkék:
- Tóth Andi
- mell
- ruha
- frizura
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Lékai-Kiss Ramóna látványos dekoltázzsal, Tóth Andi alul kilógó mellekkel kezdte a show-t
Elindult a Sztárban sztár idei harmadik adása, és a tévézõk mindig kíváncsian lesik, a zsûri milyen szerelésben érkezik. Tóth Andi ezúttal egy cipzáros felsõben jelent meg, amely alsó részén kilátszódtak a mellei, Lékai-Kiss Ramóna pedig elegáns, fényes, kékes ruhában toppant be a stúdióba, dekoltázst mutatva. Alább Ramóna képe, Tóth Andit is mutatjuk, lapozzon!
Teljesen megváltozott Tóth Andi - fotó
A mai Sztárban sztár ugyan csak 19.10-kor indul, de a zsûritagok, a fellépõk, a stábtagok már órákkal a show elõtt a helyszínen vannak, hogy minden rendben menjen. Így Tóth Andi is jóval a mûsor kezdése elõtt betoppant, a haját pedig a háttérben pakolászó Frohner Fecó vette kezelésbe. Sok éve nem láttuk az énekesnõt frufruval, most mutatjuk, milyen.
- címkék:
- Tóth Andi
- show
- tévé
- Címkefelhõ »
Újabb nagy dobásra készül Tóth Andi
Az influenszerek világába bepillantva, aktuális társadalmi kérdéseket boncolgat Bánszki Kristóf kisjátékfilmje, a Szelfi Egyetem. A Nagy Blanka és Pribelszki Norbert fõszereplésével készült alkotás április 1-én debütál az HBO platformjain és olyan színészek kaptak egy-egy rövid, ám igen meghatározó szerepet a filmben, mint Csoma Judit, Varga Izabella, Elek Ferenc, Fröhlich Kristóf és fontos szerepben tûnik fel Tóth Andi is.
- címkék:
- Tóth Andi
- énekes
- színész
- Szelfi Egyetem
- HBO
- Címkefelhõ »
Lecserélte az autóját Tóth Andi: ilyen járgánnyal furikázik mostantól
Az énekesnõ már nem Mustanggal jár.
- címkék:
- Tóth Andi
- autó
- Mustang
- Porsche
- Címkefelhõ »
Új luxusautóját mutogatja Tóth Andi - kép
Az énekesnõ az Instaramon jelentette be, hogy hivatalosan is lecserélte eddigi Ford Mustangját. Persze ezúttal sem adta alább, a korábbi autót egy szintén elég menõ darabra, egy Porschéra váltotta. "Hivatalosan is. Paci csere történt. Ez a tank került az asszony alá, kis 164 centimhez illik is. No, meg Bailey is elfér"- írta a fotóhoz a Sztárban sztár zsûrijének tagja.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Tóth Andi újabb titka derült ki
A Sztárban Sztár legújabb évada is bõvelkedik elképesztõ produkciókban, és merész ruhakölteményekbõl sincs hiány. Az elmúlt adásban Tóth Andi extravagáns, szexi szettjétõl voltak hangosak a hírek. Az Origónak megszólt a TV2 zenés mûsorának egyik stylistja, aki az énekesnõ ruháiért felel.
- címkék:
- Tóth Andi
- tévé
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Tóth Andi összeomlott a patológián
Azonosítania kellett egy tetemet a Hazatalálsz címû TV2-es sorozatban.
- címkék:
- Tóth Andi
- sorozat
- sztár
- Hazatalálsz
- TV2
- Címkefelhõ »
"Ha valami egy hét után nem tart ott, akkor nem is fog soha" - Tóth Andi a kapcsolatáról vallott
Tóth Andi és Marics Peti szerelme szárnyal: a fiatalok összeköltöztek és már egy kutyát is befogadtak. Az énekesnõ úgy gondolja, nincs mire várni.
- címkék:
- Tóth Andi
- Marics Peti
- Címkefelhõ »
Sosem hallott titkokat árult el párkapcsolatáról Tóth Andi
Nincs egy éve, hogy egy párt alkot Tóth Andi és Marics Peti, de úgy tûnik, hogy nagyon jól alakulnak köztük a dolgok. Jelenleg a TV2 nagyszabású show-mûsorában, a Sztárban sztárban láthatók együtt zsûritagként. Tóth Andi eddig hallgatott kapcsolatukról, most elárulta, hogy miért és hogyan jöttek össze annakidején.
Itt van Tóth Andi két újabb szexi képe
Minden test tökéletes test - írta az énekesnõ a két fotó mellé.
- címkék:
- Tóth Andi
- show
- tévé
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Így néz ki közelrõl Tóth Andi elképesztõen szexi, semmit nem takaró ruhája - videó
Mint írtuk, az egyik nagy esélyes esett ki a Sztárban Sztárból, de az estét emellett Tóth Andi extrém ruhája is emlékezetessé tette. Képeken mutatjuk, hogy igazgatta brutálisan szexi ruháját a szünetben a zsûritag, de a stylistjának hála már egész közelrõl, videón is meg lehet nézni a különös szettet.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Oláh Ibolya könnyekig hatotta Tóth Andit - videó
Oláh Ibolya Édith Piaf megtestesítése után Marics Peti szerint megállt a levegõ a TV2 stúdiójában, a zsûri alig találta a szavakat. Az énekesnõ nem szólalt meg arról, hogy mire gondolt az elõadás közben és után, hiába kérdezte õt Lékai-Kiss Ramóna, de nem jutott szóhoz Tóth Andi sem, aki az este el is sírta magát.
- címkék:
- Oláh Ibolya
- Tóth Andi
- média
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhõ »
Így igazgatta brutálisan szexi ruháját a szünetben Tóth Andi - képek
Mint írtuk, vasárnap este javában zajlik a Sztárban sztár élõ show-ja, brutálisan szexi ruhája miatt ma este mindenki Tóth Andira figyel a TV2 stúdiójában. Az énekesnõ a mûsor szünetében nem gyõzte igazgatni a szexi ruhát, ami felül csupán néhány pántból áll. Mutatjuk a kulisszák mögött készült képeket!
Szinte semmit nem takar Tóth Andi melleibõl a két vékony pánt - képek
Javában zajlik a Sztárban sztár élõ show-ja, brutálisan szexi ruhája miatt ma este mindenki Tóth Andira figyel a TV2 stúdiójában.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhõ »
Tóth Andi és Marics Peti fehérnemû nélkül jelentek meg a TV2 mûsorában
Tóth Andi és Marics Peti a Sztárban sztárban zsûriznek ma este is, a ruhájuk most sem valami visszafogott. Tilla meg is jegyezte, hogy fehérnemû nélkül jelentek meg: az énekesnõn nincs melltartó, barátja pedig csak egy zakót visel felül, ami alatta nincs semmi.
Sztárban Sztár: Tóth Andi melleit alig takarja valami, minden mozdulatra vigyáznia kell
Második adásához érkezett a Sztárban Sztár, Lékai-Kiss Ramóna, Papp Szabi, Tóth Andi, Marics Peti és Kökény Attila zsûrizésével. A mûsor most is ruhamustrával indult.
- címkék:
- Tóth Andi
- zsûri
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Kiderült, mit gondol valójában Tóth Andi Oláh Ibolyáról
Tóth Andi nagyon komolyan veszi feladatát a Sztárban Sztár zsûritagjaként, azt ígérte szigorú lesz. Be is tartotta ígéretét, már az elsõ adásban komoly kritikákat fogalmazott meg. De van egy versenyzõ, akitõl reményei szerint csak jó produkciókat lát majd, mert nem akarja bírálni. A mûsor legfiatalabb ítésze nagyon felnéz Oláh Ibolyára, akivel hasonló az életútjuk.
Tóth Andi elmondta a véleményét Oláh Ibolyáról
Tóth Andi a Sztárban sztárban többek között Oláh Ibolyát is zsûrizi, most elmondta, hogy milyen viszonyban vannak.
Egy tóparton látták csókolózni Tóth Andit - és nem Marics Petivel
Meghitt együttlétüket valaki megzavarta.
- címkék:
- Tóth Andi
- sorozat
- Hazatalálsz
- TV2
- Címkefelhõ »
Kiderült az igazság: ezért nem ül egymás mellett Marics Peti és Tóth Andi
Tóth Andi és Marics Peti együtt zsûriznek a Sztárban sztár új szériájában, de nem egymás mellett ülnek, ami mindenkit meglepett.
Miért ültették szét Tóth Andit és Marics Petit, a szerelmespárt?
Miért ültették szét Tóth Andit és Marics Petit, a szerelmespárt?
Tóth Andi és Marics Peti összeöltöztek: a szerelmesek dögös bõrszerkóban ültek a zsûripult mögé
Ahogy arról mi is hírt adtunk, vasárnap este indult a Sztárban sztár kilencedik évada. A zsûri Tóth Andi és Marics Peti párosával egészült ki, a szerelmesek az elsõ adásban vagány bõrszerkóban ültek a zsûripultba.
Kiderült, miért ültették Lékai-Kiss Ramónát Tóth Andi és Marics Peti közé
Nem ülhet szerelme mellett a Valmar énekese.
Ha nem forgott a kamera, Tóth Andit csókolgatta és fogdosta Marics Peti - képek
Azt elõre lehetett tudni, hogy lesznek érdekes pillanatok az idei évadban, mert zsûritag lett Tóth Andi és Marics Peti, akik épp itt, a Sztárban sztárban szerettek egymásba, még versenyzõként. A show elrajtolt, egyszer olyat mindott Lékai-Kiss Ramóna, hogy Tóth Andi belepirult. A szerelmespár közt úgy tûnik, nagy a harmónia, mert a reklámszünet alatt, amikor nem forog a kamera, a Valmar énekese kezet csókolt Tóth Andinak és hosszan szorongatta. Több izgalmas képért lapozzon!
Zdroba Patrik és Kamarás Iván mindent megmutattak: melleikkel sokkolták a zsûritagokat - Fotók (18+)
A Sztárban sztár szünetében Zdroba Patrik mûmelleivel sokkolta a zsûritagokat, Kamarás Iván pedig kapva kapott az alkalmon, és õ is megmutatta, mi lapul a jelmeze alatt.
Tóth Andi a Néztek címû slágerrõl: "Nagyon sokat ittam, amikor ezt a dalt felvettem"
Halastyák Fanni a Sztárban sztár színpadán Tóth Andi bõrébe bújva rappelte el a "Néztek" címû dalt.
Olyat mondott Lékai-Kiss Ramóna, hogy Tóth Andi belepirult
Halastyák Fanni feladatnak Tóth Andit kapta a Sztárban sztár idei elsõ adásban, de nem volt maradéktalanul elégedett a zsûri.
Meglepõ, hova ültették Tóth Andit és Marics Petit a Sztárban sztárban - képek
A szokásos mûsorvezetõ-zsûri élcelõdéssel startolt február 19-én a kilencedik Sztárban sztár-évad. Milyen érzés, öcsipofa? - ezzel a kérdéssel fordult Till Attila Marics Petihez, aki elmondta, hogy volt már olyan, hogy versenyzõbõl zsûritag lett, és mivel ez sikerült Kökény Attilának, szerinte neki is menni fog. „Két nõ és három férfi, ebbõl valami jó szokott lenni" – viccelõdött Papp Szabi, Lékai-Kiss Ramónát pedig beültették a szerelmespár, Tóth Andi és Marics Peti közé. Tilla közölte, hogy idén elõször 50 pont lesz az elérhetõ maximum, ami logikus, mert ez az elsõ olyan évad, hogy öt zsûritag pontoz ebben a show-ban. Több képért lapozzon!
Tóth Andi a színpadra dobta a bugyiját - videó
Megjelent a Valmar új videoklipje, a Magány vagány, amelyben az egyik énekes, Marics Peti barátnõje, vagyis Tóth Andi is szerepel: a srácok koncertjén tûnik fel egy rajongóként, aki még a bugyiját is a színpadra dobja. Alább a klip, a konkrét jelenetet a harmadik perc környékén kell keresni.
- címkék:
- Tóth Andi
- videoklip
- Valmar
- Címkefelhõ »
Így készül Tóth Andi és Marics Peti a Sztárban sztár elsõ élõ show-jára
Vasárnap indul a Sztárban Sztár új évada a TV2-n. A zsûri csapata is megújult: Tóth Andi és Marics Peti elárulták, õk hogyan készülnek az elsõ élõ show-ra.
Tóth Andi eszméletlen ruhában készül a Sztárban sztárra, szinte mindent megmutat - fotók
Vasárnap este indul a TV2-n a Sztárban sztár új évada, amelyben zsûritagként többek között Tóth Andi is értékeli majd a produkciókat. Az énekesnõ az Instagramon mutatta meg egy lapozható bejegyzésben, hogy milyen szexi ruhában fog szerepelni az elsõ élõ adásban: "Teamemmel készülünk, szett topon lesz, versenyzõk csodásak. TV elõtt legyetek!" – üzente a nézõknek. Nézze meg a posztját!
- címkék:
- Tóth Andi
- tévé
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Tóth Andi és Marics Peti az esküvõrõl beszéltek - videó
Tóth Andi és Marics Peti vasárnap már együtt zsûriznek a Sztárban sztárban, ennek kapcsán azonban az esküvõjük is szóba került egy interjúban.
Lékai-Kiss Ramóna elájult - videó
A TV2-n megy harmadik hete a Hazatalász címû napi sorozat, amelyben Lékai-Kiss Ramóna alakítja Trixit, Tóth Andi pedig egy Orsi nevû karaktert visz, aki beosztottja az elõbbinek. A két nõ a sorozatban nincs túl jó viszonyban, de elképzelhetõ, hogy az ájulásos jelenet után közelebb kerülnek egymáshoz. Nézze meg a felvételt!
Tóth Andi: Elrontott ez a szörnyû világ
Az énekesnõ hamarosan a Sztárban Sztár zsûrijében ül majd.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Lékai-Kiss Ramóna durván kiosztotta Tóth Andit
Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi karakterei a TV2-n látható Hazatalász címû sorozatban csaptak össze.
- címkék:
- Tóth Andi
- Lékai-Kiss Ramóna
- celeb
- sztár
- Címkefelhõ »
Egyre több tetoválás borítja Tóth Andi testét - kép
Már megszámolni se lehet, hány minta borítja Tóth Andi testét, az énekesnõ pedig most újabb tetoválásokat varratott magára. Az Instagramon mutatta meg, hogy mik kerültek rá, a füle mellett az ujjaira is varratott néhány új mintát.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Szokatlan helyre tetováltatott Tóth Andi - fotók
Tóth Andi egy darabig még elérhetõ Instagram-sztorijában mutatott több videót arról, hogy a legújabb tetoválását merész helyre, a fülére csináltatta – bár csak pár csíkról és pöttyrõl van szó, nem valami durva ábrát kell elképzelni. A felvételek tanúsága szerint az énekesnõ aztán maga is kezébe vette a tût, és tetovált valakit (alighanem a testvérét), errõl is mutatunk alább egy kivágott képet.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tetoválás
- Címkefelhõ »
Tóth Andi újabb tetoválást varratott magára: a fülére került az új minta
Tóth Andi legújabb tetoválása nem mindennapi helyre került.
- címkék:
- Tóth Andi
- tetoválás
- videó
- fül
- Címkefelhõ »
Elhunyt testvére után nyomoz Tóth Andi
Február 9-én tûnik fel elõször a TV2 Hazatalálsz címû sorozatában Tóth Andi.
- címkék:
- Tóth Andi
- nyomozás
- Hazatalálsz
- TV2
- Címkefelhõ »
Eltûnt testvére után nyomoz Tóth Andi
Február 9-én tûnik fel elõször a TV2 napi sorozatában Tóth Andi. Az énekesnõ Orsit, Nina húgát alakítja, aki csinos, dörzsölt és elszánt fiatal nõ, ugyanakkor az aggodalom óvatossá teszi. Kénytelen maszkot viselni, holott vágyik érzelmei õszinte kimutatására. Egyedül érzi magát egy ellenséges világban, ezért nagy szüksége van arra, hogy valaki megértse. Énekesnõ szeretne lenni, de eddig nem jutott közelebb az álmai megvalósításához.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Az összeköltözés után máris bõvül Tóth Andiék családja
Az énekesnõ összeköltözött a szerelmével, Marics Petivel, majd megérkezett a család új tagja, akit Tóth Andi egy aranyos videón mutatott meg a rajongóinak.
- címkék:
- Tóth Andi
- Marics Peti
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Elképesztõen szexi fotók készültek Tóth Andiról
Vizes hajjal néz a kamerába az énekesnõ, aki a Sztárban sztár második helye után megnyerte a Dancing With The Starst - és február 19-tõl a TV2 show-jában lesz zsûritag. A TV2-nek a napokban elárulta, hogy nagyon komolyan veszi majd a feladatot, minden részletre figyel és szigorú is lesz. Most kitett pár képet Instagram-sztoriba, mutatjuk alább.
- címkék:
- Tóth Andi
- celeb
- tévé
- sztár
- Címkefelhõ »
Különös dolgot mondott Marics Peti Tóth Andiról
Együtt zsûriznek a Sztárban sztárban, amely feburár 19-én indul.
Szexi fotókat mutatott magáról Tóth Andi
Tavalyi visszavonulása óta visszafogottabban oszt meg magáról felvételeket Tóth Andi, aki azelõtt ontotta magáról a magamutogató fotókat. Hamarosan a TV2 show-mûsorában a Sztárban sztárban láthatjuk viszont, melyben zsûritagként vesz részt. Az énekesnõ úgy tûnik új erõre kapott a felkérés után, ugyanis egy nagyon merész fotózást vállalt, melyrõl pár felvételt közösségi oldalán is megmutatott. Tóth Andi nedves hajába túrva pózol a kamerának, azt még nem árulta el, hogy milyen célból készültek a képek.
- címkék:
- Tóth Andi
- fotózás
- szexi
- merész
- Címkefelhõ »
Tóth Andi a karrierje kezdetérõl vallott: "Nem adhattam önmagam”
Tóth andi alig volt 15 éves, amikor az X-Faktoron keresztül megismerte az ország. Az azóta eltelt közel 9-10 évrõl vallott most õszintén és arról, hogyan sikerült megbirkóznia az elé kerülõ akadályokkal.
- címkék:
- Tóth Andi
- karrier
- énekesnõ
- Címkefelhõ »
Másokat hibáztat a kudarcai miatt Tóth Andi
Tóth Andi nagyon fiatalon nyert tehetségkutatót és saját bevallása szerint nem is igazán tudta, hogy mire vállalkozott akkoriban. Lassan tíz éve a pályán van énekesnõként, de eleinte nehézkesen indult be a karrierje, szerinte eleinte nem kapta meg a megfelelõ támogatást ahhoz, hogy boldoguljon a szakmában.
Szintet lépett Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata
Tóth Andi és Marics Peti a napokban összeköltöztek.
- címkék:
- Tóth Andi
- Marics Peti
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Szintet lépett Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata: összeköltöztek
Nagyszabású sajtóeseményen mutatta be a TV2 a Sztárban Sztár kilencedik évadának versenyzõit. A zsûri tagjai közül jelen volt Tóth Andi és Marics Peti is, akik elárulták, hogy kapcsolatuk szintet lépett.
- címkék:
- Tóth Andi
- Marics Peti
- összeköltözés
- TV2
- Címkefelhõ »
Tóth Andi mindenkit megdöbbentett: kiderült, mikor kezdõdött a kapcsolata Marics Petivel
Tóth Andi és Marics Peti látszólag tavaly ismerkedtek meg a Sztárban sztárban, most azonban kiderült, hogy valójában sokkal korábbi a kapcsolatuk.
Tóth Andi száján gúnyolódnak az emberek
Tóth Andi bármit csinál, nem mennek el mellette szó nélkül. Legutóbb még a Sztárban sztár fotózásán készült ruhája és erõs sminkje miatt támadták, most pedig épp az ellenkezõje, smink nélküli fotója miatt indult ellene a hadjárat.
- címkék:
- Tóth Andi
- kritika
- sértés
- smink nélkül
- Címkefelhõ »
Tóth Andi döntött: elköltözik
Tóth Andi alig várja, hogy a zsûriasztalnál ülve is bizonyíthasson a Sztárban sztárban. Marics Petivel közösen zsûriznek majd a TV2-n, és biztos benne, hogy nem mindenben értenek majd egyet.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Megmutatták a Sztárban sztár idei évadának egyik versenyzõjét
Az már nem titok, hogy az Sztárban sztár idei évadában Papp Szabi, Lékai-Kiss Ramóna és Kökény Attila mellé Marics Peti és Tóth Andi érkezik zsûritagként, az azonban egyelõre még titok volt, hogy kik lesznek a hazai hírességek, akik idén színpadra állnak. Egyet közülük megmutattak a Sztárban sztár Instagram-oldalán.
Meglepõ helyrõl jelentkezett Tóth Andi - kép
Mint írtuk, hamarosan kezdõdik a Sztárban sztár következõ évada, ahol a zsûriben foglal helyet két korábbi versenyzõ, Tóth Andi és Marics Peti, akik szintén a mûsornak köszönhetõen ismerkedtek össze, ahol duettet énekeltek. A szerelmesek a mûsor kezdése elõtt úgy döntöttek, hogy kettesben elutaznak egy romantikus helyre, így választották a Franciaországban található síközpontot, ahonnan Tóth Andi már több felvételt is mutatott a követõinek.
Így készül a Sztárban sztárra Tóth Andi - videó
Tavaly decemberben jelentették be a nagy hírt, hogy nemcsak egy, hanem két taggal is bõvül a Sztárban sztár legújabb évadának zsûrije, mégpedig Marics Peti és Tóth Andi csatlakozik hozzájuk, Makranczi Zalán távozását követõen. Tóth Andi most a TV2-nek beszélt arról, hogyan készül a megtisztelõ feladatra és milyen érzések kavarognak benne a mûsorra készülve.
- címkék:
- Tóth Andi
- kritika
- szigor
- zsûri
- Sztárban sztár
- TV2
- Címkefelhõ »
Tóth Andi lesz a Sztárban sztár legszigorúbb zsûritagja
Tóth Andi és Marics Peti is zsûrizni fog a Sztárban Sztár új évadában. A helyzet szokatlan lesz a fiatal mûvészeknek, ugyanis náluk sokkal tapasztaltabb elõadókat kell majd értékelniük.
- címkék:
- Tóth Andi
- zsûritag
- Sztárban sztár
- Címkefelhõ »
Nagy bejelentést tett Andrei Mangra
A TV2 népszerû táncosa, Andrei Mangra egy nagy bejelentést tett, melynek valószínûleg sokan nem fognak örülni, hiszen hatással van hazai karrierjére is.
Tóth Andit kegyetlenül savazzák a szülinapi képei miatt
Már az énekesnõ szilveszteri fotóit is sokan kritizálták, ezúttal pedig a születésnapi bejegyzése miatt kapta az ívet.
- címkék:
- Tóth Andi
- kritika
- születésnap
- Címkefelhõ »
Durván támadják Tóth Andit újabb képei miatt
Tóth Andi - aki a ma induló Hazatalálsz címû TV2-es sorozatban is szerepel, illetve a Sztában sztárban zsûrizik februáról - újra megosztó képeket tett ki.
- címkék:
- Tóth Andi
- fotó
- Címkefelhõ »
Alekosz ezúttal Majkát és Tóth Andit gyalázza
Az önkéntes véleményvezér, Nagy Alekosz ezúttal Majkáról és Tóth Andiról mondta el a véleményét: elõbbi vállalhatatlan, utóbbi rosszul választ szerinte.
- címkék:
- Majka
- Nagy Alekosz
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Címkefelhõ »
Tolvai Reni: "Olyan üzeneteket kapok az Instán, hogy dögöljek meg! Meg, hogy én is kurv@ vagyok"
Ahogy megírtuk , merész fotózáson vett részt Tóth Andi. Úgy tudni, a képek a Sztárban sztár leszek! következõ évadára készültek, ahol az énekesnõ zsûritag lesz. Andi fotóit Tolvai Reni is kommentálta, nem is akárhogyan.
- címkék:
- Tóth Andi
- Tolvai Reni
- Címkefelhõ »
Kökény Attila elmondta a véleményét Tóth Andiról és Marics Petirõl
Kökény Attila elmondta a véleményét Tóth Andiról és Marics Petirõl, miután nemsokára együtt fognak zsûrizni a Sztárban sztár új évadában.
Tolvai Reni ezért nevezte k*rvának Tóth Andit
Ahogy korábban írtuk , Tóth Andi egy merész fotózáson vett részt a Sztárban sztár következõ évadának elõkészületei miatt, melyben õ és Marics Peti is zsûritagok lesznek. Tolvai Reni is megosztotta a fotózáson közzétett Instagram-sztorit, amihez meglehetõsen trágár megjegyzést fûzött: "Erdélyi bitches are different. Hot!" - ami annyit tesz: "Az erdélyi k*rvák mások, dögös!" Most megmagyarázta, mire gondolt.
- címkék:
- Tóth Andi
- média
- tévé
- Tolvai Reni
- Címkefelhõ »
Tolvai Reni lek*rvázta Tóth Andit
Merész fotózáson vett részt Tóth Andi. Úgy tudni, a képek a Sztárban sztár következõ évadára készültek, ahol az énekesnõ zsûritag lesz. Andi fotóit Tolvai Reni is kommentálta.
Tolvai Reni k*rvának nevezte Tóth Andit
Ahogy korábban írtuk, Tóth Andi egy merész fotózáson vett részt, feltehetõleg a Sztárban sztár következõ évadának elõkészületei miatt, melyben õ és Marics Peti is zsûritagok lesznek. Az énekesnõ fotóit nem hagyhatta szó nélkül Tolvai Reni sem, aki meglepõ kommentárt fûzött a látottakhoz.
- címkék:
- Tóth Andi
- trágárság
- bók
- szexi
- Tolvai Reni
- erdélyi
- Címkefelhõ »
Szexi dominaszettben tér vissza Tóth Andi - kép
Az énekesnõ egy ideje visszafogottabban oszt meg tartalmakat magáról, melyben közrejátszik a tavalyi visszavonulása is. Elõtte ontotta magáról a szexi fotókat, most viszont meggondolja, mielõtt bármit is közzétesz a közösségi oldalalán. Visszatérése óta most elõször látni ilyen szexi fotókon, amelyeken bõr domina-szettben pózol a kamerának. Tóth Andi egy fotózáson járt, egyelõre nem árulta el, hogy miért készültek róla a merész felvételek.