Törökország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Recep Tayyip Erdogan
- Isztambul
- Szíria
- foci
- Görögország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ők lehetnek a nagyhatalmak ütőkártyái: a szíriai kurdok
Évek óta vívják a saját harcukat Szíriában, de most hallattak magukról, és nagyobb önállóságot követelnek. A szíriai kurdok ügyéhez való viszonyulás tovább bonyolítja az egyébként is kaotikus helyzetet, amit végre-valahára közös asztalnál próbálnak meg rendezni. Ebből viszont épp a kurdokat hagyták ki, ami megint Oroszország pozícióit erősítheti.
Sérti az emberi jogokat az uniós alku
Az Amnesty International szerint az EU-Törökország alku történelmi arculcsapása az emberi jogoknak.
Megvan az uniós megállapodás, két napjuk maradt a menekülteknek
Megállapodtak a Törökországgal kötött megállapodás szövegéről az Európai Unió állam- és kormányfői. A legfontosabb pont, hogy vasárnaptól minden tengeren érkezett menekültet visszafordítanak Törökországba.
Putyin már békülne a törökökkel
A török Renaissance Construction építőipari vállalat nyerte meg a Moszkva seremetyevói repülőtere új termináljának és egy alagútjának megépítésére kiírt pályázatot - jelentette ki pénteken Mihail Vaszilenko, a légikikötő vezérigazgatója.
Azonosak az EU és Törökország céljai
Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése - jelentette ki pénteken Brüsszelben Ahmet Davutoglu török kormányfő az uniós állam- és kormányfőkkel a menekültválság megoldása érdekében folytatott tanácskozásra érkezve. Hozzátette: Ankara ajánlata humanitárius célokat szolgál annak érdekében, hogy megállítsa a migrációs beáramlást.
Megegyeztek a migrációs egyezmény szövegéről
Sikerült megállapodni az Európai Unió és Törökország között készülő migrációs egyezmény kompromisszumos szövegéről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán - jelentette be Xavier Bettel luxemburgi kormányfő a Twitteren.
- címkék:
- migráció
- Európai Unió
- Törökország
- Címkefelhő »
Az EU 72 ezer menekültet venne át Törökországtól
Összesen 72 ezer menekült önkéntes alapú befogadásáról állapodhatnak meg az Európai Tanács tagjai - jelentette a Spiegel Online német hírportál.
Orbán Viktor készítheti a vétóját
Népmesei fordulatokban is bővelkedik az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás, a kérdés már csak az, lesz-e happy end. Brüsszel sokat kockáztat, hiszen a menekültválság megoldásának érdekében olyan állammal kell üzletelnie, amely nem a szavahihetőségéről híres. A kulcs a pénz és a vízummentesség.
Megvan, ki követte el az ankarai merényletet
A Kurdisztáni Munkáspárt evű terrorszervezethez köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport jelentkezett a múlt vasárnapi ankarai öngyilkos merénylet elkövetőjeként.
Putyin eddig csak nyert Szírián
Amilyen hangzatos volt, legalább annyira homályos az oroszok kivonulása Szíriából. Főleg, hogy a legnagyobb részük marad. Vlagyimir Putyin hét eleji bejelentése ugyanakkor jó alkalom arra, hogy megnézzük: mit nyert Oroszország a szíriai szerepvállalással? Annyit már most mondhatunk: Putyin nem lesz tőle népszerűtlenebb – Oroszországban.
37-en haltak meg az újabb ankarai merényletben
Legalább harminchét ember vesztette életét, 125-en pedig megsebesültek az Ankara belvárosában vasárnap este történt robbantás következtében. Egy magas rangú biztonsági vezető közlése szerint valószínűleg öngyilkos merénylő személyautóba rejtett pokolgéppel robbantott. A török fővárosban fél éven belül ez már a harmadik robbantásos merénylet volt.
Kijárási tilalom több török városban
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhő »
Kemény üzenetet küldött a törököknek a francia elnök
Francois Hollande francia államfő kizárt bármilyen kompromisszumot Törökországgal az emberi jogok vagy az uniós vízumkönnyítés kérdésében a migrációs válság kezeléséről kötendő megállapodásért cserébe.
Az Amnesty International levelet küldött Orbán Viktornak
Az Amnesty International a jövő hétre tervezett EU–Törökország-megállapodás elutasítására kéri az EU-s kormányfőket, köztük Orbán Viktort.
Ankara már nem akar minden menekültet visszafogadni
Törökország nem fogja visszafogadni azokat a menekülteket, akik már elérték a görög partokat - erről beszélt az európai ügyekért felelős török miniszter. A miniszterelnök korábban még nem ezt mondta.
- címkék:
- Törökország
- menekültek
- befogadás
- Címkefelhő »
Szír területről lőtték Törökországot
Szíriai területről indított két aknagránát csapódott be a törökországi Kilis településen, egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült - közölték kedden török biztonsági források.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhő »
Egy hétig rágódhat az EU a török falaton
Alaposan feladta a leckét a hétfői EU-csúcson bejelentett török igény: a már korábban elfogadott 3 milliárd euró dupláját kérte a török miniszterelnök, mellé vízummentességet és az uniós tárgyalások felgyorsítását. A felek abban maradtak, hogy Donald Tusk külön tárgyal a törökökkel, március 17-18-án pedig újabb EU-csúcs lesz. Orbán Viktor szerint eredményes volt a magyar–osztrák–szlovén–horvát fellépés, mert megállapodtak abban, hogy lezárják a Nyugat-Balkánon keresztül vezető migrációs útvonalakat.
- címkék:
- Törökország
- EU-csúcs
- Címkefelhő »
Zsarolásba fordult át a török-EU csúcstalálkozó
Emelte a tétet Törökország a brüsszeli EU-csúcstalálkozón. Ankara az eddig megígért 3 helyett 6 milliárd eurót, vízummentességet és a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását követeli. Cserébe minden menekültet visszavenne, még azokat is, akiket a tengeren mentenek ki. Ha az EU elfogadja az ajánlatot, magának mond ellent. Ha nem, azzal Görögországra zúdítja a teljes áradatot.
Robbanószerrel megrakott táskával buktak le a török határon
Tíz rúd plasztik robbanóanyagot, egy robbanómellényt és egy detonátort próbált Törökországba csempészni két férfi a szír határon át. A török hatóságok szerint az Iszlám Állammal állhatnak kapcsolatban.
- címkék:
- Törökország
- robbanószer
- elfogás
- Címkefelhő »
Állami gyámság alá helyezték az egyik legnagyobb török lapot
A demokrácia fekete napjának nevezte a péntekit az egyik legolvasottabb török újság főszerkesztője, miután a lapot gyakorlatilag állami gyámság alá helyezték. Legfőbb hibája ugyanis, hogy Erdogan elnök egyik legnagyobb kritikusának tulajdonában áll.
Iskolát és ételt fizet az EU a Szíriából menekült gyerekeknek
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette a Törökországnak nyújtandó hárommilliárd eurós segélyalap keretében megvalósuló első projekteket: 55 millió eurót a Szíriából elmenekült gyerekek iskolai oktatására, 40 millió eurót pedig élelmiszerre fordítanak.
A líra mentheti meg a török turizmust
Noha tavaly 17 százalékkal nőtt a törökökhöz utazó magyarok száma, de ez sem húzta ki a vízből a török turizmust, a turisták száma enyhén csökkent, amire tíz éve nem volt példa. Ennek az egyik oka, hogy a gyenge rubel miatt az oroszok tavaly inkább otthon nyaraltak, pedig eddig onnan érkezett a második legtöbb turista az országba.
Pokolgép robbant Délkelet-Törökországban
Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak és rakétatámadást hajtottak végre kurd fegyveresek a délkelet-törökországi Mardin tartományban lévő Nusaybin városban, két török rendőr meghalt, és harmincöt ember megsebesült - közölték török biztonsági források.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhő »
Lelőtték a gépfegyveres nőket Isztambulban
Egy rendőrségi buszt támadott meg két fegyveres Isztambulban. A támadók nők, állítólag egy szélsőbaloldali csoporthoz tartoznak. A rendőrök lőtték le őket, miután egy épületbe menekültek a merénylet után. Egy rendőr a merényletben sebesült meg, egy másik pedig akkor, amikor a támadókat próbálták elfogni. A merényletről videofelvétel is készült.
- címkék:
- Törökország
- Isztambul
- terrorizmus
- Címkefelhő »
A NATO blokkolásával vádolják Törökországot
A NATO hadihajóinak kellene megállítaniuk a menekültek hullámát az Égei-tengeren, de egyelőre nem sok sikert hozott az akció. A katonai szövetség központjában azt mondják, hogy az egyébként NATO-tag Törökország akadályozza a hadihajók mozgását. A törökök viszont tagadják ezt.
- címkék:
- Németország
- Törökország
- menekültek
- NATO
- Címkefelhő »
Gerilla, szervkereskedő és államfő
Egy nigériai orvos kijelentése ismét felelevenítette a régi vádakat, nevezetesen, hogy a koszovói háború idején az albán gerillák kioperálták a szerb foglyok szerveit, és azokkal a nemzetközi feketepiacon kereskedtek. Philip Njemanze szerint az illegális hálózatot Hashim Thaci, a frissen megválasztott államfő irányította. A szerbiai ügyészség várja az orvos hivatalos tanúvallomását.
Hivatalos nyelv lehet a török az Európai Unióban
A ciprusi kormány kérvényezte, hogy a sziget görög és angol melletti harmadik hivatalos nyelvét is vegyék fel az unió hivatalos nyelvei közé.
Újabb EU-török csúcs lesz március 7-én
Március 7-én egy munkaebéden egyeztetnek majd az EU és Törökország vezetői a menekültválság kezeléséről.
Törökország helikopterekről lőtte a kurdokat
A török hadsereg katonai helikopterekről lőtte szerdán a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt harcosait az ország délkeleti részén található Idil városban, a műveletnek számos halálos áldozata van.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhő »
Áll a bál a török-görög határon
Három napja NATO-egységek ellenőrzik az égei-tengeri embercsempész-útvonalat. Az alakulat feladata, hogy a lélekvesztőkből kimentett menekülteket visszavigyék Törökországba. Ankara azonban ilyen alkuról nem tud.
- címkék:
- Törökország
- menekült
- NATO
- Címkefelhő »
Törökországban épülne meg a világ legnagyobb Szűz Mária-szobra
A világ legnagyobb Szűz Mária-szobra épülhet a nyugat-törökországi Izmir tartomány Selcuk körzetében. Az alkotás állítólag legalább olyan tekintélyes lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor vagy a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra.
Menekültek újabb áradata érkezik
Újabb nyomás nehezedik Európára, jelentősen emelkedett a török partokról Görögországba tartó menekültek száma az utóbbi napokban. Németországban késelés volt egy menekültszálláson, míg egy másikat felgyújtottak. A magyar-szerb és az olasz-osztrák határon is fokozódik a helyzet.
Özönlenek a menekültek Görögországba
Az elmúlt napokban nagyon megugrott a Görögországba tengeren érkező menekültek száma. Az embercsempészek nyitottak egy újabb útvonalat is. Egy 250 lakosú szigeten ezer menekült várakozik.
Kurd szervezet vállalta magára az ankarai merényletet
A Kurdisztáni Munkáspárt nevű terrorszervezethez köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai nevű csoport jelentkezett pénteken a szerdai ankarai öngyilkos merénylet elkövetőjeként. Fogadkoznak, hogy folytatják a terrorakciókat.
Erdogan telefonon reklamál Obamánál
Nem kétséges, hogy a szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek hajtotta végre a szerdai ankarai öngyilkos merényletet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.
Újabb merénylet török katonák ellen
Házi készítésű bomba robbant egy katonai konvoj közelében, a Diyarbakirba vezető úton. A támadásban legalább hat ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült.
- címkék:
- Törökország
- merénylet
- Címkefelhő »
28 halottja van az ankarai robbantásnak
Huszonnyolcan meghaltak szerdán Törökország fővárosában, amikor egy autóba rejtett pokolgép robbant öt katonai busz mellett. A török vezérkar szerint terrortámadás történt, a kurdokra gyanakodnak. Erdogan államfő bosszút ígért. Csütörtökre virradóan a török légierő már bombázta a kurdok állásait Észak-Irakban.
- címkék:
- Törökország
- Ankara
- robbanás
- Címkefelhő »
Budapesten rekedt a szír menekült
Ismét dolga akadt egy Budapestre érkező menekülttel a Migration Aid menekülteket segítő szervezetnek. Egy szír állampolgár az ellenkező irányba halad, mint azok, akik a Keleti pályaudvar előtt rekedtek még a nyáron. Mohamed Németországból menne Isztambulba, vissza a családjához. Egyelőre Budapesten rekedt, így volt alkalmunk megismerkedni a történetével.
Tucatnyi fegyver és húszezer lőszer volt a fiataloknál
Rengeteg fegyvert találtak a görög hatóságok két brit férfinál, akiket a török határ közelében fogtak el szombat éjjel.
Az USA rászólt a törökökre
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- tüzérség
- kurdok
- Címkefelhő »
27 kurd fegyverest öltek meg a törökök
Huszonhét kurd fegyveressel végeztek a török biztonsági erők pénteken. December közepe óta a Kurdisztáni Munkáspárt több mint hatszáz tagját ölték meg. Cizrében továbbra is kijárási tilalom van.
- címkék:
- Törökország
- kurd
- PKK
- Címkefelhő »
A NATO kész harcolni az embercsempészekkel
Az Égei-tengeren járőrözne a NATO, hogy megakadályozza a török partok és a görög szigetek között zajló embercsempészetet.
Merkel a NATO-t küldené az embercsempészek ellen
Angela Merkel NATO-csapatok bevetésétől sem zárkózna el, ha az embercsempészek lefülelése a tét. Többek között erről tárgyal Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel Ankarában.
- címkék:
- Merkel
- Törökország
- menekült
- NATO
- Címkefelhő »
34 menekült fulladt az Égei-tengerbe
Két balesetben legalább 34 menekült fulladt az Égei-tengerbe. Törökországból tartottak Görögországba, de felborult a hajójuk.
Erdogan: Az USA-nak választania kell
Az Egyesült Államoknak választania kell, hogy a törököket támogatja, vagy a kurdokat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő egy héttel azután, hogy egy magas rangú amerikai tisztviselő felkereste azokat a szíriai kurd erőket, amelyekre az ankarai kormány terroristaként tekint.
Törökország kiteheti a határra a "Megtelt" táblát
Hiába érte el Törökország a befogadóképessége határát, nem tud megálljt parancsolni a menekültáradatnak - ismerte el a török miniszterelnök-helyettes.
- címkék:
- Törökország
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Törökország kész menedéket nyújtani
Törökország kész menedéket nyújtani a szíriai kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülő több tízezer civilnek - közölte a hét végén Recep Tayyip Erdogan török államfő a repülőgépen, hazafelé jövet latin-amerikai és szenegáli körútjáról.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- menekültek
- Címkefelhő »
Tízezrek menekülnek az oroszok miatt a török határhoz
Csaknem 35 ezer szíriai menekült érkezett a szíriai-török határhoz Kilis városánál, ellátásukról a határ szíriai oldalán felállított táborban gondoskodnak.
Invázióval vádolja Moszkvát a török elnök
A török elnök szerint el kell számoltatni Oroszországot a Szíriában megölt emberek ügyében, mert Moszkva és Damaszkusz együtt 400 ezer ember haláláért felelős.
- címkék:
- Erdogan
- Oroszország
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhő »
15 ezres menekültáradat várakozik a török határnál
Tizenötezer szíriai menekült gyűlt össze a török határon a szír kormányerők Aleppó térségében folyó offenzívája miatt - közölte Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- menekült
- Címkefelhő »
A falu, amit halálra ítéltek
Száz évvel ezelőtt még egy élettel teli kisváros volt, ma már csak egy domboldalnyi roskadozó, üres ház árválkodik a helyén. A törökországi Kayaköy szinte pillanatok alatt vált szellemfaluvá.
1300 tengerparti hotelt árulnak Törökországban
1300 tengerparti hotelt árulnak Törökországban
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- hotel
- konfliktus
- eladó
- Címkefelhő »
Készültségben a török légierő
Narancssárga riasztás lépett életbe a török légierő több támaszpontján, a készültség értelmében a pilóták engedély nélkül lőhetnek a határsértő vadászgépekre.
- címkék:
- Törökország
- török légierő
- Címkefelhő »
Orosz vadászrepülő borzolja ismét a török idegeket
A török külügymisztérium bekérette Oroszország ankarai nagykövetét, mert a tárca szerint egy orosz harci gép többszöri figyelmeztetés ellenére pénteken megsértette az ország légterét a szíriai határnál. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton "minden alapot nélkülöző propagandának" minősítette az ankarai külügyminisztériumnak a török légtér megsértéséről szóló állítását.
Több tucat menekült fulladt a tengerbe
Legalább 33 menekült, köztük öt gyermek fulladt az Égei-tengerbe szombat délelőtt, mert elsüllyedt a görögországi Leszbosz szigete felé induló hajójuk.
Húsz kurd fegyverest öltek meg a török biztonsági erők
A Kurdisztáni Munkáspárt húsz fegyveresével végeztek a török biztonsági erők Diyarbakirban. A kurd várost több száz civil hagyat el az összecsapások előtt.
- címkék:
- Törökország
- összecsapás
- kurd
- PKK
- Címkefelhő »
A kurdok is részt vesznek az új török alkotmány megalkotásában
A törökországi kurd kisebbséget képviselő párt is részt vesz az új török alkotmány megalkotásában. Erdogan pártja több hatalmat adna az elnöknek, az ellenzékiek a kisebbségi- és szabadságjogokat erősítenék.
- címkék:
- Törökország
- alkotmány
- kurd
- Címkefelhő »
Dzsudzsák Balázs megmutatta törökországi luxusotthonát
A futballista bepillantást engedett törökországi otthonába, amelynek minden szeglete azt szolgálja, hogy Balázs nyugodt környezetben tudjon pihenni és felkészülni a meccsekre.
Négyszáz járatát törölte a Turkish Airlines a havazás miatt
Négyszáz hétfői és keddi járatát törölte a Turkish Airlines az isztambuli rossz időjárás miatt.
Robbanás egy török iskolánál
Egy asszony meghalt, egy diáklány pedig megsebesült egy törökországi iskolában, amelyet valószínűleg Szíriából ért rakétatalálat.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhő »
Tüzérséggel támadta az Iszlám Államot Törökország
Törökország az isztambuli merénylet megtorlásaként tüzérségi csapásokat mért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet iraki és szíriai állásaira. A támadásban 200 iszlamista fegyveres halt meg - jelentette be csütörtökön Ankarában a török kormányfő.
Rendőrségi épületekre támadtak Törökországban
Pokolgépes támadást követett el a Kurdisztáni Munkáspárt lázadószervezet szerda este Délkelet-Törökországban egy rendőrségi épületegyüttes ellen, a merénylők öt ember halálát okozták.
Az USA képezhet ki harcosokat a török-szír határ védelmére
Szunnita harcosokat képezhet ki az Egyesült Államok a török-szír határ védelmére. Ezt Törökország kérte az USA-tól, a Pentagon mérlegeli a kérdést.
Turisták is vannak az isztambuli robbantás sérültjei között
Legalább tízen életüket vesztették és 15-en megsebesültek az Isztambul egyik központi terén történt robbanásban. A detonáció Sultanahmet negyedben, a Kék mecsethez és a Hagia Sophia múzeumhoz közeli téren történt helyi idő szerint fél 11-kor.
Az isztambuli merénylő az Iszlám Állam képzett harcosa volt
Tíz halálos áldozata - közülük kilenc német - és tizenöt sebesültje van az Isztambul forgalmas negyedében történt robbanásnak.Két sérült állapota súlyos. Magyar áldozatokról eddig nem érkezett hír. Merkel a terror elleni harcra szólított fel. A NATO és az EU is elítélte az isztambuli robbantást. Azonosították az elkövetőt. Cikkünk folyamatosan frissül.
- címkék:
- Törökország
- Isztambul
- robbantás
- Címkefelhő »
Naponta 500 migránst tart vissza Törökország
Munkavállalási engedélyt tervez bevezetni Törökország a szíriai menekültek számára azzal a céllal, hogy fékezze továbbvándorlásukat Európába - közölte Volkan Bozkir EU-ügyi török miniszter hétfőn Ankarában, miután találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével.
Ez volt a török-kurd konfliktus legvéresebb hétvégéje
A török biztonsági erők az elmúlt két napban 32 kurd lázadóval végeztek: ez volt a konfliktus decemberi kiújulása óta a legvéresebb hétvége.
- címkék:
- Törökország
- kurdok
- Címkefelhő »
Szír gyerekek készítik a használhatatlan mentőmellényeket
Életveszélyesen rossz minőségű mentőmellényt találtak egy rendőrségi rajtaütés során egy törökországi műhelyben, ahol ráadásul szír gyerekeket foglalkoztattak.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- menekültválság
- Címkefelhő »
13 tonna marihuánát fogtak Líbia partjainál
Tizenhárom tonna marihuánát foglaltak le a török biztonsági erők egy bolíviai felségjelzésű teherhajó fedélzetén Líbia partjainál - közölte a török belügyminisztérium. A rajtaütés a török parti őrség első kábítószer-ellenes akciója volt nemzetközi vizeken.
- címkék:
- Törökország
- Líbia
- marihuána
- teherhajó
- Címkefelhő »
Az oroszok nem felejtenek: nem repülhet két török légitársaság
Nem adott vízumot Oroszország két török légitársaság, a Pegasus Airlines és az Onur Air alkalmazottainak, így az érintett cégek Oroszországba közlekedő járatai ideiglenesen szünetelnek - közölte kedden a Dogan török hírügynökség.
A törökök figyelmeztettek a müncheni merényletkísérletre
A török titkosszolgálat figyelmeztette a németeket a müncheni merényletkísérletre egy török lap szerint. Ankara a franciákkal, az osztrákokkal és a belgákkal is megosztotta az információt.
Görögország visszatáncolt a szakadék széléről
Athén majdnem csődbe ment, tartottak tavaly két választást, egy népszavazást, számtalan tüntetést és sztrájkot meg egy bankzárat. Moszkva Törökország és Ukrajna ellen is gazdasági háborút viselt, kútba esett a Török Áramlat. Ezek voltak a múlt év legmeghatározóbb külgazdasági eseményei.
Moszkva az orosz pilóta gyilkosának elfogását követeli
Törökország intézkedjen az orosz pilótát megölő fegyveres elfogása érdekében - közölte Moszkva Ankarával. Az oroszok a szír-török határon lelőtt vadászgéppilóta gyilkosának megbüntetését követelik.
Havazás miatt törli isztambuli járatait a Turkish Airlines
Havazás miatt törli isztambuli járatait a Turkish Airlines
Megöltek egy szír újságírót Törökországban
A nyílt utcán lőttek fejbe egy szír újságírót Törökországban. Nadzsi al-Dzserf az Iszlám Állam tömeggyilkosságairól szóló dokumentumfilmen dolgozott.
- címkék:
- Törökország
- újságíró
- megölés
- Címkefelhő »
Légtérfigyelő gépeket telepít a NATO Törökországba
Légtérfigyelő repülőgépeket telepítene a NATO Németországból Törökország déli részére. A német ellenzék részletes tájékoztatást sürget.
- címkék:
- Törökország
- AWACS
- NATO
- Címkefelhő »
Kétszáz kurd fegyverest öltek meg a törökök
Több mint kétszáz kurd fegyveressel végeztek a török biztonsági erők az ország délkeleti részén. A törökök két hete indították offenzívát a Kurdisztáni Munkáspárt ellen, az akcióban közel tízezer rendőr és katona vesz részt.
- címkék:
- Törökország
- megölés
- Kurd Munkapárt
- Címkefelhő »
Robbanás történt az egyik isztambuli repülőtéren
Robbanás történt az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren szerda hajnalban, két takarító munkás megsérült, egyikőjük belehalt sérüléseibe. A robbanás oka egyelőre nem ismert - közölte a török Pegasus diszkont légitársaság.
Robbanás egy isztambuli reptéren
Robbanás történt az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren szerda hajnalban, két takarító munkás megsérült, egyikőjük belehalt sérüléseibe. A robbanás oka egyelőre nem ismert - közölte a török Pegasus diszkont légitársaság.
Gáspár Győző decemberi luxusnyaralásra indult
A showman Törökországban tengeti napjait. Győzi egy hatalmas hotelből jelentkezett rajongóinak.
Kézigránátokat találtak egy utasnál Isztambulban
Hat kézigránátot talált hétfőn a török hatóság egy utas táskájában az isztambuli Esenler buszpályaudvaron – írta a török kormánypárti napilap.
- címkék:
- Törökország
- kézigránát
- kurd lázadó
- Címkefelhő »
Olvashatatlan a lelőtt vadászgép feketedoboza
A török-szíriai határon november 24-én lelőtt Szu-24-es vadászbombázó feketedoboza olvashatatlan a rendelkezésre álló módszerekkel, a tárolóeszköz sérülése miatt - mondta az orosz légierő repülésbiztonsági szolgálatának helyettes vezetője.
Könnygázt vetett be Isztambulban a rendőrség
Több százan tüntettek Isztambulban a délkelet-törökországi katonai műveletek és az azzal járó, több városra elrendelt kijárási tilalom ellen. A török rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetés feloszlatásakor.
- címkék:
- Törökország
- rendőrség
- tüntetés
- könnygáz
- Címkefelhő »
Tengerbe fulladt 18 menekült a török partoknál
A tengerbe fulladt a török partoknál 18 menekült, akik egy csónakon próbáltak Görögországba jutni. Az elsüllyedt csónakból 14 túlélőt mentett ki a parti őrség.
Merkel: Hárommilliárd eurót kapnak a törökök
Hozzájárultak a tagállamok a Törökországnak nyújtandó hárommilliárd eurós csomaghoz, amiért cserébe a törökök vállalják a határőrizetük megerősítését.
- címkék:
- Cameron
- Merkel
- Törökország
- EU-csúcs
- Címkefelhő »
Felnyitották a lelőtt orosz bombázó feketedobozát
Moszkvában brit és kínai szakértők jelenlétében felnyitották a török légierő által lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó feketedobozát pénteken. Az eseményt videoláncon keresztül figyelték brit, kínai és indiai diplomaták, valamint újságírók.
Öt év után kibékült Izrael és Törökország
A nagykövetek visszatérnek Ankarába és Tel-Avivba, Izrael kártérítést fizet az öt évvel ezelőtti incidens miatt, a törökök pedig kiutasítják a Hamász katonai szárnyának vezetőjét.
23 kurd lázadóval végeztek a törökök
23 kurd lázadót öltek meg a török biztonsági erők Törökország délkeleti részén. Több településen kijárási tilalmat rendeltek el.
- címkék:
- Törökország
- kurdok
- PKK
- Címkefelhő »
Az Iszlám Állam olaja a fő célpont
Az Iszlám Állam katonái eddig több mint 500 millió dollárt kerestek olajkereskedelemből. Az olaj jelentős része a szíriai kormányhoz ment, de egy része eljutott Törökországba is – közölte egy vezető amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselő csütörtökön. Megjegyezte, a terrorszervezet elvágása a nemzetközi pénzügyi rendszertől fontos cél, de a legfőbb az olajkereskedelem meggátolása.
Külföldi szakértők vizsgálják majd a lelőtt orosz gép fekete dobozát
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította védelmi miniszterét, hogy kizárólag külföldi szakértők jelenlétében kezdjék meg a november 24-én lelőtt katonai gép fekete dobozának a vizsgálatát.
- címkék:
- Oroszország
- Törökország
- Szíria
- Szuhoj
- Címkefelhő »
Törökország nem küld több katonát Irakba
Ankara leállította a csapattelepítést Észak-Irakba, azonban a már ott lévő katonáit nem vonja ki - ezt mondta a török külügyminiszter iraki kollégájának.
- címkék:
- Irak
- Törökország
- kurdok
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Ankara szankciókkal fenyegeti Moszkvát
Törökország szükség esetén szankciókat is bevezethet Moszkvával szemben - mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő.
- címkék:
- Oroszország
- Törökország
- szankció
- Címkefelhő »
Moszkva és Berlin közt dől majd el, megfő-e a magyar paprikás krumpli
Oroszország régóta le akarja állítani az Ukrajnán keresztül vezető gázexportot. A Gazprom nemrég aláírt egy szerződést nyugati cégekkel a közvetlenül Németországba vezető Északi Áramlat bővítéséről. Ha az új csövek megépülnek, Moszkva minden további nélkül elzárhatja az ukrán vezetéket. A tervezett déli vezetékek tervei egymás után estek kútba, az azeri gáz pedig még sokáig nem fog eljutni Európába, ha egyáltalán valaha el fog. Magyarországra az orosz-ukrán gázfüggőség helyett valószínűleg orosz-német gázfüggőség vár.
A parlament odaengedte a rokonokat a mézesbödönhöz
A parlament megszavazta a NAV-ot átalakító törvénymódosítást. A csomag azt is tartalmazza, hogy a jövőben a NAV senki ellen nem fog kérésre vagyonosodási vizsgálatot indítani, a politikusok rokonai viszont indulhatnak majd közbeszerzéseken, ha nem élnek egy háztartásban a politikussal. Technikai problémák miatt közalkalmazottak tízezreinek késik a fizetése. Újabb üggyel bővült a brókerbotrány hungáriás ága. Oroszország leállította a Török Áramlat gázvezeték előkészítését a lelőtt Szuhoj miatt. Ha Moszkva a gázcsapot is elzárná, Törökország Katarból importálna cseppfolyósított gázt. Görögországban országos, egész napos sztrájkot tarttottak ...
- címkék:
- Sélleiné Márki Mária
- Oroszország
- Törökország
- forintosítás
- Török Áramlat
- KIRA
- sztrájk
- közbeszerzés
- fizetés
- vagyonosodási vizsgálat
- közalkalmazott
- brókerbotrány
- NAV
- Hungária Értékpapír Zrt.
- Biztonság-Trade
- MNB
- OEP
- Alkotmánybíróság
- Magyar Államkincstár
- Országos Egészségbiztosítási Pénztár
- Címkefelhő »
Kérés nélkül mentek Irakba a török katonák
Mintegy 150 török katona érkezett pénteken Irak második legnagyobb városa, az Iszlám Állam dzsihádistáinak kezén lévő Moszul közelébe az iraki kurd fegyveres erők kiképzését szolgáló misszió keretében – jelentette az Anadolu török hírügynökség.
- címkék:
- Irak
- Törökország
- Címkefelhő »
Még évekig fogunk harcolni az Iszlám Állammal
Szíria még egy hosszú történet – erről az a Budapestre látogató amerikai tábornok beszélt, aki a közelmúltig az Iszlám Állam elleni nyugati koalíció fő koordinátora volt. John Allen az Origónak azt mondta: demokratikus és szekuláris Szíriát szeretnének, ennek pedig az iszlám nem kizáró oka.
Davutoglu: Erkölcsi okokból lőttük le az orosz gépet
Erkölcsi okok miatt lőtte le Törökország az orosz vadászbombázót – ezt mondta Ahmet Davutoglu. A török miniszterelnök szerint nem engedhették, hogy türkmének lakta területeket bombázzanak.
- címkék:
- Törökország
- erkölcs
- orosz gép
- Címkefelhő »
Senkinek nem jó Putyin és Erdogan harca
Nyugodtan állíthatjuk: Törökország és Oroszország egymás ostorozásában innen talán már csak feljebb léphet. Kettejük vitája ismét párhuzamos világképeket teremtett Szíria kapcsán, pedig néhány hete még úgy nézett ki, hogy a nagyhatalmak közelebb kerülnek a konszenzushoz. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk, kinek higgyünk.
Moszkva újabb szankciót jelentett be Törökország ellen
Moszkva bejelentette, hogy felfüggesztik a Török Áramlat gázvezeték előkészítési munkálatait. Az Akkuyu atomerőmű megépítéséről Moszkva továbbra is kész tárgyalni Ankarával.
Törökországnak van B terve, ha Moszkva elzárja a gázcsapot
Törökország Katarból importálna cseppfolyósított földgázt, ha az orosz gép lelövése miatt Moszkva elzárná a gázcsapot.
- címkék:
- Oroszország
- Törökország
- Katar
- gáz
- földgáz
- LNG
- Címkefelhő »