Törökország

címke rss

Törökország csak a kurdok nélkül hajlandó megostromolni Rakkát

Nagyvilág2016.09.22, 15:14

A török hadsereg csak akkor hajlandó részt venni az iszlám Állam fővárosa, Rakka ostromában az Egyesült Államok oldalán, ha az ostromban a szíriai kurdok nem vesznek részt. Korábban a török elnök azt mondta, Barack Obama a G20-csúcson vetette fel neki a közös hadművelet ötletét, az egyeztetések már zajlanak róla.

Terrorszervezet támogatásával is vádolnak ellenzéki török újságírókat

Nagyvilág2016.09.21, 18:28

Fegyveres terrorszervezet tudatos és szándékos támogatásának vádjával is per indult szeptember 21-én, szerdán Can Dündar, a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap volt főszerkesztője, valamint Erdem Gül, az újság ankarai irodavezetője ellen Isztambulban - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Törökország kiadta a francia főterrorista családját Párizsnak

Nagyvilág2016.09.21, 16:40

Törökország kiadta Franciaországnak annak a férfinek a családját, aki az Iszlám Állam nevében vállalta a párizsi merényleteket. A francia hatóságok szerint a család azért utazott Szíriába, hogy csatlakozzanak a harcokhoz, a törökök a határon vették őket őrizetbe. A francia hatóságok szerint a férfi Szírában van, onnan szervezi a francia terroristák toborzását.

Öngyilkos merényletre készülőket vettek őrizetbe Törökországban

Nagyvilág2016.09.19, 21:57

Törökországban őrizetbe vettek hétfőn két, öngyilkos merényletekre készülő embert, feltételezhetően mindketten az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Egész éjjel razziáztak a török rendőrök

Nagyvilág2016.09.19, 12:18

Mintegy negyven külföldi állampolgárt vett őrizetbe az isztambuli rendőrség az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez fűződő kapcsolataik miatt – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn.

Százezer új rabnak készítik a helyet Törökországban

Nagyvilág2016.09.15, 21:02

Új börtönöket alakítanak ki mintegy 100 ezer rab számára Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások nyomán. 

Törökország hivatalosan kérte Gülen letartóztatását

Nagyvilág2016.09.13, 10:11

Törökország hivatalosan kérte az Egyesült Államoktól Fethullah Gülen letartóztatását – jelentette az NTV.

Pokolgép robbant a török kormánypárt egyik székháza előtt

Nagyvilág2016.09.12, 13:12

48 ember megsebesült, amikor autóba rejtett pokolgép robbant a főként kurdok lakta kelet-törökországi Van város központjában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja tartományi székháza előtt.

Neves újságírót vettek őrizetbe Törökországban

Nagyvilág2016.09.10, 15:30

Őrizetbe vették a török hatóságok szombaton Ahmet Altan neves török újságírót, a Taraf című napilap korábbi főszerkesztőjét és a testvérét, Mehmet Altan ismert egyetemi tanárt a júliusi 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - közölte Twitter-fiókján a Független Újságírói Platform, a P24 nevű török civil szervezet.

Másfél millió diák maradhat tanár nélkül

Nagyvilág2016.09.10, 12:30

Tanár nélkül maradhat másfél millió török diák az őszi félévben - írta szombaton a Posta című török napilap.

Vízágyúkat vetettek be a tüntető tanárok ellen Törökországban

Nagyvilág2016.09.09, 18:31

Vízágyúkat is bevetett több száz tüntető tanár ellen a rendőrség pénteken Törökországban, és jó párat őrizetbe vett a demonstrálók közül - adták hírül török szakszervezetek.

Az EU egymilliárd eurót ad Törökországnak

Nagyvilág2016.09.09, 16:01

A török külügyminiszter azt kérte az EU-tól, hogy gyorsítsa fel a menekültek ellátására megígért humanitárius segély folyósítását. Az uniós bővítési biztos azt ígérte, az unió szeptember végéig kifizet egymilliárd eurót.

Újabb 350 millió eurót ad az EU a törökországi menekültek ellátására

Nagyvilág2016.09.08, 15:16

Újabb, csaknem 350 millió eurónyi segélyt hagyott jóvá csütörtökön az Európai Bizottság a Törökország területén tartózkodó menekültek ellátására.

Törökországban eltörlik a téli időszámítást

Nagyvilág2016.09.08, 13:31

A napfény jobb kihasználása érdekében eltörlik októbertől a téli időszámítást Törökországban - derült ki a csütörtökön megjelent közlönyből.

Erdogan fegyvert fogna Obamával az Iszlám Állam fővárosáért

Nagyvilág2016.09.07, 16:56

Erdogan török elnök azt mondta, Törökország részt venne egy közös hadjáratban az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam fővárosa, Rakka felszabadítására. A török elnök szerint Barack Obama a G20-csúcstalálkozón vetette fel neki a hadjárat tervét. Washington nem erősítette meg Erdogan szavait.

A törökök ragaszkodnak hozzá: nem késhet a vízummentesség

Nagyvilág2016.09.07, 09:10

Törökország nem fogadja el, hogy az Európai Unió a vízummentesség megadását az év végéig késleltesse – jelentette ki kedden Ibrahim Kalin elnöki szóvivő az NTV török hírtelevízió adásában. Azt mondta: ez a lehetőség fel sem merülhet.

A tanárokat is elérte a tisztogatási hullám Törökországban

Nagyvilág2016.09.06, 12:56

A ByLock nevű titkosított üzenetküldő alkalmazás használata miatt adtak ki elfogatóparancsot 147 tanár ellen a közép-törökországi Kayseri városban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

Isztambulban adták át a több világrekordot is megdöntő függőhidat

Travelo2017.09.28, 13:58

Isztambulban adták át a több világrekordot is megdöntő függőhidat.

Elűzték az Iszlám Államot a török határról

Nagyvilág2016.09.04, 21:11

Elűzték vasárnap a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet is.

Elsüllyedt egy turistahajó Törökországban

Nagyvilág2016.09.04, 09:15

Viharba került és elsüllyedt egy turistahajó szombaton a dél-törökországi Antalya üdülőparadicsomban, a parti őrségnek 82 embert sikerült kimentenie, egy hajótörött után még kutatnak – jelentette a Habertürk török hírtelevízió.

Újabb török harckocsik hatoltak be Szíria területére

Nagyvilág2016.09.04, 09:25

A török hadsereg mintegy 20 harckocsija hatolt be szíriai területre szombaton a dél-törökországi Kilis tartomány Elbeyli nevű határátkelője közelében.

Újabb összecsapások Törökországban

Nagyvilág2016.09.03, 12:57

A török biztonsági erők nyolc tagja és a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt tizenegy harcosa veszítette életét szombatra virradóra a legújabb délkelet-törökországi, az iráni határhoz közeli Van tartományban lezajlott összecsapásokban.

Törökországban betiltották a szabadtéri lakodalmakat

Nagyvilág2016.09.04, 09:26

Biztonsági okokból betiltották a szabadtéri lakodalmakat Törökországban – jelentette be a belügyminisztérium pénteken.

33 ezer embert engednek ki a török börtönökből

Nagyvilág2016.09.02, 16:54

Eddig több mint 30 ezer embert engedtek ki a török börtönökből azért, hogy legyen hely azok számára, akiket a júliusi puccs után tartóztattak le. Az ő számuk 17 ezerre tehető, legalább ennyi embert pedig nem hivatalosan tartanak fogva.

Erdogan bekeményít a határon

Nagyvilág2016.09.02, 09:08

Törökország nem hagyja, hogy terroristák áthatoljanak az ország déli határán – jelentette ki csütörtök este tartott sajtóértekezletén Recep Tayyip Erdogan államfő.

Ha nem lesz vízummentesség, nem fogadják be a migránsokat a törökök

Nagyvilág2016.09.01, 17:44

Ha Törökország nem kapja meg az Európai Uniótól a megígért vízummentességet, akkor nem fogja teljesíteni a migránsok visszafogadásáról Brüsszellel kötött megállapodást - szögezte le csütörtökön Ömer Celik európai uniós ügyekben illetékes miniszter.

Lemondott a török belügyminiszter

Nagyvilág2016.08.31, 21:40

Lemondott a török belügyminiszter, helyére a munkaügyi miniszter lép - jelentette be szerdán a török kormányfő.

Hirtelen sok migráns érkezett a görög partokhoz

Nagyvilág2016.08.30, 14:26

Jelentősen nőtt a Törökországból az égei-tengeri görög szigetekre érkező migránsok száma: az elmúlt 24 órában 462 ember érkezett az Európai Unió területére - közölte a válságstáb kedden Athénban.

Újraindulnak a turistajáratok Oroszország és Törökország között

Travelo2017.10.09, 11:21

Újraindulnak a turistajáratok Oroszország és Törökország között

Megrohamozta egy kurd újság szerkesztőségét a török rendőrség

Nagyvilág2016.08.28, 23:49

Megrohamozta az Azadiya Welat nevű kurd nyelvű újság diyarbakiri szerkesztőségét vasárnap késő este a török rendőrség, és a helyszínen lévő 27 újságírót őrizetbe vették - jelentette az IMC TV kurdbarát televízió. A török hatóságok az eljárást azzal indokolták, hogy "terrorista egyesületről" van szó.

Merkel kitart a menekültpolitikája mellett

Nagyvilág2016.08.28, 21:28

Kiállt az elmúlt hónapokban követett menekültpolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim menekülteket. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.

Megvan a szíriai török hadjárat első török áldozata

Nagyvilág2016.08.28, 08:30

Meghalt egy török katona Szíriában, amikor kurd harcosok tüzet nyitottak török harckocsikra. Ő a hadjárat első török áldozata.

Török harckocsik összecsaptak a kurd erőkkel Szíriában

Nagyvilág2016.08.27, 22:16

Török harckocsik összecsaptak a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szövetséggel szombaton Szíria északi részén. Ez volt az első összecsapás, amióta a török tankok a héten átlépték a szíriai határt - közölte egy civil szervezet és egy kurd vezető. Értesülések szerint egy török katona meghalt, három társa megsebesült.

Már az egyenruhához is viselhetnek fejkendőt a török rendőrnők

Nagyvilág2016.08.27, 16:08

Törökország első ízben engedélyezte, hogy a rendőrnők viselhessék az iszlám fejkendőt az egyenruhához.

Pokolgép robbant egy török rendőrörsön

Nagyvilág2016.08.26, 11:45

Öngyilkos merénylő követte el azt a robbantásos támadást a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban péntek reggel, amelyben tizenegy rendőr meghalt, hetvennyolc ember pedig megsebesült - az Anadolu török állami hírügynökség szerint.

Újabb elbocsátások a török bírói karban

Nagyvilág2016.08.24, 16:37

Törökországban a kormány ellenőrzése alatt álló legfelső bírói és ügyészi tanács szerdán bejelentette, hogy elbocsátják a bírói és ügyészi kar további 2847 tagját, mert közük lehetett a július 15-i puccskísérlethez.

Török segítséggel foglaltak el falvakat a szíriai felkelők

Nagyvilág2016.08.24, 15:58

Elfoglaltak négy falut Észak-Szíriában az Ankara támogatását élvező szíriai felkelők annak a szerdán indított török offenzívának a keretében, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáinak kiűzését tűzte ki célul a török-szíriai határ térségéből - jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Dogan török hírügynökség.

Törökország harckocsikkal támadja az Iszlám Államot

Nagyvilág2016.08.24, 13:47

Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.

Ilyen szépet ritkán látni

Archívum2016.08.24, 10:35

Egy páratlan szépségű, nagy mozaikot tártak fel Törökország déli részén, az Adana tartományban lévő Yumurtalik térségében. A tengerek istenét, Poszeidónt ábrázoló darab a régészek szerint a Kr.e. 3.-4. században készült.

Dzsihadisták elleni razzia Isztambulban

Nagyvilág2016.08.24, 09:02

A török rendőrség terrorelhárító egysége razziát indított szerda hajnalban Isztambulban az Iszlám Állam tagjai ellen.

Török kormányfő: Magyarország hozzáállása példaértékű

Nagyvilág2016.08.24, 09:52

Magyarország hozzáállása a július 15-i puccskísérlethez példa kell, hogy legyen az Európai Unió többi országa számára – mondta kedden Binali Yildirim török kormányfő Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint.

Szijjártó: Európa és Magyarország érdeke a stabil Törökország

Nagyvilág2016.08.23, 15:57

Európának és benne Magyarországnak minden kétséget kizáróan az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában.

Lehet, mégsem gyerek volt a törökországi merénylő

Nagyvilág2016.08.22, 20:19

A török illetékesek immár nem biztosak abban, hogy egy 12-14 éves gyerek követte el a délkelet-törökországi Gaziantep városban szombat este az öngyilkos merényletet, amelyben egy lakodalom vendégei közül mintegy ötven ember életét vesztette.

Juncker: Megkaphatják a vízummentességet a törökök

Nagyvilág2016.08.21, 18:47

Az Európai Bizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben október 1-jéig. Jean-Claude Juncker erről vasárnap, az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon beszélt.

Egy gyerek ölt meg 51 embert Törökországban

Nagyvilág2016.08.22, 15:37

Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre szombaton egy lakodalomban a délkelet-törökországi Gaziantepben azt az öngyilkos merényletet, amelyben legalább 51 ember meghalt. Ezt mondta vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.

Esküvőn robbantott az Iszlám Állam - legalább 50 halott

Life.hu2016.08.21, 16:40

Tragédiába torkollot egy esküvő Törökországban, Gaziantep városában.

Lakodalomban követtek el merényletet Törökországban

Nagyvilág2016.08.21, 13:38

Ötven ember halt meg a Törökország délkeleti részén lévő Gaziantepben, egy lakodalomban szombat este elkövetett merényletben. A sebesültek száma elérte a százat.

Aktívabbak lesznek a törökök Szíriában

Nagyvilág2016.08.20, 16:24

Törökország a következő fél évben aktívabb szerepre törekszik majd a szíriai konfliktus rendezésében - mondta szombaton újságíróknak Binali Yildirim török miniszterelnök.

A törökök ígérik: bosszúból nem küldik a menekülteket az EU-ba

Nagyvilág2016.08.19, 14:05

Törökország akkor sem küld több millió menekültet az Európai Unióba, ha nem kapná meg a várt uniós vízummentességet – legalábbis ezt ígérte egy lapinterjúban az EU-hoz delegált török nagykövet. Azt is mondta, a vízummentesség megtagadása esetén viszont nem fogadnak vissza több szíriai menekültet az EU-tól.