Törökország

címke rss

Törökbarát felkelők lelőtték a szír kormányerők egyik repülőgépét Idlíbben

Nagyvilág2020.03.01, 12:58

A Törökországgal szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) felkelőcsoport lelőtte a damaszkuszi kormányerők egyik orosz gyártmányú repülőgépét az északnyugati Idlíb tartományban, amelynek visszaszerzésére a szíriai kormánycsapatok átfogó műveleteket folytatnak - jelentette vasárnap a Sabah török kormányközeli napilap.

Törökország és a nyitott kapuk: Újra migránstömegek ostromolhatják Európa határait

Nagyvilág2020.03.01, 10:24

A Magyar Nemzet szombati cikkében számolt be arról, hogy újra kiéleződött a háborús helyzet Szíriában, hiszen a szír kormányközeli erők csapásának köszönhetően 33 török katonát öltek meg. A helyzet egész Európára kihathat, mivel Törökország elnöke kijelentette, hogy nem tudja tovább visszatartani az országában lévő menekülttömegeket. A kijelentés hatására több ezer migráns indult el a görög-török határra, reménykedve a bejutásban, azonban a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz már pénteken kijelentette, hogy nem engedik át a migránsokat. Szombatra kiderült, hogy csak az elmúlt 24 órában több mint 4000 migránst akadályoztak megg ...

Már Észak-Macedóniában járnak a Törökországból megindult migránsok

Nagyvilág2020.03.01, 10:30

Törökország pénteken úgy döntött, nem tartóztatja fel tovább a migránsokat, hanem megnyitja határait Európa felé. Legkevesebb tizennyolcezer migráns kelt át eddig a török határon, egy részük már Észak-Macedóniánál jár, és a szerb határ felé tart.

Erdogan: Migránsok ezrei keltek át a határon Európába tartva

Nagyvilág2020.02.29, 14:22

Legkevesebb tizennyolcezer szíriai migráns kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok pénteken megnyitották előttük a határt - közölte szombaton Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A kormány megerősíti a magyar határ védelmét

Itthon2020.02.29, 12:41

Orbán Viktor pénteken telefonon megbeszélést folytatott Erdogan török államfővel, majd összehívta biztonsági kabinetjét. Döntés született arról, hogy megerősíti a kormány a magyar határ védelmét és fokozott figyelmet fordítanak a balkáni migrációs útvonalakon zajló történésekre. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár videóban összegezte a fejleményeket.

Az elmúlt öt évben komoly iparág szerveződött a migrációra

Itthon2020.02.29, 10:04

Karavánok szerveződnek a migránscsoportokból, akik egyszerre akarnak óriási nyomást helyezni Európa határaira, hogy minél előbb átengedjék őket - elemezte a Törökország felől érkező migránsáradatot Bende Balázs, a közmédia vezető külpolitikai újságírója.

Az Európai Uniónak fel kellett volna készítenie határait a migránsáradatra

Itthon2020.02.29, 09:57

Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriaiakat. Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-nek adott interjújában azt mondta, az EU-nak már két éve fel kellett volna készülnie a növekvő migrációs nyomásra, mégsem léptek a határvédelem érdekében.

Migránsok ezrei indultak az Európai Unió felé Törökországból, a görög határon már könnygázzal oszlatják őket

Itthon2020.02.28, 20:45

Kritikus és kaotikus a helyzet a török–görög határnál, ahol reggel óta több száz bevándorló gyűlt össze - erről számolt be az M1. 

Görögország nem fogja tűrni az illegális határátlépéseket

Nagyvilág2020.02.28, 17:48

Görögország nem fogja tűrni a migránsok illegális határátlépéseit, ezért megerősíti határvédelmét - közölte Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök pénteken Twitter-üzenetében.

Törökország nem fogja ezentúl megállítani az Európába tartó migránsokat

Nagyvilág2020.02.28, 14:01

Törökország többé nem fogja megakadályozni a szíriai migránsok Európába jutását - mondta egy magas rangú török ​​tisztviselő, miután súlyos veszteség érte a török haderőt a szíriai Idlíb tartományban. Egy légicsapásban 33 katona halt meg - írja a Reuters.

Súlyos veszteség érte a török haderőt egy szíriai légicsapásban

Nagyvilág2020.02.28, 04:55

Súlyos veszteség érte a török haderőt Szíria Idlíb tartományában egy légicsapásban csütörtökön: 33 katona halt meg - jelentette be pénteken Rahmi Dogan, a Szíriával határos törökországi Hatay tartomány kormányzója.

Koronavírus: Törökország lezárta Iránnal közös határát

Nagyvilág2020.02.23, 16:16

Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.

Földrengés volt Törökországban, legalább kilencen meghaltak

Nagyvilág2020.02.23, 19:00

Közepesen erős, 5,9-es fokozatú földrengés rázott meg néhány, az iráni határ közelében lévő török falut vasárnap reggel, legalább hét halálos áldozatot követelve - közölték a török hatóságok.

2020-ban megismétlődhet a 2015-ös migrációs válság

Nagyvilág2020.02.20, 12:37

A 2015-ös európai migráció megismétlődésétől tartanak egyre többen, mivel folyamatos a nyomás az unió külső határain. Az is nagy kérdés, hogy Törökország meddig tudja a területén tartani az ott lévő 4 millió bevándorlót. Az újabb válság kitörését nagyban befolyásolhatja, hogy az unióban továbbra is nagy a megosztottság, hogy milyen bevándorlási politikát kéne folytatni a tagállamoknak, és egyelőre nem látszik, mi lehet majd a közös pont. 

Az Iszlám Állam egykor hóhérját foghatta el a török rendőrség

Nagyvilág2020.02.19, 11:39

A török rendőrségnek sikerült letartóztatnia az Iszlám Állam terrorszervezet egykori feltételezett hóhérját, Yusuf Amer AlMarhun, fedőnevén Abu Taki al-Shamit. Az ötvenéves férfit egy építkezésen fogták el február 17-én az északnyugati Bursa tartományban.

Majdnem tragédiával végződött egy baráti szánkózás Törökországban - videó

Nagyvilág2020.02.12, 15:41

Csak egy ártatlan éjjeli szánkózást terveztek a férfiak a török tengerparti város egyik lejtős utcájában, amikor bekövetkezett a váratlan találkozás - számolt be a New York Postra hivatkozva a Borsonline.hu. A videó megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Lenyűgöző videó: így csapott le a hóvihar a török partokra

Nagyvilág2020.02.12, 14:33

Gyorsított videofelvételt tettek közzé egy vasárnapi hóviharról, ami a Fekete-tenger felől érkezve érte el a törökországi Hopa kikötővárosát.

Az erős szél miatt másik két gép nem szállt le elsőre a reptérre

Nagyvilág2020.02.06, 11:15

Újraindult a légi forgalom az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren, ahol tegnap este egy érkező járat túlfutott a leszállópályán, és három darabra tört. A balesetben három ember meghalt, 180 megsérült.

38 embert ölt meg két lavina Törökországban

Nagyvilág2020.02.05, 16:21

A korábban ismertetett 28-ról immár 38-ra emelkedett a Törökország keleti részén bekövetkezett két lavina halálos áldozatainak száma. Egyelőre nem tudni hányan rekedtek a hó alatt - közölték a török hatóságok.

Szíriai zsoldosok is részt vehetnek a líbiai harcokban

Nagyvilág2020.02.05, 08:57

Törökország az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető, szíriai fegyveres csoportokat küld Líbiába, hogy a nemzetközileg elismert líbiai kormány oldalán harcoljanak - közölte szerda hajnalban a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) és több líbiai katonai vezető.

Naponta több tucat migránst küld vissza Görögország Törökországba

Nagyvilág2020.01.27, 20:19

Hónapok óta először naponta több tucat illegális bevándorlót küld vissza Görögország Törökországba - jelentette be hétfőn Adonisz Georgiadisz görög miniszterelnök-helyettes.

Már csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok

Nagyvilág2020.01.27, 19:01

Már csak holttesteket találtak a romok alatt a török mentőcsapatok a pénteki délkelet-törökországi földrengés után, noha reménykedtek abban, hogy túlélőkre bukkanak. Ezzel a természeti csapás halálos áldozatainak száma 35-ről 41-re emelkedett - derült ki hétfőn a török katasztrófavédelem (AFAD) hivatalos Twitter-fiókján megosztott bejegyzéséből.

Naponta több tucat migránst küld vissza Görögország Törökországba

Nagyvilág2020.01.27, 17:54

Hónapok óta először naponta több tucat illegális bevándorlót küld vissza Görögország Törökországba - mondta el hétfőn Adonisz Georgiadisz görög miniszterelnök-helyettes.

Már legalább 38 halálos áldozata van a törökországi földrengésnek

Nagyvilág2020.01.27, 11:01

Törökországban vasárnap is azon dolgoztak a mentőcsapatok, hogy minél több embert tudjanak élve kimenteni a romok alól, miután pénteken 6,8-as erősségű földrengés rázta meg az ország délkeleti részét. Az áldozatok száma közben harmincnyolcra emelkedett.

Nőtt a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma, folytatódik a mentés

Life.hu2020.01.26, 09:18

Legkevesebb 29 ember veszítette életét a legújabb adatok szerint a péntek esti délkelet-törökországi földrengésben - jelentette az Anadolu török hivatalos hírügynökség a katasztrófavédelemre hivatkozva szombaton.

Kövér László részvétét fejezte ki a törökországi földrengés miatt

Itthon2020.01.25, 16:04

Az országgyűlési képviselők nevében részvétét fejezte ki a pénteki törökországi földrengés miatt Kövér László, a parlament elnöke Mustafa Sentopnak, a török Nagy Nemzetgyűlés elnökének szombaton.

Áder János részvétét fejezte ki a törökországi földrengés érintettjeinek

Nagyvilág2020.01.25, 14:16

Levélben fejezte ki részvétét a pénteki törökországi földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek Áder János köztársasági elnök.

Már 29 holttestet találtak, folytatódik a török földrengés túlélői utáni kutatás

Nagyvilág2020.01.25, 23:49

Folytatódott a túlélők utáni kutatás szombat reggel Délkelet-Törökországban a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengés után. A hatóságok már 29 halálos áldozatról tudnak, a sérültek száma pedig meghaladja az ezret.

Erős földrengés rázta meg Délkelet-Törökországot, több ház is összeomlott - videók

Nagyvilág2020.01.25, 06:21

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 55 perckor) Délkelet-Törökországot. A rengés epicentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt. A természeti csapásban legkevesebb 18 ember meghalt, 553-an megsérültek. 

18 évet kaphat a török futár, aki beleköpött a pizzába mielőtt kiszállította

Nagyvilág2020.01.23, 13:46

Komoly börtönbüntetésre számíthat az a török egykori pizzafutár, aki ráköpött egy pizzára mielőtt kiszállította volna.

Maróth Miklós: A közel-keletiekre a trianonihoz hasonló diktátumokat kényszerítettek rá

Nagyvilág2020.01.23, 13:47

Irán a Közel-Kelet síita muszlim lakosságának védnökeként tekint magára – ott is, ahol egyébként a többség szunnita. Hogyan fokozza befolyását a térségben, és hogyan szállnak ezzel szembe a szunnita hatalmak? A térség szövevényes etnikai, vallási és szövetségi határvonalairól beszélt a Mandiner című hetilapnak Maróth Miklós arabista, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézet igazgatója, aki újabban az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak is az elnöke.

Törökország 2020-ban megkezdi a szénhidrogének utáni kutatást Líbiával határos tengeri területein

Nagyvilág2020.01.16, 14:45

Törökország 2020-ban megkezdi a szénhidrogének utáni kutatást a Földközi-tenger keleti medencéjének azon részén, amelyet a nemzetközileg elismert líbiai kormánnyal november végén aláírt megállapodás kizárólagos török gazdasági övezetté nyilvánított - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az ankarai államfői palotában.

Gigantikus beruházásként, megépülhet a második Boszporusz

Gazdaság2020.01.07, 20:31

Hatalmas beruházás megvalósítását tervezi Törökország: a világ egyik legismertebb metropoliszában, az Európa és Ázsia földrajzi találkozásánál fekvő Isztambulban új, mesterséges tengeri csatornát létesítene a hajóforgalomnak a Fekete- és a Márvány-tenger között. Egy ilyen projekt volumenében, költségeiben csak a Panama- vagy a Szuezi-csatorna jelentőségéhez mérhető.

Migrációkutató Intézet: Tovább folytatódhat az elvándorlás a Közel-Keletről

Nagyvilág2020.01.07, 15:04

A nyugat-balkáni útvonalon megjelenő emberek döntő többsége immár nem Szíriából és Irakból érkezik, hanem sokkal inkább afganisztáni és észak-afrikai származású. Emellett a líbiai válság, és a mögötte húzódó érdekek, valamint a kelet-mediterrán térség instabilitása tovább növelheti az elvándorlást. Mivel nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal a területére érkezők ellátására, Görögország továbbra is közös európai megoldást szorgalmaz - derül ki a Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzéséből.

Baleset miatt lezártak egy isztambuli repteret

Nagyvilág2020.01.07, 13:47

Több órára felfüggesztették kedden az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtér teljes forgalmát, miután a délelőtt folyamán az egyik érkező járat a leszállást követően a rossz időjárási körülmények miatt letért a légikikötő egyetlen kifutópályáról - jelentette a Hürriyet török napilap internetes oldalán illetékesekre hivatkozva.

Terroristákat fogtak el Törökországban

Nagyvilág2019.12.30, 11:51

Az Iszlám Állam körülbelül 100 feltételezett tagját, köztük több tucat külföldit vett őrizetbe a török rendőrség országszerte hétfő hajnalban.

V4NA: Merkel-Erdogan találkozó jöhet az újabb migrációs hullám miatt

Nagyvilág2019.12.27, 12:48

Jelentősen erősödött a migrációs nyomás a görög szigeteken, decemberben volt olyan nap, amikor csaknem 500 migráns érkezett. Angela Merkel német kancellár ezért januárban Ankarába utazik, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztessen az Európai Unió és Törökország közötti migrációs és menekültügyi megállapodásról - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Süddeutsche Zeitung című német napilap információira hivatkozva.

Húsz terroristát vettek őrizetbe Törökországban

Nagyvilág2019.12.26, 21:10

A török rendőrség csütörtökön őrizetbe vette az Iszlám Állam húsz feltételezett tagját Isztambulban.

Donald Trump az idlíbi civilek meggyilkolásának leállítására szólított fel

Nagyvilág2019.12.26, 17:40

Donald Trump amerikai elnök felszólította Damaszkuszt és szövetségeseit, Moszkvát és Teheránt, hogy hagyjanak fel a civilek gyilkolásával az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.

Az Iszlám Állam terroristái adták fel magukat Törökországban

Nagyvilág2019.12.25, 17:07

Hét, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető nő adta fel magát december 24-én - a török biztonsági erőktől származó információk szerint.

Erdogan kemény figyelmeztetést küldött az Európai Uniónak

Nagyvilág2019.12.23, 16:11

Elkerülhetetlen, hogy megismétlődjenek azok a jelenetek, amelyeknek a Brüsszel és Ankara közötti 2016. márciusi menekültügyi megállapodás előtt a világ tanúi lehetett - minderről Recep Tayyip Erdogan török elnök beszélt annak kapcsán, hogy csak az elmúlt napokban újabb 80 ezer ember menekült Törökországba az észak-szíriai harcok miatt.

2016 nyara óta nem próbált olyan sok migráns bejutni Magyarországra, mint az utóbbi hetekben

Itthon2019.12.23, 13:22

Évek óta nem tartóztattak fel annyi migránst a magyar határkerítésnél, mint 2019 utolsó időszakában. Csak az utóbbi hét hétben több mint 6200 migráns próbált meg bejutni Magyarország területére. Közben az orosz légitámadások és az előrenyomuló damaszkuszi kormánycsapatok miatt november eleje óta legalább 205 ezren keltek útra Szíria Idlíb nevű tartományából, Erdogan elnök tájékoztatása alapján pedig csak csütörtökön 50 ezren akartak átjutni Törökországba. Erdogan továbbá közölte, hogy hivatalos adatok szerint csupán szír migránsból 3,7 millió tartózkodik hazájában, becslések alapján pedig összesen 4-5 millió migráns (szíreken kívül ...

Erdogan: Európa meg fogja érezni az újabb migránshullámot

Nagyvilág2019.12.22, 22:23

Minden európai ország meg fogja érezni az újabb migránshullámot, különösen Görögország, ha a szíriai kormányerők a felkelők utolsó fellegvárának számító, északnyugati Idlíb tartományban nem állítják le az offenzívát - figyelmeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este egy isztambuli díjátadó ünnepségen.

Legalább 25 ezren indultak el Idlíbből a török határhoz

Nagyvilág2019.12.22, 16:35

Legkevesebb 25 ezer ember menekült az utóbbi két napban a szíriai kormányerők offenzívája elől a török határhoz a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból.

Törökország újabb terroristákat utasított ki, ezúttal Marokkóba és Németországba

Nagyvilág2019.12.20, 11:13

Újabb két terroristát utasított ki és küldött vissza származási országukba Törökország - jelentette ki a török belügyminiszter csütörtökön.

Migrációs válság: egy nap alatt több mint 470 ember érte el Görögországot

Nagyvilág2019.12.17, 15:13

Egy nap leforgása alatt több mint 470, Törökországból induló illegális bevándorló érte el Görögországot - jelentette kedden az ERT görög állami televízió. Három és fél éve nem tartózkodott annyi migráns az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigeteken, mint idén.

Nem kerülhet Play Áruház a török mobilokra

Techbázis2019.12.16, 16:49

A már piacra dobott termékeket legfeljebb részlegesen érinti a változtatás.

Ékszerként használták a 8500 éves fogakat

Tudomány2019.12.15, 16:54

Ékszerként használt, 8500 éves emberi fogakat fedeztek fel a kutatók Törökországban - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a lelet ritkasága azt sugallja, hogy a fogak szimbolikus jelentőséggel bírtak viselőik számára.

A törökök szerint az EU-nak növelnie kell a szír migránsokra fordított támogatást

Nagyvilág2019.12.14, 17:06

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a szíriai menekültek törökországi ellátását szolgáló, Ankarának már megítélt 6 milliárd eurós (mintegy 1920 milliárd forint) támogatás folyósítását, és meg is kell növelnie ezt az összeget - jelentette ki szombaton Faruk Kaymakci uniós ügyekben illetékes török külügyminiszter-helyettes isztambuli sajtótájékoztatóján.

Egy tengerpart, amely ősszel jobb, mint nyáron

[origo] utazás2019.12.11, 18:10

Ahhoz képest, hogy Pozsonyból már egy ideje olcsón el lehet repülni az Égei- és a Földközi-tenger találkozásánál fekvő török tengerpartra, sok magyar nem él ezzel a lehetőséggel, maradnak a bejáratott Isztambul-Antalya tengelynél. Azt is kevesen vállalják, hogy az all inclusive szállodák tespedt nyugalma helyett egyénileg beutazzák ezt a gyönyörű partvidéket. Tavaly a Földközi-tenger nyugati partvidékén jártunk, idén az Égei-tengert látogattuk meg.

Földbe rejtett pokolgép robbant fel Törökországban, többen meghaltak

Nagyvilág2019.12.09, 12:40

Hatástalanítás közben felrobbant hétfőn egy házilag készített, földbe rejtett pokolgép a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Sirnak tartomány Idil körzetében, Sariköy falu külterületén, a török biztonsági erők két tagja meghalt, további hét tagja pedig megsebesült - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A török védelmi miniszter szerint a NATO magára hagyta Törökországot a terrorizmus elleni harcban

Nagyvilág2019.12.06, 19:25

Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség - mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken Ankarában.

Pokolgépes merénylet a török-szír határon, legalább kilencen meghaltak - videó

Nagyvilág2019.11.23, 13:26

Bomba robbant a török-szír határon lévő Tell Abiadban, a merényletben legalább kilenc ember, köztük négy civil halt meg. A pokolgép egy autóba rejtve robbant fel. A lázadók szerint a kurdok szoktak ilyen módon merényletet elkövetni.

V4NA: Mit lehet tudni a Törökországból kitoloncolásra váró dzsihádistákról?

Nagyvilág2019.11.15, 16:31

Törökország tizenegy francia állampolgárságú, többségében migráns hátterű dzsihadistát, négy nőt és hét gyermeküket toloncolja ki a hét folyamán, a nők súlyos börtönbüntetésre számíthatnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Donald Trump fogadta Erdogant a Fehér Házban

Nagyvilág2019.11.14, 11:24

Régi jó barátjának nevezte a török államfőt Donald Trump amerikai elnök, aki szerda délután a Fehér Házban fogadta Recep Tayyip Erdogant.

Németország és Hollandia visszaveszi a Törökországból hazaküldött dzsihadistákat

Nagyvilág2019.11.13, 15:57

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy Németország és Hollandia vissza fogja fogadni azokat a dzsihadista állampolgárait, illetve családtagjaikat, akiket Törökország kitoloncol - írta az Anadolu török állami hírügynökség.

Görögország visszaküldte Törökországba a kitoloncolt dzsihadistát

Nagyvilág2019.11.12, 04:30

Törökországnak nem sikerült kitoloncolnia hétfőn azt az amerikai állampolgárságú, arab származású feltételezett dzsihadistát, akivel megkezdődött a szélsőségesek hazaküldése, mert a görög hatóságok visszafordították a határról - jelentette a Sabah című török lap.

Szijjártó Péter: Növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban

Itthon2019.11.11, 14:33

A tél közelsége és Törökország szíriai offenzívájának európai megítélése miatt növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.

Bakondi György: Törökország az európai biztonság kulcsszereplője

Itthon2019.11.08, 21:48

Törökország kulcsszereplője az európai biztonságnak - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en. 

Törökország hazaküldi az Iszlám Állam terroristáit

Nagyvilág2019.11.08, 15:40

Törökország hétfőn megkezdi az Iszlám Állam terrorszervezet elfogott külföldi harcosainak hazatelepítését - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter pénteken.  A tárcavezető nem mondta el, hogy az intézkedés mely országokat érinti.

Orbán Viktor videót tett ki a közösségi oldalára a török elnökkel való találkozóról

Itthon2019.11.08, 10:44

Magyarország nem akarja, hogy Magyarország déli határainál kelljen föltartóztatni több százezer embert. Ez senkinek sem volna jó, a szerbeknek sem, nekünk sem és az oda érkező százezreknek sem. Tehát mindenképpen el kell kerülni, hogy tömegével érkezzenek migránsok Magyarország déli határához. Ezt Törökország segítségével tudjuk elkerülni. Ha Törökország nem segít, akkor ezt nem tudjuk elkerülni - mondta Orbán Viktor. A tegnapi Recep Tayyip Erdogan török elnökkel való találkozóról a miniszterelnök a közösségi oldalán is megosztott egy videót.

Ha nem védjük Európa határait, Európa létezésének alapjait veszélyeztetjük

Itthon2019.11.08, 08:20

Ha nem védjük Európa határait, Európa létezésének alapjait veszélyeztetjük – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Orbán Viktor: Törökország elnöke Budapesten - képek

Itthon2019.11.07, 17:57

Ahogy az Origo is beszámolt róla, csütörtök délután sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt

Itthon2019.11.07, 18:06

Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Várkert Bazárban. Az eseményen bejelentették, hogy tíz megállapodás született a két ország között. Emellett a magyar miniszterelnök beszélt Törökország szerepéről a migráció megállításában, itt azt mondta, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt. Orbán Viktor az Origo kérdésre elmondta Várhelyi Olivér hivatalos bővítési biztosi jelöléséről, hogy az unió bővítése olyan ügy, amely külön konferenciákat érdemelne. Ennél hálátlanabb portfólió nincsen jelenleg. Szó esett még kereskedelmi és kulturális kérrdésekről ...

Erdogan bejelentette: Elfogták al-Bagdadi fiát

Nagyvilág2019.11.07, 13:31

A török biztonsági erők elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet meggyilkolt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi fiát - jelentette be csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök.

A világ egyik újabb fontos vezetője jön Budapestre

Itthon2019.11.07, 09:24

Ahogy többször megírtuk: Magyarország az Orbán-kormány határozott külpolitikájának köszönhetően mára elérte, hogy az egész világban viszonyítási pont a magyar kormány és a magyar miniszterelnök véleménye. A világ legnagyobb hatalmú politikusai az utóbbi években egymás után jöttek Budapestre, vagy éppen Orbán Viktor látogatta meg őket. A miniszterelnök idén a világ összes nagyhatalmának vezetőjével tárgyalt vagy tárgyal, beleértve az amerikai, a kínai, az orosz, a török, a francia elnököt és a német kancellárt is. Vlagyimir Putyin múlt héten volt Budapesten, hétfőn a német külügyminiszter.  Recep Tayipp Erdogan török államfő ma érkezzik ...

Egyre hevesebbek a harcok Szíriában

Nagyvilág2019.11.07, 04:58

Harminc kurd harcos és Törökországgal szövetséges szíriai lázadó halt meg szerdán az észak-szíriai Rakka tartományban. A harcok egyre hevesebbek Ain-Isza város határában, ahol folyamatosak a légi- és tüzérségi csapások.

Elfogták Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam egykori vezetőjének feleségét

Nagyvilág2019.11.06, 15:34

Elfogták az október végén meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam egykori vezetőjének feleségét. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán jelentette be a hírt.

Egy 24 éves belga terroristanőt fogtak el Törökországban

Nagyvilág2019.11.05, 16:52

Az Iszlám Állam terrorszervezet kurd fogságból megszökött, belga állampolgárságú harcosát fogták el Törökország Szíriával közös határán a török hatóságok. A 24 éves Fatima Benmezian információk szerint Belgiumnak történő kiadatásában reménykedik.

Törökország húsz migráns hátterű terroristát akar kitoloncolni Németországba

Nagyvilág2019.11.03, 19:24

Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet 20 német állampolgárságú, migráns hátterű dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba - jelentette be Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója a Stuttgarter Nachrichten című német lapnak nyilatkozva.

Busz hajtott a tömegbe egy isztambuli megállóban

Nagyvilág2019.11.03, 17:11

Isztambul Besiktas nevű belvárosi negyedében busz hajtott az egyik megállóban várakozó emberek közé, akik közül legalább tizenketten megsebesültek - közölte vasárnap a DHA török hírügynökség.

A törökök visszaküldik a feltételezett dzsihadistákat származási országukba

Nagyvilág2019.11.02, 17:37

Törökország vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam terrorszervezet elfogott dzsihadistáit - szögezte le Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton.

Az oroszok és a törökök együtt járőröznek Északkelet-Szíriában

Nagyvilág2019.11.01, 14:56

Az orosz védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy megkezdődött az orosz-török közös járőrözés az északkelet-szíriai határövezetben. Az útvonalat még aknamentesítik és felderítik.

A török hadsereg átadta a szíriai orosz erőknek a 18 katonai foglyát

Nagyvilág2019.11.01, 11:57

Tizennyolc szíriai katonát ejtett foglyul Törökország még a hét elején Északkelet-Szíriában. A török védelmi minisztérium még akkor bejelentette, ha kiderül, hogy a szíriai rezsim hadseregének tagjairól van szó, tárgyalni fognak Oroszországgal a katonák átadásáról. 

Kurdok rakétavetővel támadtak török katonákra Szíriában

Nagyvilág2019.10.27, 12:14

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia "terroristái" tüzet nyitottak felderítést és megfigyelést végző török katonákra az északkelet-szíriai Rász el-Ajn térségében. Az incidensben egy török katona meghalt, öt megsebesült - közölte vasárnap a török védelmi minisztérium.

Brüsszel négymillió migránst szabadíthat Európára

Nagyvilág2019.10.25, 11:59

Az Európai Parlament elítélte az északkelet-szíriai török beavatkozást, amelynek célja egy biztonsági sáv létrehozása az országban tartózkodó 4 millió menekült jelentős részének hazatérésének biztosításához. Törökország nemzetközi segítséget várna, ugyanis az uniós ígéretekkel szemben nem kapta meg az egész, a menekültek ellátásához szükséges összeget, a gazdaság pedig teljesítőképessége határán van. Ha így folytatódik, akkor Erdogan török elnök beváltja ígéretét, és a képmutató uniós vezetők miatt Európa felé irányítja ezt a többmillió embert. Azt a többmillió embert, akik a Balkánon keresztül jöhetnek csak, az első schengeni állommás ...

Erdogan: Amikor eljön az ideje, Törökország megnyitja a kapukat a migránsok előtt Európa felé

Nagyvilág2019.10.24, 19:28

Recep Tayyip Erdogan török elnök ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, hazája megnyitja a kapukat a Törökországban tartózkodó 4 millió migráns előtt Nyugat felé.

Deutsch Tamás: Meg kell akadályozni a Törökország felőli újabb bevándorlási hullámot

Itthon2019.10.24, 16:47

Minden körülmények között el kell kerülni azt a helyzetet, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és ott kelljen feltartóztatni őket – jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban.

Donald Trump feloldotta a Törökország ellen hozott szankciókat

Nagyvilág2019.10.23, 20:15

Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédében.

Törökország: A kurdok kivonulása után nincs szükség újabb hadműveletekre

Nagyvilág2019.10.23, 09:40

A török védelmi miniszter szerdán Ankarában azt mondta, a kurd kivonulás után ebben a szakaszban már nincs szükség folytatni az offenzívát a jelenlegi hadműveleti területen kívül.

A török elnök a tűzszünet lejárta előtt a szíriai hadművelet folytatásáról beszélt

Nagyvilág2019.10.22, 13:21

Bár még nem járt le az ötnapos északkelet-szíriai tűzszünet, de a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciának már csak óráig vannak arra, hogy kivonuljanak arról az Eufrátesz folyótól az iraki határig tartó területről, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni a jelenleg Törökországban élő szíriai migránsok számára. A kurd milíciát Törökország terrorszervezetként kezeli, ezért ha nem hagyják el időre a térséget, a török hadsereg "harcképtelenné teszi őket".

A Béke Forrása elnevezésű török hadművelet – és ami mögötte van

Nagyvilág2019.10.21, 19:06

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében a Törökország által Észak-Szíriában indított katonai beavatkozás hátterét tekinti át. A 2019. október 9-én elindított Béke Forrása Hadművelet a Közel-Kelet vonatkozásában ismét felkorbácsolta az indulatokat az Európai Uniótól az Egyesült Államokon át az Arab Ligáig.

Meghalt egy török katona a kurd erők támadásában

Nagyvilág2019.10.20, 12:02

Egy török katona életét vesztette, egy pedig megsebesült a szíriai kurd erők támadásában vasárnap - közölte az ankarai védelmi minisztérium.

Bakondi György: El kell kerülni, hogy tömegek induljanak Európa felé

Itthon2019.10.19, 22:19

El kell kerülni, hogy tömegek induljanak Európa felé, mert kritikus helyzet alakulhat ki egy-egy határszakasz térségében - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A szíriai harcok tétje: migránsok százezrei indulhatnak Európába

Nagyvilág2019.10.19, 13:10

Migránsok százezrei, vagy akár milliói is elindulhatnak a Közel-Keletről, ha az Európai Unió tovább élezné a Törökországgal való feszültséget. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a visegrádi négyek egységesen sorakoztak fel a magyar határ megvédése mellett, és folyamatosan azt sürgetik, hogy a török-kurd konfliktus miatt kialakult helyzet miatt Szíriában kellene az uniónak városok építését támogatnia. Időközben a Balkánon is egyre több migráns torlódik fel, Görögországban rekordszámú migráns gyülekezik és Bosznia-Hercegovinában is robbanásközeli helyzet uralkodik. 

NATO-főtitkár: A tűzszüneti megállapodás segíthet a konfliktus megfékezésében

Nagyvilág2019.10.19, 10:09

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Mike Pompeóval pénteken Brüsszelben folytatott megbeszélése után azt mondta, az északkelet-szíriai helyzet nehéz, ezért örömteli, hogy két tagállam előremutató tűzszüneti megállapodást tudott kötni, amely remények szerint segíthet a területen kialakult konfliktus kiterjedésének megfékezésében.

Az Európai Tanács elítélte Törökország katonai fellépését Szíriában

Nagyvilág2019.10.18, 09:23

Törökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában, amely további szenvedést okoz a civil lakosságnak, és jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Európa biztonságára - áll az Európai Tanács nyilatkozatában.

Szíriai tűzszünetben állapodott meg a török elnök és az amerikai alelnök

Nagyvilág2019.10.17, 23:01

Észak-Szíriával kapcsolatos tűzszüneti megállapodásba egyezett bele Recep Tayyip Erdogan török elnök - jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában.

Nem vetett be vegyi fegyvereket a török hadsereg Északkelet-Szíriában

Nagyvilág2019.10.17, 14:18

Cáfolta azokat a híreszteléseket egy csütörtöki nyilatkozatában Hulusi Akar török védelmi miniszter, amelyek szerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevet az északkelet-szíriai offenzíva során az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.