Törökország

címke rss

Az Iszlám Állam olaja a fő célpont

Gazdaság2015.12.11, 11:49

Az Iszlám Állam katonái eddig több mint 500 millió dollárt kerestek olajkereskedelemből. Az olaj jelentős része a szíriai kormányhoz ment, de egy része eljutott Törökországba is – közölte egy vezető amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselő csütörtökön. Megjegyezte, a terrorszervezet elvágása a nemzetközi pénzügyi rendszertől fontos cél, de a legfőbb az olajkereskedelem meggátolása.

Külföldi szakértők vizsgálják majd a lelőtt orosz gép fekete dobozát

Nagyvilág2015.12.09, 13:03

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította védelmi miniszterét, hogy kizárólag külföldi szakértők jelenlétében kezdjék meg a november 24-én lelőtt katonai gép fekete dobozának a vizsgálatát.

Törökország nem küld több katonát Irakba

Nagyvilág2015.12.08, 14:57

Ankara leállította a csapattelepítést Észak-Irakba, azonban a már ott lévő katonáit nem vonja ki - ezt mondta a török külügyminiszter iraki kollégájának.

Ankara szankciókkal fenyegeti Moszkvát

Nagyvilág2015.12.08, 12:28

Törökország szükség esetén szankciókat is bevezethet Moszkvával szemben - mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő.

Moszkva és Berlin közt dől majd el, megfő-e a magyar paprikás krumpli

Gazdaság2015.12.07, 09:50

Oroszország régóta le akarja állítani az Ukrajnán keresztül vezető gázexportot. A Gazprom nemrég aláírt egy szerződést nyugati cégekkel a közvetlenül Németországba vezető Északi Áramlat bővítéséről. Ha az új csövek megépülnek, Moszkva minden további nélkül elzárhatja az ukrán vezetéket. A tervezett déli vezetékek tervei egymás után estek kútba, az azeri gáz pedig még sokáig nem fog eljutni Európába, ha egyáltalán valaha el fog. Magyarországra az orosz-ukrán gázfüggőség helyett valószínűleg orosz-német gázfüggőség vár.

A parlament odaengedte a rokonokat a mézesbödönhöz

Gazdaság2015.12.05, 11:21

A parlament megszavazta a NAV-ot átalakító törvénymódosítást. A csomag azt is tartalmazza, hogy a jövőben a NAV senki ellen nem fog kérésre vagyonosodási vizsgálatot indítani, a politikusok rokonai viszont indulhatnak majd közbeszerzéseken, ha nem élnek egy háztartásban a politikussal. Technikai problémák miatt közalkalmazottak tízezreinek késik a fizetése. Újabb üggyel bővült a brókerbotrány hungáriás ága. Oroszország leállította a Török Áramlat gázvezeték előkészítését a lelőtt Szuhoj miatt. Ha Moszkva a gázcsapot is elzárná, Törökország Katarból importálna cseppfolyósított gázt. Görögországban országos, egész napos sztrájkot tarttottak ...

Kérés nélkül mentek Irakba a török katonák

Nagyvilág2015.12.05, 10:37

Mintegy 150 török katona érkezett pénteken Irak második legnagyobb városa, az Iszlám Állam dzsihádistáinak kezén lévő Moszul közelébe az iraki kurd fegyveres erők kiképzését szolgáló misszió keretében – jelentette az Anadolu török hírügynökség.

Még évekig fogunk harcolni az Iszlám Állammal

Nagyvilág2015.12.04, 18:54

Szíria még egy hosszú történet – erről az a Budapestre látogató amerikai tábornok beszélt, aki a közelmúltig az Iszlám Állam elleni nyugati koalíció fő koordinátora volt. John Allen az Origónak azt mondta: demokratikus és szekuláris Szíriát szeretnének, ennek pedig az iszlám nem kizáró oka.

Davutoglu: Erkölcsi okokból lőttük le az orosz gépet

Nagyvilág2015.12.04, 13:28

Erkölcsi okok miatt lőtte le Törökország az orosz vadászbombázót – ezt mondta Ahmet Davutoglu. A török miniszterelnök szerint nem engedhették, hogy türkmének lakta területeket bombázzanak.

Senkinek nem jó Putyin és Erdogan harca

Nagyvilág2015.12.03, 20:32

Nyugodtan állíthatjuk: Törökország és Oroszország egymás ostorozásában innen talán már csak feljebb léphet. Kettejük vitája ismét párhuzamos világképeket teremtett Szíria kapcsán, pedig néhány hete még úgy nézett ki, hogy a nagyhatalmak közelebb kerülnek a konszenzushoz. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk, kinek higgyünk.