Törökfürdő

címke rss

Törökfürdőink, melyek a hagyomány szerint az univerzum leképezései

Travelo2021.08.28, 18:41

Magyarország termálvizekben való gazdagsága világviszonylatban is jelentős, nem véletlen, hogy a fürdőkultúrájukról híres törökök annyira szerettek itt. A 150 évig tartó török hódoltság idején állítólag 75 törökfürdőt építettek fel az ország területén. Ebből mára mindössze 5 maradt meg, ami fürdőzésre is alkalmas, bár ezek közül három a járvány miatt, vagy más okból jelenleg nem üzemel. Marad hát a Rudas Fürdő és az egri Török Fürdő, ahol eredeti török kori medencében mártózhatunk, de a teljesség kedvéért az összeset felsoroljuk a cikkben. 

Hab takarja Görög Zita testét

Life.hu2019.12.05, 16:01

Görög Zita egy wellness-programon vett részt, amiről képeket is posztolt.

Tudja-e, mi köze a kettős vak vizsgálatnak a termálvízhez?

Tudomány2018.02.05, 18:42

A kettős vak balneoterápiás klinikai vizsgálatot először Magyarországon végezték el Bálint Géza professzor vezetésével. Még az 1970-es években az ő fejéből pattant ki az az ötlet, hogy ezt a módszert alkalmazzák a termálvizek gyógyhatásának ellenőrzéséhez, amit tőle vettek át nemzetközi szinten is.

Patinás fürdőkben elegánsan megbújt wellness a magyar vidékről

Travelo2017.12.02, 09:47

Kétszázezer velencei aranyfüstlap alatt vagy inkább 12 népies barokk oszloppal körülvéve áztatná magát? Vagy inkább inná a termálvizet, miután kipróbált egy virgácsos szaunakezelést és egy gazdag iszappakolást? Mert ezeket is megteheti, ha meglátogatja Rákóczi Ferenc és Blaha Lujza kedvenc fürdőhelyeit.

Isztambuli forgatag: gőzfürdőzz és alkudozz

Life.hu2012.11.26, 17:56

Isztambul már régóta a turisták kedvenc célpontja, és most, hála az új Bond-filmnek, Törökország iránt nagyobb az érdeklődés, mint valaha. A virágzó nagyváros nemcsak azért érdekes, mert itt forgatták a Skyfall néhány jelenetét, de a gazdag történelmi múltú város különleges helyeket és egzotikus ízeket is tartogat az ide látogatók számára.

Párban izzadtunk a törökfürdőben

[origo] utazás2012.07.19, 12:16

Félhomály, kellemes meleg és olívahabos testmasszázs minden oldalról. A hamam nemcsak a megtisztulásról és a méregtelenítésről szól: ellazítja a testet, energiával tölt fel és kiemel egy kis időre a hétköznapokból. Az esztergomi Aquaszigetben próbáltuk ki a kétórás rituálét, ahol a szaunakultúra valóban működik, ezért a nudizókon sem lepődtünk meg. 

Karlovy Vary hőse: Bán János

Film2007.07.04, 16:19

Kellemes tempóban csordogál Közép-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválja Karlovy Varyban. Tegnap este két film debütált a versenyprogramban: Ferzan Özpetek Szaturnusz gyűrűjében című új munkája és az egyetlen magyar résztvevő, Kamondi Zoltán Dolinája. Mivel sztárok nincsenek itt, bőven jutott nekik a figyelemből.

Támadnak a kultfilmek

Film2006.11.23, 16:17

Igaz, hogy nyolc új film is érkezik a mozikba, de az előző hét sztárdömpingjét ellensúlyozandó, most egy fia nagy név sincs a stáblistákon. Az igazi filmőrültek viszont így is tobzódhatnak: kapunk egyszerre egy kultfilm-folytatást, egy kultfilmekről szóló dokumentumfilmet és egy animációs kultfilmet is. Emellett jön egy spirituális utazás, egy párkapcsolati dráma és egy nő fejlődéstörténete is, valamint egy borzasztó magyar és egy rémes amerikai vígjáték.

Férficsók második vérig

Film2006.01.13, 10:24

Korábbi összeállításunkban bevezettünk benneteket Hollywood és a férfiak közt elcsattanó csókok ellentmondásos viszonyába, és megosztottuk veletek azt a tíz, az erősebb nem tagjai közt lezajló csókjelenetet, amely a mi kedvencünk. Beküldött leveleitekből azonban kiderült, hogy fájó hiányt okozott Leonardo DiCaprio és Bruce Willis mellőzése, elfér még a listában Tom Selleck is, és a melegtéma két szakértője, Pedro Almodóvar és Ferzan Özpetek sem hagyható ki büntetlenül. Most pótolunk!

Holtomiglan, holtodiglan

Film2005.02.24, 15:59

Nap, mint nap tele a bulvársajtó és a televíziós műsorok híres félrelépésekkel. Legyen szó David Beckhamről, Brad Pittről, Károly hercegről, Csisztu Zsuzsáról, Geszti Péterről, Big Brother Zsanettről, vagy Jóskapistáról a Mónika showból - az embereket mindig érdekli, hogy ki kinek okozott fájdalmat egy kalanddal. A témára már élvezettel rácuppant a televíziós valóságshow műfaj, de jelenleg a mozikban is látható hollywoodi szereposztással A kísértés, melynek kapcsán áttekintjük azokat a filmeket, ahol a házastársak egy-egy félrelépése döntő hatással bír a szereplők további sorsára nézve.

Meleg fürdőzők, szerelmes bankrablók

Film2004.12.30, 16:11

Ezen a héten le kell mondanunk a nagy hollywoodi szuperprodukciókról, cserébe viszont megnézhetjük, hogyan lesz egy nős római építészből homoszexuális hajlamú fürdőtulajdonos, és a magyar Bonnie és Clyde sorsán is izgulhatunk a moziban.

Ünnepelje a mozikat a filmklubbal!

Film2004.06.16, 15:12

A Moziünnep rendezvénysorozat keretében négy napon át 290 forintért mozizhatunk szerte az országban. Moziüzemeltetők és forgalmazók fogtak össze, hogy népszerűsítsék a moziba járás kultúráját, és minél több nézőt csábítsanak a filmszínházakba 2004. június 17-e és 20-a között.

Előző
  • 1
Következő