titkosszolgálat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- merénylet
- Nemzetbiztonsági Hivatal
- iraki konfliktus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyenruhások is segítik a bűnözőket
A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője szerint ma Magyarországon bizonyos bűncslekményeket nem lehet hatósági személyek közreműködése nélkül végrehajtani - írja pénteki számában a Népszabadság. Tavaly száz eljárás indult titkosszolgálati eszközökkel szerzett információk alapján az egyenruhások ellen. Egyre többször a bűnszervezetek is fellépnek a rendőrök ellen, általában bosszúból.
A holokauszton élcelődnének Mohamed kifigurázáséárt
Nem csitul a muzulmánok felháborodása a Mohamed-karikatúrák miatt. Kedden Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken szerveztek tiltakozásokat, hétfőn egy iráni lap bejelentette, hogy válaszul holokauszt-témában hirdet karikatúra-pályázatot . A magyar titkosszolgálatok szerint nincs információ arról, hogy itthon, a karikatúrák miatt, fokozódott volna a fenyegetettség.
Kézdi-Kovácsot is beszervezték Szabó mellett
Kézdi-Kovács Zsolt rendező az Élet és Irodalom hetilap pénteki számában felfedi, hogy ő Szabó István másik évfolyamtársa, akit 1957-ben letartóztatott és beszervezett a titkosszolgálat. Állítása szerint csak jelentéktelen dolgokról jelentett. Amikor Szabó ügynökmúltja kiderült, az [origo] Kézdi-Kovácsot is megszólaltatta, aki akkor azt nyilatkozta: senkinek sincs joga ítélkezni a beszervezettek felett, amíg nem vonják felelősségre a rendszer működtetőit.
Megkezdődött az [origo] pere az egyházi közszereplőkről
Hétfőn kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet az [origo] annak érdekében indított, hogy megtudja: közszereplőnek minősülnek-e az egyházi vezetők. Tavaly ősszel katolikus, evangélikus és zsidó egyházi vezetők jelentették ki, hogy nem tartják magukat közszereplőnek. Így akadályozták meg, hogy az [origo] megismerje a rájuk vonatkozó levéltári adatokat, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.
Műsziklával kémkedhettek a britek Moszkvában
Kődarabnak álcázott titkos hightech adattovábbító berendezést és brit használóit leplezte le egy orosz televíziós csatorna. Egy vasárnap este bemutatott dokumentumfilm szerint a moszkvai brit nagykövetségnek a brit titkosszolgálatba beszervezett tisztviselői a kövön keresztül töltöttek le titkos információkat, ráadásul egyikük orosz civil szervezeteket is pénzelt. A brit külügy tagad.
Zárolta az USA a szír főkém vagyonát
Zár alá vette az Egyesült Államok Aszef Saukat szír titkosszolgálati főnök vagyonát. A szerdán bejelentett lépést azzal indokolták, hogy Saukat számos terrorista csoportnak nyújtott támogatást, ráadásul feltehetően neki is köze volt Rafík Haríri volt libanoni kormányfő tavaly februári meggyilkolásához.
Emberölés lehet a vád az olasz tisztet lelövő amerikai ellen
Vádat emelhetnek Olaszországban az amerikai katona ellen, aki tavaly márciusban Irakban lelőtt egy olasz titkosszolgálati tisztet, miközben az iszlám fegyveresek fogságából kiszabadult Giuliana Sgrena újságírónőt szállították a bagdadi repülőtérre.
Bizonyítékot közölt a CIA-börtönökről egy svájci lap
Egy faxot adott közre a zürichi SonntagsBlick, amely azt bizonyítja, hogy Romániában Ukrajnában, Koszovóban, Macedóniában és Bulgáriában voltak titkos CIA-börtönök. Az Egyiptom londoni nagykövetségéről a kairói külügyminisztériumba küldött faxot állítólag a svájci titkosszolgálat rögzítette.
Nem találtak újabb ügynököket a parlamentben
Az [origo] márciusban kezdeményezte a parlamenti képviselők átvilágítását az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál: azt próbáltuk kideríteni, hogy volt-e olyan képviselő, aki ügynök volt, vagy nyilvántartotta az előző rendszer titkosszolgálata. A levéltár hétfőre végzett a munkával. Akiknek érintettsége a Mécs-bizottság munkája során felmerült, azokról már korábban kértünk adatokat, így róluk most nem érdeklődtünk újra. A többi képviselő közül egyedül Orbán Viktorról kaptunk egy úgynevezett A-kartont, amelyet a katonai elhárítással foglalkozó ügyosztály állított ki. Az A-kartont Orbán júliusban honlapján már nyilvánosságra hozta.
Árulkodó ujjlenyomatok kerültek elő a Djindjic-perben
Ujjlenyomatok bizonyítják azt, hogy személyesen ismerték egymást a Zoran Djindjic meggyilkolására szövetkezett volt titkosszolgálati tisztek és a zimonyi klánként ismert bűncsoport vezetői - a bizonyítékokról a néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosai ellen folyó perben számoltak be bűnügyi szakértők.