titkosszolgálat

címke rss

Titkos katonai iratokra bukkantak Tökölön

Itthon2002.11.05, 02:32

Az egykori Magyar Néphadsereg hivatásos katonáinak személyügyi aktáira bukkantak a régóta használaton kívüli tököli katonai repülőtéren - adta hírül a tv2 Tények című műsora. Az iratokban a katonák egészségügyi vizsgálatai éppúgy szerepelhetnek, mint esetleges titkosszolgálati beszervezésük. A honvédség vizsgálatot indított az ügyben.

Hónapok óta folytak a túszakció előkészületei

Nagyvilág2002.10.27, 13:43

A moszkvai Melnyikov utcai kultúrpalotát elfoglaló csecsen terroristák cinkosai hónapokkal ezelőtt kibérelték a színházterem söntését, ami lehetővé tette, hogy a kommandó tagjai bejuttassák az épületbe a robbanóeszközöket, és túszul ejtsék a színházterem nézőközönségét - tudta meg a Le Journal du Dimanche az orosz titkosszolgálathoz közel álló forrásból.

1956: Románia megnyitja levéltárait

Itthon2002.10.23, 20:03

Több tízezernyi, Nagy Imre és társaival kapcsolatos titkos dokumentum kutatásához kaphatnak engedélyt a magyar kutatók a román miniszterelnök ígérete szerint, amelyeket román levéltárakban őriznek. Az iratokat az egykori miniszterelnök snagovi fogságából keletkeztek a román titkosszolgálatok közreműködésével.

USA: 25 év börtön kémkedésért

Nagyvilág2002.10.16, 20:02

Az Egyesült Államokban szerdán 25 év börtönbüntetésre ítélték Ana Belen Montes katonai titkosszolgálati alkalmazottat, amiért Kuba javára kémkedett.

Lehallgatták Bin Laden és Omár molla beszélgetését

Nagyvilág2002.10.06, 11:20

Afgán titkosszolgálati források szerint a múlt hónapban amerikai technikával sikerült lehallgatni bin Laden és Omár molla telefonbeszélgetését. Egy brit lap szerint a két terrorista az ellenük folytatott hajtóvadászatról beszélt.

Maffiaháború készül Olaszországban

Nagyvilág2002.10.02, 16:03

A bebörtönzött és a szabadlábon lévő olasz maffiózók egymással készülnek leszámolni az olasz polgári titkosszolgálatok szerint. Az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt keresztapák ugyanis - eddig sikertelenül - szerették volna elérni, hogy fogvatartásuk szigorú körülményein enyhítsenek, így ugyanis bentről is tovább irányíthatták volna a maffiát. A szabadon lévő maffiózók érdeke viszont az, hogy szigorú felügyelet mellett őrizzék társaikat.

Milosevic: összeesküvés volt a srebrenicai mészárlás

Nagyvilág2002.09.27, 16:30

A volt jugoszláv elnök a hágai bíróságon tagadta, hogy köze lett volna az 1995-ben történt srebrenicai tömegmészárláshoz. Slobodan Milosevic a francia titkosszolgálatot és az akkori boszniai muszlim kormányt vádolja az akcióval.

Nincs név a Mécs-bizottság összegzésében

Itthon2002.09.26, 17:49

Egy összegzés készítésével befejezte munkáját a Mécs-bizottság. Ebben egyetlen nevet sem említettek, csupán annyit, hogy tíz egykori vagy jelenlegi kormánytagról állapítható meg, hogy együttműködött a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatokkal. Korábban Mécs tíz érintett személy nevét hozta nyilvánosságra. Azt azonban nem árulta el, hogy azok a személyek azonosak-e az összegzésben említett volt kormánytagokkal.

Palesztin terroristák Arafat főhadiszállásán

Nagyvilág2002.09.11, 09:44

Szerda reggel bevette magát Jasszer Arafat palesztin elnök főhadiszállására az izraeli hatóságok által körözött huszonöt állítólagos terrorista. A körözöttek között van Tufik Tirabi, a Jordán nyugati partvidékén működő palesztin titkosszolgálat vezetője, aki Izrael szerint a merényletek titkos irányítója.

Mécs: széplelkű, de pontatlan az adatvédelmi törvény

Itthon2002.09.07, 22:01

A volt adatvédelmi biztos szerint a titkosszolgálatok áldozatainak joguk van ahhoz, hogy megismerhessék a róluk készült aktákat, de ez nem jelentheti azt, hogy az adatokat nyilvánosságra is hozhassák. Az Alkotmánybíróság volt elnöke szerint félő, hogy egyfajta bűnbakképzés folyamat indulhat el a társadalomban. Mécs Imre szerint az adatvédelmi törvény nem definiálja például az adat fogalmát. A Fidesz tovább bővítené az átvilágítandók körét.