Tisza
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Duna
- Szeged
- Magyarország
- árvíz
- áradás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gumicsónakos embercsempészeket fogtak Szabolcsban
Embercsempészettel gyanúsít a rendőrség két magyar fiatalembert, akik nyolc moldáv állampolgárt hoztak át gumicsónakkal Ukrajnából a Tiszán. A moldávokat átadták az ukrán hatóságoknak, a magyarok ellen eljárás indult.
Elengedték az utolsó hódot is Magyarországon
Befejeződött a legsikeresebb európai emlős-visszatelepítési program: az elmúlt hét végén az utolsó hódokat is elengedték Magyarországon. Az 5 hódcsalád, összesen 14 példány a Tisza árterében, Tiszatarján közelében, néhány tétova lépés után a szemünk láttára csobbant a vízbe. Velük együtt ma már mintegy 500 egyedből áll a hazai állomány, kérdés, hogy meddig - a klímaváltozás ugyanis várhatóan nem kedvez majd a hódoknak.
Sosemvolt óriásteknőkkel védenek 1,5 millió embert
Másfél millió ember biztonságának megteremtésével büszkélkedik a vízügyi igazgatóság plakátkampánya, pedig az ehhez szükséges, tavalyra tervezett hat Tisza menti árapasztó víztározó közül csak kettő épült meg. Ráadásul az eredeti tervben szereplő hat tározó is csak fele annyi vizet tudna felszívni, mint amennyit 1,5 millió ember biztonsága érdekében el kellene vezetni, a többi építésére pedig terv sincs. A környezetvédelmi tárca szerint nincs baj, hiszen az 1800-as évek óta folyik az érvízi védelem.
- címkék:
- Tisza
- építés
- tavaly
- víztározó
- Címkefelhő »
Közmunkások védekeztek a tiszai árhullám ellen
A Tiszán és mellékfolyóin júliusban kialakult árhullám elleni védekezésben kivették részüket a közmunkások is. A Felső-Tiszán 420 munkanélkülivel indult még májusban a fél éven át tartó közmunkaprogram, melyhez képzés is kapcsolódik. A résztvevők havi 69 ezer forintos fizetés kapnak, felsőfokú végzettséggel pedig 115 ezer forintot.
Százezerért szerezhetünk jogsit kishajóra
Egy hét, és a hazai vizeken megkezdődik a hajózási szezon. Várhatóan több száz motorcsónak, kishajó, illetve jet-ski lepi el Balatont, a Ráckevei- és Soroksári-Duna-ágat és a Tiszát. A fiatalok többsége jogosítvány nélkül fut ki a hazai tavakra. Az [origo] utánajárt, hogy milyen papírokat kell beszerezni és mennyibe kerülnek azok.
- címkék:
- Tisza
- jogosítvány
- hajózás
- víz
- Balaton
- Adria
- Címkefelhő »
Gyorsan apad a Tisza
Egy nap alatt harminc centimétert apadt a Tisza Tokajnál. A folyó néhány szakaszán még érvényben van az elsőfokú készültség, míg a tiszai alsó és középső szakaszokon másodfokú a készültség, itt két műszakban üzemeltetik a szivattyúkat.
- címkék:
- Tokaj
- Tisza
- áradás
- szivattyú
- készültség
- Címkefelhő »
Levonult az árvíz a Felső-Tisza vidékéről
Gyorsan leapadt a Tisza felső szakasza, az ár levonulásával a Hernád egy szakaszát kivéve mindenütt megszűnt a harmadfokú készültség. Az első- és másodfokú készültség azért még érvényben van, összesen 678 kilométer hosszú folyószakaszon.
Levonulóban az árvíz a Felső-Tisza vidékéről
Gorsan apad a Tisza felső szakasza, levonulóban az ár a Krasznán és a Hernádon is. A Bodrogon tartósan magas vízszintre számítanak. Sok helyen már szedik szét a töltésmagasításokat, összegyűjtik a homokzsákokat.
Elhúzódott az árhullám tetőzése a Hernádon
Kedd reggel még mindig hétszáz kilométeresnél is hosszabb szakaszon folyik a védekezés az árvíz ellen. Estére várják a tiszai árhullám tetőzését Vásárosnaménynél. A Hernád tetőzése tovább tartott a vártnál, mivel a hullámteret dús növényzet nőtte be.
Árvízvédelmi készültség van a Tisza teljes hosszán
A Tisza teljes hosszán árvízvédelmi készültség van, a Hernádon lassú apadás várható. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Vásárosnaményban tájékozódik a Tisza vízminőségéről és a munkálatokról - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kedden.