The Return of Bruno
címke rss
Nem csak a színészetben volt kiemelkedő Bruce Willis: a rajongói hatalmas felfedezést tettek
Kevesen tudják, hogy Bruce Willis ha nem a színész pályát választja, akár énekesként is megállta volna a helyét. Olyannyira, hogy albumokat is adott ki. Debütáló lemeze a The Return of Bruno 1987-ben jelent meg, később pedig két másik kislemezt is megjelentetett.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mikrofonpróba: Bruce Willis
Cikksorozatunkban olyan színészeket illetve színésznőket veszünk sorra, akik a filmes karrierjük mellett a zenélésbe is belekóstoltak. Igyekszünk a hol jobb, hol rosszabb, de minden esetben a popzene vonzáskörzetén belül maradó produkciókra felhívni a figyelmet. A ma már csak hobbizenész Bruce Willisről talán kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek második felében egy igen sikeres és a maga módján élvezetes lemezt is kiadott, ám igazán komolyan vehető zenészi karrier végül aztán mégsem kerekedett ebből a próbálkozásból.
- 1